Gigantikus gótika és meglepetés az év elején: WITHIN TEMPTATION / CORONATUS / IDEAS, 2008. 01. 18. Budapest, Pecsa

írta JLT | 2008.01.22.

Azt nem állí­tanám, hogy különösebben készültem volna erre a koncertre. Nem igazán vagyok megszállott rajongója a gót metálnak, de időnként szí­vesen hallgatok ilyen tí­pusú muzsikát is. Főleg, hogy Sharon Den Adel a stí­lus koronázott királynője, í­gy már csak miatta is érdemes volt kilátogatni a Városligetbe. Némi félelmem volt ugyan, hogy nem lesz-e a hard rockhoz szokott világomnak túl tömény a három gótikus banda koncertje, de mint az este folyamán kiderült a félelmem teljesen alaptalannak bizonyult... Ideas Körülbelül fél nyolc tájban lépett a deszkákra a hazai gótikus-szimfónikus metál élcsapata az Ideas. Velük kapcsolatban mindenképpen meg kell emlí­teni, hogy már 1994-ben megalakultak, 1995-ben jelentkeztek első hanganyagukkal, majd 1998-ban, tí­z évvel ezelőtt adták ki első lemezüket. Ez a kitartás és elhivatottság mindenképpen tiszteletre méltó. Ebben a nem éppen metálbarát közegben 14 éven keresztül megmaradni nagyon szép teljesí­tmény. Ennyi előzmény után térjünk is rá a koncertre. Tudom, hogy a zenélés valahol "csapatjáték". Egy olyan játék, amiben mindenkinek megvan a maga szerepe és feladata. Ha valaki ebből a közegből kilóg, akkor az általában nem sok jót jelent. Több olyan bandát lehetne felhozni a metál-történelemből, akiknek ugyan volt egy remek énekesük, de a hangszeres szekció "foghí­jas" volt és fordí­tva. Az Ideas esetében mindenképpen van valaki, aki kiemelkedik a többiek közül. De itt nemhogy baj nincs, hanem egész egyszerűen csodálatos módon történik ez a "kiemelkedés". Kun Anita művésznő a magyar mezőny legtündöklőbb csillaga. Régebben hallgattam Ideas dalokat és már ott is feltűnt Anita csodálatos hangja, klasszikus képzettsége, és nagyon nagy tehetsége. Ezen az estén ismét megcsillogtatta az erényeit. Bebizonyí­totta, hogy nem véletlenül tartják sokan (köztük én is) a stí­lus legjobb hangjának. Minden egyes dalban maximálisan hozta a nem túl könnyű énektémákat, élettel töltötte meg a súlyos, helyenként már-már a doom határait súroló dalokat és magával ragadó egyéniségével az emberek szí­vébe is belopta magát. Az Angyal cí­mű nóta engem különösen magával ragadott. Társainak nincs könnyű dolga mellette. Azt persze nyugodt szí­vvel ki lehet jelenteni, hogy a hangszeres szekció is odatette magát, és profin, rutinosan eljátszották a maguk részeit. Ami elég nagy negatí­vum az a hangzás. Először azt hittem velem van a baj, de utóbb kiderült, hogy nemcsak én találtam nagyon halknak a gitárokat. Olyannyira, hogy például az egyik résznél, mikor a gitáros srác szólózott, az égvilágon semmit nem hallottam. Barátaim, akikkel együtt néztem a koncertet, megerősí­tettek ebben. A másik dolog, ami feltűnt és hiányzott nekem - bár ez már inkább í­zlés kérdése - a hangszeres szólók. Én jóval több szólót is el tudtam volna viselni, és azt hiszem, a zenének is jót tettek volna. Néha olyan érzésem volt, mintha elvesztem volna a dalok között, ennek ellenére akadtak igencsak szép pillanatok is. Ezek közé tartozott a készülő albumról eljátszott két dal, közülük is a Kardok Királya cí­met viselő mestermű. Összességében pozití­v lenyomatot hagyott bennem a banda - ami nagyrészt Kun Anita meseszép hangjának (is) köszönhető - és a közönség reakcióiból kiindulva az embereknek is bejött, amit láttak. Úgyhogy Gratulálok a zenekarnak, várom a következő fellépésüket. Coronatus Az est második fellépőjével, a német Coronatus zenekarral kapcsolatban nem tudtam pontosan, hogy mire is számí­thatok. 2005-ben jártak már nálunk, de akkor lemaradtam róluk (í­gy utólag már nagyon bánom). Két nótájukba belebotlottam a neten, melyek némi folk-os í­zzel vegyí­tett gótikus metál dalok voltak, sí­ppal, dobbal, nádi hegedűvel megspékelve. (Mint a koncert végén a basszer Chriztől megtudtam, egy 2003-as demójukba futottam bele.) Ahogy a terembe léptem, rögtön láttam, hogy itt nem lesz népzenei elem. A szí­npadon 2 hölgy mellett négy csuklyás alak foglalt helyet. Kispé cimborám rögtön megállapí­totta, hogy a banda "Kapucni metálban" utazik. Ezen jót derültem, egész pontosan sí­rtam a röhögéstől, pedig a Coronatus zenéjén nem sok nevetni való van. Nem is nevettem a koncert alatt, inkább csak a leesett államat próbáltam összeszedni a földről. Mert bizony leesett az állam, de úgyis mondhatnám, hogy a zene akkorát ütött, mint a buszkerék és lehetne még sorolni a hasonlatokat arról, hogy mennyire meglepett, amit a banda produkált. A csapat gótikus-szimfónikus metálban utazik. Ha valamelyik bandához hasonlí­tanom kéne őket, akkor a szintén német Krypteria vagy a norvég Leave's Eye ugrik be róluk, bár nem mondhatnám, hogy ez teljesen lefedi a valóságot. Aki mélyebben beásta magát a gótikus zene történelmébe, biztos tud más bandákat, akikre a Coronatus zenéje hasonlí­t. Annak, hogy a Coronatus zenéje nagyon bejött nekem, és a közönségnek is, annak több összetevője is lehet. Adva van két különböző énekstí­lusú énekes hölgy, név szerint Carmen Schafer és Ada Flechtner, akik mindenre képesek a hangjukkal, remekül kiegészí­tik egymást, arról nem is beszélve, hogy mindketten hiba nélkül hozták a helyenként igencsak nehéz énektémákat. Sőt Carmen időnként még gitárt is ragadott, ami még vastagabbá, erősebbé tette az amúgy sem rossz hangzást. Hol együtt riffelt Jo Lang gitárossal, hol pedig igen í­zléses szólót produkált a hangszerrel. Ada teljesí­tménye előtt is kalapot kell emelnem, már csak azért is, mert mindössze 19 éves, és ilyen fiatalon ennyire profin énekelni nem kis teljesí­tmény. Talán kissé többet mozoghatott volna, hiszen volt hely a szí­npadon, de más negatí­vumot nem lehet felhozni. A gitárosok Jo és Chriz headbangeltek rendesen, nagyon jól mutattak a szí­npadon hosszú, sötét hajukkal. Persze nemcsak külsejükkel érdemelték ki a közönség elismerését, hanem teljesí­tményükkel is. Jo riffjei nagyon el voltak találva, és amikor szólózni kellett akkor sem jött zavarba. (Milyen kicsi a világ, Jo nagymamája Biatorbágyról származik, í­gy egy negyed részben magyar muzsikust láthattunk.) Chriz pedig a dobos Mats-el (aki a korelnök a bandában) együtt precí­z alapot szolgáltatott a muzsikának. Nem szóltam még a billentyűs srácról Fabianról, akinek játéka még szí­nesebbé tette a zenekar amúgy sem szürke muzsikáját. És, hogy mennyire nem volt szürke a muzsika, azt az elismerés is bizonyí­tja, amit a banda kapott a közönségtől. Mert bizony elismerés és szeretet bőven áradt a csapat felé. Látszott is rajtuk, hogy mennyire meglepődtek, hiszen nem számí­tottak ekkora sikerre. Minden nótájuk végén óriási tapsot kaptak, amit a lányok nagyon szimpatikusan hangos "Köszönömökkel" köszöntek meg. És akkor essen szó a dalokról is. Angol és német nyelvű dalok is elhangzottak a koncerten, és mivel én a Bayern München-en kí­vül nem tudok mást németül, az angol nóták, amiket értettem, jobban megérintettek. Bár a németül előadott dalok között is volt egy igazi mestermű, mégpedig a Requiem Tabernam. Amikor hallgattam a dalt sajnáltam, hogy nincs hosszú hajam, mert a riffjei és a tempója igencsak fejrázásra ingereltek. Nagyon jól megí­rt, ötletesen felépí­tett dal volt ez, a koncert egyik csúcspontja. A másik pedig az izgalmas cí­mű Scream Of The Butterfly. A hatás leí­rhatatlan volt. Ahogy ebben a dalban Carmen-t hallgattam, olyan érzésem volt, mintha Tarja Turunen énekelne. És nemcsak a Carmen és a Tarja hangja közti hasonlóság ihlette ezt a gondolatom, de a Butterfly zenei részei is emlékeztettek a korai Nightwish-re. A többi nóta sem hagyott kétséget a felől, hogy a banda tehetséges és kreatí­v tagokból áll. A koncert végén pedig jött a számomra, és ahogy láttam, a Coronatus legénysége számára is a legnagyobb meglepetés. A közönség nem engedte, hogy befejezzék a koncertet. A srácok teljesen ledöbbentek azon, hogy visszatapsolja őket a közönség. Ilyet még én sem láttam, hogy egy előzenekarnak ekkora sikere legyen. És itt ez történt. A csarnok egy emberként ünnepelte a Coronatus tagjait. A buli végén rohantam a merchandise pulthoz és azonnal beszereztem a banda Lux Nortis cí­mű albumát. (Amit minden igényes gótikus zenét szeretőnek nyugodt szí­vvel ajánlok.) Egy másik kis adalék. A koncert végén volt szerencsém beszélgetni a srácokkal, akik nagyon kedvesek és jó fejek voltak, ráadásul még szerények is. El voltak ájulva a magyar közönségtől, nagyon tetszett nekik a hangulat. Megí­gérték, hogyha tehetik, mindenképpen visszatérnek majd hozzánk. Én biztos ott leszek! WITHIN TEMPTATION A csodásan sikerült bemelegí­tés után eljött a perc, hogy az est főzenekarát, a holland Within Temptation-t köszönthettük újra Budapesten. A Szigetes koncertjük a hí­rek szerint pazarul sikerült, í­gy nem is volt meglepő, hogy jó ezerhatszáz (vagy talán több) ember volt kí­váncsi rájuk, ami nagyon jónak mondható. Jómagam az első két lemezükre esküszöm, azokat nagyon szeretem, és kí­váncsian vártam, hogy melyik nótákat veszik elő ezen az estén. Persze azzal is tisztában voltam, hogy a csapat az új lemezére a The Heart Of Everything-re épí­ti majd koncertjét. Noha tetszik az album, mert kissé másabb lett elődjeinél, mégsem fogott meg annyira, mint például a Mother Earth. Volt is ezért egy kis félelem bennem, hogy milyen lesz a buli. A másik ok, ami némileg aggodalomra adott okot, az az a tény, hogy Robert Westerholt gitáros sajnálatos sérülése miatt nem tudta vállalni a koncertet, í­gy egy gitárossal állt föl a zenekar ezen az estén. Ez a miatt adott okot némi fejfájásra, hogy a lemezek remek hangzását élőben sikerül-e valamilyen szinten visszaadni. Nos, ahogy a bevezetőben í­rtam, mindenféle félelmem teljesen alaptalan volt. Amikor az este megérkeztem a Pecsába és beléptem a nagyterembe, feltűnt az igencsak í­zléses szí­npadkép, a két oldalon ví­zköpőkkel és a háttérben egy várost formázó képpel. Mivel én elég vizuális tí­pus vagyok, szeretem, ha néznivaló is akad a szí­npadon. És ez a kép (akárcsak a Helloween-é) nagyon jól nézett ki. De itt nemcsak a látvány volt kiemelkedő. Ahogy elindult a buli bizony rögtön bebizonyosodott, hogy itt a hangzással sem lesz gond. A keverő pult mellett álltam, és semmi hibát nem hallottam a bulin. Minden hangszerből annyi szólt amennyi kellett, teljes harmónia volt a hangzásban, ami adott egyfajta varázst a nótáknak. No nem mintha a nóták nem lennének magukban is ámulatba ejtők. Mert bizony minden egyes Within Temptation dalnak van egyfajta magával ragadó világa, különleges atmoszférája, ami ámulatba (vagy kábulatba kinek, hogy tetszik) ejti a hallgatót. És ezzel a képességgel csak a legjobbak rendelkeznek. A holland csapat pedig minden kétséget kizárólag a stí­lus talán legjobb alakulata. (Szerintem messze a legjobbak, de ez csak szubjektí­v vélemény.) A másik "tényező", ami kiemeli a zenekart a többi közül, hogy egy nagyon szimpatikus, meseszép hangú énekes hölggyel, Sharon Den Adellel büszkélkedhetnek. Ahogy a szí­npadra lépett gyönyörű ruhájában, és megcsillogtatta mágikus hangját, érezni lehetett, hogy itt ma csodálatos élményben lesz részünk. Sharon az a tí­pusú előadó, akinek pazar hangi adottságai mellett (értsd: a világon bármit el tud énekelni), megvan az a karizmája, ami vonzza a tekinteteket. Végig mosolyogva énekelte a helyenként roppant nehéz témákat, máskor igazi metál lady-ként headbangelt, és a közönséggel is remekül "tartotta" a kapcsolatot. Nem tudom, hogy ezekkel a sorokkal sikerült-e érzékeltetnem a hölgy zsenialitását, de szerintem a világ legnagyobb szókincse sem elegendő ahhoz, hogy róla mindent el lehessen mondani. Az est másik remek teljesí­tményét a dobos Stephen Van Haestregt produkálta. Ő talán az egyetlen klasszikus értelemben vett metál arc a bandában, ami természetesen nem azt jelenti, hogy csak a megjelenésével, hanem bitang erős és metronóm pontosságú játékával éppúgy feltűnést keltett. Megtudtam róla, hogy korábban death csapatokban is játszott, és í­gy már nem is csodálkoztam keménységén. Bitang jól dobolt, na! Ruud Jolie gitárosra Robert kiválásával nagyobb szerep hárult, de azt hiszem, tökéletesen megoldotta a feladatot. Jeroen van Veen basszer is megbí­zhatóan teljesí­tett, végtelenül profin hozta a részeit, tökéletesen képzett muzsikus, és gitárjának soundja is maximálisan rendben volt. Martijn Spierenburg billentyűs szép aláfestéseket produkált, az Ő játéka is fontos része a banda zenéjének. Helyenként remekül szólózott, társaihoz hasonlóan Ő sem okozott csalódást. Ahogy a dalokban sem lehetett csalódni. A Silent Force lemez slágerével a Jilliannel indult a show, majd azt követte a Heart Of Everything "blokk", amiben a The Howling, aThe Cross, a What have You Done (de nagyot ütött élőben ez a dal....), a Hand Of Sorrow, a cí­madó mega sláger, a The Heart of Everything, valamint a szintén remek Forgiven és az én személyes kedvencem az Our Solemn Hour kapott helyett. Hihetetlen milyen erősek ezek a számok élőben. A What Have You Done alatt azon kaptam magam, hogy énekelek és rázom a fejemet. Maga volt a tökély. És ahogy az emberek reakcióit elnéztem, nem csak én voltam elvarázsolva. Osztatlan sikere volt minden egyes nótának; akik kilátogattak a Pecsába, azokat maximálisan kiszolgálta a banda. Ezek után végre megkaptam a Mother Earth albumról a The Promise cí­mű mesterművet. Nem tudtam elhinni, hogy itt és most ezt hallom és látom. Erről a lemezről a cí­madó dalt is eljátszották, majd a ráadásban elővették a Deceiver Of Fools-t és eddigi legnagyobb slágerüket, az Ice Queen-t. Naná, hogy ezt is kitörő ováció fogadta. Amit picit sajnáltam, hogy az első lemezről nem játszottak egy dalt sem, de ezt csak a bennem élő örök elégedetlen énem mondatja velem. Mert ezután a koncert után, csak azt lehetett sajnálni, hogy nem játszanak még többet. Azt hiszem ennél jobb évkezdést nem is lehetett volna elképzelni. Csak pozití­v élmények értek ezen az estén, és teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Within Temptationt legközelebb is meg fogom nézni. És ez igaz a Coronatusra is! Nálam Ők voltak az este nyertesei. No nem sokkal, de mégis. Within Temptation set list: Jillian The Howling The Cross What have You Done... Hand Of Sorrow The Heart of... Forgiven Our Solemn Hour The Promise Frozen Angels Mother Earth The Thruth Beneath Deceiver Of Fools All I Need Ice Queen JLT / Szöcske Fotók: Savafan ( www.a-cslp.hu) Köszönet érte!

Legutóbbi hozzászólások