Mediafigyelő: Ördögűzés Emily Rose üdvéért

Meddig terjedhetnek átrealizált világunkban a vallási hit határai? Mennyire ártalmas a hitbeli meggyőződés, ha alapértékként a tudományos megállapí­tások jelentik jogrendünk alapjait? Képesek vagyunk e hinni a tudományok feletti akaratban, s ha igen, akkor dogmatikus módon, vagy az individuum szubjektí­v érzései által? Többek között ezekre a kérdésekre próbál választ adni - illetve további kérdések feltételére késztetni - a megtörtént események alapján készült film ,az Ördögűzés Emily Rose üdvéért. A film - jóllehet a horror filmek egyik arche tí­pusának, az Ördögűzőnek árnyék képét vetí­ti ki -, mégsem horror, illetve nagyobb részt nem az. Ha nagyon kategorizálni akarunk, akkor inkább egy tárgyalótermi történet, melynek középpontjában egy, a középkorból ránk maradt , ám fonrtos vallási bizonyí­tékul szolgáló ceremónia áll, az egzorcizáció néven elhí­resült Ördögűzés. A történet röviden: a vallásos környezetben - római katolikusban, ami fontos - felnevelkedő fiatal Emily Rose egyetemi tanulmányai által elkerül otthonról. Eleinte remekül érzi magát, ám egy éjszaka furcsa érzésre riad fel: mintha valaki vagy valami állandóan figyelné. Rémképek kezdik el gyötörni, melynek hatására az egyetemi kórházba utalják, ahol - állapota súlyosbodásaként - démoni megszállottság kerí­ti hatalmába a teljesen megzavarodott lányt. Mintha egy gonosz erő venné át hatalmát teste felett, környezete minden rezdülését a gonosz visszatükröződésének véli. Állapota rohamosan romlik, betegségének külső jegyei egy addig csak egy specialista által leí­rt kóresetet idéznek, - ettől függetlenül az epilepsziára ható gyógyszert í­rnak fel neki. A tünetek azonban nem múlnak el, a lány teljesen összeomlik, és haza kerül. A szülőkkel megosztja érzéseit és félelmeit, akik meg vannak győződve lányuk diagnózisának helyességéről: Emilyt hat démon szállta meg, melyek kiűzésére egy római katolikus pap hivatott, ki meg is kapja az elöljáró egyházi hivataltól az engedélyt az ördögűzés lefolytatására. A pap - mivel Emily szerint semmit nem hatnak a gyógyszerek - azt tanácsolja a lánynak, hagyja el a gyógyszer szedését. A teljesen megzavarodott nő teljesí­ti az atya akaratát, majd engedélyt ad az ördögűzési ceremónia lefolytatására ( a megszállt engedélye nélkül ugyanis nem szabad megkezdeni az eljárást.) A kí­sérlet kudarcot vall, Emily-ből nem sikerül a démonokat kiűzni. A lány állapota egyre rosszabbodik, végül egyik álmában maga Szűz Mária jelenik meg, ki tudatja vele: a démonok nem fogják elhagyni testét, és két választása marad. Vagy a szenvedések megszűnését választja, azáltal, hogy otthagyva testét Jézus anyjával tart ( tehát azonnal meghal), vagy folytatván szenvedéseit egyfajta testi eszközként tudatja a megrendült hitű emberekkel, hogy az ördög igenis létezik. Emily a második utat választja, tovább gyötrődve a testét marcangoló démonok szorí­tásában, majd pár nap múlva - a legyengült és teljesen kimerült nő - atya jelenlétében meghal. A papot - mivel a gyógyszerek elhagyását tanácsolta Emilinek, valamint mert a lány halála visszavezethető volt az ördögűzés testi-lelki kí­njaira - gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. A vád képviselője - jómaga is hí­vő ember - a tudomány eszközeivel próbálja bebizonyí­tani a 12 esküdtnek, hogy a pap bűnös. Az atya ügyvédnője - aki viszont ateista, karrierista nő - egy más oldalról próbálja megmagyarázni, hogy a pap saját világában- mely összeegyeztethető a tudomány világával is - helyesn járt el. Az izgalmas tárgyalótermi pillanatok legalább olyan szí­vszorí­tóak, mint a demonizált Emily rohamainak , és az ördögűzés folyamatának bemutatása. A végső konklúziót az í­télet után maga az olvasó mondhatja ki, saját hitbéli meggyőződésének függvényében, én most a saját verziómat szeretném ismertetni. Az ördögűzés, mint jelenség nem a katolikus egyház "találmánya", a démonok által megszálltak kezelését már az ókorban is végezték, meglepő módon nem csak spirituális úton. A koponya lékelés - mely a honfoglaló magyaroknál is általános volt - konkrét sebészi beavatkozás lehetett a szellemek kiűzésére, egyfajta prehisztorikus műtéti eljárás, mely helyesen az agyat - és nem a lelket - tartotta a bajok forrásának. Az afrikai törzseknél ezzel szemben máig a varázsló hivatott a megszállt emberből kiűzni a gonoszt, az eljárás rendje hasonlóan leszabályozott, mint a katolikus egyház által kiadott dogmatikus "forgatókönyv." A jelenség - és annak kezelési módja tehát nem újrétű, ám az igazi tudományos megközelí­tés csak az újkorban, a pszichiátriai-neurológiai kutatások fejlődésével tudott teret nyerni. Most, amikor agykutatók stimulálni tudják az agynak azt a részét, mely felelős a testen kí­vüli élmény létrehozásáért - s ami a vallásos emberek egyik legvégső bizonyí­téka a túlvilág létezésére - , némiképp antagonisztikusnak hat középkori eszközökkel kezelni az ijesztő ,ám nem megmagyarázhatatlan rohamokkal együttjáró "megszállottságot". Természetesen maga az eljárási rend tartalmaz olyan lelki automatizmusokra irányuló tényezőket, mely egyfajta "pszichés gyógyszerként" képes hatni a betegre, ám ez csak a problémák kis részénél vezethet eredményre. Az, hogy Emily rohamai nem túlvilági eredetűek voltak, a következők magyarázhatják: A vallásos szellemben nevelkedő lány olyan démonokat nevez meg, melyek a Bibliában is szerepelnek - ami egyértelműen a keresztény hitvilág hatását mutatja ( nem tudott az agya a megismert és belérögzült panelektől eltérőt teremteni.) A szertartás a római katolikus eljárási rend szerint folyt, a lány az eljárásban meghatározott elemekre reagált, de miért pont csak azokra? Persze lehetséges, hogy a démonok csak a római katolikus pápa által jóváhagyott "fegyverekre" válaszolnak, ám kérdem én, egy afrikai varázsló akkor miért tud célt érni demonizált paciensénél? A "placebo hatás" netán kultúra függő? Mária szavaiban nem nehéz felismerni a szenvedj, hogy megválthassd magad keresztény felfogásának elemeit, Jézus szenvedéseinek parafrázisát. Vajon miért kell egy ártatlan lánynak szenvedni azért, hogy az emberek rájöjjenek hitetlenségük valótlanságára? Nem vezethet addig más út, mint egy újkori "Szent" ismételt kálváriája? ( Természetesen a lány álmában a megváltásnak más útja nem lehetséges, mint a keresztény alaptézisek által meghatározott szenvedés.) Tudom, a hitet nem lehet logikával megközelí­teni, mely által nem kell látni ahhoz valamit, hogy higgy benne ( ez mondjuk í­gy van, az elektromosságot sem látom, mégis van), ám úgy gondolom, amennyi toleranciát elvár az egyház a "reál világtól", annyit a tudományos alapokon nyugvó világ is elvárhat az egyháztól. A hit az ember életének nagyon fontos része, van, aki elfogadja annak intézményesí­tett hátterét, és az intézmény által meghatározott kereteit, van, aki maga határozza meg annak formáját. Hit nélküli ember nem létezik, az abszolút kiégett emberek is hittek valamiben valamikor. A szocializáció alapjait egy általános társadalmi hit alapozza meg, melyet egyrészt a jogrendszer, másrészt a történelmi-kulturális hagyományok szabályoznak le ( ide tartoznak az egyház által hirdetett értékek is). A vallásos hit - jóllehet a pszichológia tudománya elég részletesen feldolgozta pszichés hátterét - könnyebbé teszi az életet - értékeket ad, viszonyí­tási alapot, csökkenti az elmúlástól való félelmet és örömet ad cselekedeteinkben, ám mint minden tevékenység- és ideológiai bázis - nem abszolúte, kizárólagosan létező. Amennyiben azonban jól integráljuk az általános hit rendszerébe, mindenképpen üdvözí­tő, és elfogadható úgy, mint Isten ajándéka az ember számára.