Bon Jovi: Olvasói beszámoló az O2 arénát megnyitó koncertről!
írta pearl69 | 2007.07.25.
Szerkesztőségünk és olvasóink nagy örömére, nem leplezve büszkeségünket, egy újabb exkluzív olvasói beszámoló érkezett, melyet természetesen "közzé" is teszünk. Mihók Ildikó az egyik legnagyobb magyarországi Bon Jovi fanatikus, június végén Angliába utazott, hogy - már nem először - kedvencei koncertjén "örjöngjön". Lássuk, milyen személyes élményekkel tért haza... Annak ellenére, hogy nemrég ért véget a Bon Jovi tavalyi világkörüli turnéja, amin volt szerencsém 3 helyszínen is végig őrjöngeni kedvenceim dalait, alig 4 hónap alatt el is készítették a fiúk új albumukat, a Lost Highway-t, mely június 19-e óta kapható a boltokban. Az új nagylemez bemutató koncertjét nem kisebb eseménnyel kapcsolták össze, mint Anglia vadonatúj stadionjának, az O2-nek megnyitójával. Eredetileg úgy volt, hogy a nagy, nyitott Wembley-ben lesz a "premier", amit annak idején ők is zártak, aztán végül a Live Earth "kapta" meg a lehetőséget, melyen szintén volt szerencsém jelen lenni (pár sorban majd ezen esemény kapcsán is megosztom tapasztalataimat). A koncertre való eljutásom végül igen rögös úton valósult meg. Először is az internetes foglalás nem sikerült, ami csak napokkal később derült ki, amikor is rájuk telefonáltam, hogy még nem kaptam konfirmációt (javaslom, ezt mindig ellenőrizzétek le), aztán az okozott problémát, hogy rossz helyre postázták, merthogy "sima" postai feladással kézbesítették (ezt is ellenőrizni kell jegyrendeléskor, megéri inkább a kicsit drágább gyorspostát választani, hogy időben megkapjátok). Végül, eljutottam, és kárpótlásul még jobb helyre szóló jegyet is kaptam az angol cégtől. A bejáratnál egy ember a kezemben tartott jegyet megnézte, és beengedett, teljes megdöbbenésemre a helyem elfoglalásáig senki, semmilyen módon nem ellenőrzött és nem állított meg, hova is megyek...nálunk minimum 2-3 akadályon kell keresztül menni, amíg beengednek - ennyit a londoni terror megelőzésről (itt jegyzem meg, pontosan rá 4 napra találtak két bombát London belvárosában). A stadion 30.000 ember befogadására alkalmas, a dühöngő rész, legnagyobb meglepetésemre az aljzathoz rögzített székekkel volt borítva, ezzel is elősegítve a kultúráltabb szórakozást odalent. Én a színpaddal szemben, baloldalon, a második szektorban ültem, a 12. sorban. Tényleg nagyon jó helyet kaptam, a színpad viszonylagos közelségének és a kiváló hangzásnak köszönhetően rendkívül élveztem a koncertet. Ráadásul, mivel a szektorban, a színpadhoz közeli legszélső székét foglaltam el, pont a lépcső mellett, így az ugrálás is megoldottá vált. :o) A koncert fél 9-kor kezdődött, stílusukhoz mérten, nem várakoztatták meg a közönséget, meg kell jegyeznem, abban a pillanatban, hogy elsötétült a stadion, őrült ordítás vette kezdetét, mindenki felállt, és bizony a koncert végéig mindenki állva is maradt. Az árnyékokat látva, megtudhattuk, hogy a zenekar tagjai elfoglalták helyüket, a középső óriáskivetítőn pedig megjelent Jon, ahogy az öltözőjéből kilépve végig sétál egy folyosón, rendkívül szigorú arccal. Ahogy ezt mutatták a kivetítőn, mindenki megőrült az aréna belsejében, A zenekar frontembere ezt hallva, nem "bírta" a színészkedést, elmosolyogta magát, ami még inkább "hergelte" a közönséget (főként annak hölgytagjait), hiszen ki ne "indulna be" egy jóképű, sikeres, rocksztár (nem mellesleg multimilliárdos) mosolyára...?! A Living On A Player , mint kezdő szám meghozta a várt hatást, úgy éreztem szétesik az aréna, majd a szokásos "átvezetéssel" a You Give Love A Bad Name hangzott el. Az új albumról két zeneszám következett (a címadó Lost Highway és a Whole Lot Of Leavin), amelyeket - én addigra már ismerve - kívülről daloltam velük. Nem foglalkozva azzal, hogy 2 hónapja súlyos külső bokaszalag szakadásom volt, óriási "rugózásba" kezdtem..., és meg sem álltam a koncert végéig. Sorra kaptuk az ismert dallamokat és az új album country alapú nótáit. Volt itt minden, pár lassú szám - a koncert "végső" traktusában a himnikus Hallelujah csodás érzés volt -, de inkább a pörgősek, és természetesen a Keep The Faith, a már "jól bevált" záróakkord, én ezen a ponton szoktam szétesni! :o) Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy ezen a koncerten a hang- és fénytechnika első osztályú volt, a kivetítő kiváló minőségben hozta a látni valót. A közönség kultúráltan, atrocitás nélkül, jó hangulatban élvezte végig a koncertet. Az előadás briliáns volt - Richie Sambora továbbra is zseniális gitáros és vokalista, Tico Torres bámulatosan dobol és David Bryan sem untatta a közönséget -, de egy kicsit hosszabb bulira számítottam (valamivel több mint 2 órásra sikeredett a produkció), hiszen a világkörüli turné bulijain közel 3 órát szoktak nyomni a fiúk. Azonban, ahogy a "tapasztalat" is mutatja, a lemezbemutató koncertek bizony mindig rövidebbek, akárcsak a fesztivál programok. A 2005-ös Have A Nice Day lemezbemutatója Amsterdamban - amit közvetlenül a színpad előtt sikerült végigtombolnom mindenféle biztonsági sáv nélkül - is csak 1 óra 40 perces volt. Úgy tűnik, ez már "tradíció"! Az album fantasztikus siker, 1 hét után a Nr.1. lett az USA-ban, amire utoljára 1986-ban volt képes a Bon Jovi, akkor a Slippery When Wet-el. A Lost Highway-ből több mint 290.000 példány kelt el az első hét nap alatt. Az új nagylemez dalai nem voltak meglepőek számomra, már ami az "irányt" illeti, várható volt, hogy előbb-utóbb "bejön" a "Főnök" (Bruce Springsteen) hatása, mely mindig is érezhető volt Jon-on (mint tudjuk, Bruce a nagy példakép). A mostani Live Earth keretében adott New York-i fellépésük után kezdődik az amerikai turné, mely egészen november közepéig tart. Remélem, a jövő év ismét az európai turnéról szól majd! A koncerten elhangzott dalok (ahogy a csapat hivatalos honlapján található): Prayer
Bad Name
Lost Highway
Whole Lot Of Leavin
Runaway
Born To Be My Baby
It's My Life
Memory
I Love This Town
We Got It Going On
Who Says
Sleep
Bad Medicine w/ Shout
Any Other Day
Saturday Nite
Hallelujah
Last Nite
Wanted
Faith Szöveg: Mihók Ildikó Fotók és videók: A "Net"
Legutóbbi hozzászólások