(Type O) Negative hangok Budapesten: Type O Negative Koncert PECSA, 2007. 07. 02.

A sokat vitatott Type O Negative koncerten stábunk is jelen volt. A következőkben TT kolléga í­rja le érzéseit az előadással kapcsolatban... A cikk számos gondolata a koncertről hazafelé fogalmazódott meg, miközben a Bloody Kisses lemez dalai döngölték a kegyetlenül sí­poló hallójáratomat, no nem sokáig, mert a Hősök terén inkább lekapcsoltam, mert idegesí­tővé kezdett válni a fülsí­polás. Morfondí­roztam, és nem volt pozití­v érzésem a koncert után. Jöttek a képek, a gondolatok a koncertről és elkezdtem magam vizsgálni, hogy miért is nem vagyok elégedett... Igen, rosszul indult a koncert, hiszen sajnos a WASP elmaradt Blackie Lawless és csapata, mint utólag kiderült családi betegség miatt volt kénytelen megszakí­tani a turnét. Így még jobban örülök, hogy ott voltam a Wigwamban, és láttam a rövidre sikerült koncertet. Most sajnos még rövidebb lett az előadás, de mint azt olvashattuk a hí­rek között, ősszel ismét megtiszteli Blackie Mester a Wigwam -ot. Szóval az egyik oka a borúmnak ez volt, hiszen a TON többé-kevésbé azt adta amit vártam, és mégsem tudok csak pozití­v dolgokról í­rni. A Peter Steele vezette banda véleményem szerint, egy jó közepes koncertet adott azoknak, akik szeretik a zenéjüket. Bevezető A TON abszolút rétegzene, még a rockzenén belül is. Nevezik őket halálváró gótikus rock zenét játszó bandának, a gótikus doom rock vezető csapatának, de a lényegen nem változtat a kategória. Zenéjük súlyos, többnyire lassú, szövegeik halál központúak, vagy olyan dolgokra mutatnak rá, amelyek az élet részei, de nem szí­vesen foglakozunk velük, mert rossz, negatí­v érzések társulnak hozzá. Ha valaki esetleg csak most olvas róluk először, meg kell emlí­teni a szexualitást is, ami szintén része majd minden lemezüknek. Én a Bloody Kisses lemezzel kezdtem az ismerkedést a rockzene eme ágával és gyorsan megfogott ez a zene is. Erről a lemezről játszottak klipet az MTV-n, ami a kilencvenes évek közepe felé meghatározta az újdonságok gyors terjedését. A klip csak a rockzenei műsorban volt látható néha - néha, ütős volt akár csak a zene. Ironikus módon a lemezt egy lánytól kaptam meg, aki nem volt nagy rock rajongó, de ez a zene tetszett neki, és velem is megosztotta. Hálás köszönet a lemezért, amit azóta is sokat forgatok a CD játszóban. Minden Type O lemez minőségi a maga nemében. Akár a zenét, akár a lemez megjelenését, borí­tóját nézzük. Így van ez a web lapjukkal is és í­gy pár nappal a koncert után, azt mondom a koncerten is próbáltak minőséget letenni a szí­npadra, de valahogy mégsem volt az igazi, vagy csak én látom túl kritikusan ... A tagok odafigyelnek az apróságokra, és ez adja meg a számomra azt a pluszt, ami miatt a kilencvenes évek közepe óta folyamatosan figyelemmel kí­sérem a munkájukat, és szerintem kiváló lemezeket alkottak ebben a stí­lusban. Nehéz olyan zenét találni, ami náluk sötétebb, elgondolkodtatóbb. Ez is az oka annak, hogy igyekszem külső szemlélőként hallgatni dalaikat. Nem minden gondolatukkal, dalukkal tudok azonosulni, ennek ellenére majd minden stúdiólemezük megvan, és ha rám tör "az a hangulat", napokig csak őket hallgatom. Voltak hónapok, amikor szinte minden este az October Rust zenéje kí­sért az álom világába. A lassú ütemes zene és a különös mély énekhang egyszerre nyugtató és őrjí­tő. Nem könnyű szembenézni a "minden és mindenki meghal mondanivalóval", í­gy Ők nem a legtöbbet hallgatott banda kategóriájába tartoznak nálam. Hogy mit értek az apró minőségi dolgokon... Emlí­thetem ismét az October Rust lemezt, a minőségi borí­tójával, a hihetetlen őszi szí­nekkel, amelyek a borí­tón belül vannak. Emlí­thetem a CD lemez hátulját, amin egy bokor látható, ha megfelelő szögben nézzük. Ezen kí­vül kellemes perceket tudnak szerezni nekem a srácok, fanyar humorukkal, ami szintén része a szöveg, zene és a videó klipjeik világának. Koncert A Type O Negative kilenc óra után pár perccel kezdett zajkeltéssel, aminek hatására bejött a közönség a zárt katlanba, hogy tanúja legyen, ahogy elkezdődik az előadás, a WE hate everyone cí­mű dallal. A hangerőről annyit, hogy minden ruha mozgott rajtam, a szí­vem ritmusa belassult a zenére, mert a brutálisan erős basszus átrendezte a szí­vritmusomat. Mellbevágóak voltak az első taktusok, és a hangerő nem változott (lefelé semmiképpen) a koncert egész időtartama alatt. Sajnos időnként össze-össze gerjedtek a hangszerek, de ettől eltekintve, a lemezen megszokott egyedi (első hallásra furcsa) hangfekvésben nyomták a dalokat. A programot a konkrét időtartama ellenére, hiszen fél tizenegykor még játszottak, rövidnek érzetem. Sajnáltam, hogy a nekem kedves szerzeményeikből alig játszottak, helyette viszont olyan gyors és agresszí­v dalok kaptak lehetőséget, amelyek helyett, szí­vesebben hallgattam volna több dalt mondjuk a Life is killing me lemezről, vagy a már emlí­tett October Rust albumról. Ugyan mindkét lemezről játszottak, de csak egy-egy számot. Furcsálltam, hogy többször is (legalább háromszor) megálltak, levonultak hosszú percekre, amit nem igazán értettem. Ezeken kí­vül volt egy közönség ordibáltató rész is, amit Johnny Kelly dobos vezényelt, úgy, hogy közben szemből rögzí­tette kamerával a közönség aktivitását. Ez nekem tetszett, de mivel vagy 4-5 alkalommal ordibáltatta mindkét oldalt, í­gy a végén unalmassá vált. Ezekkel a betétekkel vontatottá tették az egész koncertet. Érdekes volt, hogy a koncert gerincét kiadó középső részben szinte alig énekelt Peter. Helyette Kenny Hickey gitáros és két-három számban Josh Silver billentyűs hangja képesztett el. Josh hangja eddig nekem nem tűnt fel a lemezen, de itt élőben azt kell, hogy mondjam igen erős, domináns volt. Ő hozzá köthetőek a játszott leggyorsabb és legagresszí­vebb dalok a koncerten. Meglepő volt az is, hogy Peter többször leült a dobok elé és ott játszotta a saját részét. Régebbi koncertfelvételeken, klipeken én többnyire kibontott hajjal láttam Peter-t játszani, de itt A PECSA-ban végig összefogott hajjal játszott, és egyetlen hirtelen mozdulatot nem tett az előadás közben. A megjelenés profi volt, a fényekben természetesen a mélyzöld dominált, ami hátborzongató látványt kölcsönzött a zenekarnak a lassú részeknél, ahogy egységesen döngöltek, hozzá Peter rezzenéstelen arca, gyilkos tekintettel. Igen ez az a szí­npadkép, amit elképzeltem velük. A szí­npadi elrendezés is egyedi volt, annak ellenére, hogy semmilyen különleges látványelem nem szerepelt a műsorban. Peter Steele énekes basszusgitáros (ha a szí­npaddal szemben állunk) bal oldalon, Josh Silver billentyűs középen fent, szintén a dobogón jobb-középen a dobok mögött Kenny Hickey és jobb szélen Johnny Kelly gitározott és énekelt. Ezen kí­vül még középen volt egy mikrofon, amit felváltva használt Peter és Johnny. Peter arca végig rezzenéstelen volt. Csak kétszer lehetett némi lágy vonást felfedezni rajta. Mindkét eset a koncert végéhez köthető. Az egyik esetben szólt a technikusának, hogy nem működik az egyik lenti lámpája rendesen, de Ő ezt félre értette, és a fotósokat kezdte kiterelni, és ekkor használta a mimikáját, hogy nem erről vagy szó, és magának igazí­totta meg a lámpát. A másik esetben egy üveg bort dobott ki óvatosan az egyik első sorban álló rajongónak, a koncert utolsó száma után, úgy, hogy pontosan tudta mindkét fél, hogy kinek megy az üveg, ami nem törött el és a TON kedvelő srác boldogan sétált ki vele a csarnokból. Visszagondolva nekem úgy tűnt, hogy az egész műsor kialakí­tása, Peter számára kicsit kí­mélő volt, hiszen a többiek szinte többet énekeltek, mint Ő. Persze lehet, hogy ez csak egy rossz megérzés... Nem mehetek el egy apróság mellett, ami nagyon kevés embernek tűnt fel, ha feltűnt. Peter többször ürí­tette poharát a közönségre egy mélyzöld műanyag pohárból, amiben a már emlí­tett üveg borból töltött magának pár kortyot. Ilyenre odafigyelni beteges, vagy profizmus, vagy a kettő együtt. Ki kell, hogy emeljem Peter néhány mondatát, aki vette a fáradtságot és pár, szót megtanult a koncert kedvéért magyarul. Az első szám után köszöntötte Magyarországot és Budapestet (Jó estét Magyarország, Budapest). Nagyon tetszett, amikor kettéosztotta a közönséget Buda és Pest oldalra, de az is mosolyra fakasztott, amikor a Christian Woman-ben az egyik kiállás után, a " jó estét" szöveget iktatta be a további ütemes doom-hoz. Talán kicsit fáradt volt ezen az esetén Peter, de a másik három társ bőven adott energiát magából a közönségnek. Josh billentyűsnek valótlanul hosszú a haja. Rendszeresen betakarta a hangszerét vele, szinte minden mozdulatnál. Johnny dobost élvezet volt nézni, ahogy püfölte a bőröket és kommunikált a közönséggel, és ugyanez elmondható Kenny gitárosról is, aki szintén nem sajnálta magát, a szauna körülmények ellenére sem vett vissza a vehemenciájából. A második levonulás után egy érdekes egyveleggel jöttek vissza, amely számos régi dalt dolgozott fel, kezdve a Nirvana: Come as you are -tól, a Paranoidon -on át, számos dal rövid részletét hallhattuk. Érdekes volt ezeket hallani az Ő stí­lusukban! Egy héttel a koncert után néztem rá ismételten a TON weblapjára, ahol egy magyar interjú hivatkozás is fent volt. Érdemes a megnézni. Ez alapvetően egy interjú a billentyűs Josh -sal, de ezen kí­vül a koncert hangulatába is betekintést enged. Csak az utolsó 3 számban volt engedélyezett a fényképezés (gondolom a filmezés is), í­gy pont a koncert legjobb részeiből láthatunk rövid bevágásokat. A legtöbb esemény, amelyet emlí­tettem, rögzí­tésre is került. Ha figyelmesen hallgatja az ember a dalokat, benne van Peter magyar tudása, valamint látható a bor átadás, közönségordibáltatás is! Így, hogy kicsit leülepedett a koncert bennem, azt kell, hogy í­rjam, a rajongóknak szép estét szereztek a srácok (főleg annak a magas fekete hajú lánynak, aki megkapta a pergő dob bőrét a búcsúnál :), és a végén sikerült olyan nótákkal búcsúzni, amelyek igazán beindí­tották a közönséget. T.T. Fotók: Savafan (A-CSLP) A hivatalos műsor: Magical Mystery Tour We Hate Everyone Profits Of Doom Anesthesia These Three Things Kill You Tonight ------------------------- Kill All The White People - kihúzva (nem játszották) Love You To Death Christian Woman ------------------------- Black #1 Köszönet a Concerto-nak és a CSLP-nek!