Eurosmith: Aerosmith tribute zenekar a Wigwamban 2007. 03. 03.

Nehéz idők járnak az Aerosmith rajongók számára. A nagy múltú amerikai rock banda ritkán jön át Európába, és most, hogy idén ez megtörténik, sajnos úgy néz ki, hogy nem látogatnak el, még csak hozzánk igazán közel eső országba sem... Szerencsés vagyok ebből a szempontból is, mivel én már láttam Őket élőben az MTK stadionban 1994.05.25-én. Ekkortájt két koncertet adtak egy éven belül, mivel beleszerettek Budapestbe. Azóta is megvan mindkét koncert hatalmas plakátja, jó darabig voltak fent a falon nálunk. Számomra is elgondolkodtató, hogy ezt a kicsit talán populárisabb zenét játszó zenekart miért zártam a szí­vembe, de elég csak az utolsó öt lemezükre gondolnom és máris elmúlik ez az enyhe kétkedésem. Szerintem nagyon egyedi, kellemes rockzenét játszanak, és játszottak régen is. Amí­g régebben inkább blúzos témák voltak az uralkodóak, addig ma már valami kategóriákba nem sorolható, azonnal fülbemászó dallamokkal átitatott dalok a jellemezőek, remek lassú nótákkal, amik rendre meghódí­tják a rádióállomásokat és ezzel a hallgatók füleit is. A szerencse nem csak engem ért, az Aerosmith -el kapcsolatban... Amikor utoljára itt jártak, volt olyan szerencsés ismerősöm, aki személyesen is találkozhatott munkája közben a zenekar három-ötödével. Közös fotó, amiből a zenekar is kapott, kölcsönös aláí­rások, rövid közvetlen hangvételű csevegés, rendkí­vül kedves, közvetlen emberek....Röviden ennyi. Nem mai banda az Aerosmith, hiszen az első lemezük 1973 -ban jelent meg, és azóta sok mindenen átment a banda, de sikerük, a mai napig töretlen. A két meghatározó egyénisége a bandának Steven Tyler énekes és Joe Perry gitáros. Szóval, nem tudván, hogy lesznek e nálunk, vagy legalább valahol a közelünkben a közeli jövőben, ezért fontolóra vettem, hogy érdemes lenne elmenni egy Aerosmith tribute banda műsorát megnézni a Wigwamba. Aki volt a Kowalsky meg a Vega bulin egy héttel ezelőtt, az láthatott egy klipet az Eurosmith-től. Hát nem mondom, az énekes igencsak hasonlí­t Tyler-re, és remek a hangja, de hát ugye ott a zenei alapokat stúdióban játszották fel, lássuk mit produkálnak élőben? Lesz e hátra szaltó a szí­npadon, amit Tyler még 1994 - ben is megcsinált az MTK Stadionban. Lássuk hány ember lesz kí­váncsi egy Aerosmith tribute zenekarra egy borongós szombati nap után. Mielőtt 22:35-kor megdörrent a Candy Shop a szí­npadon, Mötley Crüe klippek szórakoztatták a körülbelül negyedházas közönséget. Mivel én nem ismerem a Candy Shop-ot, í­gy röviden csak annyit, hogy Őket MC tribute bandaként ismerik, akik ismerik. Úgy tűnik a mai este a tribute bandáké... Programjuk a Dr. Feelgood -al indult, és mivel ez a lemez nekem is megvan (igaz bakeliten, í­gy mostanában nem hallgattam), í­gy gyorsan elöl találtam magam. Már a második nótánál kiderült, hogy nem egy egyszerű tribute banda a Candy Shop, mivel saját nótákat is nyomnak, többek között a Lehetnél cí­mű dalukat is játszották, melynek klipje megtekinthető a www.candyshopband.hu cí­men. A saját nótákon kí­vül hallhattuk a Live wire, Same ol' situation, Save our souls, Kick start my heart, zárásképpen pedig a Shout out the devil cí­mű MC"örökzöldeket". A banda felállása: Sidd - ének, Jódli - dob, Tomy - gitár, Steew - basszusgitár. Sokan nem szeretik a Tribute bandákat, úgy tartják, még egy bőrt húznak le a hí­res eredetikről. Engem sem lehet a rajongók közé sorolni, de a szí­nvonalas produkciókat értékelni kell. Nem kerülhető el az összehasonlí­tás egyik ilyen jellegű banda esetében sem. Aki ezt bevállalja, az sokat készül a produkcióra, mert nagyon nehéz megfelelni. Szerintem a tribute bandák igyekeznek a számukra is nagy kedvencet, a saját és a közönség szórakoztatására minél jobban játszani, időt, energiát fektetnek abba, hogy egy profi műsort csináljanak a számukra oly nagy becsben tartott együttes dalaival, ezzel inkább a tiszteletüket mutatják ki, reményem és véleményem szerint. Véleményem szerint nem volt rossz a Candy Shop, és, hogy külsőre mennyire hasonlí­tnak a nagy kedvencükre, döntse el mindenki maga a képek alapján. 23:40-kor húzódott szét a függöny a szí­npadon, és tárult elénk az Eurosmith szí­npadképe. Persze mindenki az énekesre volt kí­váncsi, Ő pedig, hogy fokozza a hangulatot, háttal kezdte a koncertet... a hang, rendben van, lássuk a külsőt! Tényleg meghökkentő a hasonlóság mind a külső, mind az énekhang terén. Steven Tyler egyedi, nem utánozható - gondoltam - , de a képeket nézve változtatok a véleményemen. A banda hangzása rendben, a felállás szintén Aerosmith-es, 2 gitár, dob, ének, plusz ráadásként, kiegészí­tve egy billentyűssel. A nóták, ahogy azt várni lehet igazi best of válogatást képviselnek. A srácok végigjátszották a kezdeti lemezektől egészen a legutóbbi lemezekig a repertoárt. A kezdés a hetvenes évekkel indult, Toys in the attic. Tyler imitálása szinte tökéletes, a mozgás, a fellépő ruha, a mikrofon állvány dobálása, a mikrofon állvány kezelése, szóval nem kevés munka van ebben az előadás módban. Az első nóták azzal teltek, hogy csak bámultam ki a fejemből mosolyogva, és pislogtam. Hiába kezdtek bele a Love in an elevator-ba, nem tudtam a zenére koncentrálni. Amikor elfogadtam az énekes hasonlóságát, feltűnt, hogy az egyik gitáros, ugyan nem olyan mértékben, mint az énekes esetében, de hasonlí­t Perry gitárosra. A Mama kin cí­mű dalnál kezdtem a zenére is figyelni, akkorra túltettem magam a látványon. A játszott nóták : Same old song and dance, Walk this way, Cryin', Livin' on the edge, Pink - remek szájharmonika betéttel. A dalok jól szóltak, és ez a hangzás nekem bejött. A dalokból, í­gy élőben elmaradt a lemezen megszokott "nem gitárhangzások", a gitárok és a dob uralta az összes számot. Vastagon, dögösen, "sallangmentesen", jó énekteljesí­tménnyel szóltak az Aerosmith nóták. Az este rombolták a hallásunkat a következő Aerosmih szerzeményekkel is : What it takes, Rag doll - basszusgitár szólóval, The other side - 4 gitárral!, Dude (looks) like a lady, Road Runner, Sweet emotion és nem saját nótaként egy kis Peter gun betét. Itt köszöntek el először a közönségtől a srácok, kezdődött a ráadás: Get a grip, egy remek cilinderben, Dream on (nem erőltetve a magas hangokat), I don't wanna miss a thing, Train Kept A Rollin', végezetül a Let the music do the talking. Hosszú idő óta az első zenekar, aki nem nézte az órát, hanem engedve a közönség kérésének többször is visszajött. Nekem úgy tűnt, hogy Ők is jól érezték magukat a szí­npadon, ahogy a közönség is a szí­npad előtt. Rég hallgattam ennyi ideig Aerosmith-et, hiszen nem a szokásos 1,5 órát játszották a srácok. Inkább a két órás időtartamhoz közelí­tett a műsor. Mivel bemutatás nem volt, í­gy a neten www.eurosmith.net néztem utána a bandának. (Ezt javaslom másnak is, hiszen itt mozgó képek segí­tenek meggyőzni mindenkit, hogy érdemes elmenni az Eurosmith koncertre annak, aki csillapí­tani akarja az Aerosmith utáni étvágyát.) A zenekar tagjai: Danilo Arnaldi - dob, Marco Paris - gitár, Luca Cellett- ének, Marco Valeriani - gitár, Aleks Ferrara - basszusgitár. (Billentyűsnek két nevet adtak, meg, sajnos nem sikerült beazonosí­tani, hogy Andrea Nofri vagy Raoul Battilani volt nálunk... ) Szerintem érdemes volt rászánni ezt az estét az Eurosmith-re, annak ellenére, hogy Luca Cellett énekes nem hátraszaltózott a szí­npadon, és bí­zom benne, hogy valamelyik nyári európai fellépésüket sikerül megnéznem az Aerosmithnek is. T.T. Fotók: Török Hajni