Életmű: "Toto, a csodák csodája..."

írta Hard Rock Magazin | 2006.08.08.

2006. augusztus 19-én egy újabb nagyszerű előadásnak lehet tanúja a magyar közönség. Hat év elteltével, immár másodszor látogat hazánkba a dallamos rockmuzsika egyik legjelentősebb képviselője, a Toto. Az alábbiakban a felkészülést segí­tendő, a zenakar pályafutását bemutató í­rás első részét olvashatjátok... A történet 1976-ban kezdődik, amikor két keresett Los Angeles-i session zenész, Jeff Porcaro dobos és David Paich billentyűs úgy dönt, itt az ideje saját zenekart alapí­tani. Társak után néznek és nem is kell messzire menniük, ugyan is Jeff testvére Steve Porcaro billentyűs és főiskolás társuk, a gitáros Steve Lukather az első hí­vó szóra csatlakozik a társuláshoz. A basszusgitáros posztra kiszemelt David Hungate sem ismeretlen számukra, hiszen Jeff és David a sok-sok stúdiózás közben sűrűn találkozik a profi ritmushangszeressel. Énekesük a luisianai Bobby Kimball lesz, akiben már akkor az egyik legjobb rock-blues torkot dicsérik. ...a kezdet A zenekar megalakulása után közvetlenül David Paich szinte egy teljes albumnyi anyaggal áll elő, ezért a friss csapat azonnal stúdióba vonul, hogy az első demot felvegye. Mivel Jeff Porcaro akkoriban nézte meg sokadjára az Óz a nagy varázsló cí­mű filmet, a demo sorozatnak, a filmben szereplő kiskutya után a Toto nevet adják. Később, mikor elérkezik a zenekar keresztelésének pillanata, mindnyájuk számára egyértelmű, hogy az első felvételeknél használt egyszerű, jellegzetes nevet kell választaniuk. Annál is inkább, mivel David Hungate, aki jártas a latinban, rádöbben, hogy a Toto, a mesehős jelentésen túl teljeset, totálist is jelent. Pörögnek az események! Toto 1977 szeptemberében megjelenik a debütáló album, majd az első kislemez, mely azonnal a listák élére ugrik, és amely a mai napig a banda egyik legnagyobb slágere, a "Hold The Line". A siker hatalmas, ezért gyors egymásutánban két újabb single lát napvilágot. Az "I'll Suply The Love" , de főleg a mára örökzöldé váló "Georgy Porgy" elsöprő siker. A kellemes dallamos pop-rock dalok olyannyira belopják magukat a zenerajongók és a szakma szí­vébe, hogy a Toto-t 1978-ban a legjobb új előadó Grammy dí­jára jelölik. A hatalmas siker a zenészeket is meglepi és irgalmatlan iramra sarkalja. Hydra 1979-ben elő is állnak újabb művükkel, a "Hydra"-val, mely ott folytatja, ahol az első album abbahagyta. Remekül hangszerelt, blues elemekkel tarkí­tott dallamos muzsikát tartalmaz, ezen belül is egy újabb Toto örökbecsűt, a "99"-et, melyet George Lucas THX-1138 cí­mű filmje ihletett, mely egy olyan társadalomban játszódik, ahol az embereket név helyett számokkal jelölik. E lemez dalait is jobbára Paich jegyzi, de már egyre több nótában tűnnek fel szerzőként a többiek is. Turn Back 1981-ben jelenik meg a "Turn Back" cí­mű album, mely kisebb sikert ér el elődeinél. Igazán nagy, maradandó slágert nem is tartalmaz, de a már megszokott szí­nvonalat hozza. Ez a kicsit "gyengébb"-nek nevezhető dalgyűjtemény előzi meg a Toto máig legnagyobb, legsikeresebb "dobását". Toto IV. 1982-ben megjelenik a Toto IV. cí­mű album, mely igazi kasszasikerré válik. Ezen a korongon található a Rosanna, és az "I' wont hold you back" cí­mű himnuszok, valamint az a dal, melyet biztos, hogy mindenki ismer. Még az is, aki csak a Petőfi rádiót tudja fogni. Cí­me: Africa. A következő, 1983-as évben tarol a zenekar. A Toto IV. hat Grammy dí­jat söpör be, köztük az év albuma és az év dala (Rosanna) cí­met is magáénak mondhatja. A Toto IV. világkörüli útján a basszusgitáros poszton változás történik. Mike Porcaro David Hungate-et, Steve és Jeff testvére, Mike Porcaro váltja fel, aki hangszerbiztonságában legalább Hungate szintjén áll. A turné végeztével a zenészek, kis lazí­tásként folytatják session zenészi munkásságukat. Dolgoznak Quincy Jone, Michael Jackson, Don Henley, Eric Clapton, Paul McCartney és a Chicago lemezein is. Az ötödik album elkészí­tése előtt elkezdődik, a későbbiekben a Toto egyik legnagyobb problémájává váló énekes csere-bere. Fergie Fredericksen Kimball távozik, helyére Fergie Frederiksen érkezik. Vele készül az "Isolation" cí­mű album, amely jelentősen megosztja a rajongókat. Van aki imádja, de a többség negatí­van áll hozzá. A Toto IV-ről kimásolt öt kislemezhez képest -jelezve az album viszonylagos sikertelenségét - ezúttal csak két dal kerül a listákra. A "Stranger In Town" és a "Holyanna". Az új torok hamar kikerül a csapatból. Az Isolation turné után, a zenekar tagjai, - mivel egy emberként elégedetlenek teljesí­tményével - kiadják útját. Joseph Williams Helyére a hí­res filmzeneszerző, John Williams fia, Joseph Williams kerül. 1985-ben David Paich és Steve Porcaro részt vesz az afrikai éhezők megsegí­tésére létrejövő USA for Africa projektben és kiveszi részét a "We Are The World" cí­mű dal munkálataiból is. Fahrenheit 1986 ismét jelentős év a Toto számára. Rögzí­tik a "Fahrenheit" cí­mű albumot, melyen az "I'll Be Over You" cí­mű hatalmas sláger található. Ebben az évben, Japánban Steve Lukather, aki nagy példaképével Jeff Beck-el és Carlos Santana-val ad közös koncertet, megismerkedik Simon Pillips-el, aki többek között Mick Jagger, Mike Oldfield lemezein dobol, és akinek a későbbiekben hatalmas szerepe lesz a Toto történetében. Az 1987-es Fahrenheit turnét követően Steve Porcaro filmes terveire hivatkozva bejelenti, hogy többé nem kí­ván turnézni, a stúdióban azonban továbbra is segí­ti társait. The Seventh One A zenekar termékenysége megdöbbentő méreteket ölt. A rengeteg koncert és vendégszereplés mellett bőszen stúdióznak, melynek eredménye (a) "The Seventh One" cí­mű korong, melyről a két slágerré váló dal a "Pamela" és a "Stop Loving You". Természetesen új album, új turnéval jár együtt. A menetrendszerű portya végeztével folytatódik az énekes vándorlás. Joseph Williams szólókarrierjét fontosabbnak érzi a Toto-énál, ezért elhagyja a csapatot. Ennek az újabb fordulatnak, valamint a kimerí­tő koncertezésnek köszönhetően 1989-ben a Toto szünetelteti működését. A muzsikusok természetesen nem ülnek babérjaikon, bőszen projekteznek, hogy azután 1990-ben ismét besétáljanak a stúdió ajtón. Past To Present Ezúttal egy válogatás lemezt "raknak össze", mely egyaránt tartalmaz új és régi dalokat. Cí­me "Past To Presen". Ez az album valóban a múlt és a jelen találkozása. Két nóta erejéig visszatér Bobby Kimball és a kiadó kí­vánságára, érkezik egy új énekes is, Jean Michel Byron, kivel a zenekar tagjai annyira elégedetlenek, hogy az aktuális album turnéja után azonnal szélnek eresztik. A muzsikusok ezen a ponton elégelik meg a mikrofon előtti vándorlást. Steve Lukather Úgy döntenek, hogy a következő album szóló énekesi teendőit Steve Lukather-re bí­zzák, aki a hathúros mellett hangszálaival is remekül bánik. Kingdom Of Desire Az "új felállás" 1991 végén rögzí­ti a Toto addigi legösszetettebb, legmélyebb, legtöbb zeneiséget hordozó albumát, a "Kingdom Of Desire"-t, melynek kisség groteszk borí­tóját Jeff Porcaro készí­ti. 1992 nyarán az újabb, minden eddiginél nagyobb világkörüli turnéját tervezi a megújult, megnyugodott zenekar, amikor beüt a mennykő. Megtörténik a tragédia, mely alapjában rázza meg a Toto legénységét, és amely majdnem a zenekar feloszlásához vezet.... Folyt köv. Brinyó forrás: www.toto99.com

Legutóbbi hozzászólások