Titkos Szerelem: Tátrai Band, 2011.09.30., Barba Negra Music Pub

írta Adamwarlock | 2011.10.04.

Úgy esett, hogy megint Tátrai Band koncertre evett el minket a fene. Szerencsére a fenének kitűnő ízlése lehet, mert már megint nem kellett csalódnom az együttesben. Igazán hangulatos kis estén lehetett jelen, aki felkerekedett és kicsengette a nevetségesen olcsó belépő árát. Mindezen összegért egy színvonalas helyen nézhetett végig egy több mint színvonalas koncertet.

 

 

Persze, ha azt a nevet mondom, hogy Tátrai Tibor, akkor mi mást is várhatnánk az estétől? A Magyarország gitár-ikonjának kikiáltott Tibusz életműve egyetlen kérdést vagy kétkedést sem vethet fel a kicsit is odafigyelő közönség számára. Aki meg nem figyel oda egy kicsit sem, az mi a bakfittynek hallgat egyáltalán zenét? Persze a Tátrai Band rengeteg rádióbarát slágert gyártott, amit minden magyar ismer, de a számok mégis rendelkeznek valami plusszal. Hogy ezt mi adja? Egyrészt egy gitárosról elnevezett együttesről beszélünk, tehát a dalok alapját nem pusztán az énekdallamok adják, a gitárszólók is jelentős elemei. Ami még fontos építőköve Tátraiék muzsikájának, hogy jó pár műfaj keveredésével hozzák létre a kívánt eredményt: hard rockba vegyülő jazz, pszichedelikus rockba ívelő Dire Straits-es témák, mind-mind az együttes védjegyei.

Tehát úgy vágtam neki az estének, hogy egy erős, de nem katartikus bulit fogok látni. Ehhez képest a koncert minden percét élveztem, és utólag is elismeréssel gondolok vissza a látottakra. A Tátrai Band végig nagyszerű hangulatot tudott a színpadra varázsolni, hamisítatlan örömzenélés közepette. Igen, a csapat ritkán áll össze másfél-két órás koncertet adni, és akkor is megválogatják az alkalmakat. Tavalyelőtt ugye a Sportarénában élvezhettük zenéjüket, ám most egy jóval kisebb helyre, a nemrégiben megnyitott Barba Negra Music Pub-ba hozták el dalaikat. Őszintén szólva, a családiasabb légkör jobban állt a csapatnak, mint anno az Aréna nyomasztó nagysága, és a félháznyi közönség.

Kis késéssel a színpadon is termettek a zenészek, és elindult a koncert. A közönség nagyon hálás volt egész este, kezdettől fogva hangos üdvrivalgással fogadták a veterán előadók megjelenését minden mozdulatát, és végig hatalmas hangulatban tombolták végig a bulit. Rengeteg fiatal is tiszteletét tette az este, persze sokan szülőkkel, nagyobb társaságban, de akkor is jó volt látni, hogy a minőségi zene még a mai napig vonzó tud lenni. Ami pedig a legkellemesebb meglepetés volt: a Barba Negra bitang jól szól. Érezhető volt, hogy az együttes is tökéletesen belőtte a hangzást, és ehhez csak még inkább hozzáadott a terem remek akusztikája.

Tehát milyen is volt ez a koncert? Amilyennek lennie kellett. Bár én bevallom a legutóbbi bulijuk óta kicsit távolságtartóan kezelem az előadás középső blokkját, mert nagyon el tudják húzni a pszichedelikus szólókat, de ezúttal cseppet sem vitték túlzásba, így a buli nem laposodott el. Azért én máig nem tudom értelmezni az Ördögi Szimpátia című dalukat, ami nagyon meglepően Stones feldolgozás. Majdhogynem tükörfordításban van magyarra átültetve, és emiatt néhány résznél úgy kell darálni a szöveget, hogy a prozódia fogalma közben sírógörcsben csücsül a sarokban. Sebaj, ettől még jó bulis szám, de néha azért megmosolygom.

Örök axióma, hogy Charlie-t látni mindig élmény. Ha jól teljesít, azért, ha rosszul, akkor meg azért. Ezen az estén kitűnő formában volt, végig heccelte a nagyérdeműt, kiénekelt mindent, amit kellett. Igazából ő az a hang, aki egyszerűen képtelen hamisan énekelni. Oda teszi a magasságot/mélységet, ahova kell, és az ott is marad. Tibusz pedig láthatóan kiélvezi ezen koncertalkalmakat, és belead apait-anyait. Ezen az estén kifejezetten hangulatosan játszott, és előadásmódja is vonzotta a szemet. Bármennyire is ők ketten a húzónevek a csapatban, a Tátrai Band nem megy semmire Pálvölgyi Géza nélkül, aki remek aláfestő alapot ad a zenéhez.

A három megmaradt alapító tag remekül megvan a színpadon, és látszik, hogy csupa jókedvből játszanak. Ők írták a számokat, ők adják elő a legjobban. Kovács Tamás hirtelen halála persze megállított egy folyamatot a Tátrai Band életében, így tényleg csak akkor állnak színpadra, amikor igazán kedvük van hozzá. Elviselnénk szerintem még jóval több Tátrai Band bulit is, de a mostani állapotban legalább biztosak lehetünk benne, hogy a mennyiség nem fog a minőség rovására menni.

Jöttek mentek a számok, halmozódtak a slágerek, Utazás Az Ismeretlenbe (nem tudom, miért az elején játsszák…), New York New York, Hajnali Szél, Titkos Szerelem – ezeket ki nem ismeri? Aztán azon vettük észre magunkat, hogy a buli véget ért, a zenészek meghajoltak. A legnagyobb tapsot a főszereplőkön kívül még Solti János dobos kapta, aki a fellelhető összes nagy magyar produkcióban részt vett már, úgyhogy a magyar zenei szakma vitathatatlan veteránja, nem mellesleg egy félisten, ha dobolásról van szó.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire jó a Tátrai Bandet ilyen kitűnő formában színpadon látni. Légiesen könnyedén hozzák a témákat, mindent úgy adnak elő, hogy a közönség tökéletesen szórakozzon. Mindezt úgy teszik, hogy a publikum ténylegesen minőségi élménnyel távozik a koncert után. Ez a Tátrai Band.

Szöveg: Adamwarlock

Fotók: Pearl69

Legutóbbi hozzászólások