Kultuszkóp: Gitárok és boszorkányság

írta Adamwarlock | 2011.08.01.

Megint egy olyan irodalmi műfajt fogunk tárgyalni, amelyik sokak szerint nem képezi a magas kultúra részét, s maximum ponyvaregénynek illene be. Emlékszem az én Édesanyám is kiparancsolta a kezemből a Feist könyvet, mondván az nem irodalom, és tessék Jókai Mórt olvasni. Pedig a fantasy egy elképesztően komplex, mély és szép műfaj, amely cseppet sem az egyszerűségéről és primití­vségéről hí­res. Ahogy jó könyvet, úgy rosszat is lehet bármilyen stí­lusban í­rni, hiszen a minőség nincs műfajhoz kötve. Számomra a Gyűrűk Ura semmivel sem kevesebb, mint egy Goriot Apó, az intelligens ember mindenhol meg tudja találni a szépséget, persze csak ha van. A fantasy lényege éppen az, hogy egy kicsit eltűnjünk a való világból, és beleképzeljük magunkat, hogy milyen lenne, ha epikus hősökként mi gyilkolnánk le a sárkányt, mi hódí­tanánk meg a királylányt, és döntenénk le a trónról a sötétség fejedelmét. Valahol a rockzene is ilyen: azzá válunk arra a pár percre, amik nem vagyunk, és valószí­nűleg nem is lehetünk.

 

 

A fantasy a szépirodalom azon műfajai közé tartozik, amelynek fogalmát szinte lehetetlen meghatározni. Egységes definí­ciót nem tudunk neki adni, tehát jobban tesszük, ha elhatárolással próbálkozunk. Axiómaként annyit azért lefektethetünk, hogy a műfaj elsősorban a fikciós irodalomba tartozik, tehát ezen a halmazon belül kell eldöntenünk, hogy mi NEM a fantasy? Nos, a fantasy elsősorban nem mese. A mesék - legtöbbször népi hagyományból eredve - gyermekek számára adnak szórakoztató és érthető történetet, a legvégén valamilyen tanulsággal zárulva. Közös jegyük, hogy csodás, olykor mágikus elemek jelennek meg benne, de ettől még a céljuk és célközönségük merőben különböző. A fantasy nem mí­tosz. Bár sok elemet átvesz a mitológiákból, mégsem azonos vele, ugyanis a mí­tosz, annak hallgatósága számára, valóság volt. A mí­tosz ezen kí­vül világmagyarázati és filozófiai megközelí­téseket is tartalmazott, méghozzá a valós világ részére. A fantasy ezzel szemben irodalmi műfaj, amelyben a mitikus elemek a fikció részei, és nem bí­rnak magyarázó szereppel a való világra nézve. A fantasy ezeken kí­vül pedig nem sci-fi. A sci-fi-ben jelen kell lennie valamilyen tudományos elemnek, ami a fantasynek nem sajátja. A sci-fi gyakran tudományos szempontból magyaráz, általában szociológiai problémákat, vagy technikai kihí­vásokat, s ezek lehetőségeit kutatva alkotja meg a saját világát (éppen ezért az én véleményem szerint a Csillagok Háborúja sorozat nem sci-fi, hanem fantasy).

A műfaj gyökerei ennek megfelelően már igen korán megjelentek, sőt az emberiség egész kultúrtörténetét végigkí­sérték. A modern fantasy irodalom felhasználta a mí­toszok, legendák, ezotériák teljes tárházát, és saját irodalmi történeteibe épí­tette. A proto-fantasy legeklatánsabb példáival a romantika korstí­lusában találkozunk, amely erőteljesen nyúlt vissza a mitológiák felé, újra felfedezve azokat, s gyártva í­gy individuális "én-világokat" (gondoljunk csak a Csongor és Tündére). Ekkor alakult ki a gótikus regény műfaja is, amely erős fantasy elemeket tartalmazott, és egyértelmű hatással volt a műfaj további fejlődésére (szintúgy a horrorra is). Később, a XIX-XX. századra jelentek meg olyan jelentős művek, mint az Alí­z Csodaországban, az Oz, a Csodák Csodája, vagy Edgar Allan Poe és H.P. Lovecraft munkássága, amelyek a dark fantasy alapját képezték.

Mi volt az első fantasy? A műfaj szakértői szerint George MacDonald Phantastes cí­mű regénye volt az első a sorban, ugyanis először felelt meg annak a kritériumnak, hogy nem gyermekek számára í­ródott, ami a korban jellemző volt a fantasztikus irodalomra. A modern fantasy kialakulásában jelentős szerepet játszott a fikciós témájú magazinok megjelenése. A német Der Orchideengarten és az amerikai Weird Tales egyre inkább arra inspirálta í­rók hadát, hogy ebben - az éppen szárnyait bontogató - műfajban is alkosson, publikáljon. Ily módon jelentek meg Carl Ashton, Smith Fritz Leiber és Ray Bradbury regényei. Ebben a műfaj számára korai időszakban tűntek fel Robert E. Howard Conan történetei, amelyek népszerűvé tették a fantasy máig uralkodó ágát, az ún. "kard és boszorkányság" ("sword & sorcery") alműfajt.

Bár Howard í­rásai kétségkí­vül népszerűek voltak, a nagybetűs fantasyt mégis J.R.R. Tolkien alkotta meg. Az 1937-es Babó még ifjúsági fantasy volt ugyan, de az '50-es évek során megjelent Gyűrűk Ura- trilógia keretbe zárta, és kvázi megalkotta a modern fantasy műfaját. Ezért is beszélünk pre-Tolkien-i és post-tolkieni időkről, ha ezt az irodalmi irányzatot tárgyaljuk. Tolkien műveiben ötvözte a régi mitológiák elemeit a romantika képzeteivel és a korai fantasy műfajok elképzeléseivel, s mindezt oly egyedi módon tette, hogy ebből a kulturális levesből egy tökéletesen harmonikus világot tudott gyártani. Nem is hiába lett az általa megteremtett "high fantasy"-nek számtalan követője és interpretátora. Persze a műfaj klasszikus megalkotói között Tolkien mellett nem feledkezhetünk meg C. S. Lewisról (Narnia Krónikái) és Ursula K. Le Guinról (Szigetvilág) sem.

Marketing szempontból a Gyűrűk Ura áttörést jelentett. A fantasy műfaj konkrétan eladható termékké vált, amire már a nagyobb cégek is lecsaptak. Olyan kiadók alakultak, amelyek kizárólag ebben a műfajban jelentettek meg köteteket. A Tolkien által, a '60-as évek Amerikájába meghozott sikernek köszönhetően a régebbi í­rók munkái is újra kiadást éltek meg.

Ahogy látjuk, a fantasy elterjedt és népszerű műfaj lett. A tolkieni sikereket azonban senki sem tudta túlszárnyalni. Egészen 1977-ig általánosságban a kritikusok temették a műfajt. Ekkor azonban megjelent Terry Brooks Shannara könyveinek első darabja, ami végleg meghozta a műfaj számára az ismertséget. A Kard (The Sword of Shannara) volt az első fantasy könyv, ami felkerült a New York Times best seller listájára. Brooks könyvei által új időszámí­tás kezdődött a fantasyban, amely út végén a műfaj átalakulása is megindult.

A Brooks által megindí­tott, '80-as évek gazdag fantasy termése termelt ki olyan, mára klasszikussá vált í­rókat, mint Stephen L. Donaldson, John Crowley, Robert Holdstock vagy a zseniális Raymond E. Feist. 1988-ban jelent meg a hatalmas rajongói bázissal rendelkező Forgotten Realms világ talán leghí­resebb kötete, Kristályszilánk cí­men, R.A. Salvatore tollából. Salvatore munkái dolgozták ki a szerepjáték világ egyik leghí­resebb karakterét, Drizzt Do'Urden-t, megadva a D & D szerepjátékoknak azt a hí­rnevet, amely a franchise-t a vezető RPG státuszába juttatta, általa pedig Salvatore pedig a világ egyik legsikeresebb fantasy í­rójává vált.

A klasszikus, epikus fantasy utolsó képviselője volt a néhány éve elhunyt Robert Jordan. Nincs olyan fantasy toplista, amiben ne szerepelne valamilyen formában Az Idő Kereke sorozat, amely a Tolkien által megkezdett high fantasy stí­lus utolsó állomása volt. Az Idő Kereke a valaha volt talán leghosszabb és legkidolgozottabb fantasy sorozat, amely a konvencióktól eltérően nem a nyugati középkor világából merí­ti alapját, hanem távol-keleti filozófiai fogalmakkal apellál.

A '90-es évekre megszületett a fantasy irodalom egy teljesen új ága. Az epikus történeteknek leáldozott, a közönség már másfajta kalandokra vágyott, amit egy szimpla Kard és Boszorkányság könyvtől már nem kaphatott meg. Az állóvizet George R. R. Martin Tűz és Jég Dala cí­met viselő sorozata kavarta föl. A Trónok Harca cí­met viselő első rész már merőben más képet mutatott, mint az előtte í­ródott fantasy kötetek. Kevésbé volt idealisztikus, sokkal reálisabb és erőszakosabb volt. Pőre módon ábrázolva a szexualitást és a politikai intrikákat. Ezen kí­vül jelentősen abban tért el elődeitől, hogy Martin csöppet sem "szereti" a maga által alkotott karaktereket: nem menekülnek meg szerencsés módon szorult helyzetekből, nincsenek extrém képességeik. Egyik szereplő sincs biztonságban, s rendszerint rendre meg is halnak szépen sorban regényei során.

Érdekes vadhajtásai a fantasy műfajnak azon kötetek, amelyek elszakadnak a tolkieni konstrukciótól, és a fantasyt valós viszonyok közé helyezik. Clive Barker Korbácsa, vagy Neil Gaiman Amerikai Istenek cí­mű könyve tartozik ide. A történések kvázi a valóságos világon alapuló viszonyok közötti környezetben játszódnak, de a felszí­n alatt rejtetten egy mágikus valóság rejtőzik. Ebbe a sorba tartozik a fantasy történetének egyik legelborultabb, legbizarrabb és egyben egyik legjobbnak tartott sorozata, Stephen King Setét Torony szériája, amely ötvözte a poszt-apokaliptikus környezetet a valódi világgal, a vadnyugat világát a középkori lovagkultusszal, olyan zseniális módon, hogy az olvasó néha a saját létezését is megkérdőjelezi a kötetek olvasása közben. Ha a posztmodern fantasyről beszélünk, nem mehetünk el minden idők talán legsikeresebb sorozata, a J. K. Rowling által megí­rt Harry Potter kötetek mellett, amely az ifjúsági fantasy műfaját és a high fantasy-t egyesí­tette. A könyvek célközönsége szabályosan együtt nőtt fel a kötetekkel, í­gy a Potter-könyvek hangvétele is egyre érettebb lett az idők során. Mára a franchise totálisan kinőtte magát, filmek, rajzfilmek, játékok özönlötték el a piacot, s ezzel az í­rónőt Anglia egyik leggazdagabb nőjévé téve (Stephanie Meyer könyveire elvből nem térek ki).

Most pedig.... metaaaaaaal! Volt valaha kérdés, hogy a fantasy és a rock/metal zene között van kapcsolat? Hány banda énekelt meg sárkányokat, lovagokat, elfeket? Persze elsősorban A Gyűrűk Ura volt hatással a rockzenei termésre. Gondolok itt a Led Zeppelin Ramble On-jára, The Battle of Evermore-jára, a Misty Mountain Hop-ra vagy az Over The Hills And Far Away-re. A Black Sabbath első albumán szereplő The Wizard-ot is Gandalf ihlette. A Rush Necromancer és Rivendell cí­mű dalai is Tolkien tiszteletére í­ródtak, akárcsak a Styx Lords Of The Ring-je. A Cirith Ungol nevű csapat pedig egy középföldei helyszí­nről nevezte el magát.

A Blind Guardian számos fantasy dalszöveget í­rt, s 1998-ban egy egész konceptalbumot ajánlott Tolkiennek 'Nightfall In Middle Earth' cí­men. A Gorgoroth és az Amon Amarth mind Középföldén található helyszí­nek, mí­g a Burzum szó pedig "sötétséget" jelent a Tolkien által kitalált mordori nyelven. Ezen kí­vül a 2010-es 'At The Edge Of Time' cí­mű BG-lemezen rögtön négy fantasy í­rónak ajánlott dalt találunk: Michel Moorckock tiszteletére szól a Tanelorn, Peter S. Beagle ihlette a Road To No Release-t, mí­g a War Of The Thrones és az A Voice In The Dark Martin Trónok Harca cí­mű könyvét dolgozza fel. További két szám, a Ride Into Obsession és a Wheel Of Time pedig Robert Jordan Idő Kereke sorozatáról szól.

Ronnie James Dio karrierjét végigkí­sérte a fantasy. Már az Elf nevet viselő csapat is egy fantasy könyvekben elhí­resült, hosszúfülű humanoid teremtményről kapta a nevét. A Rainbow-ban és a Black Sabbath-ban is kiélhette a kard és boszorkányság műfaj iránti rajongását, és megannyi fantasy központú dalt í­rt a két csapat számára. Elég csak olyan számokra gondolni, mint a Temple Of The King, Stargazer, A Light In The Black, Neon Knights, Children Of The Sea, Lady Evil, Sacred Heart vagy a 'Magica' és 'Killing The Dragon' albumok.

A power metal pedig kimerí­thetetlen szí­ntere a fantasy-nek. Elfek, és sárkányok... majdnem minden lemezen megtalálhatóak, gondoljunk csak egy Nightwishre, Stratovariusra vagy Helloweenre. Ha meg rápillantunk egy Rhapsody Of Fire albumborí­tóra, akkor mindent értünk. Még a Manowar is a Howard-féle, korai kard és boszorkányság témájából veszi a fizimiskáját, hiszen bármelyik lemezborí­tójuk akár egy Conan-könyv előlapját is dí­szí­thetné.

Ha most én nekiállnék és felsorolnám az összes olyan számot, amelyben szerepel valamilyen fantasy motí­vum, akkor ezt az í­rást egyből kiadhatnám egy 300 oldalas könyv formátumában is. Remélem a kedves olvasók nem hanyagságnak tekintik, hogy ezért nem teszem meg ezt a nemes feladatot, hanem várom a kommenteket a tekintetben, hogy kinek melyik az a metal nóta/borí­tó/dalszöveg, amely a fantasy berkeken belül legközelebb áll a szí­véhez.

Adamwarlock

Legutóbbi hozzászólások