Bí­borszí­nű örömzene: Cry Free, Várpalota, Alagsor, 2011. február 26.

írta Bigfoot | 2011.03.11.

Tízedik alkalommal lépett fel Magyarország Deep Purple Cover Bandje Várpalota népszerű rockkocsmájában és ahogy az előző alkalmakkor, most sem kellett csalódni Scholtz Atkában és bandájában. Tíz után pár perccel léptek ki a srácok az öltözőnek szánt beépített szekrényből, amit a színpad mellett helyeztek el és…

 

 

…egy laza mozdulattal belevágtak a Fireballba. A zúzás folyatódott tovább, szünet nélkül nyomták az Into The Fire-t, amit a Living Wreck követett. Kezdésnek nem volt semmi és bizony szusszanni is kellett egy kicsit, így a Strange Kind Of Woman andalított. Egyébként hihetetlen energikus fellépésben volt részünk, kegyetlenül hajtottak a fiúk, de cseppet sem tűnt erőltetettnek, viszont annál hevesebbnek. A Speed Kingben is olyat zúztak, hogy majdnem leszakadt a plafon. A rengeteg hosszú improvizáció különösen tetszett, néhány szerzeményt alaposan elnyújtottak. Az előbb említett Speed Kingben nagyszerű gitár-billentyű felelgetést produkált Lee Oli és Soós Norbi, aki egyébként a legújabb tagja a csapatnak, ugyanis tavaly ősz óta játszik a Cry Free zenekarban. Személyében egy vérbeli hammond-játékost tudhat magáénak a csapat, aki mindent tud erről a hangszerről. Tatai Tomi dobszólóját most másnak éreztem, mint korábban: ez alkalommal számomra egyértelműen Ian Paice szellemét hozta magánszámában. Korábbi koncertek alkalmával Tomi el-elkalandozott más vizekre is, finomabb témákat is elővezetett, de most talán a dinamikus buli miatt egy mindent elsöprő magánszámmal igyekezett lenyűgözni a kocsma mélyen tisztelt zsűrijét. Hasonló szellemben nyomták a Child In Time-ot is: a középrészben nem csak Oli tekerte meg a fehér fender stratóját, hanem Norbi is beszállt az őrületbe. El is tartott vagy húsz percig, pont úgy, ahogy a Purple is nyomja a ’Scandinavian Nights’ koncertfilmen 1972-ben, vagy a két évvel korábbi dupla stockholmi bulin, ugyanezen a címen. Bár a Living Wreck sem gyakori vendég a bulikon, ezen felül is kaptunk csemegét a fiúktól. A buli első felében megemlékeztek az 1976-ban elhunyt Tommy Bolinról, aki mindössze egy albumon, a ’Come Taste The Band’en játszott: az ikerdalt, a This Time Around - Owed To „G” füzért nyomták el és az előbbiben Atka rendkívüli érzelemben gazdag éneket produkált, méltó módon tisztelegve Glenn Hughes munkássága előtt.  Elhangzott a ’Fireball’ kakukktojása, az Anyone’s Daughter is: a country-szerű nótára nagyszerű bulihangulat bontakozott ki a színpad előtt, táncoltak ám a fiatalok! A jól ismert slágerekbe szintúgy belenyomtak egy-egy svédcsavart: a Smoke On The Water sem tradicionálisan szólt, hanem 1974 szellemében, Gillan és Glover nélkül, a Coverdale és Hughes páros énekével, a ’la ’California Jam’! Persze, ezt Atka egyedül hozta, úgyhogy újabb piros pont a bravúrért. A Space Truckin’-t nem nyújtották, (hanem a „Yeah-yeah-yeah Space Truckin’” végén átváltottak a Woman From Tokyo nótára) azért intrónak Ők is belerakták Richard Strauss ’Imígyen szóla Zarathustra’ kezdetét, lásd ’Cal Jam’, újra. (No meg Kubrick csodálatos mozija a ’2001: Ĺ°rodüsszeia’!) Ezzel vége is lett volna a hivatalos programnak, azonban ennyivel nem értük be, így a csapat még visszajött egy újabb körre és elnyomták a Perfect Strangerst valamint a Hush-t. Érdekes, nem nagyon foglalkoztak az 1984-es újjáalakulás utáni periódussal, hiszen a visszatérő album címadó dalán kívül egyedül a Sometimes I Feel Like Screaming emlékeztetett a közelmúltra, úgy is, mint az egyetlen Steve Morse-féle nóta. Egy hallatlanul játékos, jól megszólaló, jókedvű produkciót kaptunk a Cry Free zenekartól, melyben bár nem olyan sok dal hangzott el, a hosszú improvizációkkal életre kelt a Deep Purple csúcskorszaka a hetvenes évek elejéről. Megértettem, mikor Atka azt mondta, büszke rá, hogy ilyen srácokkal dolgozhat együtt. Nem tudom, hány Purple cover banda képes így reprodukálni a legendás dalokat, de tartok tőle, nem sok. Április közepén újra Jon Lorddal és szimfonikus projektjével turnéznak Oroszországban, akivel egyébként már tíz bulit játszottak le. Lord ragaszkodása nem véletlen a Cry Freehez, ez a buli pedig fényesen megmutatta, miért.

Bigfoot

Legutóbbi hozzászólások