Filmkritika: Sziklák Szeme (The Hills Have Eyes)

A Sziklák Szeme elfogadható kikapcsolódást nyújthat két sör között, ha éppen olyan unalmas meccs megy a TV-ben, mint a Franciaország-Svájc, de kizárólag csak horror fanoknak ajánlott... Egy újabb remake... Wes Craven nevét talán azoknak sem kell bemutatni, akik csí­pőből utálnak mindenfajta belezéssel, gyilkolászással, vagy csak éppen ártatlan ijesztgetéssel megpakolt horror filmet, ugyanis ha mást nem, ki ne ismerné a mára már legendává vált Freddy Krueger történetét feldolgozó Rémálom filmeket. A 2006-ban mozikba kerülő Sziklák Szeme ugyanis az ugyanezen a néven futó 1977-es Craven film remakeje: sajnos a mai remake-dömpingben, ami főleg a horrorokat öleli fel, már szinte meglepő, ha egy friss tinilányijesztgető belezést látunk a mozivásznon. Persze az esetleges bevétel tekintetében mindenképpen biztosabb talajon mozognak egy újraforgatással, azonban ezek nagy aránya következtében felmerülhet az emberben a gondolat, hogy nem csak az ötlet-, ill. a megújulás hiánya készteti az ifjú rendezőket a klasszikus darabok leporolására; a másik oldalon viszont el kell ismerni, hogy egy ismeretlenebb régi horror film bemutatása a kivitelezésben már csak 21. századi módszereket befogadó közönség számára alapvetően egy jó gondolat. Sajnálatos módon ezek a felturbózott változatok nem szokták megközelí­teni minőség tekintetében az eredetit, még ha a technika fejlődésének köszönhetően látványban felül is múlják; ebben a tekintetben vannak nagy előnyben a horrorfilmek, figyelembe véve, hogy itt elsősorban a látvány dominál, í­gy lehetnek esetleg élvezhetőbbek a remakek, talán nem csak a fiataloknak. Kollektí­v bűnösség Amerikában is A sztori, mint megszokhattuk, nem szárnyal nietchzei magasságokban: egy tipikus amerikai család tipikus kirándulására indul, hatalmas pechjükre azonban olyan útvonalat választanak, amely mentén régen a gonosz amerikai kormány atomkí­sérleteket végzett, ám az ottlakó bányászok nem akartak elköltözni, inkább vállalták a bombázások következtében fellépő radioaktí­v sugárzás-veszélyt, azonban a tudományt meghazudtolva nem rák, vagy legyengült immunrendszer, vagy valami hasonló ismert betegség lett a jutalmuk kimondhatatlan hősiességükért, hanem még az X-mennél is rondább mutánsokká váltak, pár komputeres játékot idéző extra tulajdonsággal: szeretnek "normális" embereket gyilkolni, emberfeletti testi erővel rendelkeznek, illetve mint minden gonosz ember Hollywoodban: rondák. A filmben fel is vetődik a kérdés, hogy miért öldösik le a "normális" embereket, amire azt az egyszerű választ kapjuk: "ti változtattatok ilyenné minket", í­gy a kollektí­v bűnösség elve alapján most minden eltévedt szerencsétlen amerikai turista a brutális kibelezés, vagy megerőszakolás útjára lép. Brutális belezés & szőke cicababa Le kell szögeznem: a film alapvetően nem rossz, ugyanis megvannak az élvezhető pillanatai. Viszont a tipikus horror sztereotí­piákra épí­t: a karakterek abszolút sablonosak, nem tudnak szimpátiát kiváltani a nézőből. Itt is megvannak az olyan lépések, ami után foghatjuk a fejünket, és már csak azt várjuk, hogyan fog meghalni a szerencsétlen többgyermekes családapa. A film a néző sokkolására épí­t nagyrészt, ugyanis átmer lépni bizonyos etikai határokat, ezáltal néhol már-már perverz módon gusztustalan, amit sajnos túlzásba visznek: amikor pisztolyt szegeznek egy 1 éves baba fejéhez, miközben egy mutáns a 16 éves nővérét erőszakolja meg, az számomra semmilyen módon nem élvezhető. A gore jelenetekre viszont nem lehet panasz, folynak a belek itt bőven. A figyelem lekötésében természetesen - ahogy a Texasi Láncfűrészes 2003-as remake-jében is - a családtagok nőnemű tagjainak testi adottságai is segí­tenek a leülősebb részek alatt, amiből akad egy-kettő sajnos: a film kezdése egy lassú lefolyású, ijesztgetős thrillerre hajaz, aztán átmegy a jobb fajta slasher horrorba, majd az amerikai államhoz méltó, eleinte gyáva hősünk bosszúhadjáratra indul az ostoba rémek ellen, akik azonban TV-t is néznek, ill. feltudják mérni, hogy egy kisbaba elrablása megfelelő zsarolási alap lehet. Tanulság A filmnek tanulsága is van: az átlagos amcsi család még mindig ugyanolyan idegesí­tő, az amerikai kormány továbbra is gonosz, az amerikai zászlót még gyilkolásra is lehet használni, és a piros ruhában lévők biztos, hogy mártí­rhalált halnak. Ez mind, de hangsúlyosan. Rendező: Alexandre Aja Forgatókönyv: Wes Craven (1977-es forgatókönyv), Alexandre Aja