Koncertbeszámoló-Dream Theater: "Wiener Walzer"

Már a júniusi, budapesti Dream Theater koncerten elhatároztuk barátaimmal, hogy a lehetőségeink engedik, akkor ősszel ismét találkozunk kedvenceinkkel. Azután az események a megszokott menetrend szerint követték egymást. DT honlap böngészés, Bécs láttán kitörő öröm, jegyrendelés, várakozás. ...és eljött október 18. az újabb nagy nap. Szokásos négyes fogatunknak ezúttal sajnos nélkülöznie kellett Szakáts Tibi barátunkat, kit a munka vasmarka egyetlen napra sem engedett el. Helyébe egy új "Drí­mes reménység", Tomó került, aki július végén egy átmulatott éjszaka után, hajnali három órakor találkozott először a csapattal a "Budokan videó" által és ezen élmény következtében, bár betegen, de örömmel vállalkozott a beavatási szertartásra. Miután a SÜD-ben kielégí­tettük Mészi testvérünk állandó és olthatatlan "nézelődési" és vásárlási lázát, a hatalmas bécsi dugón átkelve megközelí­tettük a "Gasometer" névre hallgató helyszí­nt, mely négy hatalmas - egykor gáztartálynak használt - kör alapon nyugvó impozáns épí­tmény. A dermesztő hidegben kissé lassúnak tűnő beengedés és a pólóstand /szokásos 30 eurós árak, a nyárihoz képest két új mintával / feltérképezése után léptünk az arénába, mely leginkább a mi Kongresszusi Központunkhoz hasonlí­t. Nem volt teltház, a kb. 2000 főnyi közönség csendesen várta a kezdést. Nem sokkal nyolc óra után felhangzottak a Clockwork Orange intró hangjai, majd berobogott a Root Of...Már az első pillanatokban sikerült remek helyet találnunk nem messze a deszkáktól. Hatalmas lendülettel kezdett a Portnoy, LaBrie, Myung, Rudess, Petrucci ötösfogat. A Train turnéhoz hasonlóan - melyből sajnos Magyarország kimaradt - ezúttal is három vetí­tővászon segí­tett még élvezetesebbé tenni a mulatságot, melyeken a másodikként érkező új dal, a Panic Attack után egy kis időutazás részesei lehettünk. A visszafelé pörgő évszámok, és az adott korszak képei után 1985-nél állt meg a számláló és felcsendült egy igazi ritkaság, a "Majesty" időkből származó Another Won. A szokásos profizmussal és lélegzetelállí­tó hangszeres mutatványokkal operáló zenekar igazi időutazásra invitált minket. Időrendben játszottak minden albumról egy-egy dalt. A "When Dream and Day..."-ről az Afterlife, az "Images..."-ről - szerencsére ezúttal nem a ráadásban - a Pull Me Under, az "Awake"-ről a Caught in a Web, /szaggatott, átí­rt középrésszel/ a "Falling..."-ról a Peruvian Skies /megspékelve a Pink Floyd Wish You Were Here"-jével és a Metallica Wherever I May Roam-jával/. A "Metropolis Pt.2" eljövetelénél Laci barátommal egy emberként üvöltöttünk fel, mivel egyik kedvencünk a "Home" szólalt meg. A szünetet követően igazi gőzhenger indult be. Először a "Six Degrees..." The Glass Prison"-ja, majd a dal történetének folytatásaként is szereplő "Train..."-es This Dying Soul következett. Itt érkeztünk vissza a jelenbe, az "Octavarium" albumhoz, melyről egymás után három tétel is felcsendült. Először a hatalmas sláger, a These Walls, majd a "szólómentes", I Walk Beside You következett. Egy lélegzetvételnyi szünet után Jordan káprázatos bevezetőjével indult az a darab, melynek előadását a leginkább vártam. Az Octavarium 24 perce káprázat volt. A tökéletesen felépí­tett dal számomra tartalmazza mindazt, amitől a Dream Theater évek óta letaszí­thatatlan a progresszí­v metál trónjáról. Érzelmek, technika, dallamok, virtuozitás. A ráadásban még megcsodálhattuk a Spirit Carries On gyönyörű lí­ráját, és természetesen elutazhattunk egy igazi Metropolisba is. Az egyébként hí­resen közömbös osztrák koncertlátogatók is lelkesen ünnepelték a zenekart, akik elégedett mosollyal arcukon, hosszasan köszönték meg a bí­ztatást. Mi szokás szerint hitetlenkedve, tátott szájjal álltunk. Szinte egyszerre fordultunk Tomó barátunkhoz, kinek elképedt arcát látva tudtuk, egy újabb rajongót sikerült felavatni ezen az estén. Ez volt a nyolcadik Dream Theater előadás, melyet volt szerencsém látni, és ismételten megbizonyosodhattam arról, hogy öt ennyire különböző egyéniség hogyan alkothat ennyire stabil egészet. Mike, hatalmas - ezúttal "Albino Monster" elnevezésű - gyönyörű dobszerelése mögött kis zöld szakállkájával, a szokásos formáját hozta. Az időnként "kiszámolhatatlan" ritmizálású témákat vigyorogva-vicsorogva, dobverő dobálva hozta. Jordan arcát sem hagyta el az állandó elégedett mosoly, miközben a legbámulatosabb futamokat játszotta hangszerein. John Myung feltűnően sokat mozgott, és -figyelem, figyelem, ez nem semmi - mindig rezzenéstelen képét elhagyta egy-egy mosoly is! A másik John, Petrucci felborzolt, óvódás ördögre emlékeztető üstökével talán egy kicsit fáradtabb volt a szokásosnál, de ez nem ujjainak gyorsaságán volt látható. James hangja jó volt, bár Ő sem tűnt frissnek, ami a zenekar idei őrült pörgését látva nem is csoda. Öt ember, egy zenekar. Számomra a földkerekség legjobbjai! Dream On....!!! Ui: ...másnap frissen felavatott "Dreamer Tomó" barátom felhí­vott, hogy annyira jó hatással volt rá a buli, hogy még az addig masszí­vnak tűnő betegsége is távozni látszik! Szerencsére ehhez a gyógykúrához nem kell orvosi rendelvény. A program: I.rész 1. Intro-Clockwork Orange téma 2. The Root Of All Evil 3. Panic Attack 4. 1985-Another Won 5. 1989-Afterlife 6. 1992-Pull Me Under 7. 1994-Caught In A Web 8. 1997-Peruvian Skies (benne Wish You Were Here/Wherever My Roam) 9. 1999-Home II.rész 1. 2002-The Glass Prison 2. 2003-This Dying Soul 3. 2005-These Walls 4. -I Walk Beside You 5. -Octavarium Ráadás 1. The Spirit Carries On 2. Metropolis