DVD kritika: Bikini: Valahol Valamikor

írta admin | 2005.10.23.

Eljött az idő, hogy egy több mint húsz éves zenekar, nevezetesen a Bikini kiadja első kép anyagát. Sokat kellett várni, de megérte. Látszik a felvételen, hogy az van rajta, amit a fiúk szerettek volna. A tavalyi turné négy különböző állomásán készült felvételek egyvelege ez, de nem akárhogy. A helyszí­nek közötti ugrálás (vágás) nem a számok között, hanem bennük van. Merész, de nagyon egyedi megoldás ez. Tudom, hogy láttunk már ilyet egy-egy klipben, de egy egész koncertfilmben azt hiszem még nem. Nem tudom kinek az ötlete volt, de a megvalósí­tás mindenképen Csillag Endre rendező-vágó keze munkáját dicséri. Sok dolog lehetett vele és néhol nem is sikerült, maradéktalanul megvalósí­tani az elképzelést, de azt hiszem ez csak az én filmes kötözködésem. Ami nagy erőssége a képeknek, ahogy a hangulatok meg vannak fogva ill. ahogy az egyes zenei részekhez való vágások tartoznak.

 

 

Na és ahogy szól! Természetesen ezt sem hagyták idegenre a fiúk. A hangzás hol máshol, mint a Bikini stúdióban készült, Lojzi irányí­tásával. Gyönyörűen, sőt néha túl szépen is szól a felvétel. Öröm nézni ezt az anyagot. Ha mindenáron bele akarnék kötni, akkor azt tudnám mondani, hogy túl steril. Valahogy nem érzem azt az izzadságszagú koncert hangulatot rajta. De ez legyen a legnagyobb baj. Ha minden magyar koncert dvd-nek csak ennyi hibája lenne, akkor nem állnánk rosszul.

És akkor a zene. Húsz dal hallható a másfélórás korongon. Talán az ős-Bikini korszakot leszámí­tva, minden időszakból játszanak dalokat, ideértve az utolsó Angyali Üdvözlet cí­mű albumról is. Az utóbbi időkben sok tagcserén esett át a csapat, de szerintem ez csak a javára vált. Mihalik Viktor elképesztő jó dobos és Bördén Szabolcs is nagyon szép dallamokat „zongorázik”. Viszont aki nálam mindent visz, az Csillag Endre gitáros. A lehető legjobb választás volt. Annyira kidolgozottak és profik a szólói, hogy öröm hallgatni, ráadásul nagyon jó őt látni egy ilyen sikeres és népszerű csapatban. Azt gondolom, hogy ez az anyag minden igényt kielégí­t, a rajongók és ismerkedők számára is.

Remélem lesz folytatása, mondjuk a Május 14.-i mega buli felvétele, ahol az eredeti ős-Bikini is fellép. Jó öletet adtam?


Ébredés után Izzik a tavaszi délután Valaki kéne Csak dolgozni ne keljen Bátyuska Lassan szopogasd… Itthon vagyok Ezt nem tudom másképp mondani… Félnóta Hí­v a messzeség Nehéz a dolga Angyali üdvözlet Egy láda sör az asztalomon Veled akarok Közeli helyeken Olcsó vigasz Fagyi Ki visz haza Mielőtt elmegyek Adj helyet… Tavasz (instrumentális)
D. Nagy Lajos – ének Németh Alajos – bass gitár, programok Csillag Endre – gitár Makovics Dénes – szaxofon Mihalik Viktor – dob Bördén Szabolcs – szintetizátor
Szakáts Tibor 9/10

Legutóbbi hozzászólások