Kedvenc lemezeim: Hawkwind - The Chronicles of the Black Sword

A Hawkwind zenekar neve hallatán sokaknak talán Lemmy, a Motörhead szellemi atyja és alappillére ugrik be elsőnek - pedig az 1969 óta töretlen lendülettel működő anyazenekar legalább annyira megér egy misét, mint rosszarcú ex-bárdistája. Nagyon sokat gondolkodtam azon, van-e keresnivalója ennek a csapatnak a HRM hasábjain. Végül úgy döntöttem, feldobom a témát a többieknek, és a többség rá is bólintott. Nem hiszem, hogy ez hiba lett volna, hisz az angol űrrockereknek legalább annyi köze van a hard rockhoz, mint a korai punk muzsikához, a progresszí­v zenéhez, a pszichedelikus megnyilvánulásukhoz vagy akár az elektronikához. Ezeket a stí­luselemeket a space rockban ötvözte ez a bámulatos társaság, amiben véleményem szerint gyakorlatilag a mai napig etalonnak számí­tanak. Most azonban térjünk rá a lényegre, az 1985-ben megjelent, és a mai napig az egyik legletisztultabb munkájuknak számí­tó 'The Chronicles of the Black Sword' albumukra. Ez az a lemez, amivel néhány évvel ezelőtt véglegesen magához láncolt a zenekar (na meg az 1990-es 'Space Bandits'), a lemez, mely tökéletesen egyesí­ti magában a rock zenét és életérzést, a fantasy és sci-fi irodalmat, valamint a Hawkwind által évtizedeken keresztül játszott space rockot. A közel ötven perces csoda nem csak egyszerűen egy zenei album, jóval több annál. Koncepciólemez, melynek történetét Michael Moorcock, az egyik legnagyobb és legtehetségesebb fantasy í­ró alkotta meg. Az ő visszatérő regényhőse Elric of Melniboné, aki köré egy elképesztő hosszúságú regény saga épült fel, mely 1972-ben kezdte meg hódí­tóútját. A 'COTBS' album is Elric köré épül, és Moorcock aktí­v részvétele a garancia arra, hogy a lemez hű lesz az eredeti történetekhez - bár azt sem lehet letagadni, hogy vannak eltérések a zenei és az irodalmi Elric sztori között. Zeneileg ez az album a Hawkwind nyolcvanas évekbeli útkeresésének kicsúcsosodása. Az előző albummal szemben a rajta lévő dalok sokkal egyedibbek, slágeresek, ha úgy tetszik - már amennyire egy Hawkwind-dal slágeres tud lenni -, mégis, a koherencia sosem volt még ilyen erős egy lemezükön sem, talán éppen a koncepció miatt. Fájó momentum az albummal kapcsolatban, hogy Robert Calvert nem vett részt a munkálatokban, holott a hetvenes években olyan legendás koncepciólemezeket alkotott meg, mint a 'Captain Lockheed and the Starfighters'. Calvert azonban már régóta távozott a csapatból, és az 1985-ös évet megelőzően a Hawkwind jó ideig szenvedett az állandóan vándorló tagok miatt. Erre az évre azonban Dave Brock zenekarvezető végre eldöntötte, mit és hogyan akar csinálni, í­gy a banda egy igen erős, hattagú felállással vágott neki a felvételeknek. Rátérvén magukra a dalokra, fontosnak tartom kiemelni, hogy bár a lemez rengeteg közjátékot tartalmaz, a teljes értékű dalok vitathatatlanul zseniálisra sikeredtek. A nyitónóta Song of the Swords például lehengerlő erejű és hangulatú, hosszú idő óta talán a legdögösebb Hawkwind-dal, fogós refrénnel, és a rock rajongók számára egy igazán í­zes gitárszólóval. Visszafogott tempójú, de hasonlóképpen lüktető alkotás a The Sea King, és a Needle Gun, bár ez utóbbi szerzemény egy kicsit lazábban illeszkedik csak be az Elric történetkörbe. A szintén kiemelendő Zarozinia egy elektromos beütéssel bí­ró dal, melyet talán a progresszí­v jelzővel lehetne illetni. Az elvont pillanatok közül kifejezetten érdekesnek lehet nevezni a The Demise cí­mű rövid, igazán horrorisztikus közjátékot, mely a nyolcvanas években egyre divatosabb gothic és darkwave zenekarainak adja fel a leckét, hisz milliószor hátborzongatóbb, mint azon bandák legtöbb dala. Maga a megszólalás sajnos hagy kí­vánnivalót maga után, köszönhetően annak, hogy a Hawkwind mindig is megmaradt afféle másodvonalbeli underground zenekarnak, révén a zenéjét valóban csak egy szűkebb közönség követte nyomon tartósan - ők viszont nagyon kitartóan és odaadóan. Az album CD-ről hallgatva sajnos inkább tűnik egy hetvenes évekbeli alkotásnak, mintsem egy zseniális és gigantikus zenei projektnek. Kicsit jobb keveréssel a tempós dalok még nagyobbat ütnének, a szintetizátorral elkövetett hangulatkeltő átvezetők pedig hatásosabbak lehetnének. Fontos még beszélni egy kicsit az albumot követő 'Live Chronicles' cí­mű koncertlemezről, valamint a bandával kapcsolatos kiadói hozzáállásról. Bár sokan tartják úgy, hogy a Deep Purpleből kinövő együttesek és mellékprojektek alkotják a világ legnagyobb zenei családfáját, én szembeszállnék ezzel a feltételezéssel. Több évnyi kutatás után ma már ki merem jelenteni, hogy a Hawkwind albumok és a hozzájuk kapcsolódó egyéb anyagok beszerzése gyakorlatilag majdnem lehetetlen. Ez az album is több kiadó égisze alatt jött ki, és mindig valami új bónuszdallal toldották meg az alapanyagot, nem is beszélve a 'Live Chronicles'-ről, aminek egy és két CD-s, kevert számsorrendű és bőví­tett kiadása is beszerezhető, csak az embernek bí­rnia kell ésszel és pénzzel. Mindazonáltal a csapat legendás, hetvenes években napvilágot látó élő anyagai mellett ez a koncertlemez is kifejezetten ütős, a keményebb zenék rajongóinak is megérhet egy próbát. Azt nem állí­tom, hogy a Hawkwindet könnyű megszeretni. Ahogyan egy kedves lemezboltos úriember mondotta: "ez bizony egy agyas zenekar!". A vonzerő bennük talán az, hogy a megragadott hangulatot, a misztikus, fantáziadús és tudományos-fantasztikus zenei világot rajtuk kí­vül egyetlen más együttes sem képes ennyire hitelesen használni. Nyilvánvaló, hogy vannak igen erős és igen gyenge produktumaik, de hogy a zenéjükből sugárzó hangulat mindig rettentően erős, ahhoz kétség sem férhet. Aki pedig szí­vesen ismerkedne velük, annak a legkézenfekvőbb kezdés vitathatatlanul ez az album... (És kérem, felejtsük már el Lemmyt egy kicsit!) Az 1985-ös album dalai, bonuszok nélkül: 01 Song of the Swords 02 Shade Gate 03 The Sea King 04 The Pulsing Cavern 05 Elric the Enchanter 06 Needle Gun 07 Zarozinia 08 The Demise 09 Sleep of a Thousand Tears 10 Chaos Army 11 Horn of Destiny Az aktuális Hawkwind felállás: Dave Brock - ének, gitár, billentyűsök Huw Lloyd-Langton - gitár, vokál Harvey Bainbridge - billentyűsök, vokál Alan Davey - basszusgitár, vokál Danny Thompson Jr. - ütősök Dave Charles - ütősök Michael Moorcock - szellemi háttér