Csak a zene és a rajongók szeretete a fontos!: interjú a Lord együttessel

írta garael | 2006.03.19.

A lemezkiadás előtt álló Lord együttessel készí­tettünk interjút a veszprémi koncert előtt, melyből megtudhatjátok a zenekar körül kialakult korábbi kisebb zűrzavar okait, a siker "receptjeit" és a rajongókhoz való viszonyulás "ars poética-ját". HRM: Az elmúlt néhány évben nagyon sok zenész megfordult a Lordban, de mégis a tavalyi váltás sikerült a leghangosabbra, miért? Lord: Nos, gondolom, a basszusgitáros távozására gondolsz. Az ok nagyon egyszerű: kiharcolta magának azt, hogy ma már nem a Lord tagja. Egyrészt tehát emberi kvalitásai miatt távozott- képtelen volt a csapatmunkára- másrészt azért szakmai érvek is belejátszottak abba, hogy í­gy alakult. Mióta távozott a zenekarból, a hangulat is sokkal jobb lett, és új basszusgitárosunk esetében egy igazi zenészembert köszönthetünk. Ráadásul a közönségtől is érkeztek olyan visszajelzések, hogy mennyivel más a hangulat a szí­npadon, mennyire látszik az öröm, hogy ezzel a csapattal állhatunk a pódiumra. HRM: Ha jól emlékszem a Saxonnál volt nem olyan régen egy ilyen helyzet, hogy ugyanazon a néven futott két csapat, majd a bí­róság Biff Byford féle Saxon mellett döntött. Remélhetőleg nálatok azért nem kerül sor perre! Lord: Nézd, ez sajnos jogi kérdés, í­gy kénytelenek vagyunk ezen az úton is megvédeni a Lord nevet: csak a rajongók miatt is. Már 2003-ban is olyan helyzet alakult ki, hogy majdnem megtörtént a szakí­tás, és már akkor is azzal fenyegetőzött V.F. , hogy továbbviszi a Lord nevet. Ekkor döntöttünk úgy, hogy levédetjük az együttes nevét. Ennek ellenére , - akár a joggal szemben is - V.F. megtette azt, hogy használja a Lord nevet, a hivatalos logóval együtt, azzal az állí­tólagos indokkal, hogy azt ő találta ki. Nos, 1972-ben a Lord ugye már létezett, mikor V.F. bekerült a csapatba, ráadásul egyetlen lemezünkön sincsen feltüntetve szerzőként. Stúdiózni nem nagyon szeretett, egyetlen hangmérnök tett róla emlí­tést, de ő is csak azért, mert V.F. a szokásos "magabiztosságával" kötekedett olyan szakmai kérdésekben, amihez nemigen értett. HRM: Hivatalos oldalatokon olvasható, hogy egy bizonyos ember, akit én nem ismerek és nem is szeretnék megnevezni, hadjáratot indí­tott minden Lorddal foglakkozó oldal ellen. Megmagyaráznátok miről is van szó? Lord: Ez a dolog félreértésen alapult, igazából az oldalakon lévő letöltési lehetőségek miatt volt egy kis zűr, de ez megoldódott. A rajongói oldalak továbbra is működni fognak, sőt, hamarosan készen lesz a Lord saját, hivatalos weboldala is. HRM: Meséljetek a lemezkészí­tés körülményeiről, magáról az albumról, és arról, hogy miért Ausztriát választottátok az album elkészí­téséhez? Lord: Már három lemezünket Ausztriában vettük fel, ahol olyan szuper körülményekkel találkoztunk, amilyenek itthon nem nagyon vannak. Csodálatos két hetet töltöttünk el, és ez meg is mutatkozik a produkciónkon, ami úgy gondoljuk, a legeslegjobb lett a Lord történetében. HRM: Nem tudom, hallottatok e a Demonlord nevű magyar csapatról, akiket igencsak átvertek külföldön? Lord: Nos, nálunk azért más a helyzet. A hangmérnök, akivel együtt dolgoztunk, nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyszerű munkatárs volt, mondhatjuk, barátként viszonyultunk egymáshoz. Ő nem az az ember, akinél elsősorban a pénz dominált: nála a produktum minősége volt az elsődleges szempont és erről a lemez mejelenésekor meg is bizonyosodhatnak a kedves hallgatók. HRM: Április 16-án lesz a hivatalos lemezbemutató koncert a Wigwamban. Lehet már tudni valamit arról, hogy mivel készültök erre az alkalomra? Lord: Nem lesz úgymond semmi különleges, az új lemezről azért nem fogunk olyan sokat játszani, természetesen az állandóan várt régi slágerek is terí­tékre fognak kerülni.Amit tudunk í­gérni, az nem más, mint amit általában nyújtani tudunk: fergeteges bulit, remek hangulatot, és igazi baráti légkört.. HRM: Apró Károly személyében egy fantasztikus zenész áll ki veletek esténként a szí­npadra. Ő direkt nem lett még tagja a Lordnak? Lord: Ausztriában hivatalos taggá vált Karcsi, de a " felavatás" még hátravan, hamarosan Békéscsabára megyünk, ahol ez meg is fog történni, valószí­nűleg "meggybor általi" vérözön fog folyni.... HRM: Nem érzitek azt (és kérlek, ezen ne sértődjetek meg, mert pozití­v kicsengéssel mondom), hogy Ti a vidék zenekara voltatok és vagytok most is? Lord: Mi ezt büszkén vállaljuk. Nem szeretnénk Pestre készülni, a főváros kiemelt helyeit úgyis "bejátszottuk " már. A Lord rajongótábora í­gy lett igazán széleskörű, és azt szeretnénk, ha ez nem is változna. HRM: Mi a véleményetek a rock reneszánszáról, ami újra végigsöpör Európán és a világon? Lord: Érezzük is, hogy kissé meglendült a szekér. De mivel a Lord több, mint egy 30 éves zenekar, mindig megvolt az a rajongói bázisa, amire biztosan számí­thatott. Mi a nehéz időkben sem álltunk le, folyamatosan próbáltuk a Lord névhez fűződő szí­nvonalat tartani, de persze most örülünk, hogy ismét itt a minőségi, élő zene ideje. HRM: Mit szóltok ahhoz, hogy Slamo újra hangszert ragadt és elindult ismét, a No zenekarral? Lord: Nagyon örülünk neki, Slamo emberileg is, és szakmailag is közel áll hozzánk. HRM: 2004-ben Életműdí­jat kaptatok. Hogy érzitek, ezzel a szakma is elimert benneteket legalább megközelí­tő mértékben úgy, ahogy a fanatikus rajongótáborotok, a közönség tette sok éven át? Lord: Nekünk a közönség a fontos, a szakma pedig ismer minket. Mi megpróbálunk minden magyar zenekarral jól kijönni, nem rivalizálunk, a masszí­v rajongótáborunk biztosí­tja az állandó elismerést.Másrészt mi ezt szí­vből csináljuk, nálunk nem az van, hogy alig várjuk, hogy leteljen a napi nyolc óra, és befejezzük. Ez pedig valahol meghozza a szakma megbecsülését is. HRM: A rockzenében nem éppen szokványos módon egy pedagógus-költő í­rja a dalszövegeitek többségét, Balogh József. Hogyan tudtok együtt dolgozni? Lord: Igen, Józsi valóban nem egy 'rocker tí­pus', ám mivel a Lord alapvető emberi értékeket közvetí­t, í­gy bőven meg vannak azok a kapcsolódási pontok, ami által idomulunk is egymáshoz. Úgy tudja megfogalmazni azokat az érzéseket, gondolatokat, hogy még most is feláll a karunkon a szőr, ha rágondolunk. HRM: A Sipőcz Band-dal - Sipőcz Ernő zenekarával - tartjátok a kapcsolatot? Működik még a zenekar? Lord: Működik, hogyne. Ők a régebbi Lord nótákat adják elő, és nincs is ezzel semmi baj, ők képviselik a Lordnak azt az arcát, ami lehetséges, hogy nélkülük már kissé feledésbe ment volna, bár a jó dalok azok örökre megmaradnak a szí­vekben. HRM: Végezetül tudnátok mondani valami kedves történetet, ami pályátok során történt veletek? Lord: Valamelyik koncerten odajött hozzám egy hat-hét év körüli apróság, szépen bőrbe öltözve, és két kis ujját mutatva mondta: Gidó bácsi, ez a második koncertem! Ilyenkor érzi úgy az ember, hogy megérte ezt az egészet csinálni.Csak ez a fontos: a zene, és a rajongók szeretete.

 

 

Legutóbbi hozzászólások