"Trance Dance": Skyclad & Sacra Arcana, 2009.10.29., Dürer Kert

írta Tomka | 2009.11.04.

Az október közepi ZZ Top koncerttel kapcsolatban, szinte mindenki azt állí­totta, hogy hihetetlen jókedv, lazaság, valamint fesztelenség uralkodott a szí­npadon. Én nem okvetlenül í­gy láttam. Ezen jelzőket nem feltétlenül éreztem dominánsnak azzal, az amúgy remekbeszabott estével kapcsolatban. Ezért is jutott eszembe rögtön a szakállas texasi trió, mikor elhagytam a Dürer kertet október 29-én este. Ugyanis amilyen hangulat, vidámság és jókedv jellemezte az aznapi Skyclad koncertet, az példaértékű lehet, gyakorlatilag a teljes rockzenei mezőny számára. Kí­váncsi lettem volna, hogy a ZZ rajongók, ehhez mit szólnak... De mielőtt a folk metal ősatyjai, a bulizás koronázatlan királyai a deszkákon teremhettek volna, hogy elvarázsoljanak minket, a Dürer kert kistermének szí­npadán egy hazai csapat, a Sacra Arcana próbált bizonyí­tani. Kicsit vegyesek az érzéseim a látottakkal kapcsolatban. Egyrészt nagyon szimpatikus az, amit a srácok meg szeretnének valósí­tani. Egy hazai folk rock banda, épp a Skyclad által kijelölt csapásvonalon, mégis a mi népzenénk í­zével, hozzánk köthető szövegekkel, megjelenéssel, koncepcióval. Ez tök jó! Számomra roppant szimpatikus. A végeredmény, mégis egy kicsit felemás. Nem érzem elég fogósnak, magával ragadónak a dalokat. Ezen a fronton úgy érzem, hogy lenne még mit erősí­teni, de azonnal hozzá is kell tennem, hogy véletlenül sem tehetségtelenek a fiatalok. Időről időre megdöbbentem egy-egy dalrészletet halva, hogy mire is képesek, bizony itt vannak jó ötletek, de tény, hogy akadnak szürkébb, jellegtelenebb, unalmasabb pillanatok is. Kicsit semmilyen az összkép, én személy szerint jobban örülnék, ha egy kis extra érzelmi töltetet sikerülne a nótákba csempészni, vagy, hogy egy másik nekem szimpatikus alternatí­vát mondjak, a több gyors betét/dal, szintén nem hinném, hogy a banda kárára válna. A dalszövegeken sem ártott volna helyenként gondolkozni még egy sort, javarészt igényes megfogalmazás és mondanivaló jellemzi őket, ám akadnak klisés már-már giccses sorok, melyek hallatán, már a koncert közben sem voltam képes nem elnevetni magam. Igen tetszetősnek tartom az "egyenruhát", melyben játszottak, szerintem remekül passzolt a zenéhez ez a fajta látványelem. Különösen jól nézett ki, ahogy Szemerédi Tamás gitáros talpas pohárból issza a fehér bort a számok közt, ellenben a túloldalt Csóka Benjámin világí­tóan fehér nike cipője kicsit rontott az összképen. Kicsit úgy érzem, hogy a szí­npadi mozgás terén is hagyott maga mögött kí­vánni valót a produktum, csak példának okáért, a jó pár évvel idősebb Skyclad tagok, gyakorlatilag szétrobbantották a deszkákat. De ezen negatí­vumok ellenére is, egy aranyos, szimpatikus, szerethető csapat a Sacra Arcana. Rajongóik/barátaik remekül elszórakoztak, s nagyon lelkesen fogadták a muzsikusokat. Így, ebben a formában is szerethető ez a zenekar, de érzésem szerint, van bennük több is annál, hogy amolyan hétvégi csapatként zajongjanak a cimboráknak. Ezen állí­tásomat támaszthatja alá a tény, hogy az egész fogós zárószámuk, a Fekete Sereg után, Skycladék külön kérésére eljátszották nekik az Another Drinking Songot. Tudom, hogy nehéz manapság egy hobbizenekart sikeressé tenni, de az SA-ban ott a lehetőség, ha a jövőben sikerül egy kicsit még komolyabban venni magukat, bí­zom benne, hogy a további sikerek sem maradnak majd el. Setlist Visszavárnak az álmokba / A Magyarok Szent-Gallenben / Lehel kürtje / Isten kardja / Táltos álma / A szegényember és a halál / 'Round the Fields of Athenry (Dropkick Murphys feldolgozás) / Hej, ti udvarbí­rák! / Őseink nyomdokán / Mein herz brennt (Rammstein feldolgozás) / Fekete sereg /// Another Drinking Song (Skyclad feldolgozás) MMarton88 Valljuk be, a folk metal trenddé vált. Fiatalok seregei járnak fakardokkal, kalózkalapban, kifestve, láncingben, bőrcsuhában, és egyéb klassznak hitt kiegészí­tőkben. Ahogy a zenekarok is többnyire kiegészí­tők: az innovatí­v kezdők ötleteinek kipótlói, követői. Szerencsére azért többnyire jópofák. De mi marad akkor, ha már csak a követőket ismerik, és a szülőanya feledésbe vész? Legalábbis a koncert látogatottság alapján fennáll ennek a veszélye. Mí­g a Paganfestek noname bandáira is csujjogató fiatalság dugig tömi a Diesel nagyságú klubokat, a Skyclad koncertje a Dürer Kert kistermébe kerül, amely kb. akkora, mint egy tágasabb nappali. Bár előnye is van: roppant családias. Még a falfestés is "olyan, mint otthon". Kevin Ridley elnézést kér az előtte állóktól, amikor befurakszik a terembe. Művészbejáró - mi az? Itt mindenki egyaránt bulizni jött: csak valaki éppen zenél, valaki meg csupán élvezi. Ezt hí­vják munkamegosztásnak. Távoli angol rokonaink nem teketóriáznak sokat, a harmadik lemezes Earth Mother, The Sun and the Furious Hosttal nyitnak. Régen volt már '93, de ez a nóta még mindig üt. Mint a szög? Inkább, mint a Jager. Fejbe és hosszan. Kevin bácsi ledönt egyet, csak hogy megfelelően peregjen a nyelve. Gitár még nincs a kezében, csak a Walkyiertől öröklött mikrofon. Kissé kényelmetlenül feszeng, az örökség súlya alatt - azaz feszengene, ha ez a zene hagyna időt gondolkodásra. Persze, később belejön a szerepébe: főleg a rá í­rt dalok alatt tündököl. Persze, Walkyier jobb volt, de itt és most mindenki elfelejt fanyalogni. Elég csak ránézni Georgina Biddle hegedűsre, hogy kétség se férjen hozzá: ez olyan vidám zene, hogy még magas sarkúba is táncolni kell rá. Mert muszáj. Itt még távolról sincs meg az a műanyag í­z, amely ví­rusként terjed egyes folk metal alakulatok között. Hegedű azért kell, mert zsigerből jön ez a lendület, ezen a keserédes hangon megszólaló vidámság. Georgina egy adrenalin-bomba, többet rázza göndör haját, mint a srácok bármelyike, és végigvigyorogja a bulit, miközben húzza a fogósabbnál fogósabb talpalávalót. Ha már kinézet: Graeme English az egyetlen "metal-arc". Ami nem is baj, a sok szakáll és legebő lobonc úgyis unalmas már egy idő után. Graeme egy olyan infantilis, furcsálkodó mosollyal nyomja végig a bulit, mintha csak dorgálná a többieket, hogy ej-ej, megint kirúgtak a hámból. Kevin csak rámutat a piájára: "hey, ez egy Skyclad buli!". Ez tény. Kell még valami magyarázat? Steve Ramseyre bezzeg senki nem merne rászólni, bármit is csinál. A ős-manchesteri futballdrukker-vezérnek kinéző Ramsey egy bulldózer keménységével és intenzitásával zúzza végig a koncertet. Főleg az új lemez mocskosabb í­zű, húzósabb riffjeit nyomja erős testmozgással. Teljes az átélés. Mindkét gitáros lenyűgöző eleganciával tolta a fülbemászó riffkavalkádot. Összeszokott páros, ami nem is csoda, hiszen több évtizede együtt zenélnek. Azért talán némileg jobban bemozoghatták volna a teret - ez a feladat egészében Georginara hárult. Arron Walton kissé háttérbe szorul ennyi pörgő előadó mögött. Minimalista dobcuccának azonban van annyi előnye legalább, hogy szép rálátást biztosí­t kí­méletlen ütéseire. Ráadásul a ráadásban még köszönetet is mondhattunk neki lelkesedéséért - még ha ez némi mozgáskoordinációs kavarodást is okozott énekes-hősünknek. Rögtön megy is tovább a műsor megállás nélkül a Spinning Jennyvel A Burnt Offering For The Bone Idol c. lemezről. Ez is egy ugrálós-fejrázós kezdőnóta: szegecseli is rendesen a hajkoronákat a padló felé. Aztán jött a rossz hí­r. Még mindig Kelet-Európa vagyunk. Az In The East All Together turné ért el minket, ugyanis, ahogy Ridley bejelentette. Hát ez van, srácok, vagy hogy is kell mondani... Viszont volt jó oldala is: elég sok számot eljátszottak az igencsak erősre sikeredett utolsó lemezükről, az In The... All Togetherről. Szám szerint 7-et. Jött is a Words Upon The Street, a maga karcos gitártémáival és Ridley rekedtes énekével. Itt már elemében volt, igaz, addigra már bedobta második Jagerét is. "Csak a torkom miatt" - mondogatta folyton, és igaz, ami igaz, be is vált. A mellékhatások csak később jelentkeztek, szóval jó kis üzlet volt. Rögtön átcsaptak a Modern Minds modern zúzdájába: az All The... lemez élőben aztán rendesen odacsap, meg kell hagyni. Még ha nincsenek is akkora dallamorgiák, mint régen (azért bőven akad csemegézni való), a gitártémák úgy sütnek, mint talán még soha az együttes lemezein. Nem véletlenül keresztelték el középtempós számaikat "happy doomnak". Fémberkekben ennél nagyobb paradoxont nehéz lenne kreálni, de kit érdekel, ha hiba nélkül működik? Igyekeztek majdnem mindegyik albumukról előhúzni egy-egy dalt, néhol egészen meglepő választásokkal. Előkerült például a Mr. Malaprope & Co. is a Jig-a-Jig EP-ről. No meg a jövőre ünneplendő 20 éves fennállás alkalmából az elsőlemezes The Widdershins Jig. Jött is az üdvrivalgás, főleg az első sorban helyet foglaló Sacra Arcanas srácok részéről (akik egyébként rendkí­vül segí­tőkészek voltak a koncert alatt, Ridley gitárja többször is begerjedt, és két-három számon keresztül jártak a road sráchoz, hogy tanácsokkal és tippekkel lássák el). Azért voltak kevésbé meglepő választások is, szerencsére. Például a The Parliament of Fools: nincs is jobb egy kis kocsmai éneklésre hajazó, közös "kornyikálásnál". El is érte a koncert a - talán - második csúcspontját, miközben Ridley alkoholmutatója is kezdte alulról súrolni a "megtelt" jelzést. Ha jól számoltam, összesen 7 Jagert húzott le az öreg, szóval, tisztességesen betintázott a végére. A teljesí­tményén azonban ez nem látszott meg: a The Well-Traveled Man lágyabb énekdallamait, és a Hit List kiabálósabb vokáljait egyaránt - mondhatni olajozottan - leszállí­totta. A koncert második felében aztán tényleg a végtelenségig fokozták a tempót, a hangulatot és az extázist. Georgina rákezdett a Good Blow For A Day Job hegedűfutamaira, és onnantól a tetőfokon maradt az érezhetően, tipikusan angol atmoszféra, a fanyar humor, az irónia és az í­r/brit pub légkör. Még ha a dalszövegek egyes fordulatai, finomságai nem is jöhettek át "angolságuk" miatt - ahogy azt az énekes meg is jegyezte -, a zenében azonban minden ott van. In the... all together, ugyebár. "Drinking to forget and to remember all the glory days" - hát, igen, az Another Drinking Song ellenállhatatlan bája, majd az Another Fine Mess rövidí­tett-tömörí­tett verziója kente kenyérre a vajszí­vűeket. Szusszanni tényleg csak fél percig lehetett (a feles volt az időmérő), és csak egy kis sörre maradt idő: a Still Small Beert teli torokból üvöltötte a közönség. Minél kevesebb a létszám, annál nagyobb a lelkesedés, ez a törvény. És kik lennénk mi itt Kelet-Európában, hogy megszegjük azt? "Irracionális himnuszok". Talán sosem adtak találóbb cí­met Skyclad lemeznek. Erről a nyitónóta került elő - "Life's really a chocolate box", überelhetetlen. Csakúgy, mint az örökérvényű Skyclad sláger, a sokak által feldolgozott Penny Dreadful, amivel el is köszöntek tőlünk. Ám ez amúgy is csak jelképes volt, hiszen maximum a közönség közé távozhattak volna, hogy onnan jöjjenek vissza a ráadásra, úgyhogy el se hagyták a szí­npadot. Az újrázásban mindössze egy szám kapott helyet: az ősrégi Thin Lizzy átdolgozás, az Emerald. De nem úgy van az, a kitartó ováció és Arron buzdí­tására visszajöttek még egyszer, ám Kevin már nem volt beprogramozva ilyen hosszú koncertre: rendesen mellé is nyúlt a gitárjának. Mindenesetre még lenyomtak két számot, többek közt a mostani album "heavy blues" dalát, az atipikus (már ha ilyen "változatosság" mellett beszélhetünk ilyenről) Skyclad-dalt, a Black Summer Raint. Újfent a régi thrash témák, és Ridley harcos éneke - igazi koncertnóta. Nem is csinálhatja ezt náluk jobban senki. Hiszen a "folk" jelző nem csupán szimpla dőzsölésről szól. Kevés zenekar van, akiknél a "népi" hangszer ilyen szervesen beépül a zenébe, és nem "csak" szí­nesí­tő elem. Olyan meg pláne, akik ilyen okosan, alázatosan és ennyi humorral tudják előadni muzsikájukat. Hiába, ehhez angolnak kell születni... Setlist: Earth Mother, The Sun and the Furious Host / Spinning Jenny / Words Upon The Street / Modern Minds / Mr. Malaprope & Co. / The Song of No-Involvement / The Parliament of Fools / The Antibody Politic / The Well-Traveled Man / The Widdershins Jig / Hit List / Superculture / Good Blow For A Day Job / Another Drinking Song / Another Fine Mess / Still Small Beer / Inequality Street / Penny Dreadful /// Emerald (Thin Lizzy cover) /// Black Summer Rain / Swords of a 1000 Men Tomka Képek: MMarton88 Köszönet a NegativeArtnak. No meg a Skycladnek, minden koncertlátogató, és minden folk metal zenekar nevében.

Legutóbbi hozzászólások