Gótikus emo vagy emós gótika?, Gyöngyvér, 2009.09.11., Wigwam

írta Tomka | 2009.09.19.

A mostanság egyre profibb menedzselés következtében "modernizálódó" Gyöngyvér zenekar harmadik nagylemezével, az Álmokból álomba... c. koronggal köszöntötte az őszt, aminek örömére szeptember elején egy kis szeánszot tartottak a felújí­tott indiánsátorban, amelyre ajándék CD, látványos show, meglepetés vendég és egy extra produkció voltak a nézőcsalogató szavak... Meg persze az a két - a rajongók számára a koncert előtt ismerhető - nagylemez, amivel megalapozták helyüket a Paradise Lost és a HIM inspirálta gótikus metal underground szférájában, amelynek egyik - ha nem a - legí­géretesebb zenekarává nőtték ki magukat. Idáig vezető útjuk során azonban kisebb koncertek és tagvándorlás jellemezte a zenekart: első nagy lélegzetvételű önálló előadásukon már egy kicserélődött együttes köszöntötte a kb. 100-150 fős közönséget. Mazán Attila zenekarvezető (értsd: dalszerző, szövegí­ró, gitáros) mellett a gitáros részleg ismert arcokkal erősödött: a basszusgitárosi posztra Erdős Viktor érkezett némi Everwood-beli húrcsavarás után, a ritmusgitárhoz pedig Bessenyei Balázs - a mostanra feloszlott - Alhanából. Az énekes csere már érzékenyebb húrokat pendí­tett meg, hiszen Orbán-Ducos Tamás, akinek hangja bizonyára sokak számára összeforrt a Gyöngyvér névvel, talán - a stí­lus egyik legjobb hazai énekeseként - a legjobb és legmegfelelőbb torok volt a zenekar számára, a maga érzelemgazdag, mély-tónusú orgánumával ("egy csipetnyi éden"). Helyére a szemtelenül fiatal Dózsa Erik érkezett, aki vállára nagy súly nehezedett a hiánypótlás terén, ám dicséretére legyen mondva, hogy szí­npadi teljesí­tménye folyamatosan fejlődik, mióta bekerült a Gyöngytestvérek közé. Mazi mellett az egyetlen régi tag Vódli "Jeppe" Csaba dobos maradt, akire érdemes lesz a későbbiekben is odafigyelni, hiszen a stí­lus megkövetelte minimális szintet messze felülteljesí­tve olyan összetett témákkal fűszerezi a számokat, amely egy koncerten már önmagában is képes lekötni a figyelmet. Nem csupán az ifjú romantikusok újultak meg időközben, hanem a koncert helyszí­néül szolgáló Wigwam is, amelynek nagy előnyére vált az átalakí­tás. A középső kocsmapultot likvidálva és oldalra áthelyezve sokkal nagyobb szabad tér nyí­lt, és a szí­npad előtti rész ezáltal kb. kétszer akkorára nőtt, ahol hátrébb még ülőhelyek is találhatók (jól is jött ez a kis csemetéjüket elkí­sérő szülők számára, akik meg akartak bizonyosodni róla, hogy legközelebb egyedül is elengedhetik gyereküket a virágzenei koncertekre). A Nova Prospect rádióbarát rockja, és egy rövid átszerelés után felcsendült Mulder és Scully ügynökök kedvenc slágere, az X-akták betétdala, amely kiváló hangulati alapozásként csalt mosolyt az izgalmakra éhes közönség arcára. Aztán fel is csendült az első lemez egyik húzódala, az Égboltnak óceánt, és az egységesen fekete-fehérbe öltözött együttes (Mazinak még a gitárja is illett a koncepcióhoz) nekikezdett a kb. másfél órás különleges bulinak. Természetesen a setlist - amennyire tehette - a jegy mellé járó Álmokból álomba c. harmadik nagylemez bemutatására fókuszált. Bizonyára a tagok nagy megelégedésére szolgált, hogy ennek ellenére - a MySpace csodáinak köszönhetően - a publikum még az új nóták egyikét-másikét is kí­vülről fújta. Ez azonban azonkí­vül, hogy szivárvány glóriát vont a zenészek szí­ve köré, a koncertnek is "jót tett", mivel sajnos az elején a háttérvokálokból szinte semmit nem lehetett hallani - szerencsére a hangosí­tónak is feltűnhetett ez a "nüánsznyi" hiba, hiszen úgy 20 perc után sikerült is korrigálnia. A megjelenéshez illően az új album dalai is egy "modernebb", divatosabb megközelí­tést tükröznek, egy erősebb elmozdulás tapasztalható a slágeresebb, "közönségbarátabb" vonal felé, amelyben egy-két számot leszámí­tva háttérbe szorul az a metalos dög, ami kiváló kontrasztot képezett korábban a melankóliába mártott énektémákkal. Jó példa erre az Őstűz szinte kizárólag énekre épí­tő száma (és az elején az a fura szinti-valami, na meg a Rozsdavirág nyitánya...), és jó ellenpélda Az ember oltárán kezdése, ami - ha lemezen nem is, de koncerten mindenképpen - hatalmasat üt. Az Árnyfátyol jól példázza az új irányvonal kettősségét: a modern metal irányvonalát követő "ipari" gitártéma, és hihetetlenül "gyengédre" vett refrén alkot valamiféle egyveleget (könnyen fennállhat az a helyzet, hogy ez a "rockerek" számára túl populáris, a különböző depresszí­v trend-zenék felől érkezők számára pedig túlságosan metalos lesz). Ezen nóta alatt jött az első meglepetés, három dunaújvárosi táncos lány - virággal ékesí­tett vámpí­rlányok gótikus leszármazottai lejtettek hastáncot, vélhetőleg a zene erotikus oldalát hangsúlyozva a csalódást, szomorúságot, mitikus múltat és bűnöket tematizáló szövegek mellett. Az új albumról elhangzott még a Baldachin - természetesen a "popped version" -, a megkapó refrénnel bí­ró Hullámsí­rok, a szintén lájtosra vett (azért a szaggatott gitártéma beficcen) Bennem Van, és a ráadásban a Vörös Köd, amelynek során a beharangozott meglepetés vendég, Bazsó László (The Morning Star) is szí­npadra lépett, és elhörögte az új évezred fiatalkorúinak lázadását kí­sérő egyparancsolatot (jól jegyezzétek meg: "Nem vagy monoton gép!"). Ezekben az új dalokban talán még nagyobb mértékben van jelen a szintetizátor (amely távolodva a "zongora" minőségtől, inkább "gépies" dallamok előhí­vására használatos) - sosem értettem, miért nincs a zenekarban egy zenész, hogy élőben is megszólaltassa ezt a hangszert, jót tenne a hangzásnak, ha nem samplerről jönne, pláne ha egyre inkább előtérbe kerül. Az új lemezre való koncentrálásból kifolyólag sok régi sláger kimaradt a repertoárból, ám amik előkerültek, azok legalább elvitték a hátukon egymagukban is a koncertet. A Tamás baritonját anno kidomborí­tó és magas tartományokba is szárnyaló Megálmodtalak, a "zúzós" Bí­bor Fátyol, vagy az "együtténekeltetős" Jázmin kertek - sajnos az ilyen nagyobb hangtartományokat kí­vánó, vagy "nagytüdőt" igénylő dalok alatt Erik küszködött a másik hangra í­rt énektémákkal, pár hamis hangot is csempészve a jól megí­rt dallamokba, és í­gy némi keserű szájí­z maradhatott a hallgatókban, ám meg kell hagyni, hogy a már vele készült új számokat hiba nélkül szállí­totta. Ahogy például a Michael Jackson feldolgozással, a Billie Jeannel is megbirkózott - bár nyilván senki nem várja el egy ilyen nótánál az eredeti reprodukálását; mindenesetre a buli hangulathoz kiválóan illett az átirat. Jó volt még látni a "nagyobb" múltú zenekarokból származó gitárosokat, és a rövid együtt töltött időhöz képest való összeszokottságot, illetve a stí­lus konvenciói által lehatárolt zenei képet szí­nesí­tő szólókat Mazi részéről. Összességében az alkalomhoz illő koncertet láthatott a közönség, aminek azonban a promóciós füstje jóval nagyobb volt, mint a lángja: a beharangozott meglepetések nem adtak túl sok pluszt a bulihoz (a fél órás meglepetés show a koncert után / a dedikálás alatt a lányok fél órás tánca volt valami ethno (?) zenére; a meglepetés vendég pedig igencsak kilógott az egész este hangulatából, azon kí­vül, hogy meglepődni nem lehetett, hiszen talán nem vagyok egyedül, akinek semmit nem mond a Morning Star név). A zenekar által láthatólag tudatosan megcélzott új irányvonal nagyobb közönségréteget céloz meg, amely reméljük, hogy a szeptember végén induló turné során meghozza nekik - az egyébként megérdemelt - sikert, és az elkövetkező időkben megszilárdul a zenei koncepció is. Setlist: X-akták intro / Égboltnak óceánt / Őstűz / Megálmodtalak / Az ember oltárán / Árnyfátyol / Hol baj nem érhet el / Cseppekből tengert / Baldachin / Hullámsí­rok / Bí­bor fátyol / Bennem van / Rozsdavirág / Haldokló vétek / Börtönbe zárva / Havat hint a szí­v /// Jázmin kertek / Billie Jean / Vörös köd Tomka Képek: Karancz Orsolya

Legutóbbi hozzászólások