Divinefire: Hero
írta Philosopher | 2005.12.10.
Megjelenés: 2005
Kiadó: AOR Heaven
Weblap: www.divinefire.net
Stílus: prog-power-sympnonyc metal
Származás: Finnország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A DIVINEFIRE 2004 tavaszán alakult, a finn komponista és dobos Jani Stefanovic (Am I Blood, Sins of Omission, Renascent) és az énekes Christian Rivel (NARNIA) összefogásával. Később Andreas Olsson (NARNIA, ROB ROCK & STORMWIND) is csatlakozott a bandához. Saját bevallásuk szerint ötvözik a metal durvább műfajainak keménységét, agresszivitását a szimfonikusabb felfogásokkal. Jani Stefanovic - Drums, Guitars, Keyboards & Growls Christian Rivel - Lead & Backing Vocals Andreas Olsson - Bass Resurrection: A mindössze másfél perces tétel amolyan felvezető féle, amiben megtalálható a zenekar esszenciája. Progresszivitás, dallamosság, szimfonikus betétek, neoklasszikus szemlélet. És ilyen sorokkal kezdeni: I'm the ressurection and the life, here who believes in me, will live even when he dies = én vagyok a feltámadás és az élet, ki bennem hisz elnyeri az üdvösséget...Nagyon süti!!! Secret Weapon: Nagyon bekezdenek a srácok, dübörög ezerrel a szám. Nem egy lassú tétel és mindjárt az elején a dallamos énekre - amolyan effektként - egy kis hörgést is fektetnek. Ez a sodró lendületű szám simán meg tudja győzni a hallgatót! Talán egy kicsit az Evil Masquerade-re tudnám hasonlítani őket, csak kicsit keményebb és még gyorsabb zenét komponálva. A szám végig változatos, ritmikailag több helyen megtörve, kihívó technikai megoldásokat lebegtetve. <10 pont> Divinefire: A második normál szám középtempósan kezd. Nem is a gitárokon van a hangsúly a szám elején, hanem a szintin. Aztán kiállás következik (itt tiszta Nocturnal Rites) és az énekkel felgyorsul a szám. Az refrén előtti felvezető (....I looked up to the sky and I raise my voice and pray for Christian...) egyszerűen hátborzongató!!! Látszik, hogy nem csak a zenére figyeltek oda, de a szöveg is nagyon el van találva. Szépen le vannak mélyítve a gitárok így a lebutítottabb részek (szimpla dzsi-dzsi) nagyon ülnek és a hörgés (ami vissza-vissza tér nagyon rövid időkre - nem kell betojni, csak díszítenek a srácok vele) is jól passzolnak. <10 pont> Hero: Klasszikus hatású - neoklasszikus témával kezdenek, szépen párhuzamosan eltérő dallamot játszik a gitár és a szinti. Itt is teljesen tiszta a kép: súlyos, gyors sympho-power, felemelő énektémákkal, okos szövegekkel. Kicsi filmzenés hatás figyelhető meg a verzék között - nekem az Álmosvölgy legendáját idézte. A refrénben kicsit kommersz dallamokat véltem felfedezni (talán az első szemöldökráncolásom ez az albummal kapcsolatban), de vigasztalódtam a szólóval, mivel az tutira meg van írva.<9 pont> United as One: Olyasféle döngőlő témával kezd, ami talán a göteborgi soundra jellemző talán. Aztán jön a fricska, egy hölgy személyében (MARIA Rí…DSTEN (ONE MORE TIME)), akivel duettre változik a tétel. Talán így együtt hallgatva a két énekest tűnik fel csak először, mintha mindketten tök amatőrök lennének. Félre ne értsétek, nagyon jó hangjuk van, de néha olyan kicsit erőltetettnek tűnik. Vegyétek ezt csak amolyan szakmai szőrszálhasogatásnak. A dal egyébként folyamatosan úton van a líra és a középtempó között. A refrén megint kicsit olyannak tűnik, mintha már hallottam volna valahol (tanultabbak biztos most a Helloweent kezdik emlegetni - bocs, de ez nagyon kellett :-))))))).<9 pont> Leaving the Shadows: Egyértelműen göteborgi nyitány és hozzá a plusz, amit én mindig nagyon várok: sikoly!!!! Nálam már meg is van a kedvenc :-)))). Ugyancsak lendületes szám, többszólamos (plusz hörgés) énekkel, aaaah-aaaah-zós sakálvokállal. Olyasmi, mintha egy Royal Hunt számot elnyomna az Arch Enemy és Arjen Lucassen gitározna valamelyik Amott helyett. Nálam ez a keverék nagyon bejön! Természetesen a hangszeres részek megint nagyon meg vannak írva, és a szóló is teljesen ott van a szeren<10 pont> Open your Eyes: Progressziv-szimfonikus kezdet, elkeseredett "nyisd fel a szemed!!" kiáltással. Akár az előző dal folytatása is lehetne, hisz ritmikailag és dallamilag is stimmelne az előzővel. A refrénre teljesen átragad a számra a "hegylakós" életérzés - felemelő mind zeneileg, mind szövegileg. Természetesen a szám szólója megint nagyon meg van írva, talán kicsit nyúlfarknyi. Szóló után jöhet egy kis progresszivitás és természetesen másik szóló, szintivel harcolva. Tuttkó!!!<10 pont> Kihagynék itt két hasonlóan magas minőséggel bíró számot és egyből az utolsóra ugranék, hisz a zenekar nagyon-nagy fába vágta itt a fejszéjét. Az album utolsó tételeként a Queen - The Show Must Go On számát dolgozták fel. Először, amikor hallgattam, sziszegtem rendesen, meg ráncoltam a homlokom, hogy ugye ilyen szintű klasszikushoz az ember azért félve kellene, hogy nyúljon (vagy inkább sehogy), de így sokadik hallgatásra még azt is meg lehet nekik bocsátani, hogy duettet csináltak ebből a számból, hiszen ezt is a hölgyeménnyel énekli el Christian. Úgy érzem Christian még csak-csak megoldotta a feladatot, de Maria számára talán ez már kicsit sok volt. Főként a magas hangoknál eszméletlenül intonál és nagyon erőlködik. Összességében azonban úgy gondolom, hogy tisztességgel ültették át ezt a rock-klasszikust metal termőtalajba és még a szám szövegéből adódó cinikusság is lejön.
Legutóbbi hozzászólások