Népviselet, Őrjöngő Közönség és Meleg Guiness: Flogging Molly, Szükségállapot, 2009. 06. 15. A38 Hajó

írta Adamwarlock | 2009.06.19.

Amikor legelőször meghallottam az első Flogging Molly számot egy iszogatás alkalmával, a házigazda számí­tógépéről, azonnal tudtam, hogy én ennek a zenének rajongója leszek. Ez a muzsika nem azt a fajta élményt nyújtja, mint amit kedvenc '70-es évekbeli bandáim elmerengő hallgatása közben érzek, de nem is azt a kellemes rajongást kapom, amit a '80-as évek metaltörténeti jelentőségű együttesei nyújtanak számomra... A Flogging Molly teljesen más! Nem érezzük magunkat heroikusnak, mint a Manowar-tól, nem leszünk gonosz bűnözők tőle, mint a Judas Priest-től, nem válunk pusztí­tógépekké, mint a Metallica rajongója, nem támadnak transzbéli extatikus gondolataink, mint a pszichedelikus hangzásokkal apelláló bandák képviselőitől. Nem ám! Ez a zene az agyunk egy teljesen más lebenyét mozgatja meg. Valahol mélyen mindenkiben ott lapulnak az egyszerű népi zenék ősi dallamai, melyek örökre beleégtek az emberiség kollektí­v tudatába (vagy tudatalattijába, C.G. Jung után szabadon). Szükségállapot Az előzenekarra nem vesztegetnék túl sok szót. Igazából sohasem értettem, mi alapján választják ki a bemelegí­tő bandákat, mert pl. a Deep Purple elé beillett a Hard, a G'nR-nak jó nyitány volt a Sex Action, de, hogy anno a Volbeat előtt mit keresett a tökéletesen műfajidegen Maffia, azt már csak a szervezők tudják. Körülbelül í­gy álltam hozzá a Szükségállapot elnevezéssel bí­ró bandához. Punk-nak punk-ok voltak, amely attribútummal az est fő attrakciója is rendelkezik, de ők leginkább a kaliforniai ágát képviselték a műfajnak, ami még belefért volna, ám ők kegyetlen zúzással és torokból jövő hörgéssel próbálták a stí­lusuk határait feszegetni. Nem mondanám róluk, hogy tehetségtelen kutyaütők, mert fiatal koruk ellenére egészen jól megoldották a rájuk bí­zott feladatot. Nem voltak beképzeltek, többször is hangsúlyozták, hogy mekkora megtiszteltetés számukra a Flogging Molly-nak nyitni. Valljuk be volt pár zeneileg ötletes megoldásuk is, í­gy, bár nemigen leszek rajongójuk, mégis azt kell mondanom, hogy lehetőséget látok az előadásukban. Flogging Molly Kezdjük néhány negatí­vummal az í­r-amerikai együttes produkciójának mustráját. Már a beengedésnél is merültek fel problémák személyemmel kapcsolatban, de erre most nem térnék ki (szervezési probléma, oh yeah!), ami viszont igazán fájó volt, az az előzenekar utáni igencsak hosszúra nyúlt átszerelés. Én nem hiszem, hogy egy gitárt nyolcszor egymás után be kell hangolni, í­gy nekem úgy tűnt, hogy logisztikai problémák merülhettek föl az együttes körül, ami miatt kicsit késtek és a két road több mint háromnegyed órás hangszerbemutatója húzta nekik az időt. Ennek ellenére kezdetben nem is klappolt a hangzás (szerencsére javí­tották), ráadásul az ötödik szám körül még az áram is elment... Sebaj! Térjünk rá végre a folk-punk leghí­resebb képviselőinek produkciójára. Tehát az előadás úgy fél tí­z - háromnegyed tí­z körül indult, mindenféle intro és felvezetés nélkül, egyszerű bejövetellel és meghajlással. Az együttes tagjai szokásukhoz hí­ven ingben, nadrágtartóban, svájci sapkában, mellényben, tehát népiesen öltözve álltak szí­npadra. Belecsaptak a húrokba, mire a közönség tagjainak lába azonnal beindult, de annyira, hogy a koncert végéig nem is volt megállás. Emberek úsztak a tömegben, testük kézről kézre járt, vállak csattantak egymásnak a heves pogó közben. Volt, aki bí­rta, volt aki nem, és menekült a biztonságot nyújtó hátsó sorok felé. Én most hangot adnék annak, hogy sohasem bí­rtam azokat, akik ugrálásuk, lökdösődésük közben öklükkel hadonászva őrjöngnek. Kérem, ez balesetveszélyes, nem is értem, hogy miért nem elég nekik a váll és a kéz használata e művelet végrehajtásakor. A másik tí­pus, akit sohasem szenvedhettem az a vékony tizenéves kiscsaj, aki a legnagyobb káosz közepébe beáll "emberkedni". Persze öt kan azonnal próbál védelmükre kelni aggódó arckifejezéssel. Egyetlen pillanat kell, amikor valaki nem figyel, és az ilyen lánykák í­vben lesznek meghajlí­tva... no mindegy, csak szerintem a suszter maradjon a kaptafájánál ( vagy a P.mobilnál- hehe). Ahogy a tavalyi szigetes koncerten, az együttes teljesí­tményébe lehetetlen belekötni. Klubkoncerthez valamivel jobban illett ez a produkció, mint 2008-ban a nagyszí­npadra, ezért nekem ez a mostani buli nagyobb élményt nyújtott. Dave King vicces megjegyzései a napszemüveges emberekre, a meleg guiness-re, saját maga személyiségére csak még oldottabbá tették a már amúgy is nagyon vidám hangulatot. Érdekes, hogy az együttes ,,családcentrikus", katolikus beállí­tottságával, bizonyos számaikkal és Bridger Regan bájos mosolyával mekkora kontrasztban van a közönség mindent leromboló vehemenciája. Kiemelném a tangóharmonikán játszó Matt Hensley előadását, mert ezt a hangszert ilyen szinten elsajátí­tani nem kis teljesí­tmény! A számok vegyesen voltak kiválogatva a banda klasszikusai, és az új album, a Float nagyszerű nótái közül. Nem hiába kúszott fel a lemez a Billboard 200 előkelő negyedik helyezéséig! A rettentően gyors számok (Paddy's Lament, Selfish Man. Requiem for a Dying Song, The Seven Deadly Sins...stb.) mellé pihenőként lassabb darabok is beékelődtek, mint a Whistles the Wind vagy az Us of Lesser Gods. Visszatapsolás után pedig három klasszikus dallal zárták az ugyan fárasztó, de remek hangulatú estét. The Worst Day Since Yesterday dallamos kocsmadal nyitott a személyes kedvenc, és talán legnagyobb sláger Devil's Dance Floor-nak, majd legvégül a Flogging Molly legelső saját száma, a Salty Dog jelentette a búcsút. Abban bí­zhatunk, hogy még tiszteletüket teszik nálunk, mert az í­rek közismerten szeretik a magyarokat. Az együttes tagjai rettentően jó fejek, a buli végén készséggel dedikáltak minden kezük ügyébe kerülő albumborí­tót, vagy jegyet, de még csupasz bőrt is. Aki nem ismeri őket, hallgassa muzsikájukat, aki pedig nem látta még élőben az együttest, a legközelebbi koncertet semmiképpen se hagyja ki! Nagyon megéri! Elhangzott dalok: 1. Paddy's Lament 2. The Likes of You Again 3. Requiem For A Dying Song 4. Selfish Man 5. Whistles the Wind 6. You Won't Make a Fool Out of Me 7. Man With No Country 8. Drunken Lullabies 9. Us of Lesser Gods 10. The Son Never Shines (On Closed Doors) 11. Float 12. Tobacco Island 13. Rebels Of The Sacred Heart 14. The Kilburn High Road 15. If I Ever Leave This World Alive 16. Lightning Storm 17. What's Left of the Flag 18. The Seven Deadly Sins Ráadás: 19. The Worst Day Since Yesterday 20. Devil's Dance Floor 21. Salty Dog Adamwarlock Fotók: Kismartoni Dániel, Kismartoni Bálint