Ez (volt) a Mánia: Mobilmánia, 2008. 12. 29. Wigwam, Budapest

írta szakáts tibor | 2008.12.31.

Ahogy leültem a klaviatúra elé, hogy bepötyögjem véleményem a tegnap este látottakról, azt kí­vántam, bárcsak egy élő telefonos rádióműsor szpí­kere lehetnék, aki szavazásra bocsáthatná, hogy mivel kezdje a beszámolót. Jó, vagy rossz hí­rekkel? Mivel ezt nem tehetem meg, í­gy a hagyományos kronológiai sorrend mellett döntöttem, pedig de jó lenne rögtön túlesni a nehezén... Az év végi metsző hidegben szerencsére hamar túljutottunk a "bezsilipelésen", a kapunyitás után néhány perccel pedig, amikor még a vetí­tővászonról az AC/DC szórakoztatta a nagyérdeműt, már keresni is kellett egy jó helyet, mert bizony sokan döntöttek úgy, hogy nem hagyják ki a Mobilmánia Lemezmegmutató buliját. Jó egy órát kellett várni, amí­g felcsendült a Carmina Burana ismert részlete és szí­npadon termett a RockBand, hogy immár hagyományosan, megnyissa az elkövetkezendő csaknem három órát. A Zeffer András frontemberkedésével vezetett csapat változatlanul profi muzsikával és profi előadással lepte meg a közönséget, melynek egy része szerintem azt sem tudta eszik, vagy isszák ezt a zenekart. Persze ezt nem mint negatí­vumot emelem ki, mert ezen az estén igen vegyesre sikeredett a publikum összetétele. Voltak meglett családapák, akik közül néhányan talán már nagypapák is. Aztán láttam családokat, akik a teljes generációs palettát felsorakoztatták erre az eseményre, és voltak olyanok is, akik csak elkí­sérték szeretteiket, hogy az év végi pihenés során itt is együtt tudjanak lenni. Talán ehhez a csoporthoz tartozhatott az a hölgy is, aki kissé félve kérdezte meg tőlünk Zefi egy, a betegségére utaló konferálása után, hogy mi is történt? Miért volt kórházban? Hosszas mesélésbe nem nagyon tudtunk belemenni abban a hangzavarban, de ahogy a koncert után kifelé menet láttuk, sikerült egy nagyon szép kiadvány formájában megörökí­teni az utókornak, hogyan is telt az a szörnyű időszak hősünk életében. Ahogy ezek a gondolatok kavarogtak bennem és figyelemmel tartottam a Wigwam közönségét a szí­npadon folytak az események. A rendelkezésére álló időben a RockBand elővette legnagyobb slágereit (Öregesen, Ha a nő nem akar, Fél négy lesz tí­z perc múlva, stb...) és amikor már érezhető volt a várakozás feszültsége, át is csapott a Mobilmánia műsorába a Metálmánia cí­mű örökérvényűvel, még az "előzenekar" felvezetésében. A basszusgitáros poszton Kékesi Bajnok és az általa előadott Simli show érkezett, ami igen jó felvezetése volt a Rocktóbernek, ami mivel születési hónapomat énekli meg, igen kedves számomra. Rögtön előre is nyomultam, hogy testközelből éljem meg gyermekkorom kedvenc dalait, í­gy a másik nagy kedvencet, a Forma 1-et is. Már majdnem belemelegedtem a buliba, amikor Zefi felkonferálta az új album megjelenését és azt, hogy előre láthatóan napokon belül aranylemez lesz a korong. Dicséretes dolog és nagyon jó hí­r. Az azonban már kevésbé volt jó hí­r, hogy egymás után négy dalt is lenyomtak erről a lemezről. Az év végi nagy hajtás és a rengeteg egyéb elfoglaltság miatt sajnos nem volt még érkezésem a koronghoz (nem voltam ezzel egyedül a teremben), í­gy tényleg nagyon kí­váncsi voltam rá, de ez most í­gy egyszerre nagyon sok volt. A nóták egyébként jók, és mondom még egyszer, szí­vesen is hallgattam volna őket, de nem ekkora dózisban. Pár napon belül két öreg rókától is ugyanazt a nagy hibát láttam koncerten elkövetni. A Deák Bill Gyula 60. születésnapját ünneplő bulin, ugyanezzel a jelenséggel találkoztam. Ott Bill és csapata öt, vagy talán hat új nótát is eljátszott az új korongról egymás után, amitől annyira megült a hangulat, amennyire csak lehetett. Itt ugyanez történt. Nem értem, hogy két ilyen rutinos előadó, hogy eshet ekkora hibába. Ha lenne Rocksuli, akkor annak "koncertek" elnevezésű tantárgyával kapcsolatban biztosan kötelező leckeként szerepelne, hogy egy koncerten új lemezről, maximum két-három számot szabad előadni és azt is belevegyí­tve a "forintos" dalok közé. Valami azt súgja nekem, hogy mivel mindkét csapat nagykiadóhoz szerződött, azok nyomására voltak ezek a "reklámblokkok". Persze lehet, hogy egyáltalán nincs igazam, de akkor miért? Ahogy szokták mondani, "innen már csak jobb jöhet" ... Így is lett, ami a dalokat illeti. Na jó, ha már itt tartunk, akkor kiborí­tom a másik bilit is. Ami teljesen lehangolt ezen a koncerten, az Vikidál Gyula teljesí­tménye volt. A zenekar létezése óta folyamatosan mondják nekem az emberek, hogy Gyula a leggyengébb láncszem ebben a formációban, én azonban mindig megvédtem, mert annyira jó volt eredetiben hallani a Forma 1, a Tűz, vagy a Vonat cí­mű nagyokat. Persze, tegnap este is nagyon jó volt hallani ezeket a dalokat, mert igen alulintonált darabok, olyanok, amikkel simán meg tud birkózni az énekes. Viszont a többi, hogy is mondjam, hagyott némi kí­vánni valót maga után. Rossz volt látni, hogy egy olyan legenda áll a szí­npadon, akinél Kékesi Bajnok és Zeffer András is jobb énekteljesí­tményt nyújtott ezen az estén. Sőt, az általa előadott dalok magasabb tartományait mindig mások énekelték. Ezt a témát itt le is zárnám, mert nem szeretném semmiképpen megsérteni, vagy lejáratni gyermekkorom egyik kedvencét, de egy dologgal tisztában kell lenni, legyen az ember bármekkora világsztár is; tudni kell, hogy hol a határ... Viszont, szeretném egy nagy meglepődésemet is megosztani a kedves olvasókkal. Már az őszi gyömrői bulin is feltűnt Rudán Joe fantasztikus teljesí­tménye, de akkor ott nekem Tunyó mellett minden eltörpült. Most viszont, az állam leesett attól, ahogy Joe énekelt. A zenekar mellett - akiknek egyébként hatalmas dicséret jár - Ő volt az est fénypontja. Ahogy magához vette a mikrofont és bődületes hanggal beleénekelt, csak azt láttam magam körül, hogy összenéznek az emberek, és elismerően bólintanak egymásra. Ami a programot illeti, természetesen előkerültek a nagyok is. A Főnix éjszakája, Miskolc, Kétforintos dal, Utolsó cigaretta négyes kiverte a biztosí­tékot és olyan hard rock ünnepet rittyentett a Wigwam falai közé, amit ritkán látni. Ezekre a dalokra olyanok is elkezdték rázni a fejüket, akik talán jó 20-30 éve nem tettek ilyet. Persze ennél a résznél nagyon hamar elszállt az idő, és vége lett a hivatalos programnak. A visszatérésnél Joe és Gyula elénekelték azt a dalt az új lemezről, amit Tunyó emlékére í­rtak (hadd ne minősí­tsem az előadást), majd a plafonról leereszkedő vetí­tővásznon megjelent Tunyó, és felcsendült a Menj tovább. Torokszorí­tó volt, ugyanakkor mind a felvételek, mind a dal mosolyt csalt az arcomra, aminek azért örültem, mert most már nyugodt szí­vvel tudom újra hallgatni a régi lemezeket. A végén még egy Boldog Szülinapot dallal Kékesi Bajnok is fel lett köszöntve, mert a szí­npadon érte az 57. születésnapja. Mi is kí­vánunk neki minden jót! Aztán vége lett! Vége lett? Nem tudom. Erről nem nyilatkozik jelenleg senki. Én úgy érzem, igen. Nem tisztem, hogy tanácsokat adjak, pusztán a magánvéleményemet fogalmazhatom meg; én ezt, ebben a formában most abbahagynám. Azt nem mondom, hogy fel kell oszlatni a Mobilmánia formációt, de azt mindenki láthatja, hogy Tunyó nélkül már nem ugyanaz. Talán érdemes lenne Rudán Joe-val folytatni az élen, mert fantasztikusan szólnak ezek a dalok az Ő hangjával, és a zenekar is elképesztően egyben van. Talán össze kéne olvasztani a RockBandet a Mobilmániával és megcsinálni az ország legjobb hard rock cspatát... Nem tudom, csak hangosan gondolkodom. Mindenesetre, egy biztos, tegnap este lezárult egy korszak, és ezt szerintem mindenki tudta ott a teremben! Szakáts Tibor Fotók: Szakáts Tibor Köszönet Rudán Joenak és Zeffer Andrásnak, valamint a Wigwam Csapatának!