Nem félünk a szörnyektől!!!: Winter Masters Of Rock 2008. 11. 29. - Zlin, Jégcsarnok

Egy élvezetes és teltházas fesztivál receptje: végy két eltérő zenei stí­lusban, külön-külön több zenekarral nyomuló európai turnét. Ezeket "véletlenül" szervezd le egy helyre, egy időpontban. Adj hozzá egy megbí­zható és nagy rajongói bázissal rendelkező zenekart. A végén adj hozzá egy látványban nem szenvedő, Csehországban ritkán járó zenekart, és mellékesen csapj még hozzá egy helyi erőt is... Már itt a beszámoló elején el kell, hogy mondjam, tökéletesen működött a recept ezen az esős-havas szombaton. Jelen esetünkben az éppen európai turnéját bonyolí­tó Firewind és Destruction volt a két "zenekarvivő", a megbí­zhatóságot a Gamma Ray szolgáltatta, a látványért a Lordi volt a felelős, helyi erőként pedig a Chaos in Head nevű formáció nyomult. Egy kicsit viszontagságos út (féklámpa csere, szakadó eső, havas eső, hó, latyakos hegyi utak) után érkeztünk Zlinbe. A szállásunkként szolgáló szocreál kinézetű szállodába történő gyors bejelentkezésünk után egy í­zletes ebéd következett, hogy kibí­rjuk a ránk váró 11 órányi muzsikát. Mivel nemrég voltunk itt egy Manowar koncerten, a hely nem volt ismeretlen; a sportcsarnok kb. 5 percre volt kocsival a szállodától. A sportcsarnok kijárata előtti rész olyan volt, mint egy karácsonyi kirakodóvásár kajálós része. Sült kolbász, sült húsok, bramborák, sörsátor, tehát minden, ami a rockernépnek kell, ha szomjas, éhes vagy fázik. Rögtön az akkreditációnál, miután megkaptuk a karszalagjainkat (amivel ki-be tudtunk járkálni), kézhez kaptuk a jövő évi Masters Of Rock konfirmált fellépőinek listáját is, ami kellően megalapozta a jókedvünket ahhoz, hogy gyorsan bevessük magunkat a csarnokba. Chaos in Head Az első zenekar bele is kezdett a kií­rt időpontban, úgyhogy húztam is le a fotós árokba, ahol az első képnél tudatosult bennem, hogy az énekes, NŐ! A stí­lust amolyan mai hardcore-nak tippelem, de nem volt kedvemre való, úgyhogy nem is nagyon kötött le. Annyiban volt érdekes, hogy az énekes hölgyemény erei úgy dagadtak, mint egy igaz rock toroknak...! Egyébként plusz pont jár nekik az angol szövegek miatt. Mint ahogyan azt már jeleztem is, nem nagyon izgatott fel a banda, úgyhogy elindultunk a merch pult felé, ami elég méretesre sikeredett a sok fellépő miatt. Én az új kedvencem, a Firewind pultja felé indultam, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy a két nappal korábban volt magyar koncerttel ellentétben, itt bizony árultak turnédátumos pólót. Nálunk nem volt (pedig kérdeztem is az eladó srácot Budapesten), de itt még XXL-es méretben is lehetett kapni. Ki érti ezt? Hogy lehet az, hogy nekünk nem jár belőle...? Scared To Death A nemzetközi fellépők sorát a Destruction portya kezdő zenekara, a Scared To Death nyitotta. A háromtagú zenekar thrash-ben utazott, de a megszokott szegelős zenét nagymértékben keverte a Maiden dallamaival; egyik-másik számnál szinte felismerhető volt az angol banda számainak alapja. A zenészek nem sokat mozogtak, viszont a basszer sok Steve Harris videót láthatott, mert gyakran elővette a jellegzetesen kifordí­tott gitárpózt. Amúgy egy igen élvezhető fél órát kaptunk, hála a maideni dallamoknak. Kiuas Mivel pár nappal korábban nálunk is tiszteletét tette a finn Kiuas zenekar, akikben kellemesen csalódtam, itt is hasonlót vártam. Szerencsére nem is történt másképpen. Nagyon bejött a néha hörgős, de néha igen dallamos muzsikájuk; a fesztivál után napokig az ő refrénjük zakatolt az agyamban. Amit nagyon sajnáltam, hogy dalra, szóra pontosan ugyanazt hozták, amit itthon. Az átkötő szövegek, a "felkonfok" és a mozdulatok is ugyanazok voltak, aminél kicsit spontánabb viselkedést vártam. Az itthon is nagy sikert aratott slágereket nyomták el, természetesen kicsit rövidebb setlisttel. Debauchery A német Debauchery zenekarról semmilyen infóm nem volt, és nem is fogok jobban utánanézni, ugyanis számomra Ők adták az est "legnemtetszőbb" koncertjét. Mivel elölről semmilyen fényt nem kapott a teljes sötétségbe és füstfelhőbe burkolózó zenekar, í­gy csak a fényképezőgépben láttam a véresre maszatolt zenészeket. A zene, ami amolyan Rammsteinre hajazó zakatolás volt, még nem is lett volna olyan rossz, de a frontember hörgése értékelhetetlen volt. Arról nem is beszélve, hogy miközben folyamatosan rázta mikrofonnal teli öklét a langaléta német énekes, elég esetlen mozdulatokkal is járt-kelt a szí­npadon. Eldritch Az olasz Eldritch nem nagyon hatott meg a Dieselben, itt viszont annál jobban tetszett, lehet persze, hogy ez a rövidebb, elsősorban a slágerekre koncentráló setlistnek is volt köszönhető. Az énekes megint hozta grimaszokkal teli mozgását, a koncert milyenségére vonatkozóan pedig simán bemásolhatnám ide a pesti koncertről készült beszámoló ide vonatkozó részét. Mivel az Eldritch után következő zenekarok egyetlen pillanatáról sem akartunk lemaradni, a koncert vége felé leléptünk kajálni. Egy gyors kolbász, pár sör és üdí­tő bevitele után jött is az est egyik fénypontja. Firewind Számomra a Firewind az év csapata, az új lemezük egyszerűen zseniális lett. A Kamelot előtt is jók voltak, de az önálló koncertjüket az év egyik legjobban sikerült kistermes bulijai közé sorolom. És ez itt sem volt másként! A setlist természetesen rövidült, de az igazi nagy nóták szerencsére maradtak, és maradt a Maniac (köszönet érte!!) is. A bitang erős kezdést az Into the fire és a Head up high szolgáltatta, majd sorban jöttek az új lemez giga-mega slágerei, mint a My loneliness is. A nagyobb méretű szí­npadnak köszönhetően volt helyük a srácoknak, hogy bemozogják a területet; folyamatos mozgás volt a stage-en, csak akkor nem, amikor a billentyűs, Bob Katsionis a hangszeréhez volt kötve. A pesti bulin is feltűnt, hogy milyen zseniális módon kezeli mind a gitárt, mind a billentyűket. A legjobban egyébként az tetszett, amikor egyik kezével pengetett, miközben a másikkal a kifordí­tott billentyűket nyomta ezerrel. A fesztivál után hazafelé, meghallgattuk a szóló cd-jét is, amin szintén nagyon eltalált dalok vannak. Egyszerűen zseni a fickó!!! Mark Cross dobost pedig még a Metalium alatt kedveltem meg. Most is fantasztikus volt, amit látványos dobszerkóján produkált, ráadásul a fesztivál ellenére kapott egy rövid dobszóló lehetőséget is. Mielőtt a nálunk is megcsodált instrumentális rész következett, Apollo itt is elsütötte a "számára legkedvesebb rész" szöveget. Meg kell, hogy mondjam, hogy az utóbbi években látott hasonlók közül a legjobb volt, plusz igen impozáns látványt nyújtott, ahogy a három hatalmas rőzsével rendelkező zenész derékból bólogatott a szám elején, keményen nyúzva közben hangszerét. A zenészek felsorolásából nem hagyhatom ki Gus G-t, a gitárost sem, mivel mára Victor Smolski mellé tornázta fel magát a szememben. Egyszerűen mindent tud a hangszeréről, ráadásul a refréneknél igen sokat és igen jól vokálozott. Persze a lányok többsége is az ő oldalán állt.:) Az istenek leszármazottja, Apollo is remek formában volt ezen az estén, már nem látszott rajta az egy héttel ezelőtti egészségügyi probléma. Bemozogta az egész teret és többször bohóckodott is: az egyik alkalommal, amí­g Bob éppen szólózott Gus-szal a szí­npad közepén, addig ő azt imitálta, hogy végignyalja a billentyűket majd a "k...a szar í­ze van" grimasszal tért vissza az énekhez. Természetesen a Flashdance betétdala, amit még a csehek nagy része is ismert, nagy üdvrivalgást váltott ki a nagyérdeműből. Mindent összevetve profi produkció és élvezetes előadás volt; újabb lépést tettek felfelé az év végi "legjobb banda" listámon!!! Destruction Egy kicsit hosszabb átszerelést követően a nemrég új albumot kiadó német szegelő banda, a Destruction kezdte a zúzást. Láttuk már őket párszor, és most sem hazudtolták meg magukat; Schmier és csapata lecsapta a fejünket a zene egyszerűségével. Igazi thrash bulit nyomtak, annak minden ismérvével. Sajnos az első másfél számot egy alig megvilágí­tott, agyon stroboszkópozott és füsttel teli szí­npadon nyomták, ami miatt a fotósok vagy a mélyládákon pihentették gépeiket, vagy egymást fotózgatva szórakoztatták magukat. A koncert végéig nem sokat láttunk a zenészek arcából, csak a fölénk magasodó énekes-főnök sziluettjére emlékszem. Ami viszont igen jópofa megoldás volt, hogy három mikrofont használt a főnök, ami némileg megváltoztatta az egyébként elég statikus előadásmódot; Schmier szinte minden verzét és refrént másik állványnál kezdett. Természetesen sokat játszottak az új albumról, de nem maradhattak ki az igazi klasszikusok sem, mint a védjegynek számí­tó Madbutcher, ami mit sem kopott az évek folyamán. Gamma Ray A következő fellépő koncertjével kapcsolatban felemás érzéseim voltak. Szeretem a Gamma Rayt, de ezen az estén - anélkül, hogy ettem volna addig kolbászt - furcsa dolgok kavarogtak bennem. Egész jól szóltak, a setlist is tetszett, de az előadás valahogy nem tett rám nagy benyomást. Az új lemezről jó pár nótát elnyomtak, még a Budapesten kihagyott Empresst is, ami szerintem egyébként a lemez legzseniálisabb dala. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy vagy öregszenek, vagy fáradtak, netán fásultak már egy kicsit, de sajna nem volt lehengerlő a produktumuk. Kispé szerint elhaknizták a bulit, mert az új lemez számain kí­vül az igazán régi, és az epikusabb számaikat szedték elő, mint Rebellion, Somewhere, Heavy Metal Universe, persze mindegyiket a Kai barátunk által vezényelt közönségénekeltetéssel. Korrekt, jó Gamma Ray buli volt, de nem a legjobb, amit láttam. Pedig lehetett volna... Lordi A hab a fesztivál tortáján csak most következett. Láttuk már őket tűző napfényben, délután négy óra körül, de a Lordi igazán csak sötétben tudja magát megmutatni, ami végre itt megtörtént. Elöljáróban annyit meg kell jegyeznem, hogy a Lordi azok közül az ismert maszkos bandák közül való, akiknek még sosem láttam az arcát. Ezt kiküszöbölhettem volna, ha az előző este a Masters Of Rock Cafeban előparty gyanánt megrendezett Jorn koncertre kimegyek. Mint a szervezőktől utólag megtudtam, ott söröztek a zenekarral. A szí­npadra felvonuláskor már meg is kezdődött a show, ugyanis a fotósokat és a többi zenekar tagjait szabályosan kitessékelték arról a területről ahol felsétált a banda a deszkákra. Az intrót követően, hatalmas pirohegyek közepette bele is kezdtek a szörnyek. Annak ellenére, hogy a maszkokon történt pár apró változás az elmúlt évekhez képest, a szí­npadias látványvilág mit sem változott; a feltűnő molinó és az est folyamán a szí­npadra vitt kellékek nagyon jól mutattak. Ugyan egyik zenész sem volt mágusa hangszerének, mégis profi produkciót láthattunk. A friss albummal turnézó zenekar az új lemezre helyezte a hangsúlyt, de természetesen nem maradtak el az ismert nagy slágerek sem. Mr. Lordi szinte minden nótába hozott valami pluszt, az adott számhoz tökéletesen passzoló kelléket: volt Mikulás, aki zsákjából hintette a konfettit a közönségre, volt szikraesőt produkáló körfűrészes hentes, füstölgő koponyát tartó (némi csalódással töltött el, hogy nem hangzott el e szám alatt a "To be or not to be" klasszikus) szörny vagy éppen szárnyát emelgető monster. Amí­g előkészí­tették Mr. Lordit a számok közt, addig rövid és elég gyengére sikeredett szólókat kaptunk a többi hangszerestől. Mivel nem valami agyonbonyolí­tott zenét játszanak, volt olyan rész a koncert alatt, hogy a basszer kb. fél számon keresztül pengetőket osztogatott egyik kezével, miközben a másik kezével valami alapot pengetett. A főnök után azonban mégis a gitáros srác pózai és grimaszai vitték látványban a prí­met, bár a dobostól is kaptunk olyan szólót, aminek a végén szikraeső hullt a dobverőkből a szí­npadra. Az öltözékek pedig egyszerűen hihetetlenek voltak! Le a kalappal az előtt, amit a két, hatalmas cipős ember viselt és tett a koncerten. A basszeroson lévő ruha is elég nehéz és meleg lehetett, de Mr. Lordi szárnyas szerkezete vagy 20-30 kilós volt. Megterhelő látványosság... Mindazonáltal legnagyobb sikerük az új lemezes Raise Hell in Heaven számnál és a három klasszikusnál volt, amikor is egyszerűen megőrült a teltházas sportcsarnok. No, de ki tudna nyugton maradni olyan számoknál, mint a Devil is a loser, a Would you love a Monsterman, illetve a koncertet nagy piroval záró Hard Rock Hallelujah? Mi sem bí­rtunk!:) A hajnali egy órakor végződő fesztiválról jó emlékekkel távoztunk. Jó volt látni, hogy a metal egy egész sportcsarnokot képes megtölteni, ráadásul úgy, hogy a fesztivál előtt egy hónappal már sold out-os volt a rendezvény. Arról nem beszélve, hogy igen változatos műfajokból kaptunk í­zelí­tőt. Volt itt HC, thrash, dallamos power, speed és hard rock, úgyhogy mindenki választhatott az í­zlésének megfelelőt. Csak í­gy tovább és akkor jövőre megint megyünk! Még egy vicces, de egyben sajnálatos dolog, hogy nemcsak a magyar, hanem a cseh rockerek is élelmesek. A fesztivál vége felé, amikor már szedték le a merch pultot, a zenekarok elkezdték kihordani saját cuccaikat a tömeg szélén (ahol mi is álltunk). Mondjuk furcsa is volt a látvány, ahogy az Eldritch tagjai dobozokkal a vállukon és az ölükben mászkálnak a Lordi alatt. A Kiuas legénysége azonban óvatlan volt, mert a vállukon cipelt dobozokból az oldalsó lelátón álldogáló rockerek alaposan bedézsmáltak. Csak azt lehetett látni, hogy pólók emelkednek ki a dobozokból és landolnak a rockereknél. 🙁 Ezek után már a nehéz dobozokat is szinte kizárólag ölben vitték. A fesztivál után benéztünk a hivatalos afterparty helyszí­nére, a Masters Of Rock Cafeba, ahol nagy örömünkre a KISS Forever Band dátuma dí­szelgett a koncerteket promótáló molinó legtetején. Szöveg: Savafan, Szöcske Képek: Savafan Képek garmadája hamarosan a www.a-cslp.hu oldalon