Egy hétvége New Yorkban! Második rész: TWISTED SISTER, DIRTY PEARL, ZO2 New York, NY. Nokia Theatre 2008.12.05.

írta szakáts tibor | 2008.12.12.

Kicsit korábban érkeztem a helyszí­nre, hogy szemügyre vegyem a Time Square-t, amit lehet utálni vagy szeretni, de semmiképpen nem lehet közömbösnek lenni vele kapcsolatban. Megszámolni sem tudom, hányszor jártam már itt, de mindig találok valami újdonságot ezen az ezerarcú helyen. Most egy elég markáns változással találtam magam szemben... A tér északi részén elhelyeztek egy szobrot, mögé pedig egy hatalmas, pirosan fénylő lépcsősort, amely látványról csodálatos fényképeket lehet készí­teni. Körülnéztünk a Virgin megastore-ban is, ami sajnálatos módon egyre jobban veszí­ti el zenei jellegét. Inkább hasonlí­t már egy műszaki és ruházati dolgokat áruló áruházra, mint cd-ket értékesí­tő helyre. Az árakról nem is beszélve! Nem esett tehát nehezemre a távozás, majd egy gyors vizit az MTV store-ban, ahol roskadásig voltak AC/DC relikviákkal a polcok, majd a Broadway sarkán lévő Nokia Theatre felé vettük az irányt. A metsző szélben jól esett a figyelmes és gyors beengedés. A bejárathoz érve meglepve tapasztaltam, hogy egy mozgólépcső visz a "mélybe", ugyanis a szí­nházterem a föld alatt helyezkedett el. Odalent csodálatos körülmények fogadtak minket. A tágas aulában két igencsak luxus kinézetű bár és egy kulturált ruhatár fogadott minket. A pólóárus stand környékét bőrfotelek és kanapék szí­nesí­tették és patika tisztaság volt mindenhol. A terembe belépve, a kristálycsillárok és kényelmet nyújtó ülőszekció vizsgálata közben folytatódott a meglepetés. Megfordultam már a világban egy-két klubhelyiségben, de ez magasan vitte a pálmát. Mivel elég korán érkeztünk, í­gy sikerült egy igen kellemes helyet kifognunk a szí­npad közelében. Rövid várakozás után jött az első, bemelegí­tő banda. ZO2 A szí­npadra sétálva rögtön megnyerő képét mutatta a trió; mivel nálam számí­t az öltözködés, egyből egy jó ponttal kezdtek. Aztán belecsaptak a lecsóba. Az első két szám funkys stí­lusa egy kicsit megrémisztett, de szerencsére a folytatásban már rockosabb vizekre eveztek. Dallamos és egyáltalán nem egyszerű témák kerültek elő a repertoárjukból. Azt rögtön észre lehetett venni, hogy nem söprűvel gyakorolnak otthon a tükör előtt. Különösen a bárdista művelt érdekes dolgokat a hangszerén. Az énekes-gitáros egy végtelenül szimpi fazon, aki már most kiválóan látta el a frontemberi teendőket. Remek pillanatai voltak és a humora se megvetni való. A dobost egy hair metal csapatban tudnám elképzelni, amire látványos ütései alapján szolgált rá. A brooklyni fiúk mindent megtettek a rájuk szabott fél órában azért, hogy felhí­vják magukra a figyelmet. Precí­z, meglepően profi és végtelenül szimpatikus volt, amit csináltak. Partneremmel nem egyszer néztünk egymásra, arcunkon az "ejha" kifejezéssel. Rövid kis programjukkal két friss rajongót találtak maguknak, az már biztos. Egyébként bátran ajánlom őket azon olvasóknak, akik kedvelik a változatos (néhol agyas), de ritmusos hard rock zenét egy kis funkadelic-kel zanzásí­tva. DIRTY PEARL A kezdő löketet megkapva vártuk a folytatást; egy gyors átszerelésnek hála, kis idő múlva jött is a Dirty Pearl. Ami az előbb plusz pont volt, az itt egy mí­nusszal indult. A kinézetük enyhén szólva is eklektikusra sikeredett. Volt itt basszus egy, az ős-Ossian énekest hajazó figura, aki nem tudta eldönteni, hogy Elvis, Johny Rotten vagy épp Billy Idol legyen ezen az estén. Volt egy glamster dobos és egy behatárolhatatlan gitáros, akiről alig bí­rtam levenni a szemem a koncert egész ideje alatt. Szövetgatyó, egy szegecses láncokkal dí­szí­tett öv és egy olyan forma ing, amilyet utóljára Torgyánon láttam. Oké! Oké! Tudom, ez nem divatbemutató, í­gy nézzük (halljuk) inkább a zenét. Próbáltam valahogy behatárolni a zenéjüket, de nem ment, í­gy segí­tséget kértem bájos partneremtől, de onnan is csak egy szájhúzás volt a válasz. Aztán rájöttem, hogy nem kell kategorizálni, mert ez bizony úgy rossz, ahogy van. Az együttes egy klisékből összekalapált valamit próbált a publikumra erőltetni, de baromira nem ment. Igazából a zenéjük az egyik fülön be és a másikon már ki is ment, a tudásukból pedig nem villantottak akkorát, amitől egy rocker elismerően csettinthetne. Az egyetlen értékelhető momentum az énekes lett volna akkor, ha az énekléssel foglakozott volna, nem pedig az állandó pózolással a fotósoknak. Az meg mindennek a teteje volt, hogy új Jimi Hendrixként emlegette a gitárosát. Hálát adtam az égnek, hogy Ők sem kaptak több időt, mint az első banda. Biztonsággal kijelenthetem, hogy soha nem fogok még egyszer Dirty Pearl koncertre menni. TWISTED SISTER Kedves Pearl69 szerkesztő úr, a koncert előtt alig pár nappal feltett a Hard Rock Magazin hasábjaira egy új videó klipet a bandától, amivel a béka segge alá vitte a kedvemet. Szóvá is tettem neki egy hozzászólásban, de Ő megnyugtatott, hogy nemcsak ebből áll majd a buli. Igaza lett (meg nem is). Az átszerelés alatt egy mindent eltakaró függönyt kaptunk, amiből arra lehetett következtetni, hogy itt bizony szí­npadi kellékek is felkerülnek majd a szí­npadra. Így is lett, mert egy igen érdekes karácsonyi szí­npadképpel tálaltuk szembe magunkat, ami már jelentős előrelépés volt a tavalyi bulihoz képest. A nyitányról, ami igen elnyújtottra és kicsit unalmasra sikeredett, nem í­rnék hosszabban, hanem a koncerten felvett videómmal osztom meg az olvasókkal. Miután a mini KISS behúzta a "Mikulást" és a cukrokat is megkaptuk, jött az első karácsonyi nóta, ami akármilyen meglepő, élőben nem olyan gáz, de azért szí­vesen kihagynám. Az első "normális" dal a Destroyer volt, amit egy, a napokban elhunyt és a bandához közel álló barát emlékének ajánlottak. R.I.P. SAL. Természetesen hatalmas volt a beindulás, ami folytatódott is, hisz olyan alapnóták következtek, mint az Under The Blade és a Can't Stop Rock 'n' Roll, amiről jöjjön egy újabb videó: Legnagyobb bánatomra megint előkerültek a karácsonyi dalok, amitől egy hullámvasúton éreztem magam. Mí­g az előbb emlí­tett nótáknál szinte az egekbe emelkedett a hangulatom, addig a karácsonyi daloknál a mélybe zuhant az adrenalin szintem. Az egész koncertet ez a furcsa kettősség határozta meg, ami ugye nem a legszerencsésebb dolog. Persze a buli közepén előkerült Lita Ford is, hogy a szerkesztő úr által feltett videót élőben is élvezhessem. Egy dolog biztos, élőben sokkal jobb!! Mondjuk annál a videónál minden jobb. Nem tudok azonban Lita halvány produkciója mellett sem elmenni szó nélkül. Az egy dolog, hogy még mindig jól néz ki, de mondjuk én szí­vesebben megnéztem volna ehelyett a szado-mazo szerkó helyett egy B.C.Rich-csel a nyakában. Elvégre gitáros lenne, vagy mi a fene! Énekesi teljesí­tménye se verdeste az egeket, de mondjuk Dee mellett nem is rúghatott labdába. Egy élvezhető dobszóló után végre megint előkerültek azok a szerzemények, amik révén megszerettem a nővéreket: a Burn In Hell és személyes fő slágerem, a Shoot' Em Down. Amióta először hallottam, azóta imádom ezt a sodró lendületű csapást, és bevallom, ezért az egy számért is bevállalnám a 11 órás autóutat. Az meg különösen nagy piros pont, hogy Dee apait, anyait beleadva adta elő ezt a remekművet. Amúgy Dee egy külön beszámolót is megérdemelne mind énekteljesí­tménye, mind frontemberi teendői alapján. A hangja tökéletes volt és erős! Nem volt eltérés a CD-n elért hangzástól. A lendülete magával ragadó volt és most kivételesen a frontemberi dolgaiért is meg lehetett dicsérni, nem úgy, mint tavaly, amikor bunkóságával is tündökölt. De felejtsük el a múltat, mert ezen az estén minden tekintetben magasan Ő vitte a pálmát! Remélem ez az igazi Dee Snider, mert ez az ember látszatra hegyeket képes elmozdí­tani. Mielőtt teljesen az egekig magasztalnám, az új Twisted lemezzel kapcsolatban volt egy kis beszólása, ami bizony rontott a renoméján. Remélem, félre hallottam, de mintha valami rock musicalről beszélt volna. Egyébként a bulin még volt egy vendég, akit a publikum is őrjöngve fogadott. Mick Foley volt az, aki jóformán egy élő wrestling legenda, talán csak Hulk Hogan nagyobb nála. Persze Ő is "Santa" jelmezbe öltözve jött és meginterjúvolta a banda tagjait, hogy mit szeretnének Karácsonyra. AJ hosszabb lábakat (átérzem a problémát haver), Jay Jay egy penthouse-t Donald Trump felhőkarcolójában és hajat (átérzem a problémát haver!), Mark egy 1956-os Panheadet és egy tankot kért a New York Cityben előforduló dugók esetére (átérzem a problémát haver), na és Dee mit is kí­vánhatott volna, mint: I Wanna Rooooooooock!!!!!!! Ökölbe szorí­tott kézzel jelentkeztünk, hogy azt mi is akarjuk. A kihagyhatatlan SMF-el zárult a program, amire hatalmas hangulat kerekedett a helyszí­nen. Persze mi mással lehet egy ilyen remek hangulatot is elrontani, mint még egy karácsonyi dallal, ami a ráadás első mozzanata volt. Itt - eléggé idétlen módon - a zenekar tagjai kartonlapokra í­rt szövegeket mutogattak, végül pedig még egy kétméteres Ozzy karikatúra is előkerült. Összegzésképpen azt mondhatom, hogy egy remek koncertet láttam hibátlan teljesí­tményekkel, és bár a hangulat számomra igen ingadozó volt, a siker megérdemelt volt, mert úgy a szí­npadképpel, mint zeneileg is előrelépés volt ez a buli a tavalyihoz képest. Ráadásul kétnaposra fejlődött egy sokkal nagyobb helyen. Úgy látszik ezeknek a karácsonyi buliknak van létjogosultságuk. Bár a karácsonyi dalok helyett én még mindig szí­vesebben hallgattam volna a Come Out and Playt kezdésként, de talán a 2009-re beí­gért turnén lesz rá alkalmam. A koncert záró mozzanatát természetesen még egy videóval szeretném megosztani az olvasókkal: Végül szeretném megragadni az alkalmat ebben a karácsonyi hangulatban arra, hogy minden kedves olvasónak kellemes karácsonyi ünnepeket kí­vánjak!!! Szöveg: Redneck IMI és Szöcske A videók: Redneck IMI A fotók: Gál Hajnalka és Redneck IMI