A szörnyeteg vonzásában: Monster Magnet, 2008.11.21., Wigwam

írta Hard Rock Magazin | 2008.12.01.

Amikor a Metallica előtt játszottak az MTK stadionban, nem hiszem, hogy sokan ismerték őket. Pedig akkorra már a hatodik stúdióanyagukat adták ki. Akkoriban még csak egy lemezükkel barátkoztam, a Powertrip cí­művel, 1998-ból. Dögös, lángokkal telí­tett borí­tó, még dögösebb zene, azóta is ez a legtöbbet hallgatott albumom tőlük... Akkor a zenekar örökmozgója, egy filigrán énekes, Dave Wyndorf húzta magával a bulit. Ugyan csak 30-40 percet kaptak, de mégis bevillannak képek arról a koncertről, í­gy évtizedes távlatból is. Eltelt 10 év. A tagok részben cserélődtek, Dave is megváltozott, de a vehemencia és az énekhang változatlan. Ő igazi egyéniség, szí­npadra született. Novemberi 21-én közel húsz év terméséből kaptunk pazar válogatást, csak a zenére koncentrálva. A figyelmet nem terelte el semmilyen show elem. Meglepett, hogy Dave-el együtt négy gitáros volt a szí­npadon. Ráadásul az egyiket nem sikerült beazonosí­tanom, pedig ő volt az első, akivel koncert után a közönségben összefutottam, amint egy "Magnet kedvelővel" beszélgetett, autogramot adott. Pörgetem az agyamban rögzí­tett koncertet, de nem emlékszem bemutatkozásra. Elvárásokkal jöttem erre a koncertre, melyek 99%-ban teljesültek is. Mire számí­tottam? Legalább másfél óra zenére, válogatva a Dopes to Infinity lemeztől, a legutóbb megjelent albumukig (4 Way Diablo). Konkrétabban egy "Best Of" műsorra vágytam. Ugyan a 2007-ben megjelent stúdiólemezük is jól sikerült, és nem viselte volna meg az idegrendszeremet, ha ennek bemutatásával fáradoztak volna, de mivel nem gyakori vendég nálunk a Monster Magnet, í­gy ezen lepődtem volna meg leginkább. Koncert közben többször átfutott az agyamon, vajon miért nem ismertebbek? Lassan 20 éve adták ki első anyagukat (1990 Monster Magnet cí­mmel), 9 stúdióalbumot (ebből kettő EP) és egy válogatás lemezt jelentettek meg. A zenéjük könnyen emészthető, dallamos, egyedi hangzásviláguk gyakorlatilag néhány taktus után felismerhető. Dave énekhangja füleim számára élvezetes, a szövegvilág változatos. Szóval, nem értem! A zenekar neve, valami súlyos zúzdára utal. Ha csak a ez alapján ismerném őket, akkor végletekig eltorzí­tott gitárokra, iszonyat két lábdobos alapokra, hörgős énekre számí­tanék. Ők azonban mások. 1995, még inkább '98-tól különleges hangzás, igazi dallamos zene az, amit játszanak. Abszolút szerethetőek. Kilenc óra előtt érkezetem a sátorba, de köszönhetően a két bemelegí­tő programnak, már csak a második elő-zenekar szerepét teljesí­tő Nebula névre hallgató trió zenélésének lehettem részese. A türelmes és barátságos közönség tapssal jutalmazta a három zenészt, és nehezen kategorizálható zenéjüket. Előadásuk után nem éreztem magamban a késztetést, hogy azonnal megvásároljak tőlük bármit is, de mégsem tudtam figyelmen kí­vül hagyni bemutatkozásukat. Pedig akadt "elterelő hadműveleti" esemény bőven, ugyanis a fél Monster Magnet a közönség soraiból nézte az előzenekart. Jim Baglino basszusgitáros - közvetlenül előttem - támasztotta a fa korlátot, Ed Mundell gitáros biccentéssel viszonozta bizonytalan tekintetem, ahogy hitetlenkedve hessegettem el magamtól a gondolatot, hogy tényleg őt kerülgetem a lépcsőn. Az igazat megvallva, copfba rakott hajjal abszolút nem voltam biztos benne, hogy Ő az, de amikor később feltűnt a szí­npadon, már tudtam, pár szót válthattunk volna! Dave és Bob Pantella dobos is elsuhant mellettem, készületlenségemnek köszönhetően nem beszélgettem egyik taggal sem, de az volt az érzésem, hogy nagyon közvetlen emberek. A sátor kellemesen megtelt. Akik eljöttek, kiváló hangulatú koncertélménnyel gazdagodtak. Hogy miért í­rtam 99%-os elégedettséget? Nagyon szí­vesen meghallgattam volna a God Says No c. dalt, de erre nem került sor. Viszont kárpótoltak egy sor egyéb himnusszal, mint a Powertrip, Atomic Clock, Negasonic Teenage Warhead, Crop Circle, Melt és természetesen nem maradhatott ki a Space Lord sem. A koncert csúcsának szánt szerzeményt természetesen nem az albumon szereplő refrénnel énekeltették a közönséggel, de ez nem okozott meglepetést, hiszen már a Metallica előtt is a szókimondó változattal lepték meg az akkor több tí­zezres nagyérdeműt. Ahogy haladtunk előre a műsorban úgy tolták fel a hangerőt. Otthon, az ágyamon fekve is komoly fülcsengéssel küzdöttem. Az utolsó dalt a ráadásból már nem bí­rtam elöl. Úgy éreztem, szétszakad a dobhártyám, és vérző fülekkel sétálok majd ki a Wigwam ajtaján. Persze lehet, ha nem a hangfalakkal szemben állok meg, az - nyilván - sokat segí­tett volna! :o) Negatí­vumként éltem meg, hogy a félórásra sikerült ráadás végén leültették a koncertet, és í­gy is búcsúztak el. Egyszerűen csak véget ért az este. Dave jóformán nem kommunikált velünk, csak igen keveset. Emlékeim szerint talán 2-3 dalt konferált fel, egyébként - egyszerűen - csak nyomták a rockot. Egy kellemes klub koncertet vártam, üdí­tő zenével, baráti hangulatban. Nagyjából ezt is kaptam! Szöveg & fotók: TT Köszönet a Concertonak!