Kiruccantunk!: Pat Metheny, 2008.07.04, Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Szí­npad

írta pearl69 | 2008.07.20.

Zoli (alias, Brinyó) barátom, miután megemlí­tette, hogy Pat Metheny, akit már volt szerencséje előzőleg látni, (sőt, pár nappal később a Return To Forever (Al DiMelola, Chich Corea, Stanley Clark, Lenny White kvartett, majd, Victor Wootern és családja is) hazánkba érkezik, szinte pillanatnyi időt sem engedett a döntéshez. Ott kell lennünk! Ismét valami izgalmas újdonság felé tendáltunk, mely "a tanulni sosem késő!" jegyében öltött testet! Számomra ez volt az első... ...alkalom, hogy jelen lehettem a zseniális gitáros koncertjén és nem csak miatta, de be kell vallanom, feledhetetlen élménnyel lettem gazdagabb! Miután "hulla közeli" állapotban érkeztem meg a németországi Bang Your Head fesztivál, első és második napjáról, majd megéltem életem legnagyszerűbb élményét (melyre évek óta vártam), a Queensryche budapesti koncertjét , és rendkí­vüli felüdülést jelentett a Status Quo bulija, fizikai tartalékaimat felélve baktattam a Margit sziget irányába. Akkor, július 04.-én úgy éreztem, valami, a sztratoszférán felülemelkedő dolognak kell történnie ahhoz, hogy jól érezzem magam, olyan élményhullámba kell kerülnöm, hogy ne csak fáradságommal legyek elfoglalva, amit el sem tudok képzelni. De vannak pillanatok, amelyek felülemelnek bizonyos nehézségeken, és az a bizonyos este, nos, erről szólt! Nem szeretném rétestésztaként nyújtani élményeim beszámolóját (bár rendkí­vül nagy hí­ve vagyok a szénhidrát alapú kosztnak), hiszen részletekre nem is lehet (talán nem is szabad) kitérni! Egyszerűen (vagy inkább nagyszerűen) felemelő érzés volt akkor, ott élvezni a felszabadult, sokszor a képzelet határain túlszárnyaló, önfeledt muzsikálást. Pat Metheny igaz, bevezetésként egy majdnem félórás akusztikus szólóval ajándékozta meg az egybegyűlteket (melyről sajnálatos mód, a kiadott "utasí­tás" miatt - látványban - majdnem lemaradtam, de mivel a "kelleténél" előbb engedték be a fotósokat, í­gy részese lehettem az önmegvalósí­tás utolsó perceinek), ám ami eztán következett, az három nagyszerű, géniusz zenész összhatásáról szólt. Részemről, az igazi kí­váncsiság a dobos zseni, Antonio Sanchez művészete felé tendált, nem véletlenül. Amit a Modern Drummer 2003 DVD-n láttam tőle, szinte mindent elmondott, de nyilván egy élő "kapcsolat" sok, egyéb információval szolgál. Így, utólag leginkább arról győződhettem meg, hogy ez az ember valószí­nűleg nem földi lény!!! Olyan módon zenél (direkt nem a "dobol" szót használom), mely született tehetségről, kitartó tanulásról, a zenei alázat legnagyobb elismeréséről szól, egyszerűen leí­rhatatlan! Hogy, hogy nem Chick Corea, John Patitucci és Michael Brecker is a legkiemelkedőbbek közé sorolják Őt, mint zenésztársat. És ott van Stephen King: Halálsoron c. regényére hajazó külsővel, ám többek között Diana Krall, Herbie Hancock, Jack DeJohnette, valamint Chick Corea, Sting és James Brown által is legnagyobbak között emlí­tett tudással megáldott, bőgős-basszusgitáros, Christian McBride. Aki alkata ellenére olyan finoman, érzékkel teli módon bánik hangszerével, hogy a (látó) hallgató azt hiszi, valami tündérmesébe csöppent. No, és az emlí­tett összhatás! Egyszerűen hihetetlen, jó-jó, már hat éve annak, hogy Pat létrehozta e kis csapatot, de amit produkáltak, az "halandó" zenehallgató számára sokszor felfoghatatlan, pedig igaz! Rendkí­vül szimpatikus, hogy Metheny szinte minden alkalommal (nagyjából valamennyi dalban, amúgy körkörösen szólóznak a zenészek) bemutatja társait, magát szisztematikusan kihagyva! Hallhattunk tételeket a kezdetekről, a máról, volt itt "free", rock, rock 'n roll és blues, tulajdonképpen minden, mi szem-szájnak (s főként fülnek) ingere! Aki ott volt, sosem feledi, aki nem (javaslom, a jövőbeni alkalmat ne szalassza el), majd legközelebb, mert gyaní­tom, szeretném, sőt akarom, lesz olyan..., akkor... és ott...!!! Csak most jövök rá, a trió idén januárban megjelent albumának cí­me (Day Trip - Kiruccanás) önmagáért beszél! Mit is akartam mondani...?! U.I.: A másnapi Return To Forever, majd a következő hét elején esedékes Victor Wooten előadását is volt "szerencsém" látni-hallani, de be kell vallanom, a két produkció (í­gy utólag), együttesen sem tudott nyomába érni az emlí­tett előadásnak, pedig nem kis "nevek" voltak Budapesten! Ezért lehet, hogy "kapok", de vállalom! Szöveg & Fotó: Pearl69