Egy boldog emberrel hajóztunk: Glenn Hughes, 2008. 05. 22. A38, Budapest

Egy érdekes és vicces momentummal kezdődött nekem az este. Altos (élő rocklexikon) nevű kedves olvasónkkal találkoztam, és a "How Are You?" kérdésemre, ennyit válaszolt: "Köszi, jöttem a szokásos évi Glenn Hughes koncertemre" . Ezen jót nevettem, majd belegondoltam, valóban í­gy van. Már nem is tudom megmondani, hányadszor jár nálunk Hughes mester, de megint sikerült megtöltenie a hajót... Pedig megmondom őszintén, kicsit féltem ettől a bulitól. Egyrészt, mert Glenn valóban sokszor megmutatta már magát nálunk, másodszor a koncertdömping miatt, ami mind itthon, mind a környező országokban körülvesz minket, harmadszor az igen erősre sikeredett új lemezkampány miatt. Joggal kérdezheti az olvasó, na, ezzel mi baj van? Tulajdonképpen semmi, de Glenn annyira beleerőltette a kampányba a funky fogalmát, hogy már-már meg is ijedhetett volna tőle az egyszeri koncertlátogató. Nem í­gy lett. Ez jót tett a koncertnek. A következő jóleső momentum, a buli közvetlen elején jött. A Média Angyalai közül, az egyik földre szállt jólélek vállalta magára a feladatot, hogy közvetí­tse Glenn Hughes kérését a közönség felé. Elmondta, hogy a művész kimondott kérése, hogy ne gyújtson rá senki a teremben a koncert alatt. Különösen jó volt látni és hallani, hogy ezt a közönség, nagy tapssal fogadta. Itt engedtessék meg egy rövid gondolatmenet. Amellett, hogy teljesen egyetértek ezzel a kéréssel, egy gondolat foglalkoztat még engem. Egy ilyen koncert általában nem hosszabb, mint egy jó mozielőadás. Bár mostanában nem voltam moziban, de ha jól tudom, ott sem gyújtanak rá az emberek, és nem is mennek ki a film közben ilyen irányú szenvedélyük kielégí­tése végett. Most már csak azt tudnám, hová a f...ba mászkálnak a koncert alatt folyamatosan a népek? Vissza a mozira. Ha jól emlékszem, ott sem állnak fel az emberek és mászkálnak folyamatosan, hasonlóképpen igaz ez a szí­nházra is. Egyszer tudnám megfejteni, miért van folyamatos mászkálás a koncerteken. Nem értem, hiszen erre a másfél-két órára várnak hónapokig, vagy talán évekig is, akkor miért nem élvezik ki minden pillanatát. Visszatérve a dohányzásra, lehet, hogy ideje lenne az illetékeseknek egy kampányt indí­tani a füstmentes koncerttermek érdekében. Arról nem is beszélve, ha egy esetleges tűz üt ki a klubban. Kis hazánk klubjainak a többsége úgy lett kialakí­tva, hogy erre bizony, nem gondoltak. Nem akarok helyeket sorolni, de konkrétan van egy klub, aminek csak egy bejárata van, az is rettentően kicsi, viszont a belsőborí­tása fa és textil... Többet erről sem kell mondanom, azt hiszem. Volt már rá példa - nem is olyan régen -, hogy katasztrófába torkollott egy koncert. Bocsánat, hogy elkalandoztam, de nem tudok szó nélkül elmenni eme jelenség mellett, most, hogy látom sokakat olvasóink közül is zavarnak, ezek a valóban zavaró tényezők. Glenn Hughes Fél kilenc előtt néhány perccel aztán minden különösebb felhajtás nélkül az új album kezdősoraira megjelent a Glenn Hughes és csapata, hogy egy olyan estét varázsoljon a hajóra, aminek azt hiszem, még nem lehettünk tanúi. Ahogy az várható volt, és a hí­rekből is hallottuk, új lemezére épí­tette a műsorát Glenn. Ez már abból is érezhető volt, hogy rögtön négy(!) új dallal nyitott be, amit meglepően jól fogadott a közönség. Bevallom kicsit felületes voltam ezzel a lemezzel eddig, de most érdeklődve teszem majd be a lejátszóba, vajon otthon is ekkorát fognak ütni a dalok? A már emlí­tett kezdőblokk után, a nemrég visszatért igen szimpatikus gitáros, JJ. Mars hozakodott elő egy szólóval. Egy kicsit erősnek érzetem, hogy nem sokkal a kezdés után máris szóló következik, de aztán a rövid önmegvalósí­tás végén, belecsaptak a Mistreated-be, ami megnyugtatott, bár nem igazán abban az előadásban hallottuk a dalt, amit a fülünk megszokott. Erre a részre már annyira "befunkysodott" a csapat, hogy nehéz lett volna kimozdí­tani Őket ebből a világból, í­gy a dal is picit funkysra sikeredett. Az örökzöld végén, a nagy ováció közepette egyszer csak a zenészek eltűntek a szí­npadról és Glenn ragadta magához a mikrofont, hogy valami olyat mutasson be, amit én még élőben, koncerten, nem hallottam. A dalt folytatva egy ének improvizáció következett, amit nem lehet papí­rra vetni. Egyszerűen képtelenség leí­rni, amit Glenn Hughes ebben a pár percben a szí­npadon művelt... Ha David Coverdale-t Mr.Voice Of Rock-nak nevezzük, akkor mit mondjuk Glenn Hughes-ra? Valami elképesztő, ami ennek az embernek a torkában van. Amit ott énekelt a szí­npadon, úgy érzem, csak Ő tudja egyedül a rock világában. Ha semmit nem csinált volna ezután, vagy előtte, már ezért megérte elmenni. Nagyon szí­vesen leí­rnám, hogy egy picit az is átélje, aki nem volt ott, de nem lehet. Talán, ha valaki titokban felvette és közzéteszi az erre szakosodott oldalakon, egy kicsit vissza lehet kapni belőle. A You Got Soul után, ismét egy új dal érkezett. Kicsit úgy éreztem, ez már sok a jóból, de egyértelmű volt, hogy Glenn, ebbe az irányba fogja terelni ezután is a bulit. Itt már lemondtam, arról, hogy egy hardrock koncertre jöttem, de erre majd a végén még visszatérek. A Dont Let Me Bleed után ismét egy új dal következett, ez már a hatodik volt. Ahhoz képest, hogy a koncerten a ráadással együtt mindössze 12 dal hangzott el, a F.U.N.K. mondhatjuk, hogy mindent vitt ezen a turnén. Nem nagyon tudtam a közönség minden reakciójára figyelni, mert inkább a szí­npadon történtekkel voltam elfoglalva, de egy-egy elcsí­pett reakcióból azt szűrtem le, igencsak megosztott lett a publikum. Volt, aki nagyon örült ennek az igazán friss bulinak, volt, aki hiányolta a régi Hughest. Nem tudnék dönteni kinek volt igaza, de egy tény, Glenn Hughess nem lesz többet az, ami régen volt. Úgy látom egy nagyon okosan felépí­tett stratégia volt az, amit a hosszú évek alatt felépí­tett, hogy most eljusson oda, amit mindig is szeretett volna. A funky az a zene, ami Glenn életének, és pályafutásának a végét ki fogja tölteni. Úgy érzem, nem fogunk tőle már több szí­ntiszta hardrock bulit látni. Persze ezzel nem egyedülálló. Robert Plant vagy Richie Blackmore hasonlóképpen cselekedett egy idő múlva. Azt csinálják, amit szeretnek és ezt a közönség is veszi tőlük. Glenn Hughes-tól is vette a közönség a lapot. Amivel egy kicsit többet adhatott volna a bulihoz, az a több zene és kevesebb beszéd. Valami miatt kicsit beszédesebb lett hősünk az utóbbi évekhez képest, hozzáteszem sokkal közvetlenebb és vidámabb is. Egy boldog embert láthatott a hajó közönsége, aki szárnyalt és minket is hí­vott magával. Nem kisebb az érdem a kí­sérő zenészeknek sem. A szemtelenül fiatal és magabiztos új gitáros mellett, Matt Goom dobos vitte a pálmát. Nézni ugyan rossz volt, ahogy dobolt, mert mindig azt hittem most rontja el, de nem. Pontosan és igen feszesen hozta a nem kicsi témákat. Kicsivel több, mint egy óra múlva mentek le a deszkákról, hogy némi unszolás után Soul Mover-el felvezessék a dalt, amire azért mindenki várt a hajó gyomrában. A Burn kezdőhangjaira nagy őrjöngésbe kezdett a tömeg, és hála az égieknek, ez a dal nem került a funky szellemek hatása alá. Mióta a Whitesnake előszeretettel kezdi a koncertjeit ezzel a dallal, megkerülhetetlen az összehasonlí­tás. Lehet, hogy Coverdale zenészei jobban vagy keményebben játszák ezt a dalt, de hogy jobban nem énekli Glenn Hughes-nál senki ezt a csodát, az biztos. Ennek a dalnak mindig is Ő volt a sava-borsa. Összefoglalva, talán az egyik legjobb és leghangulatosabb Glenn Hughess bulit láttuk, de... És ez a DE, ott is marad mindig, még akkor is, ha jövőre is elmegyek a koncertjére. Az elhangzott dalok: Crave Funk Never Say Never Oil and Water Mistreated You Got Soul We Shall Be Free Dont Let Me Bleed Love Communion Steppin' On Soul Mover Burn Szakáts Tibor Fotók: Szakáts Tibor Köszönet a Livesound-nak!!!