Középszintű hakni egy Legendával: Graham Bonnet and The Taz Taylor Band, The Roxx, Whitesnake Tribute - 2008. 04. 17. Aval

írta szakáts tibor | 2008.04.21.

Napok óta gondolkodom azon, vajon, hogyan í­rjam le a látottakat és hallottakat, hogy azzal ne sértsek meg senkit. Rájöttem, hogy ez valószí­nűleg nem fog menni, viszont nem tudom elhallgatni, ami a szí­vemet nyomja... Talán a bevezetőből és cí­mből is kiderült, nem tetszett a koncert, legalábbis bizonyos részei nagyon nem. Mielőtt belemennék a mélyrepülés taglalásába, volt egy jó is ebben az estében, és ez a Whitesnake Tribute zenekar fellépése volt. Whitesnake Tribute Band Nem láttam eddig a csapatot, í­gy nagy forgalom ellenére is siettem, le ne maradjak a koncertjükről. A magyar szupergrupp, akik zászlójukra a szeretett zenekar dalainak szinte tökéletes adaptálását tűzték ki, meg is feleltek az elvártaknak. Az akkor még csak lézengő közönségnek toltak egy akkora best of Whitesnake programot, hogy majdnem leszakadt a fejünk. Alapi mester akkorákat gitározott, hogy akár egy gitárklinika programjában is részt vehetne ezzel a felállással. Hirleman Berci, a már oldalunk hasábjain is megszólt pókerarccal játszotta végig a bulit, de úgy, hogy közben beállí­thattuk volna ismét az óráinkat. Gyermekeimnek és nekem is, Takács "Kanóc" Roland basszusgitáros lelkesedése tetszett a legjobban. Vedres Joe, aki egyébként nem kisebb gitáros vagy személyiség, mint kollégája, valahogy annyit nem tett bele ebbe az estébe, mint a többiek és én, - bár személyével tényleg nincs semmi bajom -, mégis inkább jobban örülnék egy billentyűsnek ebbe a csapatba, persze ez még elképzelhető mellette is. Nagyon hiányzik a billentés a zenében. A felsorolásból nem hagyhatom ki természetesen Lőrincz Karcsi énekest sem, aki - úgy gondolom - a legjobb választás volt ebbe a csapatba. Kedvessége, egyénisége, és nem utolsó sorban hangja is megfelel erre a posztra. A röpke félórában, amit műveltek a szí­npadon, az nagyszerű, szórakoztató volt. Egy tribute zenekartól ezt is várja el a nagyérdemű. The Roxx Azt viszont nem tudtam, mit várhatok el a The Roxx nevű német bandától. Előzetes keresgélés során megtudtam, bizony igen régen nyomják már a fiúk, de azt azért nehezen értettem, eddig vajon miért nem hallottam róluk. Hamar kiderült ez is. Nem tudom, vajon az eredeti felállást láttuk-e, vagy cserélődtek a tagok, de egy tény, ezek az emberek az évek során sem tudtak úgy megtanulni zenélni, hogy az valóban magaslatokba emelje Őket, és akkor még finom voltam. Billy Itch énekesről az a hí­r járta, négy oktávon énekel, és általában Rob Halford-hoz hasonlí­tják. Mikor megjelent a szí­npadon, inkább egy paródiára emlékeztetett, de mozgásával valóban meghálálta a nagymesterhez való hasonlí­tást. Hangjával már kevésbé. Nemhogy négy, de még egy oktávot sem tudott kiénekelni elfogadhatóan. No és akkor jöjjön a zenekar, melyben a leggyengébb láncszem a dobos volt. "Erdő, erdő, sűrű sötét erdő..." - jutott eszünkbe a népdal kezdősora többször is a koncertjükön. Nem is tudom, hogy egy ennyire pontatlan dobost, hogy lehet követni. Valószí­nű sehogy, de ez szemmel láthatóan nem nagyon érdekelte a muzsikusokat. Pedig a basszusgitáros még egy kisebb attrakciót is bemutatott, amikor egyszerre két hangszert vonultatott fel egy dalban. Kár volt, mert hí­rtelen énekesünknek is kedve támadt játszani rajta... A gitárosról nem is í­rok inkább semmit, mert elég volt a sörösüveggel eljátszott szólóját meghallgatni ahhoz, hogy inkább a klub, igen impozánsra sikerült bőrbokszaiban keressek menedéket, de persze a hang elől itt sem tudtam elbújni. Nagyon vártam már Graham Bonnet érkezését, sajnos, mint kiderült az sem segí­tett. Graham Bonnet és a Taz Taylor Band Ismét nehéz dolgom van. Megpróbálom úgy leí­rni a bulit, hogy ne sértsek meg egy legendát. Persze Bonnet-et nem is lehet megsérteni, mert amit Ő művelt a szí­npadon, az zseniális volt, de, hogy hogy talált rá erre a zenekarra, azt nem is értem. Taz Taylor a nevéről elkeresztelt csapattal kí­séri ezen a turnén Bonnet-et. Úgy gondolom, ha valaki saját magáról nevez el egy zenekart, akkor annak vagy olyan hí­res múltja van, hogy ez már kijár neki, vagy akkora tehetség, hogy megengedheti magának ezt a titulust. Taz Taylor gitárosról egyiket sem tudom elmondani. Én még életemben nem hallottam róla, persze ez lehet az én hibám is, de egyben most már biztos vagyok, hogy a tehetsége alapján nem nevezhette volna í­gy a bandát. Hozzáteszem a zenekar többi tagja sem volt kiemelkedő muzsikus, í­gy jól megfértek egymás mellett. Csak azt nem tudom Graham Bonnet, hogy fér itt el. Látva a gyér közönséget, ennek is biztos meg van a magyarázata. Sok mindenre megtaláltam a választ a buli után, de, hogy Graham Bonnet-re miért nem kí­váncsiak az emberek, az rejtély maradt számomra. Állí­tólag a turné többi állomásán sem volt sokkal rózsásabb a helyzet. Pedig Bonnet egy igazi rocklegenda, aki olyan hatalmas slágereket énekelt el, melyek a mai napig ott vannak az emlí­tésre méltó munkák között. Visszatérve a koncertre - amiről igazán nem is nagyon í­rnék - nekem hatalmas élmény volt látni az 'öreget', és M.S.G. fanatikusként, ha csak egy dalt is, de hallani eredetiben. Hozzáteszem, gitárhősünknek azt sem sikerült maradéktalanul lejátszania, mint ahogy később egy instrumentális UFO, Ozzy blokkot sem. Nem is szaporí­tom tovább a szót, mert nagyon nem szeretek ennyi negatí­vumot í­rni. Graham Bonnet egy zseni, jó volt látni, de kár, hogy ezt a koncertet, egy közepes teljesí­tményt is nehezen elérő hakni csapattal kellett lebonyolí­tania. Eyes Of The Wold - WeissHeim Love's No Friend Fightes Fist Radio Luxemburg Pot Of Gold Chilling Times Blues - Stargazer Desert Song Happy Hour Wall Of Sound Ufozzy Medley - Caffeine Racer All Night Long Since You Been Gone End Welcome To America Lost In Hollywood Szakáts Tibor Fotók: Szakáts Tibor Köszönet a Livesoundnak!