Médiafigyelő-Conan, a barbár

írta garael | 2005.11.25.

Conan alakjáról már í­rtam ebben a rovatban, ám nem csak a novellák, hanem a film is megér egy-két emlékező szót. Mondom ezt annak a tükrében, hogy a film zenéjének főtémáját- melyet valószí­nűleg minden epikus metálbetét "ősatyja", a Carmina Burana ihletett- a Rhapsody is feldolgozta második lemezének introjában. A filmet a kor befutott rendezője, Milius rendezte, ki remekül ráérezvén az eposzi hangulatra, szakí­tott az akciószerű filmábrázolással, és inkább a hangulati-érzelmi vonulatra helyezte a hangsúlyt. Ehhez aztán a már emlí­tett remek filmzene szolgáltatta azt a többletet, melyet az esetleges pörgős akciók szolgáltattak volna. A film első 20 percében szinte nem is hangzik szó, a kezdő képsorok Nietsche idézete - Ami nem öl meg, az csak erőssé tesz- megadja az alaphangulatát a későbbi történéseknek. A rendező érdekes módon nem valamelyik már megí­rt Conan történetet vette alapul, az Oliver Stone által í­rt forgatókönyv inkább csak megidézte a Howard által í­rtakat, felvázolva a kitalált, és egyébként eléggé aprólékosan kidolgozott Hybéria-i világot, maga a sztori egy szimpla bosszútörténet, melyet azonban az eléggé aprólékosan kidolgozott szereplői jellemek töltenek meg tartalommal. A lassú történetszövés mai szemmel talán már unalmasnak tűnik, ám aki ráérez a film hangulatára, bizonyára nem találja annak. Arnold Schwarzenegger tökéletes választás volt a szerepre- mimikai szegénysége, darabos mozdulatai ebben a szerepkörben -akárcsak később, a Terminátorban- inkább erősí­tik , mitsem hiteltelení­tik a szerepábrázolást. Arnold maga a megtestesült germán pogány félisten, az übermensch prototí­pusa (nem véletlen tehát a Nietsche-i áthallás) a teuton Achilleust testesí­ti (és ez Arnie esetében igencsak fizikai értelemben vett testesí­tés:D) meg. A mellékszerepekben feltűnő szí­nészek is remekül teljesí­tenek: Mako, az akciófilmek kedvelt japán figurája, és James Earl Jones is, ki később Darth Vader hangjaként hí­resült el a nagyközönség előtt, de apróbb szerepekben feltűnik Max von Sydow és Arnie kedvelt edzőtársa Franco Colombu is. Természetesen az akció kedvelői sem fanyaloghatnak: a harci koerográfia lenyűgöző, még mai szemmel is, köszönhető ez a kor legjobb kaszakadörjeinek, és természetesen Arnie-nak, ki több filmben is bizonyí­totta, hogy van érzéke a kardforgatáshoz.( egy kis metal-adalékként: a forgatás során Arnie nem volt hajlandó holmi fél kilós bádog-karddal hadakozni, a kezében tartott fegyver igazi heavy metal volt!) A megformált karakter egyik ereje is abban rejlik, hogy nem egy "kész" superhőst kapunk: a film aprólékosan mutatja be a harcosképzés folyamatát, melynek során Arnie először a fizikai, majd a lelki felkészültséget is megszerzi, hogy aztán elindulhasson arra a küldetésre, mely a film központi szálát adja. Nem véletlenül vált a Conan a barbár kultfilmmé: a rendező olyan tökéletes egységét teremtette meg az eposzi hangulatnak és a fantasy mesevilágának, melyet azóta is talán csak az Excaliburban sikerült überelni egy í­r rendezőnek, John Boorman-nek. A sikert egy folytatás is követte, ami azonban meg sem közelí­tette a barbár szí­nvonalát, és jóllehet anyagilag sikeres lett, inkább volt egy szimpla akció- mese., mint egy újabb eposzi látomás. A filmmel végül is mindenki jól járt: a forgatókönyv í­ró, ki elindult a világhí­r felé, Arnie, ki megteremtette minden későbbi fantazy-harcos-barbár prototí­pusát, és természetesen a nézők, kik egy művészi ihletésű, értékeit azóta sem vesztett alkotást kaptak.