Egy hosszú év nagy nevekkel: Interjú Bogdan Gomilkoval (Livesound)

írta szakáts tibor | 2007.12.20.

Nem tisztünk és nem is szeretnénk értékelni a koncertszervező cégek munkáit, de ebben az évben a Livesound valóban kitett magáért. Ha csak a Heaven and Hell, Robert Plant, Eric Singer, Jorn Lande, a Dokken vagy Ken Hensley neveket említem, már érthető miért Bogdan Gomilko lett ennek az interjúnak a kiszemelt áldozata…

Hard Rock Magazin: Mielőtt belekezdenénk a beszélgetésbe, enged meg, hogy a Hard Rock Magazin munkatársai és olvasói nevében gratuláljak az elmúlt évetekhez, azt hiszem, nagyot alkottatok.

Bogdan Gomilko: Köszi!

HRM: Kérlek, mesélj arról, hogyan is jött az ötlet, hogy koncertszervező céget hozzatok létre?

B.G.: Nem egészen véletlenül. Mindig is nagy zenerajongó voltam, 1983 óta majdnem az összes budapesti koncertet végiglátogattam, sőt, külföldre is kimentem. Körülbelül 1998-tól Egorral szoktam menni külföldi előadókkal interjúkat készíteni, több orosz vagy ukrán lap megrendelésére. Elég sok zenészt megismertünk személyesen is, egyre szélesebbek lettek a kapcsolataink ezáltal. Kb. 2002-ben a cég, amelynél én dolgoztam 12 évig, kezdett megszűnni, úgyhogy ki kellett valamit találnom, mivel a jól jövedelmező állásom veszélybe került. Végül is úgy döntöttem, hogy saját vállalkozásba fogok, legalábbis akkor még hobbiszinten…

HRM: Mikor indult a Livesound?

B.G.: Pontosan 2003. április 9-én, aznap volt az első koncertünk: meghívtuk a brit prog. rock csapatot, az Arenát.

HRM: Hányan dolgoztok egy-egy koncerten ill. a háttérmunkában?

B.G.: Ez változó, a koncert nagyságától függően. Két-három embertől öt-hatig is kiterjedhet a munka, de benne van még pluszban a grafikus, a webmaster, nem is beszélve a sajtófőnökről…

HRM: Mennyi idő alatt dől el, hogy egy előadó elfogadta a meghívást, vagy sem?

B.G.: Ez sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy az előadó megtervezett turnéútvonala mennyire érinti a környéket. Általában akik turnébuszokkal jönnek, nem szívesen tesznek kitérőket: napi max. 600-650 km-t képesek utazni egy-egy város között. Természetesen a legelső feltétel az anyagi megegyezés, amennyiben mindkét félnek megfelel. Voltak már olyan esetek, hogy akár négy hónapig is húzódtak a tárgyalások, legalább háromszor változtatták meg a fellépési dátumot. De általában egy-két hónapon belül meg szoktunk egyezni, persze voltak rekordok is: volt, hogy két nap alatt lefixáltunk mindent.

HRM: Minek alapján szelektáltok a turnék és az előadók között?

B.G.: Jó kérdés. Ez nem könnyű. Azt mondom, hogy eléggé félünk az új brit divatbandáktól, amelyek teltházas koncerteket adnak hazájukban, Magyarországon viszont nagyon rizikósak, nem is mertünk eddig ilyen együtteseket idehívni… Ideális úgy lenne, ha két-háromhavonta hívhatnánk ide olyan metal vagy rock stílusú tuti zenekarokat, amelyek minden 2. évben készítenek egy-egy új, sikeres albumot, idejönnének, és teltházas koncerteket adnak itthon. De ez nem így működik, próbálunk mindig új előadókat is hívni, akik még sosem jártak itt. De szívesen látjuk akár minden évben az olyan zenekarokat, amelyeknek fix közönsége van, és bármikor elmennek a koncertjükre.

HRM: Mennyire tartják Magyarországot a zenészek célnak? Van-e már olyan nívónk Európában vagy talán a világon, hogy érdemes számba venni egy turné összeállításánál a menedzsmentnek?

B.G.: Nem a zenészek keresik a célt. A zenésznek tulajdonképpen szinte mindegy, hogy hol lép fel, ha megfelel az adott helyszín az elvárásainak. De akik már jártak Magyarországon, mindannyian szívesen visszatérnek. Vagy azok, akik még sosem jártak itt, de hallottak másoktól Budapestről, a közönségről stb., érdeklődve és lelkesen látogatnak hazánkba. Budapest abszolút megfelel a turnémenedzsmentek elvárásainak. Ahogy már mondtam, amennyiben sikerül megállapodnunk, bárki jöhet. Van viszont egy ismert gond, a koncerthelyszínek méretével és minőségével: óriási a különbség az árban és a minőségben mondjuk a PeCsa és az Aréna között, és köztük tulajdonképpen nincs semmi. Úgyhogy végül is nincs hol megrendezni egy 2500-3000 fős koncertet októbertől májusig, amikor zárva van a PeCsa Szabadtér.

HRM: Melyik csapattal volt a legjobb dolgozni?

B.G.: Csak egyet nem tudok megnevezni, itt van több is: Asia, Uriah Heep, Tony Levin Band, Jon Anderson, Helloween, Gogol Bordello, Gotthard, Dokken, Marillion.

HRM: Melyik csapattal volt a legrosszabb dolgozni?

B.G.: Nem is a csapattal volt a gond, hanem a turnémenedzserrel, nevezetesen Gilby Clark turnémenedzserével. Maga Gilby egy rendkívül kedves ember, vele semmi baj nem volt. Elég ritkán fordul elő, hogy bármi gond lenne a csapattal, de volt pár eset, amikor az amerikaiaknak nem felelt meg a 3-4 csillagos magyar szálloda…

HRM: Kérlek, mondj egy olyan kérést, ami legkülönlegesebb volt eddig egy előadótól.

B.G.: Elég sok kérés van, viszont ezek nem igazán publikusak, sajnálom. Csak néhányat mondhatok, de azokat is név nélkül. Egy együttes tagja például előszeretettel böngészte a magyar pornóoldalakat, és ezeknek a honlapcímeit kellett nekünk megtalálnunk. Akkor volt egy olyan eset is, amikor egy bizonyos francia borfajtát kért valaki, ennek az ára viszont több mint 200 000 Ft volt palackonként. De ezt nem teljesítettük, vettünk helyette 5 üveg kiváló magyar bort, összesen 36.000 Ft értékben, és szerencsére nagyon ízlett neki. Történt egy olyan is, hogy egy zenésznek teljesen külön kellett főzni a vacsoráját, de igazából nagyon vad, különleges dolgot még senki sem kért tőlünk. Persze néha vannak bizonyos kikötések, pl. hogy csak egy bizonyos fajta vodka vagy whisky jöhet szóba. Végül is egy olyan kéréssel sem találkoztunk még, amit ne tudtunk volna teljesíteni.

HRM: Mennyire érdekli az előadókat a város, vagy az ország, vagy éppen a gasztronómia, ahol aznap játszanak? Szoktak idegenvezetést kérni tőletek ilyen irányban?

B.G.: Érdekelni érdekelné őket a város, meg az ország is, csak sajnos erre alig van idejük. Ami a gasztronómiát illeti, majdnem kivétel nélkül mindenkinek tetszik a magyar konyha. Általában egy adott csapatból mindig van 3-4 olyan ember, aki mégiscsak időt szakít rá, és eltölt a belvárosban vagy a Várban egy-két órát. Erre nekünk mindig van egy emberünk gépkocsival, akit igénybe tudnak venni idegenvezetőként. Voltak elég különleges esetek is, mondjuk egy amerikai zenész, aki soha életében nem járt még Budapesten, kipakolta a buszból a biciklijét, összeszerelte és elkerekezett a városba, hogy keressen magának egy jó vegetáriánus éttermet. Szerencsére a fellépés előtt 20 perccel visszaért. De egyre több olyan csapat van, akik, ha adódik egy szabad napjuk Budapest előtt, idejönnek, mondjuk ausztriai vagy németországi fellépésük után, és itt töltik azt a napot Budapesten.

HRM: Szoktatok-e "afterparty"-t rendezni a koncert után az előadóknak?

B.G.: Általában a backstage-ben mindig van olyasmi, amit akár afterpartynak is nevezhetünk. Nem minden zenész bulizós típusú, de általában 70-80%-uk szívesen ünnepel még a bulik után.

HRM: Idén melyik volt a legjobb és melyik volt a leggyengébb koncert, akár üzleti, akár minőségi szempontból a Livesound szervezésében?

B.G.: Én ilyen szempontból elfogult vagyok, és úgy érzem, hogy minőségileg minden koncertünk jól sikerült, annak ellenére, hogy nagyon lehúztátok Jon Anderson fellépését. Ti biztosan mást vártatok, én és a rajongók viszont tudtuk, hogy milyen lesz. De erről most nem akarok beszélni. Ami nekem viszont személyesen nagyon tetszett minden szempontból, az természetesen a Heaven and Hell volt. Ezenkívül a Marillion, a Pain Of Salvation és a Gogol Bordello. Robert Plant is kiváló koncertet adott.

HRM: Milyen terveitek vannak jövőre? Esetleg lehet már tudni neveket, előadókat, akiket elszeretnétek, vagy már biztosan el tudtok hozni?

B.G.: Terv sok van, de nem csak rajtunk múlik. Vannak függőben koncertek, még dátum nélkül (egyelőre). Remélem, hogy hamarosan publikus lesz a teljes lista, de lehet, hogy erre csak januárban kerül sor. Addig is terv például az Asia eredeti felállásban, új lemezzel, valamikor kora tavasszal, ha összejön… Lesznek még meglepetések, azt megígérhetem.

HRM: Van olyan csapat, akiket már régen szeretnétek megszerezni, mégsem jött össze?

B.G.: Persze, hogy van, nem is egy. Például Emerson, Lake And Palmer. Már csak azért nem jött össze, mert egyelőre nem léteznek mint együttes. De végül is elég hosszú lenne a lista, ha felsorolnám az összes nevet, amire már régóta áhítozunk…

HRM: Nagyon „befészkeltétek” magatokat az A38 hajóra. Mi ennek az oka?

B.G.: Az ok egyszerű: jó fekvésű, könnyen megközelíthető, akár trendinek is nevezhető helyszín, viszonylag nem drága, kiváló technikával és jó személyzettel rendelkezik. Mondanom sem kell, hogy a zenészek egyszerűen imádják ezt a helyet, az első dolog, amikor megérkeznek, hogy körülnéznek, és rögtön elkezdenek fotózni-filmezni, sőt azonnal fel is rakják a saját honlapjukra. Felhívják a barátokat, családjukat és kiabálják, hogy „Képzeld el! Most egy igazi hajón fogunk fellépni!”. A hajónak egy hátránya van: a korlátozott befogadóképesség. Csak az idén három teltházas koncertünk volt ott, úgyhogy több száz ember nem juthatott jegyhez. Az utolsó ilyen eset például a Gogol Bordello volt.

HRM: Mi a véleményed a magyarországi koncertszervezési lehetőségekről? Van még létjogosultsága több szervező cégnek, vagy pont elegen vagytok a piacon?

B.G.: Véleményem szerint a jelenlegi helyzetben ahány cég van, az nagyjából meg is él a szakmájából. De minden évben felbukkan egy-két új cég, amelyek azt gondolják, hogy „mekkora üzlet” ez az egész koncertszervezés és belevágnak. Általában abba is hagyják az első két bukásos koncert után. De nem zárom ki, hogy lesznek még új, hosszabb életű pályatársak, akiknek van annyi anyagi és szakmai hátterük és türelmük, hogy mégis ezzel foglalkoznak majd a későbbiekben is… Hogy ez jó vagy rossz, az más kérdés. A mi cégünknek sem örült mindenki a piacon, amikor kiderült, hogy ez számunkra már több mint hobbi, és hogy úgy néz ki, megmaradunk.

HRM: Hasonló zenéket is hallgatsz, mint amilyen koncerteket szervezel vagy ennek nem kell összefüggésben állnia? Kik a kedvenceid?

B.G.: Mivel a palettánkon nem nagyon láttatok sem black, sem death metal bandákat a megszervezett koncertek között, arra lehet következtetni, hogy mi ezt a műfajt nem kedveljük. Viszont azt mondom, hogy minden zenei stílusban van jó és rossz zene, nagyjából azokat, akiket szerveztünk eddig, hallgatjuk is otthon, autóban stb. Nyilvánvaló, hogy vannak köztük nagy kedvencek, és vannak olyanok is, amelyeket időnként meghallgatunk. Hogy kik a kedvenceim? Nos, ez egy kicsit megváltozott az utóbbi 10 évben. Még mindig kedvencem a Black Sabbath Dioval, Dio, ELP, Yes, régi Genesis, Iron Maiden, Queensryche, Dream Theater (az utolsó albumig), Toto, Asia, Helloween, Gamma Ray, Pink Floyd stb. Mindent természetesen nem lehet felsorolni.

HRM: Olvasóink gyakran megjegyzik, hogy nincs hazai rock (HR/HM) fesztivál. Látsz fantáziát egy ilyen megszervezésében?

B.G.: Egy fesztiválnak akkor van jövője, ha vannak támogatói. Itt végül is évek óta működik a Hegyalja, a VOLT, a Szigetről nem is beszélve. Egy újabb fesztivált csak akkor lehetne elkezdeni szervezni, ha megfelelő mennyiségű szponzor lenne. Saját erőből szervezni fesztivált őrültség, sose jönne be. Mi már próbálkoztunk tavaly is, sajnos Magyarországon eddig a feltételes támogatók körében nem keltett különösebb érdeklődést még egy rock/metal fesztivál…

HRM: Köszönjük a beszélgetés, és további sok sikert kívánunk olvasóink nevében is!

Fotók: Szakáts Tibor