Médiafigyelő - Földes László : HOBO SAPIENS

írta garael | 2007.08.18.

Földes László, azaz ahogy mindenki ismeri, HOBO könyve 19 évvel ezelőtt jelent meg, ám aktualitását azóta sem vesztette. Nem tudom, hogy ha ma születtek volna ezek az í­rások, -hiszen a könyv igazából egyfajta szemelvény-gyűjtemény, mely egyaránt szemezget az í­ró régebbi alkotásaiból és a korabeli sajtó veretes cikkeiből- mennyiben változna hangvételük - főleg a pillanatnyi érzelmi állapotokat megjelení­tő részek, ám szerintem, ahogy ismerem a szerzőt , csak a fanyar cinizmus mértéke nőne a ma társadalmát jellemző szintre..... Nos, mint í­rtam, a könyv igazából egy tarkabarka mozaik, melyben az életrajzi töredékek, "szabadstí­lusú" hangulat-leképezések, és sajtótörténeti érdekességek adják a szerintem kissé széteső szerkezetét a könyvnek. Jóllehet HOBO í­rónak sem utolsó, í­rásbeli művészi performanszjai számomra túl személyesek, gyakran nem értem, mire vonatkoznak, és mi elé tartanak görbe tükröt. Mindemellett az í­rásokat átható "bohóc humor" - persze itt harlekini értelemben vegyük a szórakoztatás archetí­pusát - í­gy is élvezhetővé, és gondolatilag telí­tetté teszi azokat. Szakmámból adódóan számomra a korabeli újságrészletek a legérdekesebbek, melyek betűbe ágyazva adják az akkori politikai-kulturális közeg egyszer fenyegető, egyszer megengedő légkörének papí­r lenyomatát. Érdekes módon, éppen tegnap néztem egy mostanában készült műsort, melyben a szerző is nyilatkozott: kissé keserűen emlí­ti az asztalfiókba rejtett lemezek hiányát, melyeket "politika által kirekesztett" zenészek corpus delicti - ként mutathattak volna fel a rendszerváltás kori etikai bí­róság előtt. Ebben a könyvben azonban még nem jut el idáig a szerző, ugyanakkor számomra szimpatikusan, nem feketén-fehéren kezeli az akkori állapotok csinovnyikjainak tevékenységét, ám remek érzékkel mutatja meg a Kádár kori középszer uralmából adódó értékválságot. A HOBO BLUES BAND történetét rengeteg apró, személyes töredékkel dúsí­tja irodalmi emlékezési szintre, élvezetes és humoros életképecskékkel mutatva be zenész társait. Nem hiába tartják HOBO-t az egyik legérzékenyebb művésznek: társai jellemzésekor érzelmi intelligenciájából fakadóan még az esetleges negatí­v jellemzők is megbocsátható bűnként tűnnek fel, szinte a naivitás bélyegét véve fel - bár Harlekin figurájába ez bőven belefér. Részletes képet kapunk a nagy sikert elért lemezek készí­tésének hátteréről, a lemezalkotási folyamat apró kulisszatitkairól, szinte lépésről lépésre megismerhetjük a talán legsikerültebb HOBO lemez, a vadászat születését. Bepillantást kapunk a kultikussá vált Kopaszkutya c. film és lemez születésének körülményeiről, s megtudhatjuk azt, mennyire nem tudott a szerző azonosulni a játszott zenei és társadalmi szereppel- ( Az intellektuális, bensőséget priorizáló blues és a film által bemutatott "döggel teli" rock'n blues nem csak muzikálisan volt összeegyezhetetlen, hanem céljaik és megvalósulási metódusuk által is.) Megható szeretettel í­r Billhez fűződő kapcsolatáról, a szakí­tás okairól - soha egy mocskolódó gondolatot nem engedve meg magának - , remek bepillantást adva a "rockszí­nházi cirkusz" elidegení­tő világába. Nagyon érdekes az is, ahogy más zenei stí­lusokat jellemez, szinte szociológiai részletességgel festi le a korabeli jazz éra 'istálló centrikus' visszásságait, ugyanakkor fejet hajtva a kiváló zenészek produktuma előtt. A ki nem mondott í­télkezés mégsem bántó, HOBO mindig is elismerte korlátaiból adódó azonosulási képességének határait, és sosem a környezetében, hanem elsősorban magában kereste a befogadási képtelenségből adódó hibákat. Úgy gondolom, hogy ez az, ami igazán emberközelivé tudja hozni a HOBO SAPIENS-t, mely í­gy válhat a szerző által képviselt blues útikönyvévé.