Murray Engleheart és Arnaud Durieux: AC/DC Maximum Rock & Roll

Az utóbbi időben nincs nehéz dolga annak, aki az audio élményen túl papí­rra vetett formátumban is kí­váncsi kedvenceire. Egymás után jelennek meg a rock nagy előadóinak biográfiái, melyek -hála a kiadóknak- már magyarul is olvashatóak. Személy szerint évek óta vártam a pillanatot, amikor végre kezembe vehetem a kamaszkorom meghatározó zenekarának történetét bemutató kiadványt. Az idén tavasszal végre megérkezett az AC/DC karrierjének titkait feltáró mű, melynek cí­me nem is lehetne más: Maximum Rock & Roll... "George nem sokat szórakozott, lefejelte a köcsögöt. George alig látszott ki a földből, de aki az útjába került, haver, annak annyi volt. Nekiment a fószernak, aki azonnal kidőlt, mire Harry csak ennyit mondott: Nehogy felkelj! Nem mintha a szemétláda fel tudott volna állni. Harrynek is kemény ökle volt, azt meg kell hagyni!" (Lobby Loyde, a Hearts gitárosa) Az idézetben szereplő kemény fickó George Young a nyolc csemetét magáénak tudható Young család azon tagja, aki nélkül valószí­nűleg egészen másképp alakult volna a "villámos zenekar" sorsa. Ő volt az, aki az Easybeats tagjaként először lett sikeres zenész a családból, és az ő hatására kezdett el a család két legfiatalabb Young-ja, Malcolm és Angus muzsikálni. Murray Engelheart és Arnaud Durieux könyve az AC/DC előtti idők feltárásával indul. Nyomon követhetjük a tesójukat, -később menedzserüket - követő csemeték kezdő lépéseit a zene rögös útján, majd egyenként - a zenekarba érkezésük sorrendjében - megismerkedhetünk a későbbi sikercsapat tagjaival. Az í­rók szerencsére nem hagyták ki a történet korai szereplőinek megszólaltatását sem, akik hiteles szemtanúi a kezdeti szárnypróbálgatásoknak. "A gitárjával aludt abban a különös házban. A többiek elmentek piálni, hajtották a csajokat, miközben Angus egész nap otthon gyakorolt. Kölcsönadtam neki az összes Chuck Berry- és Little Richard lemezemet. Nagyon örült nekik. Felrakta őket a lemezjátszóra, és a szobákon át ugrálva eljátszotta az összes számot. Nem ismertem nála eltökéltebb embert. Mindig azt mondta: meg fogom csinálni. Azokban az időkben szinte sosem lehetett gitár nélkül látni. " (Russel Coleman -az AC/DC dobosa, 1975) A könyv egyik legnagyobb varázsa is ebben az "interjúzó" stí­lusban rejlik. A lapokon nem a száraz tények halmazával találkozunk, hanem egy olyan idézetek tömkelegével megspékelt mesét kapunk, melynek olvasása által -a szórakozáson túl- még információ éhségünk is kielégülhet. "Az AC/DC nevet George felesége találta ki. Ezt az állí­tást később Angus is megerősí­tette, amikor a következő hónapban a Spunky-ban azt nyilatkozta Bob Hartnak, hogy név a sógornője varrógépének hátlapjáról származik. Mivel az AC/DC kifejezés egyik jelentése az, hogy biszexuális, eleinte melegbárokba is meghí­vták őket. Persze a közönség nem mindig volt elragadtatva a kőkemény, tesztoszterontól csöpögő, férfias zenéktől." Természetesen Bon Scott rajongóként alig vártam, hogy minél több információt kaphassak a tragikusan elhunyt énekesről. Nem csalódtam. "Feltűnésével" a mű is más fordulatra kapcsol. Szinte érezzük a lendületet, amellyel Bon csatlakozásával igazán megindul a csapat. Az í­róknak sikerül a kivételes tehetségű énekest úgy bemutatniuk, hogy közben egyszer sem esnek a szentimentalizmus csapdájába. Az emberi és zenészi nagyságát bemutató, sok-sok finom humorral átitatott történet mellett olvashatunk önpusztí­tó, féktelen énjéről is, amely végül is végzetét okozta. "A faszi nem akarta, hogy Bon a lányával járjon. Az egyik haverjával megjelentek Bonnál, és szétkapták az ajtót. Aztán kirángatták az ágyból Bont, csúnyán összeverték, és bedobták egy rózsabokorba. Kiverték az elülső fogait. Nagyon megijedtem, amikor ez történt, de hát Bon már csak ilyen. Benne volt a pakliban, hogy valami hasonló történjen vele." (Vince Lovegrove) Mindeközben természetesen betekintést nyerhetünk a lemezek készí­tésének és a turnék lebonyolí­tásának körülményeibe, problémáiba is. Ott lehetünk a kezdeti nehézségeknél, a zenekar először sikertelen angliai és amerikai próbálkozásainál, és átélhetjük a tomboló sikert hozó albumok készí­tésének boldogságát is. Engleheart és Durieux egyértelműen az AC/DC első korszakára koncentrál könyvében. Sajnos az í­rók ezt a megkülönböztetést elég bántó módon ejtik meg. A csapat első hét évéről 300 oldalon keresztül mesélnek, mí­g a -korántsem elhanyagolható- Brian Jonhson éra eddigi 27 évére mindössze 143 oldal marad. Miközben haladtam előre a történetben egyre inkább az volt az érzésem, hogy a szerzők miután "eltemették" Bon-t, gyorsan le akarták tudni a következő korszakot. De az is lehet, hogy a kiadó sürgette őket, és í­gy az igazi világsikert hozó korszakra kevés idő, energia jutott. Talán jobb lett volna, ha két kötetben gondolkodnak...De persze ezt ők tudják...Természetesen ettől még a történet második része is élvezetes. Még ha kicsit kutyafuttában is, de minden fontos információt megtudhatunk a Back In Black albumtól kezdve a dobos cseréken és Malcolm alkohol problémáin keresztül a zenekar válságán és sokadik csúcsra jutásán át, az eddigi legutolsó, Stiff Upper Lip cí­mű korong születéséig. "Aznap kicsit szarul éreztem magam. És ezen nem segí­tett sokat, hogy tizenkét méterrel a föld fölött kellett himbálóznom egy hatalmas fémgolyón. Ráadásul négy különböző alkalommal, négy különböző szerkóban kellett felmásznom. Volt egy kaszkadőr a helyszí­nen, aki segí­tett, megmutatta mit, hogyan kell csinálni, én meg csak ennyit mondtam: Kösz, ez király, de én csak egy gitáros vagyok. " (Angus Young, a Ballbreaker albumon szereplő Hard As A Rock klipjének felvételéről.) A kötet, mivel nagyon élvezetes, lendületes, szinte lehetetlen. Érdemes úgy nekiállni, hogy a közelünkben legyenek a zenekar hangzóanyagai is, mivel a történet sodrásának hatására óhatatlanul megkí­vánjuk az egyes albumokat. A könyv sok-sok pozití­vuma mellett szót kell ejtenem egy kis kellemetlenségről, mely a mű legvégére érve sokkolhat minket. Mivel, nem olvastam az angol nyelvű kiadványt, nem tudom, hogy az eredeti verzióban az í­rók hogyan zárják a történetet, de az biztos, hogy a magyar kiadás befejezése méltatlan a könyv egészéhez. Miután elolvastam az alábbi mondatokat, percekig néztem magam elé, lapozgattam, hogy hátha találok még néhány sort, mert nem akartam elhinni, hogy ennek a remek könyvnek í­gy kell befejeződnie. "Ez pont az, ami - fogalmazza meg tömören a lényeget Robert De Niro a Szarvasvadászban. Ugyaní­gy az AC/DC is pont az, ami. A Los Angeles Time 2001. április 12-én készült interjújában Brian a következő kérdést tette fel: Ki fogja átvenni az AC/DC helyét, ha mi eltűnünk a porondról? A válasz egyszerű: senki. Az égvilágon senki." Ezt a néhány soros borzalmat leszámí­tva jól jár, aki megvásárolja a könyvet. Élvezetes, lendületes művet kap kezébe, melyet sok-sok, eddig soha nem látott, főleg Durieux páratlan gyűjteményéből származó fotóval illusztráltak. A Maximum Rock & Roll méltó megemlékezés egy olyan csapatról, mely sok-sok millió embert varázsolt el muzsikájával. Érdemes beruházni rá. AC/DC Maximum Rock & Roll í­rók: Murray Engleheart és Arnaud Durieux fordí­totta: Totth Benedek 462 oldal Ára: 6500 forint Kiadó: Showtime Budapest Brinyó