Karanténinterjúk: Markó Ádám (Special Providence, USEME, Cloud 9+)

írta karpatisz | 2020.05.18.

Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élték meg és milyen zenékkel élték túl a járványhelyzetet. Ezúttal Markó Ádámot kérdeztük meg, akit a Special Providence mellett a USEME-vel és a Cloud 9+-szal lehet látni a színpadon normál körülmények közepette. Számára fontos volt a bezártság ellenére is, hogy pozitív maradjon. 

Hogyan éled meg a járványhelyzetet?

Az elején nyílván pofonként ért, mint mindenkit, de aztán a túlélési ösztön bekapcsolt. Nyilván nem volt egyszerű a helyzet, minden produkció, melyben részt veszek vagy zenekar, ahol tag vagyok, leállt, minden koncertnek búcsút inthettünk, ahogy a fesztiválszezonnak is. Mindig pozitív ember voltam, nem hagytam, hogy ez a helyzet mentálisan kikészítsen, úgy fogtam fel, mint egy hosszabb karácsonyi szünetet. Elfogadtam, hogy ez van.

Mivel töltöd a napjaidat?

Sok stúdiómunkára kértek fel itthonról és külföldről egyaránt, amiken egyfolytában dolgozom, és emellett tanítok, ahogy eddig is online és személyesen is, igény szerint. Próbálom hasznosan és strukturáltan csinálni a napjaimat. Zenekari háttérmunkák mellett edzek, sokat járok biciklizni és most már horgászni is lehet, ami nekem nagy hobbim.

Tudtok valamilyen zenekari munkát végezni? Hat rád kreatívan is ez az időszak, írsz zenét, szövegeket?

Természetesen minden zenekarom igyekszik a közönségével kapcsolatot tartani, csinálunk „live” bejelentkezéseket, zenéléseket vagy dalok/lemezek íródnak és tervezzük a jövőt.

Mi hiányzik a legjobban a járvány előttről?

A koncertezés, turnézás és a barátaimmal, zenésztársaimmal töltött idők.

Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a járvány?

Az előzőekben említetteket bepótolni.

Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány és a nyomában érkező gazdasági válság?

A zeneipar és a vendéglátás szívja meg a legjobban ezt az egészet, mert ezek lesznek a legutolsó dolgok, amelyek helyreállnak. Alapvetően minden válság jót tett valamilyen módon a kultúrának a történelem során, kreativitásra sarkall, stb. Ez az egész emberiségnek egy nagy erőpróba, sok minden ki fog derülni és az biztos, hogy más világ jön majd. Talán jobban megbecsüli majd mindenki az életét.

Milyen zenéket hallgatsz most otthon?

Most azokat, amelyeken dolgozom, és fel kell dobolnom. Nincs időm és kapacitásom most csak úgy zenét hallgatni.

A Karanténinterjúk korábbi részei:

#29 Móczán Péter (East)

#28 Koroknai Árpád

#27 Égerházi Attila (Djabe)

#26 Szűcs „Tüdő” Attila (Judas Best, Bad Joke)

#25 Vörös András (Ørdøg)

#24 Vatai Levente (Jack)

#23 Nagy Gábor „NG”

#22 Köteles Leander (Leander Kills, Amigod)

#21 Lukács Peta
(Bikini, European Mantra, Ocean Hills)

#20 Hartmann Kristóf
(Hammer Music, Hammer Concerts, RTN-Touring)

#19 Gidófalvy Attila (Karthago)

#18 Gellér Tamás (Rockstars Not Dead)

#17 Scholtz Attila (Cry Free)

#16 Medvegy László (Concerto Music)

#15 Molnár Máté (Beast In Black)

#14 Alapi István

#13 Hobo

#12 Kóbor János

#11 Török Ádám

#10 Gábor András (Ozone Mama)

#9 Dudás Ivett (Tales of Evening)

#8 Tadeusz Rieckmann (TÝR)

#7 Bogdán Gomilko (Livesound)

#6 Áron András „Apey”

#5 Simon Bálint (Ivan & The Parazol)

#4 Rudán Joe

#3 Paksi Endre

#2 Zeffer András

#1 Bátky Zoltán