Scorpions – Év végén jöhet az új lemez

írta TAZ | 2020.01.22.

Ezúttal Klaus Meine nyilatkozott a Scorpions új lemezéről, ami az énekes elmondása szerint így vagy úgy, de év végén legkésőbb megjelenik.

 

 

Decemberben Matthias Jabs, a Scorpions gitárosa árult el infókat a csapat új lemezéről, ezúttal pedig Klaus Meine énekes nyilatkozott az anyagról a Talking Pictures nevű TV műsorban. „Februárban Ausztráliába és Délkelet-Ázsiába megyünk, majd amikor visszatértünk onnan, akkor Németországban, egészen pontosan Hannoverben bevonulunk a stúdióba a pre-produkciós munkákhoz – mondta Meine. – Majd úgy néz ki, hogy májusban Los Angelesbe megyünk és elkezdünk stúdiózni, egészen a vegasi koncertekig. Remélhetőleg addigra befejezzük. Ha nem, akkor is megyünk előre és befejezzük az albumot, ami remélhetőleg megjelenhet év végén.”

Azt már korábban elárulták, hogy a lemezt Greg Fidelman producerrel készítik, aki olyan bandákkal dolgozott együtt korábban, mint a Metallica vagy a Slipknot.

A Scorpions tavaly novemberi budapesti koncertjéről ITT olvashatod el ismét beszámolónkat.

Legutóbbi hozzászólások