Meghalt Timi Hansen

írta CsiGabiGa | 2019.11.05.

Rákkal küzdött a Mercyful Fate basszusgitárosa. A zenész álma az volt, hogy részt vehessen a csapat 2020-as reunion koncertjein. Sajnos nem jött össze, pontosan egy héttel a 61. születésnapját követően adta fel a küzdelmet.

 

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, jövőre ismét színpadra áll a Mercyful Fate, azonban a csapatban Joey Vera kezeli a basszusgitárt Timi Hansen helyett. Amikor sokan kifogásolták, hogy Timi neve miért nem szerepel az újjáalakuló csapat névsorában, akkor jelentette be a basszusgitáros, hogy rákbetegséggel küzd, ami miatt bizonytalan a jövő évi színpadra lépése. „Az egy hatalmas álom, hogy újból a színpadon legyek és a régi Mercyful Fate-dalokat játsszam hű rajongóink előtt. Ha ez nem történne meg, arra kérlek titeket, hogy fogadjátok szeretettel Joey Verát. Teljesen egyetértek Kinggel, hogy ő a tökéletes beugró, szóval becsüljétek meg!” – írta akkor.

Timi Hansen nem volt alapítója a Mercyful Fate-nek, de az 1982-es első EP-n már ő játszott, ahogy a kultikus első két lemezen, a 'Melissa'-n és a 'Don't Break The Oath'-on, így a „klasszikus felállás” részének tekintették. Amikor 1985-ben nézeteltérések miatt feloszlott a csapat, King Diamonddal tartott, a szintén kultikussá vált 'Fatal Portrait' és 'Abigail' lemezeken is. Az ’Abigail’ turnéja után felhagyott a zenéléssel, de az 1992-es újraegyesüléshez örömmel csatlakozott, így az 1993-as 'In The Shadows' albumon is az ő játékát hallhatjuk. Ezután azonban újra visszavonult a koncertezéstől, ezért Sharlee D'Angelóval pótolták. Most azért küzdött, hogy a betegséget legyőzve másodszor is csatlakozhasson az újjáalakuló zenekarhoz. Sajnos nem sikerült neki.

„Most szembesültem vele, hogy elvesztettem egyik legkedvesebb barátomat, aki már régóta harcolt a rákkal, ilyen hihetetlenül bátor módon. Részvétem az egész családnak, legmélyebb együttérzésemet fejezem ki. Nyugodj békében, Timi, drága kedves barátom!” – búcsúzott tőle King Diamond énekes.

Mi az 'Abigail' egyik klipes dalával búcsúzunk tőle:

Legutóbbi hozzászólások