Búcsúzzunk szépen, Iván!: Aurora – Barba Negra Music Club, 2019. 02. 01.

írta Kidlacee | 2019.02.12.

Azt hiszem, nagy újdonságot nem árulok el azzal, hogy a győri Aurora debütáló anyaga, a ’Viszlát Iván’ megkerülhetetlen album a magyar punkzene történetében. Megjelenése után – ráadásul magánkiadásban – több mint 20.000 példányban kelt el, ami nagyon komoly számot jelent, tekintetbe véve, hogy ebben a stílusban nem sokan tudták ezt megközelíteni. Mivel mindez immáron harminc éve történt, a trió úgy döntött a kerek évforduló alkalmából, hogy a második, ’Előre kurvák gengsztereklemezhez hasonlóan ezt az anyagot is turnéra viszik. A turné egyik első állomása a budapesti Barba Negra Music Club volt.

 

 

Pontban este fél kilenckor el is sötétült a terem, és bevezetésnek megnézhettünk a színpadi kivetítőn egy videobejátszást, amin egy tank törtet előre, majd a „Viszlát Iván 30” felirat megjelenésével kezdetét vette a Helló Miszter című klasszikus. Tisztán, de roppant erővel szólaltak meg, és tökéletesen megidézték az Aurora harminc évvel ezelőtti korai punkos attitűdjét.

A kivetítőn érdekes képek és videók fokozták a koncert ideje alatt az amúgy is forró hangulatot. Természetesen a közönségnek sem kellett több, egyből mindenki énekelni kezdte a mára már klasszikussá vált sorokat, valamint a tombolás is végig kitartott a buli alatt. A lemez dalai sorrendben hangzottak el, tehát egymás után érkeztek olyan gyöngyszemek, mint az Iskolába jársz vagy az első sorokban hatalmas pogót kiváltó Bella ciao, és lehetne még tovább sorolni ezeket, de az egész album egy igazi klasszikus, minden dal önmagáért beszél.

Voltak a szokásosnál még nagyobb ovációt kiváltó pillanatok, mint a címadó dal, vagy az Egy Kis Anarchia II, a lazább hangulatról pedig a Mire vársz című nóta gondoskodott. Szintén egy emberként zengte a publikum a Mások a módszerek című számot is, hatalmas pillanat volt, mikor egyszerre énekelte mindenki, hogy „Mások lettek a módszerek, finomabbak a gyógyszerek”! Az Ég veled után a zenekar megköszönte a részvételt és elköszönt. Természetesen poénnak szánták ezt a mozzanatot, és egy újabb dallal, a Nincs térerővel folytatódott a koncert.

A hátralévő időben minden korszakukból hallhatunk számokat. A legnagyobb sikere a Kifacsart citromnak, illetve a két záródalnak, az Előre kurvák gengsztereknek és az Ez a városnak volt. Mindig jó hallani, hogy az utóbbi kettő micsoda hangulatot tud teremteni, különösen amikor több száz ember egyszerre ordítja, hogy „Előre elevenek, félhullák, szóljanak a lövegek, a géppuskák!” Az Ez a város pedig amúgy is olyan ütemű, hogy képtelenség egy helyben állva végighallgatni, tehát a végére totál kifacsarták a közönséget, akik közül kizártnak tartom, hogy bárki elégedetlenül távozott volna. Ha viszont mégis – mert valóban megannyi nagy sláger nem hangzott el a rendelkezésre álló időben –, akkor lehet duplázni, mivel június 6-án a Barba Negra Track nagyszínpadán lép fel a banda. Aznap egy kétórás ráadáskoncertet ad az Aurora, aminek első felében megint el fogják játszani a teljes ’Viszlát Iván’ albumot, utána pedig az összes kötelező nótát a ’Se fájdalom, se félelem’ albumig bezárólag.

Aki szereti a debütáló lemezüket vagy csak nosztalgiázni támad kedve, az csípje el őket a turné valamelyik állomásán, mert nem mindennap hallani ezeket a kiváló dalokat élőben! Pusztai Zoltán írt zseniális szövegeket hozzájuk, így a lemez témái közt szerepel a rendszerváltás, a környezetvédelmi dolgok, illetve a társadalom mindennapos problémái is, ráadásul kíméletlenül őszintén. Az akkori korszakot tökéletesen megidézik, és ha jobban belegondolunk, a számok mondanivalójának nagy része még ma is aktuális.

Helló miszter / Rád szavazunk / Iskolába jársz / Másvilág / Bella Ciao / Viszlát Iván / Mások a módszerek / Múlik az idő / Mire vársz / Egy kis anarchia II. / Ég veled / Nincs térerő / Magányos éjszaka / Egy kis anarchia I. / Kifacsart citrom / Miért ne lennél? / '88 telén / Nem hagyom magam / Előre kurvák, gengszterek / Ez a város

Szerző: Kidlacee
Fotók: Auróra Facebook-oldal

Legutóbbi hozzászólások