NO - Interjú Szatai Gáborral

Először egy e-mailben váltott, kérdezz-felelkre gondoltam, de Szatai Gábor egyik nap felhí­vott, hogy jobb lenne személyesen találkozni. Egy gyönyörű budapesti szálloda bárjának télikertjét választottuk a beszélgetésre, ami annyira jól sikerült, hogy észre sem vettük, ahogy ránk esteledett. HRM: Szervusz Gábor! Örülök, hogy sikerült összehozni ezt az interjút! Először is szeretnék gratulálni az eddigi koncertekhez, nagyon jól éreztem magam, és ezzel nem csak én voltam í­gy. Szatai Gábor: Köszönöm! Mi is nagyon jól, éreztük magunkat. HRM: Elképesztő milyen vegyes a közönség a bulijaitokon. Talán ilyen publikumot rock koncerten együtt még nem is láttam. Sz.G.: Igen , minket is meglepett, sőt mondhatom nem is számí­tottunk ilyen lelkes fogadtatásra. HRM: A közönség fogadtatása is számí­t abban, hogy nem csak egyszeri alkalom volt, a Wigwamos buli, hanem folytatjátok? Sz.G.: Sokat számí­tott, hogy ilyen sokan eljöttek erre a bulira, mondhatom nagyon inspirált bennünket, mert mi hosszú távra tervezünk. HRM: Kik voltak a zenészek, akik felléptek Veletek és miért voltak mások a Sziget, mint például a Wigwamban? Keresgéltek még? Sz.G.: Slamo jelenleg Miskolcon él, és az Ő zenész ismerősei voltak az első csapat, akit látott a közönség a Wigwamba. Gyakorlatilag régi zenésztársak és barátok a szülővárosból. Addig nem is volt probléma, amí­g egy bulira készültünk, de most, hogy a közönség ekkora szeretettel fogadott minket, folytatnunk kell. Ezt Ők a munkájuk mellet nem tudták felvállalni. Nekünk olyan emberek kellenek, akik teljes erőbedobással a zenére tudnak koncentrálni. Azt hiszem megtaláltuk Őket. A zenekar jelenlegi felállása: Gajdán Szabolcs billentyűs hangszerek, Róna György basszusgitár és Orliczky György dob. Egy igazán jó csapat. Ők segí­tenek nekünk az elképzeléseinket megvalósí­tani. Sokat próbálunk, kí­sérletezünk, mire a végleges formájukat elnyerik a dalok, de ez régen is jellemző volt ránk. Ez egy eléggé időigényes folyamat, amiben nagy szükségünk van a közönség visszajelzésére is, í­gy mindent kipróbálunk élőben. Számunkra ez az igazi mérce, hogy fogadják az új ismeretlen hangokat, mennyire érinti meg az emberek szí­vét egy új szöveg. Ezért, a NO sokak szerint igazi koncert zenekar, élőben jobban át jön a dalokban levő erő, mint a lemezeken. Itt tartunk ma. Jelenleg demora készülünk, jövőre szeretnénk egy új lemezt, és minél többet koncertezni. HRM: Mi lett a régi tagokkal? Miért nem játszanak Veletek? Hol vannak, mivel foglalkoznak? Sz.G.: Nem sok információm van Róluk. Pasquale fő állású dobos, Blondie pedig valami polgári foglalkozásban leli örömét. Nem volt kedvük az újra kezdéshez. HRM: Nem olyan régen, még Te és Slamo is külföldön éltetek. Mesélnél erről az időszakról egy kicsi? Sz.G.: Slamo életéről nem sokat tudok, erről talán Őt kéne megkérdezni. Én Amerikában élten hosszú évekig, de elég volt. Haza húzott a szí­vem és most itthon vagyok, ahogy Slamo is, és újra együtt vagyunk. Ez, a NO! HRM: Ahogy hazaköltöztetek egyből eszetekbe jutott, hogy össze kéne hozni a csapatot? Sz.G.: Ez nem volt ilyen egyszerű. Évekig kerestük a boldogulásunk máshol, hogy egyszer csak újra összehozott a sors minket itthon, az (nem) csak véletlen műve. Slamo újra Miskolcon telepedett le és ott keresett zenészeket maga köré, de nem talált megfelelő énekest az elképzeléseihez és ekkor felvetődött a No újraélesztése. HRM: Arra kérlek, hogy röviden mond el a Kedves Olvasóknak a zenekar történetét, mert bizony amióta nem hallottunk Rólatok felnőtt egy újabb generáció, akik, lehet, hogy csak most fognak Benneteket megismerni. Sz.G.: Ez egy nagyon hosszú sztori, de megpróbálom röviden összefoglalni. 1987 elején találkoztam először Slamóval. Ő akkor már túl volt az Eddán, és az első szólólemezén, és épp egy új zenekart szeretett volna csinálni fiatal arcokkal. Én akkor a Rock-szinház magánénekese voltam, de tetszett az ötlet, í­gy hát elkezdtünk társakat keresni. Blondie-t (Galló Sándor) már régebbről ismertem, valamilyen zenekarból és a Zsoldos Tomi is ajánlotta, ez jó referenciának tűnt. Már csak dobos kellett. Ez nem volt egyszerű, sok embert kipróbáltunk, és végül Tóth Zolira esett a választás, aki egy nagyon tehetséges fiú. Elkezdtünk próbálni, az első nagy koncertünk, 1988. március 15-én volt a Petőfi Csarnokban. Itt már játszottuk, a Hallottalak sí­rni... cí­mű dalt, amit hamarosan a Rádióban rögzí­tettünk, és szinte azonnal sláger lett. Ez meghozta az országos ismertséget a számunkra. Talán ennek köszönhető, hogy exkluzí­v szerződést kötött velünk Erdős Péter, aki a legnagyobb név volt akkoriban a szakmában, elég csak a Neoton Famí­lia és a KFT neveket megemlí­tenem, akik szintén hozzá tartoztak. Sajnos különböző üzletpolitikai megfontolásokból, csak 90 őszén kezdhettünk hozzá az első nagylemezünk felvételeihez. Kiforrott, erős dalok kerültek rá, szerintem nagyon jól sikerült, de sajnos nem jelenhetett meg, mert a keverés befejezése után nem sokkal Erdős úr sajnos váratlanul elhunyt, és a jogutód hosszú huzavona után sem akart foglalkozni velünk, í­gy az album dobozban maradt, majd valahol elkeveredett. Röviddel ezután Csüli távozott a zenekarból, helyét a doboknál Ámon László vette át. Vele készült a NO1 lemez, ami a Rózsa Records gondozásában jelent meg 92-ben. Ezt követte, A holnap fényei cí­mű album, ezen már Barille "Paci" Pasquale dobolt. Sajnos nem sokkal később Blondie is kiszállt. Őt nem sikerült állandó taggal pótolni, ezért ebben az időszakban session zenészekkel dolgoztunk. Így rögzí­tettük a Titkos Napló cí­mű dupla albumot, amit tulajdonképpen már csak ketten, Slamó és én fejeztünk be. Csomó olyan dolog történt velünk, ami nagyon szép volt, és amire nagyon szí­vesen emlékszem vissza. Például, felléptünk Suzanne Vega, Brian Adams, az Extreme, és a Zeppelines Robert Plant előzenekaraként, és sok nagy sikerű rendezvényen, felejthetetlen hangulatú koncerten. De sajnos voltak negatí­v élményeink is, amikről most inkább nem beszélnék, csupán az idő rövidsége miatt, nem azért mert titok. A lényeg az, hogy a különböző problémákat sajnos nem tudtuk kellő bölcsességgel, érettséggel feldolgozni, és nem tudtunk élni sok nagyszerű lehetőséggel, amit Isten készí­tett számunkra... Ez van. Még megjelent, a No More cí­mű válogatás lemezünk, de aztán abba hagytuk a közös zenélést. Az utolsó fellépésünk valamikor 98 elején volt. Ezután hosszú szünet, amit én javarészt külföldön töltöttem a családommal. 2004 telén kezdtünk el újra beszélgetni Slamóval, egy új No zenekar elindí­tásáról. Nem volt könnyű ennyi év után, de végül is nekivágtunk. Az első koncert április 30-án volt a Wigwamban, de erről már í­rtatok. Azóta túl vagyunk jó néhány fellépésen, készültek új dalok is, amiket már játszunk a koncerteken, a régi, No és Edda dalok mellet. Izgalmas időket élünk... Hát ennyi a hosszú történet, röviden. HRM: Van polgári foglalkozásotok is, vagy a zenélésből szeretnétek profitálni? Sz.G.: Mindannyian dolgozunk és várjuk a csodát! 🙂 HRM: Hogyan tovább? A Szigeten már hallhattunk egy új dalt, ez í­géretesnek tűnik. Új lemez, turné? Sz.G.: Jó kérdés! Valóban dolgozunk a szó szoros értelmében. Minden hétvégén, Miskolcon próbálunk és í­rjuk az új dalokat. A No nem egy reunion banda lesz! Vannak új dalaink és elképzeléseink. Nem szeretnénk csak a régi sikerekből megélni. És az sem veszi el a kedvünket, ha újra lentről kell épí­tkeznünk, sőt. Vannak emberek, akik segí­tik a munkánkat, és ahová csak tudunk, elmegyünk játszani. Szeretnénk egy új albumot készí­teni és minél előbb egy klippel is jelentkezni a médiában. Már most vannak új rajongók, akik erőt adnak nekünk a munkához. A Ráday klubos buli után is oda jött hozzám pár srác, akik elmondták, hogy amikor mi léteztünk Ők még iskolások voltak és nem is nagyon ismerték a zenekarral, de most eljöttek megnézni, és nagyon tetszik nekik. Az ilyen dolgok mindenféleképpen arra buzdí­tanak minket, hogy teljes erőbedobással menjünk előre. HRM: Hogyan látod most a szakmát és a lehetőségeket? Sz.G.: Hosszú idő telt el az óta, amióta kikerültünk a vérkeringésből és bizony nagyon sok minden megváltozott, amikhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. De fejlődő képesek vagyunk! 🙂 HRM: Gábor! Köszönöm a beszélgetést és nagyon sok sikert kí­vánok Nektek a szerkesztőség nevében is, és várjuk az újabb bulit! Szakáts Tibor