Szabad lelkek tánca- Marillion, De Facto- 2007. május 25. PECSA

írta Hard Rock Magazin | 2007.05.29.

A "progosí­tott" május keretén belül a Petőfi Csarnok látta vendégül az angol Marillion legénységét, mellyel sokunk nagy álma vált valóra... Megtörtént...Végre nálunk járt a Marillion. Sokan, nagyon sokat vártunk erre a zenekarra, amely egészen különleges helyet foglal el a progresszí­v muzsika palettáján. Az igazi "proggerek" ismerik és elismerik a csapatot, ám létük valamiért még ebben a körben is kissé underground maradt. A koncertet megelőző hetekben sok ismerősömet kérdeztem - kiket jártasnak hittem e zenei világban - hogy mi a véleményük a csapatról és sok-sok elkerekedett szemmel találtam szemben magam. Többnyire fogalmuk sem volt, hogy folyékony, avagy szilárd halmazállapotú tárgyról vagy fogalomról beszélek. Ez természetesen nem a zenekart minősí­ti, inkább muzsikájukról mond el sok mindent. Aki már hallotta őket játszani, tudja, hogy - bár minden tag pazar zenei tudással rendelkezik - ez a muzsika mégsem a "virgákról" és a hangszeres tudás percenkénti mutogatásáról szól, hanem az egységről, a lélekről, érzelemről, rejtélyes, nem mindig könnyen emészthető zenei közegbe ágyazva. Szóval 2007. május 25-én, egy héttel az év élményét jelentő Spock's Beard koncert után ismét a küzdőtér felé vettem az irányt, hogy - várhatóan - újabb csodával legyek gazdagabb. Mielőtt azonban eljött volna Marillion ideje, először egy magyar zenekar produkcióját tekinthettük meg. ...azért nem volt ilyen szomorú! A De Facto megérdemelten kapott lehetőséget a nagymesterek előtt. Látható izgalommal léptek a deszkákra. Tóth Gyula énekes nagyon szimpatikusan el is mondta az érezhető tényt, mely szerint a banda rendkí­vül megtisztelőnek érzi ezt a fellépési lehetőséget. Szerencsére a megilletődöttségnek csak a pozití­v oldalából kaptunk. A De Facto profin kezelte a kezébe adott lehetőséget. Összeszedetten és látható, hallható hiba nélkül nyomták le műsorukat. Én személy szerint most találkoztam először a zenekarral, de felkeltették érdeklődésemet muzsikájukkal, mely számomra a legendás East első korszakának könnyű szárnyakon repülő világát viszi tovább mai, korszerű felfogásban. A közönség is vette a lapot, és láthatóan jól szórakozott a De Facto műsora alatt. Jó választás volt... Megérdemelten akcióban... A rövid átszerelés után egy jó hosszú várakozás következett, majd fél tí­z körül elsötétült a szí­npad környéke, megszólalt az intro és egyszer csak végre magyar szí­npadon üdvözölhettük Steve Hogarth-ot, Pete Trewavas-t, Mark Kelly-t, Ian Mosley-t, és Steve Rothery-t. Steve Hogarth A Marillion, az 1991-ben megjelent Sliptering Heart cí­mű dalával már a legelején megfestette az egész este képét. Finoman felépí­tett, agyafúrtan hangszerelt és érzelmekkel vastagon átitatott darab volt a kezdő nóta, csakúgy, mint a többi 15 szerzemény, mely műsor egy remek életmű válogatásnak is megfelelt. A friss Somewhere Else cí­mű korongról 3 darabot hallhattunk, de a zenekar, a "Hogarth"-os korszakában megjelent albumokról, kettő kivételével(marillion.com, Radiaton) mindből válogatott. Sőt, igazi í­nyencfalatként a Sugar Mice cí­mű tétellel még a Fish éra utolsó művét is megidézték. Álltunk és lebegtünk a zene óceánján. Az öt muzsikus elvarázsolt minket... A Hogarth divat... Hogarth kissé extravagáns öltözékében, mikrofonállványára rögzí­tett csörgő gyűjteményével, közvetlen személyiségével és természetesen csodálatos hangjával bűvölte "szolganépét". Steve Rothery Steve Rothery, akit mackós testalkata miatt előbb néznénk sikeres séfnek, mint gitárosnak, egyet sem "tekert" gitárján, de szólótól rendszeresen megjelent karomon az értékmérő libabőr. Mark Kelly Mark Kelly billentyűs, láthatóan remek hangulatban "mulatta" végig az estét. Játékával gyönyörűen szőtt szőnyeget terí­tett az elől állók lába alá. A háttérben az este vesztese Ian Mosley ült, aki a hangmérnökkel folytatott harcban maradt alul. Mosley igazolt takarásban Dobolását sajnos finoman fogalmazva is szűrten hallhattuk. Cinjeiből jobbára csak a beütőket ismerhettük fel, pergőjének hangzása pedig nagymamám 1927-ben készült lábosának orgánumával vetekedett. Játéka persze ettől függetlenül remek volt. Számomra a zenekar csúcsa és motorja Hogarth mellett Pete Trewavas basszusgitáros, kinek "látványára" a Transatlantic szupergrup DVD-i óta vágyom. Végre Trewavas Most megkaptam. Őrült fazon. Az alapjában finom békés zenére ugrál, hatalmasakat bólogat, folyamatosan énekli a témákat és közben valami eszelős, amit játszik. Ha zenekarban ügyködnék, sí­rva könyörögnék egy ennyire megbí­zható és fantáziadús basszusgitárosért. Az előadás vége felé egy kis - igazi Marillion-os - showelem is a képbe került. Hatalmas lufik kezdtek pattogni a közönség felé, melyek remek játéklehetőséget biztosí­tottak a zenészeknek is. Ebből is látszott, hogy remekül érezték magukat és hálásak voltak. Hogarth meg is próbálta köszönni a támogatást. A "köszönöm" szóval még csak boldogult, de meghallván, hogy magyarul hogyan hangzik a "köszönöm, hogy eljöttetek", feladta a harcot és mikrofonját inkább átadta az elsősorban helyet foglaló "tolmács sereg" egyik tagjának, aki lelkesen tett eleget a felkérésnek és közvetí­tette az énekes hálálkodását. Nem is csoda, hogy meg voltak elégedve a "zsűrivel". A kb. 5-600 főnyi közönség minden "Marillion várás" közben felgyülemlett energiáját a szí­npad felé árasztotta. Jó volt látni, hogy az "öregek" mellett milyen sok volt a fiatal érdeklődő. Felnézhettek rám... Az előadás végén amikor lecsengtek a zenekar talán legnagyobb dalának, az Easter-nek felejthetetlen harmóniái bódultan indultam a "mörcs" felé, amely nagyon gazdag volt. A legalább 5-6 kölünböző, rendkí­vül igényes mintázatú póló mellett CD-k, DVD-k, turné műsorfüzet várt gazdára elérhető áron. Megtörtnént. ...nálunk járt a Marillion. Elhozott egy olyan muzsikát, melyet eddig csak lemezen hallhattunk. Egy kompromisszumok nélküli, lélegző, érzelemmel telí­tett, elgondolkodtató zenét, melynek pozití­v töltetére szükségünk lesz majd a borongós, esős, rosszkedvű napokon. Szép este volt! A koncerten elhangzott műsor a következő volt: Slipterning Heart (Holidays In Eden 1991) The Other Half (Somewhere Else 2007) You're Gone (Marbles 2004) Beautiful (Afraid Of Sunlight 1995) Afraid Of Sunlight (Afraid Of Sunlight 1995) The Release A Voice From The Past (Somewhere Else 2007) Fantastic Place (Marbles 2004) Somewhere Else (Somewhere Else 2007) Man Of 1000 Faces (The Strange Engine 1997) Between You And Me (Anoraknophobia 2001) The Space (Seasons End 1989) Ráadás 1. King (Afraid Of Sunlight 1995) Neverland (Marbles 2004) Ráadás 2. Sugar Mice (Clutching at Straws 1987) Easter (Seasons End 1989) Külön köszönet a Livesound-nak. Kép és szöveg: Brinyó

Legutóbbi hozzászólások