Annihilator – A Twisted Lobotomy harangozza be az új lemezt

írta TAZ | 2017.09.13.

Új dallal jelentkezett a kanadai Annihilator, akik még budapesti koncertjük előtt kihozzák új albumukat, a ’For The Demented’-et. A lemez Jeff Waters szerint stílusában visszakanyarodik a korai anyagokéhoz.

 

 

November 3-án, a Neverland Music/Silver Lining Music gondozásában érkezik a Jeff Waters vezette Annihilator új albuma, a ’For The Demented’. A lemezen ezúttal nem egyedül dolgozott a kanadai thrasherek főnöke, hanem Rich Hinks basszusgitáros segítségével, aki 2015-ben lépett be a csapatba. Waters láthatóan megbízik benne, ugyanis azon felül, hogy producerként is besegített, a dalszerzésből is kivette a részét. Jeff szerint arra ösztökélte, hogy a korai Annihilator-albumokhoz hasonló stílusban írja meg az új anyagot, ami sikerült, így az újdonság méltó folytatása lesz például az ’Alice In Hell’ című lemeznek. Az ének, a zenei szövet és a dallamok terén arra törekedett Jeff, hogy leszámoljon hatásaival, és egyedi, szintén a korai időket felelevenítő dolgokhoz nyúljon. Alább az első dal, a klipes Twisted Lobotomy máris tesztelhető.

Ne feledd, a banda november 18-án a Testament és a Death Angel társaságában érkezik Budapestre, azonban ha ott akarsz lenni, nem árt sietni a jegyvásárlással, ugyanis a belépők 90 százaléka már elfogyott! További infók ITT.

’For The Demented’ számlista:

01. Twisted Lobotomy
02. One To Kill
03. For The Demented
04. Pieces of You
05. The Demon You Know
06. Phantom Asylum
07. Altering The Alter
08. The Way
09. Dark
10. Not All There

Legutóbbi hozzászólások