Anathema – Júniusban jön a ’The Optimist’

írta TAZ | 2017.03.25.

Új albummal jelentkezik a brit pszichedelikus rockbanda, az Anathema. Danny Cavanaghék ’The Optimist’ címre keresztelték az anyagot, és néhány tekintetben a 2001-es ’A Fine Day To Exit’ adott nekik ihletet, melyet két éve adtak ki újra felújítva.

 

 

Elkészült a 2014-es ’Distant Satellites’ folytatásával az Anathema. A csapat ugyanazzal a felállással dolgozott az anyagon, mint három éve, változás csak a producer személyében fedezhető fel, ugyanis ezúttal Tony Doogan segédkezett a dalok tökéletesre csiszolásában. A 2016 telén rögzített anyagról így nyilatkozott Vincent Cavanagh: „A producerünk javasolta, hogy élőben, zenekarként rögzítsük a lemezt, amire már több éve nem volt példa. Miután néhány dallamot már játszottunk a legutóbbi turnén, így erre fel voltunk készülve. Tony azt az energiát akarta megragadni, ami csak akkor van jelen, amikor mindannyian együtt vagyunk, és ez hatalmas különbséget jelent. Nagyszerű volt vele dolgozni, és rengeteget tanultam ennek a lemeznek a felvételéből.”

Az új lemez június 9-én jelenik meg ’The Optimist’ címmel a Kscope gondozásában, amihez az ötletet Danny Cavanagh szerint a 2001-es ’A Fine Day To Exit’ adta: „Mondhatni az album félig önéletrajzi, mivel ezúttal egy helyettesítőt használtunk. Hangokat, érzéseket, és ami fontosabb, a saját reményeinket és félelmeinket tettük bele egy másik emberbe, aki végül a dalok középpontja lett, majd a The Optimist történetet körbefontuk a saját belső monológommal. John Douglas ötlete volt, hogy írjunk sztorit a ’The Optimist’-nek, amihez kiindulási alapnak az ’A Fine Day To Exit’-et használtam.”

Vincent még ennyivel egészítette ki testvérét a sztorit illetően: „Sosem derült ki, hogy mi történt azzal a sráccal, aki eltűnt. Vajon új életet kezdett? Esetleg összeroskadt a sors terhe alatt? Ezt sosem magyaráztuk el. A nyitódal címe ugyanaz a koordináta, vagyis a San Diegó-i Silver Strand part – az utolsó ismert tartózkodási helye a Az Optimistának –, ami az ’A Fine Day To Exit’ borítóján is szerepel.”

Alább a lemezborító és a számlista alatt egy rövid ízelítő is megtekinthető.

’The Optimist’ számlista:

1.32.63N 117.14W
2.Leaving It Behind
3.Endless Ways
4.The Optimist
5.San Francisco
6.Springfield
7.Ghosts
8.Can’t Let Go
9.Close Your Eyes
10.Wildfires
11.Back To The Start

Legutóbbi hozzászólások