„Majdnem Oscar-díjra is jelöltek”: Beszélgetés Jankai Bélával

írta CsiGabiGa | 2017.03.01.

Jankai Bélát, a Prognózis, a Bulldózer és a Dinamit billentyűsét szerintem mindenki ismeri, aki ezt az oldalt látogatja. Mostanában az 52. születésnapjára alakult B52 zenekarral és a háromtagú Triász formációval foglalkozik legtöbbet, de a „Jankai 55” speciális koncerten múltjának egyéb árnyai is kísérteni fognak. Lehetetlenre nem vállalkozom, hogy végigvegyem, mi mindent csinált a Prognózis és a Triász között, de azt hiszem, sok érdekes pillanatot sikerült kiragadni pályájából, amikor a Soto koncert előtt leültünk a Backstage Pubban egy félórás gyors csevelyre.

HRM: 10 éve volt már egy interjú veled, meg Vörös Pistivel a 25 éves jubileumi Prognózis koncert kapcsán, így az ott hallottakat / olvasottakat nem kérdezem meg még egyszer. Engem egyébként is az apró részletek érdekelnek. A '80-as években volt ez a Hadirock - Prognózis - Piknik Club vonal, ahol nem igazán tudunk sokat a zenekarok közötti átalakulásokról. Hogy is volt ez? Te benne voltál már a Hadirockban is?

Jankai Béla: Nem, (Vörös) Pisti 1979-től 1981-ig volt katona, a Hadirock az ő katonaság alatti zenekara volt. Az volt a szerencséjük a szerencsétlenségben, hogy a századparancsnokuk egy billentyűs volt, és ő forszírozta, hogy legyen egy zenekar. Összeszedte azokat, akik tudtak zenélni a században, a helyi stúdiós segítette őket a technikával, és ki volt adva nekik parancsba, hogy gyakoroljanak. A századparancsnok volt a billentyűsük, a többi pedig mind sorkatona volt. Eközben aztán ilyen-olyan bajtársi barátságok szövődtek, és Pisti azt mondta, hogy egyben akarja tartani a bandát. De a billentyűs főállású katona volt, úgyhogy lent maradt Baján, a dobos is kiszállt, Pisti pedig felhozta Pestre a többieket, Klemm Ervint és Kormos Gábort. Mi már '80-ban a Lőrincz Tibivel a Stressben játszottunk, a Metró Klubban léptünk fel a Gemini előtt, és egyszer a Hadirock odajött előzenekarként. Az egyik szervező hozott össze Pistivel, ő mondta, hogy hamarosan leszerelnek, és kellene nekik egy billentyűs. Januárban voltam Baján egy Hadirock-koncerten, ahol én is beálltam játszani, és amikor februárban leszereltek, mi elkezdtünk együtt próbálni. De még nem volt dobosunk, meghallgattunk többeket és Bártfai Gyurit választottuk. Így állt össze a csapat, ami először még Hadirockként lépett fel, és talán március közepén szerepelt először a plakáton, hogy Prognózis (ex-Hadirock).

HRM: Akkor mégiscsak benne voltál a Hadirockban.

J.B.: Egy nagyon rövid ideig igen.

HRM: Azt sosem értettem, hogy a sikerei csúcsán miért oszlott fel a Prognózis? Főleg annak fényében, hogy utána más társakkal tovább folytattátok Piknik Club néven. Más zenekaroknál is voltak/vannak tagcserék, nem lett volna egyszerűbb a bejáratott Prognózis néven folytatni új társakkal?

J.B.: Lehetett volna Prognózisként is folytatni, főleg, hogy félig kész volt már a harmadik lemezünk is, de azt láttuk, hogy az a koncepció, amit akkor mi képviseltünk, mint rockzenekar, elkezdett hanyatlani. Sokkal rosszabb azt átélni, hogy van egy sikeres múltad, és aztán elkezdesz lefelé menni a lejtőn, úgyhogy azért hagytuk abba a lejtő tetején, mert láttuk, hogy az összes zenekar vergődik. És jött akkor egy szponzorációs lehetőség...

HRM: Ha jól emlékszem, volt valami minisztériumi megrendelés a dalokra... (A siker titka a család, Egy reggeli kint a szabadban)

J.B.: Egy minisztériumi felkérés volt, pontosabban egy pályázat. Akkoriban még nem volt Európai Unió, még az előző rezsim volt, de a magyar kormány már az európai országokkal együtt egy közös egészségügyi projektben részt vett, és pályázatot írtak ki különböző témakörökben. Az egyik ilyen volt a család, mert nagyon sok volt a válás akkoriban, és ezt mi nyertük meg A siker titka a család című dalunkkal, sok volt a szív- és érrendszeri betegség, azt a Varga Miki nyerte, úgy emlékszem, és már nem is tudom, mi volt a harmadik... Tehát mi nem politikai vonalon, de mégis állami támogatást kaptunk, ha nem is olyan nagyon sokat, de arra az egy évre, amíg ezt csináltuk, arra elég volt. És a Piknik Clubbal az utolsó megmozdulásunk már egy Prognózis-turné volt a Kárpátalján.

HRM: Itt sokkal több akusztikus hangszer volt, mint a Prognózisban.

J.B.: Próbáltuk mi is elkülöníteni, hogy az volt a Prognózis, ez meg már a Piknik Club. Elmentünk fodrászhoz, kockás ruhát vettünk és a hangszerelésben is egy kicsit a popzene irányába mentünk el, de akkor erre volt igény, és mi kihasználtuk a lehetőséget. Azt rockzenekarként nem lehetett volna megcsinálni.

HRM: Miért kellett kamu zeneszerzőket írni a lemezre (Jánosi Katalin, Lőrincz Anikó)? Kik voltak ezek?

J.B.: Lőrincz Anikó az anyukám, Jánosi Katalin meg a Pisti felesége. Akkoriban jött be az adózás beépítése a jövedelembe, és egész más volt az adózási rendszer, mint ma, progresszív adózás volt, el kellett osztani családon belül a jogdíjakat, mert pl. 20.000 forint jogdíjból csak 10.000 maradt, de ha kettéosztottad a feleségeddel, akkor a 10-10.000 forintból csak ezer-ezer levonás volt. Anyukám a mai napig kapja a jogdíjakat...

HRM: Te inkább a hard rock vonalat kedvelted, míg Pisti könnyebben elfogadta ezt az új hullámos irányt. Ez vezetett a szakításhoz?

J.B.: Nem volt ott szakítás. Hullott szét a csapat, és arra a következtetésre jutottunk, hogy így együtt ezt nem tudjuk tovább folytatni, mert nincs értelme. Majd folytatjuk, ha eljön az ideje. Én is elmentem egy rövid időre külföldre vendéglátózni, Pisti is elment több évre, aztán ő folytatta Vörös István és a Prognózis néven új társakkal, én meg akkoriban dolgoztam a Boxerben Varga Mikivel és Vikidál Gyulával.

HRM: Aztán eltűntél a színpadról, és inkább háttérmunkás lettél. Stúdiót csináltál, kiadót alapítottál, és az A3 tévénél voltál szerkesztő, ekkoriban voltak a híres Koncert a Nyugatinál-műsorok. Mesélnél erről az időszakról?

J.B.: Azt még nem mi találtuk ki. (nevet) Azután volt a vezetőségi váltás, és az új vezetőség kért engem föl a zenei dolgok intézésére. Gyakorlatilag 2002-ig én csináltam a médiás dolgokat...

HRM: Pedig meg akartalak dicsérni, hogy milyen jó ötlet volt...

J.B.: Persze. Jó ötlet volt, ezek nem is szakadtak meg, amit lehetett, megcsináltuk. Azért volt ez jó ötlet egyébként, mert ott volt a tévé székháza a Skála Metró épületében, csak ki kellett tolni a kamerákat, meg néhány erősítőt. Amikor tévéfelvétel készül egy koncertről, irdatlan költségekkel jár odavinni ezeket a technikákat, itt meg ott volt helyben minden.

HRM: Aztán jött a Zámbó Jimmy-korszak. Az ilyet hívom megélhetési zenélésnek. De te ebből is kihoztad a legjobbat, remek hangszerelési ötleteid voltak ott is.

J.B.: Nem, ez igazából közben volt, azért nem is foglalkoztam különösebben a szakmának a véleményével. A tévé miatt kiestem a rockzenei körforgásból, és nem akartam berozsdásodni. Jimmyvel személyes jó kapcsolatban voltunk, nekem meg hiányzott a zenélés. Úgy '97-98 táján kezdtünk el együtt dolgozni, ami aztán a haláláig tartott. Még abban az évben, októberben elindult a SATeLIT tévé, úgyhogy megint belevetettem magam a televíziózásba. Ennél a tévénél a stúdiónkba építettünk egy rendes rockszínpadot, a kamerák, a világítás adott volt, csak oda kellett állni a zenekarnak, megnyomtunk egy gombot és már ment a felvétel. Abban a stúdióban csináltunk hangszerkiállítást, koncertsorozatot. Tudod, a lehetőséget kell megtalálni mindig...

HRM: Inkább csak hallomásból tudok a színházi produkciókról, amikben részt vettél. Nagy Tibor: 'A kölyök', Mihály Tamás: '56 csepp vér'. Mi volt itt a feladatod? A színházi hangszerelés?

J.B.: 'A kölyök'-ben én is közreműködtem, mint zenész. Még a Mikó Pisti volt a főszereplő abban az időben, később játszották más színpadokon más szereposztásokban, sokáig ment a József Attila Színházban, Sopronban, Győrben, Veszprémben és külföldön is több helyen bemutatták, de ez volt az eredeti. Egyébként most is csináltunk egy új musicalt Nagy Tibivel, ez a 'Benyovszky', ez még bemutatás előtt áll, de a zenei anyagot már összeraktuk. De visszatérve 'A kölyök'-re: Papp Gyuszival együtt ültünk a zenekari árokban. Volt ott egy nagy koncertzongora, meg egy Hammond-orgona, és azon játszottunk. Én zongoráztam, Gyula Hammondozott, aztán amikor 20 előadás után meguntuk, akkor cseréltünk. Mindig csapkodta a kezem, hogy „Ne úgy fogd azt a kvintet, nem így kell!” Nagyon jó munka volt, és Gyulával nagyon nagy élmény volt együtt dolgozni.

Az '56 csepp vér' zenéjét Mihály Tomi csinálta, de nagyon sokat segítettem neki, az elejétől a végéig benne voltam, sőt azután is. Amikor film készült belőle, és annak kellett 5.1-es keverést csinálni, az én nevem alatt ment az egész hangmesteri rész, külön dicséretet kaptunk a Dolby cégtől a hangminőségért, és majdnem az Oscar-díjra is jelöltek a hangmesteri munkáért, az első tizenvalahányban benne voltunk, aztán az első ötbe már nem kerültünk be.

HRM: Hogy jött ez a B-Project ötlet Benkő Lacival?

J.B.: A B-Project még a SATeLIT tévé idejére vezethető vissza. Laci is ott tevékenykedett, 2000 környékén volt egy médiás találkozó, ahol minden tévécsatorna képviseltette magát, és mindenki kitalált valami produkciót. Volt, aki az egyik kvízjátékát csinálta meg élőben a színházteremben, mi meg arra jutottunk, hogy ott a Pálmai Zoli, aki az egyik filmszerkesztőnk, Benkő Laci volt a zenei szerkesztő, én voltam a programigazgató, gyakorlatilag a tévéstábon belül összeállt egy zenekar, ami Satelit Kommandó néven fellépett, előadtunk egy instrumentális műsort, amit megtartottunk és kitaláltuk ezt a B-Projectet, amivel még Kanadát is megjártuk, számos koncertet játszottunk.

HRM: Mi volt a műsor? Benkő Laci szólólemezeiről játszottatok?

J.B.: Kicsit omegás, kicsit lexikonos, meg csináltunk klasszikus feldolgozásokat is. Nekem gyerekkori vágyam volt, hogy kicsit virtuózabb klasszikus műveket feldolgozzunk rockban. Lement egy nyugisabb Benkő Laci-dal, aztán játszottunk egy ilyen pörgősebbet.

HRM: Olyasmi volt ez, mint az Eddától a Lisztománia?

J.B.: Igen, valami hasonló. Jó kis időszak volt.

HRM: Ennek kapcsán beszéljünk a március 3-i Benkő Laci koncertről pár szót. Mit jelent ez a „Lemezbemutató koncert”? Lesz új lemez? Addigra ki is nyomjátok?

J.B.: 2005-től, amikor még a klasszikus ötfős felállás volt az Omegában, annak a végéig én több mint 100 koncerten közreműködtem, az egész zenekarral nagyon jó kapcsolatom van. Lacival csináljuk ezt az új lemezt már vagy egy éve, mert csak néha és keveset foglalkozunk vele. 'Lexikon A-Z', szóval egy ilyen összefoglaló anyag lesz, de nem a régi daloknak az újrafelvétele, hanem teljesen új dalok, ez egy új Lexikon, egy pótkiadás. (nevet) Laci ezeket a témákat már egy éve megírta, benn a stúdióban egy stáb ezen dolgozik, és most jutott egy olyan állapotba az anyag, hogy felmerült az igény, hogy csináljunk egy kis bemutatót belőle. Még nem tudom, mikorra készül el a lemez, valószínűleg még idén, de szerintem csak ősszel, mert az Omega is dolgozik most gőzerővel. De ami időnk van, azt rászánjuk erre az anyagra, nem áll rosszul, egy pár dolgot már be tudunk mutatni belőle élőben. Ebből az alkalomból jön pár barát is, és csinálunk egy kis Omega-feelinget klubkoncerten. Mert az Omegát klubkoncertre úgysem lehetne levinni. De akik már dolgoztak omegás produkcióban, azok ott lesznek – beleértve a DrRockot is, akik Cikivel zenélnek –, és csinálunk egy kis hangulatot.

HRM: De az igazi nagy szerelmed azért a hard rock, nem igaz? Láttalak a Dinamitban 2011-ben a Szikra moziban. Ahogy a szólóknál betoltad középre a billentyűt és őrült módon nyomkodtad, az nem mindennapos élmény volt. Az igazán a te tereped volt. Kicsit megőrülsz mindig a hard rock zenélés közben. Miért hagytad ott azt a csapatot?

J.B.: Nem otthagytam, kirúgtak. Papp Gyula után játszani nagyon megtisztelő volt ebben a zenekarban, nagyon szeretem a Gyulát és nagyon sokat tanultam tőle. Bár én ezt a zenekarral nem beszéltem meg, de Gyulát felhívtam, hogy kaptam egy ilyen ajánlatot, „Béluska, nagyon örülök, hogy te kerültél oda!”- mondta. Volt olyan is, amikor Gidó kért meg, hogy ütköznek a Karthago és a Lord programjai (és akkoriban még nem volt a Lordban két billentyűs), ugorjak már be, szóval 10 évvel ezelőtt játszottam 5-6 koncertet a Lorddal is Gidó helyett. De a Dinamit egy meglévő zenekar, Németh Gábor a zenekarvezető – akit egyébként imádok ettől függetlenül is, és a világ egyik legjobb dobosának tartom –, neki van egy koncepciója, amibe egy ponton nem fértünk bele. Az történt, hogy közben mi megcsináltuk a Triászt Sipivel (Sipos Péter) és Kálmán Gyurival, aki akkor még szintén a Dinamitban énekelt. Ezzel még Gábornak nem is volt baja, mert egész más stílusban játszottunk, mint ők, sőt, le is járt a koncertjeinkre. Egész addig nem is volt probléma, amíg egy vidéki fellépés napján Sipinek közbe nem jött egy Irigy Hónaljmirigy fellépés vagy tévéfelvétel, vagy már nem is tudom, micsoda. Ezt még időben megtudtuk, és felhívtuk a szervezőt, hogy ezt a bulit le kell mondani. Ő nagyon erősködött, hogy szeretné, ha megtartanánk, mit lehetne csinálni, erre eszünkbe jutott, hogy az egyik koncertünkön fellépett Vikidál vendégként, és nagy sikere volt. Mondtuk, hogy megkérdezzük a Gyulát, és ha ő belemegy, akkor úgy megyünk Triászként, hogy Sipi helyett Gyula a harmadik. Vikidál elvállalta, megcsináltuk így hárman, Kálmán Gyuri, Vikidál és én, nagyon jó hangulatú koncert volt, de a közönségből valaki feltett róla egy fényképet a Facebookra azzal a kommnettel, hogy „Dupla Dinamit.” A Dinamit első és – akkor utolsó énekese egy színpadon. Ezt a képet és a kommentet meglátta Németh Gabi, ezen kiakadt, és többet nem is találkoztunk.

HRM: Sajnálom. Nagyon jók voltatok együtt. De ekkor jött a B52, ami immár három éve alakult. Könnyű megjegyezni, mert mindig magadról nevezed el a projektjeidet: „Béla 52”, „Jankai 55”...

J.B.: Ez így nem igaz, mert a B52 azért rólam lett elnevezve, mert... egyszerűen így alakult. A Backstage-ben van heti három koncert, csütörtök-péntek-szombat. A vasárnap üres, mert hétfőn dolgozni kell. De jött a Húsvét vasárnap, mondom a feleségemnek, hogy a hétfő is munkaszüneti nap, miért nem csinálunk valami bulit? Ráadásul akkor van a születésnapom. De mit csináljunk? Nincs már a Dinamit, a Triásszal minden hónapban játszunk itt, felhívtam a (Pálmai) Zolit, a Kálmán Gyurit, meg a régi barátaimat, és csináltunk egy rockos bulit, játszottunk P. Boxot, P. Mobilt, Prognózist, mindent, amit tudtunk, ennek a koncertnek a neve lett a „Béla 52”. És amikor lejöttünk a színpadról, kaptunk egy csomó felkérést. Mondtam a fiúknak, hogy lenne erre igény, de mi legyen a zenekar neve? A „Béla 52”-re alakultunk, legyen egyelőre B52, aztán majd kitaláljuk. Ez így elindult, aztán senkinek nem volt jobb ötlete, maradt B52.

A „Jankai 55” meg azért lett az, mert lesz egy könyv az én szakmai- és életutamról...

HRM: Tehát amit most csinálunk, csak kicsit bővebben...

J.B.: Igen, és ennek a könyvnek az lesz a címe, hogy „A Jankai”. És éppen azért, hogy ne keveredjen a B52, meg a „Béla 55”, mert ez így már nagyon bonyolult, kicsit elhatárolódva ennek a koncertnek „Jankai 55” lesz a címe. Ettől persze a B52 is ott lesz, sőt, szinte végig fent lesznek a színpadon, de ott lesz a Triász is, lesz egy kis Boxer Varga Mikivel és Vikidállal, és a Prognózis-időket is megidézzük, Vörös Pisti lesz a sztárvendég. De lesz egy kis Omega is, Benkő Lacival és Debreczeni Cikivel kiegészülve.

HRM: Ez a könyv erre az ünnepi alkalomra készül el? Ott lehet majd először kézbe fogni?

J.B.: Igen. Ez egy sztorikönyv. Van benne nagyon sok zenészsztori, olyan történetek, amiken lehet majd nevetni, szomorkodni, van benne egy kis média is, meg persze Zámbó Jimmyt sem lehet kihagyni. És van benne sok elmélkedés a világ dolgairól...

HRM: Annak idején, 2008-ban és 2010-ben te szervezted a Billentyűsök éjszakáját. Most is lesz valami ilyesmi, csak kicsiben? Benkő, Papp Gyuszi, Zeffer, Gidófalvy...

J.B.: Ez egy új koncepció lesz. A Hammond-orgona a rockzenében eléggé meghatározó volt, és mára kezd elfelejtődni, a nagy Hammond-varázslók közül meghalt már Jon Lord és Keith Emerson is, azt mondják, én is az utolsó mohikánok közt vagyok, akik még művelik ezt, és azt gondoltam, odahívok még pár öregebb mohikánt, és együtt felelevenítjük ezt a Hammond-hagyományt. Olyan embereket hívtam meg, akiktől sokat tanultam, vagy akivel valamilyen Hammondos közös múltunk van, ezek Papp Gyula, Gidófalvy Attila, és Zeffer Andris, és velük csinálunk egy Hammond-párbajt.

HRM: Gidó is ott van a plakáton, de azt hallottam, ő most gyógykezelésre vonul vissza. Vagy addigra visszatér?

J.B.: Én azért írattam fel vele ezt a dátumot, hogy legyen mire visszajöjjön. És azt mondtam neki, hogy szeretném, ha ott lennél, de ha az orvos csak 1%-ban azt mondja, hogy ne menj, akkor nem jöhetsz! De nagyon szurkolunk neki, hogy jobban legyen, és itt legyen velünk.

HRM: A B52-re visszatérve: abban kiélheted a hard rock billentyűs énedet. De mikor lesz lemez? Vagy kérdezzem úgy: Lesz lemez? Hiszen két éve ígéritek...

J.B.: Folyamatosan csináljuk, de most komolyan belehúztunk, szeretnénk, ha erre a „Jankai 55” estre megjelenne. Képzeld el, hogy összeszámoltuk, és 19 dalt írtunk a 3 év alatt! Fel se tűnt. Aztán elkezdtünk szelektálni, és most úgy néz ki, hogy 9 vadonatúj szerzemény lesz a lemezen a már (YouTube-on) megjelent három dalon felül. Jól haladunk a stúdiózással, úgyhogy remélhetőleg már ott lesz a lemez áprilisban a Barba Negrában.

HRM: A másik fő produkciód a Triász. Úgy látom, ennek most jobban megy a szekere, 3 lemezt már kiadtatok, és a harmadik megjelenése kapcsán karácsonykor volt egy nagykoncert is a MOM-ban. Hogy sikerült?

J.B.: Azért csináltunk egy ilyen koncertet december 26-án a MOM Kultban ami egy 650 fős hely , hogy kilépjünk ebből a klub-világból, és egy kicsit nagyobb színpadon is megmutassuk magunkat. De ott vagy csinálsz egy kamarakoncertet egy szál akusztikus zongorával, vagy a klubkoncerteken is közreműködő zenészeket felvonultatod a nagyszínpadon. Gyakorlatilag két nagyzenekaros blokk volt, a közönség pedig fenomenális volt, frenetikus hangulat volt, amikor 650 ember tapsol egy színházteremben, annak van hangulata. Olyan jól sikerült az a koncert, hogy januárban megismételtük itt a Backstage-ben egy kicsit szűkösnek is bizonyult –, ugyanazt a műsort játszottuk le még egyszer. És megint nagyon élvezte a közönség.

HRM: Amikor először olvastam, hogy „Dalok zongorára és két torockra”, elég unalmasnak tűnt. De a lemezeket meghallgatva egyáltalán nem unalmas, sőt! Imádtam az olyan mash-up-szerű megoldásokat, mint a Bon Jovi keverése Vikidállal, vagy az új lemezen a Révész-dalban a Jump híres szintifutamai. Ezek a hangszerelési ötletek is gondolom a te fejedből pattantak ki. Az meg már szinte paródiaszámba megy, amikor a Hooligans-dal elején a We Are The World szólal meg, a végén meg a Hofi-átirata, a Piál a Föld. Ezek az ötletek honnan jöttek? Szerintem Sipos Peti agya áll rá az ilyen hülyeségekre.

J.B.: Együtt ötletelünk, mindenki bedob valamit, nem nagyon lehet ezt megállapítani, hogy ez vagy az most kinek az ötlete volt. A három lemezen van körülbelül 40 dal, koncerten pedig kb. 200 dalt játszottunk már a Triásszal, és az az érdekes, hogy a harmadik lemezre csupa olyan dolgot csináltunk meg, amit előtte soha. Ezek teljesen új ötletek voltak, tehát a törzsközönségünk is ott, a lemezbemutató koncerten hallotta ezeket először. Dolgoztunk rajta sokat, de szerintem megérte. Jó lett a végeredmény.

HRM: Mostanra rendesen bedolgoztad magad a zene háttériparába. Az önálló stúdiód, kiadód mellé most már van saját klubod is.

J.B.: Nem az enyém, csak béreljük. De hosszú távra tervezünk, felújítottuk, kibővítettük majdnem a duplájára a befogadó képességét, világszínvonalú technikánk van. Van egy pár olyan hangfalunk itt, amit még a '80-as években fejlesztettünk ki, a Prognózis időszakban, és azok nagyon jók, itt volt Jeff Scott Soto és zenekara, körbeállták és nem értették, hogy jön ki belőle ilyen hang.

HRM: Azért érteni is kell a kezeléséhez. Itt voltam, amikor Michael Angelo Batio anyázott, mert nem szólt rendesen valami, odamentél a keverőpulthoz, egy-két dolgot állítottál és már jött is a felemelt hüvelykujj, hogy minden rendben és a gitáros mosolyogva folytatta a koncertjét. Látszik, hogy tudod, hova kell nyúlni. De vissza az áprilishoz! Április 23-án, vasárnap, Béla napon lesz a Barba Negra Music Clubban az 55 éves jubileumi koncerted. Akkor ez most névnapi koncert vagy születésnapi? (Mégiscsak jobb lett volna a Béla 55!)

J.B.: Ez a sors fintora, hogy 2 nap van a születésnapom és a névnapom között. Valójában 21-én van a születésnapom, de pénteken (és szombaton) nem lehet zenészbulit tartani, mert mindenkinek fellépése van. Ezért a vasárnapra esett a választás, ami pedig éppen Béla-nap. Így jártunk. (nevet)

HRM: Köszönöm, hogy rám szántad ezt a fél órát, és sok sikert a születésnapi koncerthez! 

Készítette:CsiGabiGa
Fotók: Mahunka Balázs, Török Hajni, Jankai Béla archív