Végtelen káosz és dübörgő ritmus: Suicidal Tendencies, Agnostic Front, Municipal Waste – Sono Centrum, Brno, 2017.01.20.

Dave Lombardo – állt a hirdetésben, itt nálunk a Faluban. Mivan? Utoljára a Slayer színeiben emlékszem az úriemberre, ott – mondhatni – nem volt jelentéktelen személyiség. A történet sem volt egyszerű: kirakták, visszahívták, kilépett, visszajött, utoljára 2013-ban hagyta el a bandát. Azóta viszont semmit sem hallottam róla, így rögtön felpiszkálta az érdeklődésemet. Mit csinál vajh a doublebass ősatyja?

Egy apró Google search hamar fényt derít gigászi ignorámuszságomra: a fickó nem kisebb bandákban segédkezik tavaly óta, mint a Misfits és a Suicidal Tendencies – ez utóbbi a "Persistence Tour", egy 2005 óta évente megrendezett utazó hardcore cirkusz keretében járja épp Európát. Lombardo nevének húzóerejére jó indikáció, hogy egy hét bandát felvonultató elit hardcore lineup hirdetését így látja tanácsosnak a cseh szervező…

Nos, én nem mondhatom, hogy nagy hardcore rajongó volnék, ellenben a Suicidal Tendencies sem hardcore banda. Úgyhogy el is megyek megnézni őket, és ha már ott vagyok, végignézem előttük az Agnostic Front és a Municipal Waste produkcióit is, amit szintén nem lesz miért megbánnom, talán azon kívül, hogy a játékidők túl rövidek! Mindkét csapat istenesen odateszi magát, a teltházas Sono pedig meghálálja a törődést. Először járok itt, és a klub originál belsőépítészetével azonnal szimpatikus:  A színpad alatt mélyített medence a hardcore tagság számára, körülötte három lépcső félkör alakban, onnantól a terem másik végéig enyhén emelkedik a talajszint. Így mindenki lát egymástól. Az alapterület kicsi, de a belmagasság hatalmas: a színpaddal szemben két emelet galéria, a hűvösebb vérmérsékletű néző számára.

Mire bejutunk a terembe, a medencében már olyan pogó megy, amilyet ritkán látni, a színpadról kettesével-hármasával vetődnek a crowdsurferek, különösebb mérlegelés nélkül (időnként pofára). Egy szekrény méretű fickó Miami Heat mezben, a színpad hátsó feléből gondterhelten figyeli a kábelek mellett eldobogó lábakat. A lépcsőperemen és mögötte, csak úgy, ahogy a galérákon is, kissé kevésbé hevesen, de ettől még láthatóan kiválóan érzi magát a maradék többszáz is. Azt hiszem már ezen a ponton elmondható, hogy az este maximálisan sikeres, és itt még mindig csak a Municipal Waste döngeti a Fuck You Upot.

Az Agnostic Front show-ja különösen eltalál, holott kicsit sem nem a megszokott műfaj. De olyan számokra, mint az Old New York vagy a Something Gotta Give, aki nem őrül meg kicsit, azzal valami baj van! Atyám, mekkora számok… szó szerint hiányozni kezd a régi New York (amíg hallgatom), holott sosem láttam! A frontember karizmáját kilométeres körzetben érezni.  Kicsit politizál is, szidja Trumpot, amit a csehek szokásukhoz híven nagy ívben ignorálnak (ha egyáltalán értik…). A For my family alatt lebassza a társaságot, amiért szörfözés közben lerugdalják a lányokat az első sorokban, majd – mintegy kárpótlásul – minden lányt a színpadra invitál, és bíztat, ugorjanak csak, a fiúk majd bírják a strapát.  Itt már van minden: beindult csajok, hulló ruhák… aztán hullanak a csajok is a tömegre, egymás után, óvatosan, ahogy csak lányok tudnak. Ezt nehéz lesz überelni – gondolom magamban.

A rövid átszerelés alatt több magyar ajkú kolléga is üdvözöl a – témához abszolút nem illlő – Ossian trikóm láttán, ami mindig jó érzés idegenbe rekedve. De nincs sok időnk kellemeskedni, mert felbukkan Dave a dobok mögött, és már indul is az ESZTÍ rakéta. Nem finoman és lassan, hanem rögtön durrbele, a debütanyagukról való Institutionalized-dal, ami amúgy megérdemli a megtisztelő első helyet, tekintve, hogy nagyrészt ennek a dalnak köszönhették első sikereiket.

A program főleg a nyolcvanas évekből építkezik, az új évezredet összesen két idei dal képviseli. Ez ellen láthatóan nincs senkinek ellenvetése: nehéz elhinni, de mind a pogó, mind az őrült crowdszörfözés tovább fokozódik. A Miami mezes nem bírja tovább ideggel, előre jön és ellökdösi az őrült arcokat a kábelek mellől. Ám a helyzet tovább fajul, a Possessed alatt Mike Muir (ő is mekkora arc!) felinvitálja a színpadra a teljes közönséget, aki csak akar… pillanatok alatt megtelnek a deszkák és kiürül a nézőtér. Mivel fotósárok nincs, gyorsan kihasználjuk a lehetőséget és a színpad elé futunk… honnan tudhatnánk, hogy kábé soha többet nem látunk semmit a bandából?!

A két számra tervezett banzájból végtelen káosz lesz, az arcok annyira élvezik a színpadon majomkodást, hogy eszük ágában sincs lejönni. Időnként fel-felbukkan egy hangszeres, körülötte bandázó csehek, én csak csodálom, ahogy a banda bírja ideggel! Mondjuk egyszer épp elővillan a tömegből, ahogy a basszer pofánver egy srácot, de aztán ő is tovább tűr. A Miami mezes tuti agyvérzést kapott, de őt már rég elnyelte a közönség-szönyeteg.

A kábelek viszont bírják, ahogy bírják a deszkák és bírják az arcok, számról számra. Fejem felett a színes tömeg, körülöttem dörögnek a lábdobok, duplázik a mester, egyre gyorsabban. Lassan elnyel a terem. A vállamat a színpadnak fektetem, átengedem magamon a dobokat. A dobhártyám még egy ideig sajog, de ahogy a ritmus átjárja a testemet, már nem bánok semmit.

Setlist: Institutionalized - Subliminal – Freedumb  / Trip at the Brain / Clap like Ozzy / Possessed to sk8 / Mommy / Cyco vision / Living for Life / Pledge your allegiance /// Memories of tomorrow

Szerző: baumann
Fotók: Dominik Tefert
Külön köszönet Paula Willigar segítségéért!