„A rockzenével semmi baj sincs itthon”: Interjú Jánosi „Cicó” Szabolccsal (Nomad)

írta TAZ | 2016.12.21.

’Márványmenyasszony’ címmel jelent meg október végén a Jánosi „Cicó” Szabolcs vezette Nomad új stúdiólemeze. Az albumon ezúttal változatlan felállással dolgozhatott a csapat, ennek ellenére Cicóék félretettek mindent a múltból, hogy zavaró tényezők nélkül készíthessék el új alkotásukat. A befektetett munka pedig meghozta gyümölcsét, hiszen a zenekar harmadik korongja ezúttal is egyedi lett, a hazai rocktermés elitjébe tartozik a ’Márványmenyasszony’. A tavaly készült elmélkedősebb interjú után ezúttal elsősorban az új lemezről és a csapat rövid távú terveiről beszélgettünk Cicóval.

Hard Rock Magazin: Azt már megszokhattuk, hogy lemezeiteknek beszédes és különleges címe van, a ’Márványmenyasszony’ azonban mindent visz. Mit szerettetek volna ezzel kifejezni, illetve egyáltalán hogyan pattant ki a fejetekből ez a cím?

Jánosi „Cicó” Szabolcs: Fordítva kezdeném, és előbb a hogyan jöttre válaszolnék. Dalíráskor rendszerint sokat sétálok, és próbálom elkapni az adott nóta hangulatát a szöveghez. Ilyenkor kifejezetten szeretek olyan helyeken megfordulni, amik nem a mi korunkhoz köthetőek. Sokat gondolkodom azon – látva a régi épületeket –, hogy egy-két monumentális alkotás mögött milyen inspiráció lehetett, és ami nyilvánvalóan túlélte a művészt és a korát is. Persze, engem főleg a mögöttes szellemiség érdekel igazán, illetve az, hogy milyen értéket képvisel, és hogy az ma is tud-e „szólni” hozzánk. Így akadtam rá erre a történetre is. Hallottam róla, utánaolvastam, és aztán el is mentem oda megnézni. Bevallom, teljesen magával ragadott. A Thököly út 61. szám alatt ott figyel a Márványmenyasszony, aki egy befalazott erkélyen merengve várja haza a frontról kedvesét. Ő az örök jelképe a reménynek, a hűségnek és a szerelemnek. Végignézte az első és második világháborút, és még mind a mai napig üzen valami fontosat a világnak.

HRM: Karrieredre mindig is jellemző az újrakezdés, ezúttal viszont változatlan felállással tudtatok dolgozni a ’Hotel Polimer’ folytatásán. Milyen érzés volt ilyen környezetben készülni a következő dobásra?

Cicó: Az Aranycsapatról hallottam egy történetet, miszerint volt egy olyan alapelvük, hogy hátrafelé nem passzolunk, csak előre. Tehát volt bennük egy olyan látásmód, ami a kitűzött cél felé, mindig csak előre viszi őket. Szerintem ez már önmagában győztes hozzáállás. A másik mottó, ami belém égett, az pedig Fodi barátom szájából hangzott el gyakran: „no compromise”. Ez a két dolog az, ami előttem van, és ezeket próbálom élni és követni zenéléskor. Ha nem így érezném, akkor azonnal abbahagynám. Utálok a múltban élni, pedig nincs sok szégyellnivalóm, akár a Bedlamra, akár az ős-Nomadra gondolok. A ’Márványmenyasszony’ munkálataihoz is úgy fogtunk hozzá, hogy mindent félretettünk annak érdekében, hogy megörökítsük a mai önmagunkat.

HRM: A lemezre az új dalokon kívül pár különlegesség is felkerült, például az előző albumról lemaradt Maradj még. Mi volt vele akkor gond? Mit változtattatok rajta?

Cicó: A Maradj még volt az első dal, amit még azelőtt raktunk össze Petyával és Levivel, amikor fogalmunk sem volt arról, hogy ki és mit fog rá énekelni. Aztán mikor elkészült a többi szám Marcival, akkor azt éreztük, hogy ez a dal merőben elüt azoktól, amik felkerültek a ’Hotel Polimer’-re. Félretettük, és aztán két év elteltével úgy gondoltuk, hogy jobban beleillik szövegileg az új lemez koncepciójába, mégha stílusában merőben más is. Illetve ezzel a szerzeménnyel akartunk egy kis bónuszt is adni a közönségnek.

HRM: A Sajnálommal igazán nagy sikereket értetek el idehaza, ráadásul Petőfi Zenei Díjra is jelöltek benneteket, ám végül nem sikerült elhódítani „Az év felfedezettje” díjat. Ennek ellenére mit hozott nektek a konyhára, hogy rengeteg rádióban felcsendült a dalotok?

Cicó: A Petőfi-díj jelölés számunkra nagy megtiszteltetés volt. Úgyhogy mi már ezzel nyertünk. Nyilvánvaló volt, hogy az esélytelenek nyugalmával indultunk, úgyhogy csalódás nem is ért minket. Ma petőfis játszás nélkül nagyon nehéz eljutni a nagyközönséghez új zenekarként. Ami a hozadékot illeti, látszik a kedvelők számának növekedése a Facebookon, de nálunk a dalok írását nem ilyen szempontok motiválják. Annak viszont örülünk, hogy amit csinálunk, az változtatás nélkül be tud férni a Petőfi arculatába, mint például a legújabb rádiós nótánk, a Húzz fel magadhoz, amin semmit sem változtattunk a lemezes verzióhoz képest. Most fut az első országos turnénk főzenekarként, és azt látjuk, hogy minden városban – ahol korábban nem fordultunk meg – Nomad-pólóban jönnek a rajongók, ráadásul úgy, hogy az összes dalunkat ismerik és éneklik. Azt persze nem tudjuk, hogy a Petőfi miatt vagy sem, de nem is ez a lényeg.

HRM: Szinte mindig előkerül a zenészekkel készült interjúkban, hogy nehéz zenészként boldogulni a mai viszonyok között, különösen akkor, ha szeretett műfajunkról, a rockról van szó. Neked mi ad erőt olyankor, amikor esetleg azt látod, hogy minden erőfeszítésed ellenére kevesen látogatnak el egy koncertre?

Cicó: Én személy szerint nem szeretek panaszkodni, és hála istennek nincs is sok minden a zenekar ház táján, ami miatt kellene. A rockzenével pedig semmi baj sincs itthon, ha a Tankcsapda egy hónap alatt ötszörös platinalemezt tud csinálni, az új Metallica-album meg minden harmadik Facebook-posztban megjelenik, illetve már van rockrádió is Magyarországon.  Talán soha nem hallgatták annyian ezt a műfajt, mint napjainkban. Igen, nehéz boldogulni ma zenészként, illetve tudom, hogy sokan panaszkodnak, okolják a körülményeket és a korlátozott lehetőségeket; ugyanakkor újabb hatalmas produkciók nőnek ki szinte a semmiből. A zsenik is megjelentek a YouTube-on, ahol fiatal tehetségek tekernek a hangszereken, de hamar letűnt ez is, és senkit sem érdekel, hogy mennyire nagy tekerős valaki. Maximum egyszer, és akkor is csak fél perc erejéig. Ha megfigyeled, azok a sztárok vannak fent – vagy kerülnek fel most is –, akik dalokat írnak, és a hallgatóság is tud azonosulni a közvetített érzésekkel. Sok zenész ma azt sínyli, hogy underground vagy öncélú stílust képviselt, és a rajongóinak már nem fun egy lepukkant helyre lemenni, ahol a sör is rossz ízű. De azért őszintén szólva, szerintem nagyban változott a világ mostanában, mert ugyanakkor azt hallom, hogy szinte minden buli teltházas országszerte. A szegények szegényebbek lettek, a gazdagok meg gazdagabbak. Ez a zenekarokra is jellemző: akinek megy, annak tényleg nagyon megy, akinek meg nem, az akár szaltózhat is, nem sok minden fog vele történni.  Viszont ezzel a jó és a gyengébb zenék is szelektálódnak, és ezt gyakorlatilag most a közönség dönti el. Úgyhogy ha szeretnéd a kedvenceidet látni továbbra is, akkor támogasd őket azzal, hogy elmész a koncertjeikre, pólót veszel, stb., hogy ne haljanak éhen. (nevet)

HRM: Gyerekkorodban egyébként mi indított arra, hogy zenével foglalkozz, pontosabban, hogy gitárt ragadj?

Cicó: Folyamatosan csöppentem bele, sőt először basszusgitáros voltam egy Phantom nevű zenekarban, ahol az első fellépésre nem hívtak el a Kun Béla Általános Iskola tornatermébe. (nevet) Kintről hallgattam a Szitál a hó című dalunkat, ahogy rettenetesen zengtek a Vermona erősítők – na, az nagyon összetört akkor. Úgyhogy visszavonultam picit, és elkezdtem gitározgatni, aztán meghallottam a Metallicatól az Anesthesia (Pulling Teeth) című dalt, és azt megtanultam. Persze csak évekkel később tudtam meg, hogy az nem is gitáron van, hanem basszuson. (nevet) De igazából csak több évvel később kezdtem komolyabban foglalkozni az egésszel, mikor elhagyott az első szerelmem. (nevet)

HRM: Visszatérve az új albumhoz: a lemezen található Az utolsó katona, ami háborúellenes téma köré íródott. Mi indított arra benneteket, hogy egy ilyen jellegű dalt hozzatok össze?

Cicó: Az utolsó katona fogalma egy idea, mindamellett ez a dal az ikertestvére a Márványmenyasszonynak, melyben a katona szemszögéből meséljük el a történetet, aki szeretne hazajutni kedveséhez. Ezt a dalt már régebben meg akartam csinálni a mondanivalója miatt, de ahogy nekiültem és hozzácsapódtak a különböző egyéb történetek és hatások, úgy vált igazán teljessé a kép. Ilyen forrás volt John McCrae Flandria mezején című verse, a Márványmenyasszony története és november 11-e, a háború áldozatainak emléknapja, aminek a pipacs lett a jelképe. Én minden háborút elítélek, illetve számomra megdöbbentő, hogy a második világháború óta több mint 250 háború zajlott és zajlik most is a világban. Épp egy 1996-os statisztikát olvastam, amit a Nemzetközi Vöröskereszt adott ki, hogy több mint 23 millió ember halt meg a második világháború óta fegyveres konfliktusban. Mára sajnos ez a szám jóval nagyobb.  Bár a mai jóléti világban a háború fogalma távolinak tűnhet úgy, hogy fotelből nézhetjük élőben, ahogy épp Aleppóban vagy a szomszédos Ukrajnában hogyan halnak meg az emberek, ugyanakkor a háborúkat a nyugat fegyvereivel vívják, és ezek az országok nemhogy semmit nem tesznek a vérontások ellen, hanem még fel is fegyverzik a feleket. Sajnos azt látom, hogy a modern világ életszínvonaláért máshol valakik keményen megfizetnek... Ahhoz, hogy olcsó legyen tankolni vagy egy tecnikai eszközt megvenni, más országokban elnyomás, polgárháború és terror szükségeltetik. Minden jel szerint a béke ma törékenyebb, mint valaha, ezért nagyon fontos volt számomra, hogy megszülessen Az utolsó katona.

HRM: A szövegek egyébként ezúttal kihez köthetőek? Az előző lemezre ugyanis te szállítottad a szövegeket, azonban időközben jött Marci, aki gondolom szintén hozott ötleteket.

Cicó: Erre a lemezre én írtam a szövegeket. Az énekdallam ötleteken pedig együtt dolgoztunk Marcival közösen. 

HRM: Mennyire befolyásolnak zeneszerzés közben példaképeid, esetleg aktuális kedvenceid? Sőt, ha már szóba jött, akkor érdekelne, hogy milyen zenéket hallgatsz szívesen mostanság.

Cicó: Van egy olyan törekvés bennem, hogy semmilyen példakép vagy zene ne befolyásoljon dalszerzéskor, ezért abban az időszakban nem is hallgatok semmit. De egyébként is ritkán hallgatok bármit. (nevet)

HRM: Ugyan október végén jelent meg a lemezetek, de ennek ellenére elég alapos turnéra indultatok az országban. Hogy zajlik a körút, és mikor láthat titeket legközelebb a közönség?

Cicó: Már a megjelenés hetétől elindult az első önálló turnénk, ami december 30-ig tart, talán csak egy szabad hétvégénk volt ebben a 2,5 hónapban. A turné nagyon jól sikerült, és örömmel töltött el, hogy ilyen sok helyre eljuthattunk, köztük olyanokra is, ahol eddig még soha nem játszottunk. A koncertezés pedig folytatódik, szerencsére elég jól áll a tavasz is a lekötött bulik tekintetében, úgyhogy érdemes a Facebook-oldalunkon követni a történéseket.

HRM: A december 30-ai budapesti koncerten mire lehet számítani?

Cicó: A turnézáró koncertre kitaláltuk azt, hogy döntsék el a rajongók, hogy melyik dalokat szeretnék hallani. Tudtommal ilyet nem nagyon csinált még más, és örömmel láttuk, hogy elég sokan válaszoltak a kérdőívre. Emellett mi is szeretnénk még néhány meglepetéssel előrukkolni. Egy biztos, hogy nagyon jó bulinak ígérkezik ez az este, szóval senki se maradjon le róla! A hely beengedhető limitje miatt viszont arra buzdítunk mindenkit, aki biztosan be akar jutni, hogy vegye meg a jegyét elővételben, nehogy gond legyen. Amúgy meg köszönjük minden rajongónak ezt a csodálatos esztendőt, a szeretetet és a támogatást!

A Nomad 2016. december 30-án a budapesti Gozsdu Manó Klubban adja idei utolsó koncertjét az IGOR'Z társaságában, a buli Facebook-oldala ITT található.

Készítette: TAZ