Toto: 2007. március 21. Olympiahalle, München

írta Hard Rock Magazin | 2007.03.30.

Tavaly Budapesten óriási koncerttel örvendeztetett meg bennünket a Toto. Összakapcsolva egy családi kirándulással elindultam, hogy megnézzem, Münchenben is olyan jól muzsikál e a nagy banda... München, Olympiahalle! Egy nevezetes sport és koncerthelyszí­n, amely az 1972-es, tragikus emlékű olimpia óta, a még ma is grandiózus stadion társaságában e csodálatos város egyik jelképévé vált. Március 21-én ebben az arénában adott koncertet a dallamos rockzene egyik uralkodó csapata, a Toto. Mielőtt azonban "megkezdődne az előadás", úgy érzem néhány szót szólnom kell a városról is. Mostani öt napos látogatásomat megelőzve már két í­zben jártam - egy-egy napra - Münchenben. Amit az akkori rövidre szabott idő nem engedett, azt most megtehettem. Négy nap alatt feleségem társaságában bejártam a bajor fővárost és mondhatom, elámultam. Minden magyar illetékest beutalnék egy kis tanulmányi kirándulásra, hogy megnézhessék, hogyan is kell egy világvárost megtervezni, felépí­teni, és működtetni 2007-ben. München egy igazi élhető hely. Gyönyörű, hatalmas zöld területekkel, kultúrált, tiszta utcákkal, pazar tömegközlekedéssel, (az első Metró éppen az olimpiára készült el, ma az elővárosi vasutakkal együtt körülbelül 12 fut!!!) még a legbutább turista számára is átlátható felépí­tés és nyugalom. Érdemes megnézni... E kis kitérő után térjünk vissza március 21-hez, azaz a Toto fellépéséhez. Megérkezésünkkor az első meglepetés nem volt túl pozití­v kicsengésű. A csarnok hátulja felől léptünk be az arénába és egy, a küzdőtér 2/3-nál felfüggesztett függöny képe fogadott minket, melyből azonnal kiderült, hogy a jegyek bizony nem fogytak valami fényesen. Miután elfoglaltuk helyünket a küzdőtéren elhelyezett székeken, a várakozás perceit a közönség életkorának felmérésével töltöttem. A kép nagyon vegyes volt. Láttam ötvenes, jól szituált házaspárt, de akadt itt testékszerekkel megterhelt ifjú lányka is. (Ő még csak 14!) A meghirdetett nyolc órás kezdés után 10 perccel felcsendült a "Falling In Between" album intrója, majd lehullt a szí­npad elé emelt lepel és előttünk állt teljes életnagyságban a Toto. A tavaly augusztusi, magyarországi bulihoz képest a szí­npadkép annyiban módosult, hogy három, formatervezett vetí­tővászon került a zenészek feje fölé, melyen az előadás teljes időtartama alatt élőképekkel elegyí­tett hangulatfestő filmek forogtak, emelve ezzel a show szí­nvonalát. Az első dal természetesen az új album cí­madó szerzeménye volt. Láthatóan nagy kedvvel lépett szí­npadra a hat muzsikus. Bobby Kimball hatalmas energiával feszült neki a mikrofonnak, mely az első strófa után jól megsértődött és beadta a kulcsot. A sokak szerint egy texasi kamionsofőrre hasonlí­tó énekes természetesen profi, í­gy körülbelül három-négy "néma szó" eléneklése után azonnal rávetődött Steve Lukather mikrofonjára és magáévá téve azt folytatta a nyitó dal előadását. Jómagam az első pillanattól a koncert különlegességére, a nagyszakállú pót- basszusgitárosra, Lee Sklar-ra kezdtem koncentrálni, akit - elmesélve az eredeti bőgős, Mike Porcaro kézsérülését - már az előadás legelején, tisztességesen, nagy szeretettel mutatott be a Toto gitárosa. Itt had térjek ki egy érdekességre, amely - mivel imádom az összeesküvés elméleteket - nem hagy nyugodni. Lee Sklar-t a lehető legprofibb módon tálalták a médiának, Porcaro videoüzenetben mutatta őt be a csapat honlapján, a 2007-es turnépólón is szerepel a képe, stb. Remélhetőleg tényleg egy balesetről van szó és barátságból Mike felépüléséig szinte teljes jogú tagként tartják számon Sklar-t. Vagy... Gondolom emlékszik az olvasó egy furcsa, betegséggel induló, hosszú lefolyású tagcserére egy szintén amerikai zenekarnál, melynek neve Journey! Na, mindegy, hogy mi az igazság, az majd kiderül! A lényeg az, hogy Lee Sklar megállta a helyét és akkor még enyhén fogalmaztam. Nagyon szeretem Mike Porcaro-t, és visszavárom a Toto-ba, de az az igazság, hogy "nagyszakáll" teljesí­tménye bőven felülmúlta az őstagét. A jól ismert Toto himnuszok szinte új alakot öltöttek basszusjátéka nyomán. Fantáziadúsan, látványosan játszott, folyamatosan kontaktálva társaival, akik ezt láthatóan nagyon élvezték is. Apropó, társak. A Toto mostani felállása a rock szintéren, a világ egyik legerősebbje! Gondoljunk csak bele! A már emlí­tett Lee Sklar mellett, aki többek között olyan muzsikusok "alá" nyomta a bőgő témákat, mint Rod Stewart, Crosby & Nash, Phil Collins, Barbra Streisand, Santana, B.B. King, vagy Billy Cobham, a ritmusszekció másik tagja az a Simon Phillips, aki Steve Vai-tól és Joe Satriani-tól kezdve, a Judas Priest-en és Gary Moore-on keresztül, a Tears For Fears-en át Mike Oldfield-ig szinte mindenkivel muzsikált együtt, aki él és mozog a rock világában. Müncheni játékát is csak a legfelsőbb fokon lehet emlegetni. Elképesztő precizitás és virtuozitás jellemezte minden egyes mozdulatát, dobszólója pedig, -mely ezúttal is a "Hydra" cí­mű dal alapjaira épült - (ha egyáltalán lehetséges) még lenyűgözőbb volt, mint a budapesti koncerten. A billentyűs hangszerek mögött, David Paich tartós távolléte okán az a Greg Phillinganes ült aki eddig csak olyan muzsikusok mellett tudott dolgozni, mint például George Benson, Ray Charles, Eric Clapton, Stanley Clarke, Aretha Franklin, Michael Jackson, Richie Sambora, Paul Simon vagy Stevie Wonder. Játékát nem nehéz jellemezni. Mindent tud! Például énekelni is, hiszen a David Paich által énekelt szerzeményeket is az ő interpretálásában hallani. Azt, hogy Steve Lukather mekkora gitáros, (ha már eddig leí­rtam a vendégszerepléseket: Asia, George Benson, Cher, Eric Clapton, Michel Jackson, Donna Summer, Yardbirds, stb.) már mindenki tudja. Most, hogy az eredeti zenekarból már csak ő áll a szí­npadon egyértelműen lejön, hogy ő a vezér! Csodálatosan énekel, teljesen érthetetlenül konferál (:-)) és pazarul gitározik. Így tette ezt Münchenben is, ahol - de ez a teljes zenekarra is igaz volt - érezhetően frissebb és jobb kedvűbb volt, mint Pesten. Bobby Kimball, kinek budapesti énekesi teljesí­tményét sokan a sárga földig lehúzták, ezúttal nagyon élt a szí­npadon és hibátlanul csiholta ki a hangokat sokat átélt torkán. Neki is volt kedve viccelődni. Amikor Lukather úgy mutatta be, hogy "lépjen szí­npadra egy barátom, aki legalább 2434 éves", Kimball egy járókeretté alakí­tott székkel bicegett be a deszkákra. És végül, de nem utolsó sorban Tony Spinner, aki nemcsak remek másodgitáros, hanem,- mint ahogy azt az akusztikus blokkban megmutatta - remekül is énekel. A műsor csak néhány pontjában tért el a Magyarországon látott, hallott programtól. Nem volt "I won't hold you back", "Girl Goodbye", és "Make Belive", viszont volt "Don't Chain My Heart", "Gipsy Train", és "Drag Him To The Roof". A közönséget nem értékeltem még eddig. Legyen elég annyi, hogy a körülbelül 4-5 ezer főnyi nézőből a magyar szekció (a feleségem és én) voltunk a leghangosabbak. Lukhater-nek körülbelül 6 dalra volt szüksége ahhoz, (a szünetekben rendszeresen "izgatva a népet") hogy valamennyire megmozduljon a bajor had. De azért a végére igazán nagy buli kerekedett az estéből. Összefoglalásként annyit mondhatok, hogy a Toto ezúttal is hozta a formáját és remek, hibátlan koncerttel ajándékozta meg a közönséget. Nem telt el sok idő a pesti előadás óta, és a műsor sem változott sokat, de ez semmit nem vette el az élmény nagyságából. Ezeket a muzsikusokat akár mindennap megnézném! A koncert műsora a következő volt: 1.Falling in between 2.King of the world 3.Pamela 4.Bottom of your soul 5.Caught in the balance 6.Don't chain my heart 7.Hold the line Akusztukus blokk 8.Stop loving you 9.I'll be over you 10.Cruel 11.Greg Philliganes szóló 12.Rosanna Medley: 13.I'll supply the love 14.Isolation 15.Gift of faith 16.Kingdom of desire 17.Steve Lukather szóló (The pump) 18.Simon Phillips szóló (Hydra) 19.Taint your world 19.Gypsy train 20.Africa 21.Drag him to the roof Brinyó fotók: Sigi Müller (www.isarbote.de)