Simple Men From South: Blackberry Smoke, The Record Company - Bécs, Flex, 2015.10.24.

írta Hard Rock Magazin | 2015.10.26.

2015 februárjában jelent meg a Blackberry Smoke aktuális lemeze, a ’Holding All The Roses’, aminek turnéján ismét megcélozták Európát is, hiszen időről időre azért átruccanak az öreg kontinensre. Az első kör tavasszal volt, a második pedig most október/novemberben, amikor is a szomszédos Ausztria fővárosa is a helyszínek közé került.

 

 

Nem állíthatjuk, hogy a ’Holding All The Roses’ olyan déli alapmű lenne, mint a 2009-es ’Little Piece Of Dixie’ volt, de függetlenül ettől megvan a maga hangulata, és nagyon sok a jó pillanat a korongon, valamint találhatók rajta country stílusú dalok is. Természetesen nem volt kérdés, hogy egy ilyen redneck buli kötelező program, és a jegyvásárlás az osztrák oeticket honlapján kinyomtatható belépő formájában, 27.50 eurós áron, kártyás fizetéssel minden nehézség nélkül sikerült is – ellentétben a magyar rendszerrel, ahol is ez a lehetőség nem volt választható, csak a futár általi kiszállítás 3000 Ft-ért...

A kellemes őszi idő lehetőséget adott egy kis városnézésre is, majd sötétedéskor a Flex nevű szórakozóhely felé vettem az irányt. Este fél hétkor még nagyon kevesen vártunk a bejutásra, de aztán a meghirdetett hétórás nyitásra elég szépen összegyűltünk – a megjelentek közül megjelenésükben többen is hirdették a déli élet és a motorozás adta szabadság érzését. A beengedésre valamiért viszont fél órával később került sor, de ez nem szegte a rajongók kedvét, és már a várakozás alatt nagyon jó hangulat alakult ki, sőt még egy születésnapos felköszöntés is volt, így majdnem mindenki egyszerre énekelte a Happy Birthday To You-t, nem kevesen alkoholos mámorban.

Az 1990 óta működő helynek egy használaton kívüli metróalagút ad otthont, amelynek stílusa belülről nagyon hasonlít a budapesti Dürer Kert nagytermére, csak keskenyebb. A bemenetel zökkenőmentesen zajlott, és pár perc múlva már el is foglalhattuk az első sorokat, de csak az árus stand megtekintése, és a régóta áhított ’Little Piece Of Dixie’ album beszerzése után.

Az előzenekar szerepét a számomra ismeretlen The Record Company töltötte be, akik nyolc előtt pár perccel kezdtek bele jó félórás műsorukba. A Los Angeles-i trió – Chris Vos, Alex Stiff és Marc Cazorla – kellően bemelegítette a közönséget. A főleg slide gitárra és harmonikára épülő számaik nagyon hangulatosak voltak, egyből a szívükbe zárta őket a közönség, mert rég nem hallhattunk (főként) blues alapú nótákat ilyen hitelesen játszani. Előadásmódjuk kicsit a The Cadillac Three és a Mystery Gang különös keverékéhez hasonlítható. Chris Vos frontember végig vitte a hátán a show-t, látszik rajta, hogy nagyon érzi ezt a fajta zenét, és gitárjátékával teljesen elvarázsolta a Flex nézőközönségét. A buli végén sikerült megismerkedni a srácokkal, és venni tőlük egy CD-t amit készségesen alá is írták, illetve tudtunk váltani pár szót, és nagyon remélem, hogy hamarosan nagyobb ismertségre tesznek szert itt is, mert igazán ügyesek, és hitelesen játsszák a zenéjüket, ami mindenképp elismerésre méltó.


Utánuk aztán gyors átszerelés következett – mialatt az Államok country, blues és southern gyöngyszemeit hallgathattuk –, majd pontban kilenc órakor színpadra lépett a Blackberry Smoke, hogy aztán valami félelmetes lazasággal belekezdjenek a ’The Whippoorwill’ album nyitódalába, a Six Ways To Sunday című remekműbe. A hangzás már az első pillanattól kifogástalan volt, végig lemezminőségben szólt a buli. A fronton középen foglalt helyet Charlie Starr gitáros/énekes, míg mellette kétoldalt Richard Turner és Paul Jackson nyűtte a húrokat, és rájuk is hárult egy kis vokálozás az este folyamán. Mögöttük Brit Turner dobos és Brandon Still billentyűs hozta a dalok alá a kötelezőt, A háttérben az új album borítójáról talpig rózsába és kalapba öltöztetett lovat ábrázoló vászon volt kifeszítve.

A kezdőnóta után következő Let Me Help You (Find A Door) és a Like I Am szépen be is mozdította a közönséget, ami végigtombolta a másfél órás bulit. A srácok nagyon profin és feszesen játszottak, és megdöbbentő volt az a közvetlenség, ami átjött a színpadról a nézők felé. Különösen igaz ez Brandon Still billentyűsre, akivel többször is összenéztünk, és jókat mosolygott, hogy majdnem minden dalt velük énekeltem... látszott, hogy hiába a nagy siker, egyáltalán nincsenek elszállva. De ez a zenekar minden tagjára igaz. Először féltem, hogy milyenek lesznek a régi dalok billentyűkkel megspékelve, de azt kell mondjam, nagyon jót tett nekik ez a kis ,,fűszerezés”.

Majdnem minden lemezükről játszottak; a buli első felében helyett kaptak olyan klasszikusok, mint a Good One Comin' On, vagy a nagy sláger Pretty Little Lie, amit az egybegyűltek együtt énekeltek a zenekarral. De az új lemez hasonlóan aktuális nagy sikerszáma, a Rock And Roll Again is hasonló fogadtatásban részesült. Itt jegyezném meg, hogy a ’Holding All The Roses’-ról volt egy-két kevésbé jól sikerült darab is. Nem rosszak, de azért nem ütik meg a lemez első négy dalának a szintjét, viszont ez élőben egyáltalán nem volt feltűnő, nagyon illett a többi szám közé, és jól is játszották őket.


Mielőtt kicsit nyugodtabb vizekre eveztünk volna, még megkaptuk a nagy kedvenc Shakin' Hands With The Holy Ghost egy bitang dirty verzióját, ami húzott mint az igásló, hogy aztán kicsit csillapodjanak a kedélyek. Ezért előkerültek az akusztikus gitárok, és jött a The Whippoorwill/One Horse Town páros, ami szintén nagyon jóra és hangulatosra sikerült. Így aztán csak áradt a színpadról a southern életérzés, amit mi igazán nem tudunk megragadni, de az egyszer biztos, hogy ott lent délen nyugisabb, kevésbé rohanó a világ.

Ezután következett az új lemezről a Payback's A Bitch című nóta, de az igazi tombolás csak utána jött, amikor is a fiúk belecsaptak az Up In Smoke című rebel himnuszba, ami aztán erős fejrázásra késztetett nem csak engem, de az egész termet is. Ez a tempó a hasonló erényekkel büszkélkedő Holding All The Rosesszal folytatódott, de pihenésképp a kettő közé még beiktatták az Ain't Got The Blues című nyugisabb nótát.


Az első blokk az egyik személyes kedvenc Shake Your Magnoliával zárult, ami folytatta, amit a Holding All The Roses elkezdett, és őrületes tombolás bontakozott ki ebből a southern slágerből. Majd a zenekar megköszönte a részvételt, és levonult a színpadról.... vagyis levonult volna, ha a közönség ezt hagyja. Pár perc múlva ismét a deszkákon voltak a déli rock új üdvöskéi, és a ráadásban egy 1974-es Aerosmith-dallal, a ’Get Your Wings’ lemezes Lord Of The Thighsszel kezdtek. Annak ellenére, hogy stílusában kicsit kilógott innen, nagyon jól játszották, állítom, hogy Steven Tylerék sem csinálják jobban.

A záró Ain’t Much Left To Me aztán méltóképp fejezte be ezt a hibátlan koncertet, amiben helyett kapott egy kis jammelés is, hogy ezután már tényleg elköszönjenek. Nem maradt hiányérzet senkiben, talán csak annyi, hogy egy-két személyes kedvenc, mint pl. a Sanctified Woman, a Wish In Hand vagy a Living In The Song most kimaradt. De ez már legyen az én bajom. Kár lett volna kihagyni, és nemcsak azért, mert kaptunk egy kis ízelítőt a South Will Rise Again érzésből, hanem mert ki tudja, mikor jönnek el ennyire keletre megint. Magyarországi koncertben sajnos bízni sem merek.

Setlist:

Six Ways To Sunday / Let Me Help You (Find A Door) / Like I Am / Pretty Little Lie / Fire In The Hole / Rock And Roll Again / Good One Comin' On / Sleeping Dogs / Shakin Hands With The Holy Ghost / The Whippoorwill / One Horse Town / Payback's A Bitch / Up In Smoke / Ain't Got The Blues / Holding All The Roses / Shake Your Magnolia / Lord Of The Thighs / Ain't Much Left To Me
 

Szerző, képek: Kidlacee

Legutóbbi hozzászólások