"Megelőztük kicsit a korunkat": Interjú Michael Amott-tal (Arch Enemy, Spiritual Beggars)

írta Tomka | 2015.05.21.

Június elsején, a Barba Negra Trackben játszik nálunk újra a dallamos death és a heavy metal stílusjegyeit vegyítő Arch Enemy. A zenekar vezetője, Michael Amott korosztályának és stílusának egyik legelismertebb gitárosa/dalszerzője, aki az énekesváltáshoz is nagyon ért: immár másodszor cserélte le az Arch Enemy frontemberét, és most is jól jöttek ki belőle. Koncertalapozó interjúnkban volt tehát miről kérdeznünk a gitárost: megtudtuk, stabil tag-e a nemrég csatlakozott egykori Nevermore gitáros, Jeff Loomis, és hogy bele fog-e folyni a következő lemez dalszerzésébe. Kiderítettük, miért nincs tiszta ének a ’War Eternal’-on, és azt is, hogy később lesz-e. De persze megkérdeztük, miért nem lett Johan Liiva újra az Arch Enemy frontembere, és Amottot másik zenekaráról, a bluesos-stoneres Spiritual Beggarsról is kifaggattuk.

Hard Rock Magazin: Először tisztáznád Jeff Loomis helyzetét a zenekarban? Az eredeti közleményt olvasva nem volt egyértelmű, hogy csak kisegít-e a turnékon, vagy pedig teljes jogú tagja lett az Arch Enemynek.

Michael Amott: Most már megerősíthetem, hogy mindketten szeretnénk folytatni a közös munkát. Régóta barátok vagyunk, körülbelül 16 éve, és mindig is közel álltunk egymáshoz és tiszteltük a másikat. Az Arch Enemyvel viszont nem akartuk elsietni a dolgokat, és rögtön azt mondani, hogy Jeff velünk fog maradni. Gondoltuk, hogy turnézunk pár hónapig, és megnézzük, Jeff is jól érzi-e magát a bandában, és hogy mi is jól kijövünk-e vele. De miután kiderült, hogy nagyon jól megvagyunk a zenekarban is, azt tervezzük, hogy még sokáig együtt fogunk dolgozni.

HRM: Miután a testvéred, Chris kilépett az Arch Enemyből, volt egy papírod, amire gitárosneveket gyűjtöttél, hogy kit fogsz megkeresni, ha esetleg újra kilépne. Jeff is rajta volt azon a listán?

MA: Igen, ő volt a lista tetején. Őt hívtam fel mindig elsőként, amikor gitáros kellett a zenekarba, de korábban nem ért rá. Most harmadjára szerencsém lett, és igent mondott. Nagyon sikeres a mostani turnénk, sok a telt házas koncertünk, és sok új számot játszunk, egészen pontosan hetet a ’War Eternal’-ról. A rajongók reakciója felülmúlta a várakozásainkat.

HRM: Jeff stílusa nyilvánvalóan eltér Chrisétől. Számodra mi a fő különbség aközött, hogy Chrisszel, illetve Jeffel játszol?

MA: Az Arch Enemyben nagyszerű gitárosok játszottak, Gus G, Chris, vagy épp Fredrik Akesson, aki az Opeth-ben zenél már jó pár éve. Mindenkinek megvolt a saját stílusa, és nagyon jó partnerek voltak. Jeff is hozta magával a saját stílusát, a saját technikáját, ugyanakkor tiszteletben tartja a testvérem riffjeit és gitártémáit. Ami azt illeti, annyira nem is különböző a játékuk, sok hasonló hatásuk van. Christ leszámítva – hiszen ő a testvérem és vele kezdtük el az Arch Enemyt – úgy érzem, Jeffel a legtermészetesebb együtt játszanom. Hasonló korúak vagyunk, és megvannak a közös zenei referenciáink. Nemcsak a színpadon, hanem azon kívül is jól érezzük magunkat egymás társaságában.

HRM: Bevonod majd a dalszerzésbe is a következő albumnál?

MA: Szeretném. Jó lenne, ha Jeff zenéje is szerepelne a következő Arch Enemy lemezen. Én mindig nyitott voltam az együttműködésre. Igaz, hogy a zene nagy részét én szoktam megírni, de mindig is voltak olyan számok, amiket mással együtt szereztem. Általában 70 vagy 80 százalékát írom én a zenének, a másik 20-30 százalék pedig a többi zenész hozzájárulásával jön létre. És ezek a hozzájárulások nagyon fontosak, hiszen Daniel [Erlandsson dobos] és Sharlee [D’Angelo basszusgitáros] is szokott zenét írni. Amikor még Chris tagja volt a zenekarnak, vele még többet írtam közösen. Nem vagyok egomán, aki mindent egyedül akar megírni.

HRM: Másnak egyszer se menne, de te már négyszer váltottál sikeresen énekest a zenekarodban, ha az Arch Enemyt és a Spiritual Beggarst is beleszámoljuk. Mi a titka annak, hogy nemcsak megússza, de még népszerűbb is lesz a zenekarod az énekesváltás után?

MA: (nevet) Ugye? Nem tudok sok példát mondani, amikor ez sikerült. Természetesen ideges voltam a mostani miatt is, de nagyon keményen dolgoztunk az új lemezen, és nem bíztunk semmit a véletlenre. Sokat foglalkoztunk a zenén kívül a tálalással, és azzal is, hogy megtaláljuk a megfelelő énekest. Tisztelettel akartuk kezelni Angelát és a rajongókat, ezért is vártunk addig a bejelentéssel, amíg elkészültünk az új számokkal, hogy megnyugtassuk a rajongókat. Így rögtön láthatták és hallhatták, hogyan néz ki és hogyan szól az új Arch Enemy. Azért is esett Alissára a választásunk, mert maga is nagyon jó dalszerző, amellett, hogy remek énekes és előadó. Bár tudtuk, hogy klassz lett, amit együtt összehoztunk, de azt nem tudtuk előre, hogy a rajongók mit fognak hozzá szólni. A rajongók ugyanis rosszul szoktak reagálni a változásokra. Ilyen a rajongás természete: ha megszeretsz egy zenekart vagy egy művészt, azt szeretnéd, ha a karrierje végéig ugyanolyan maradna, ugyanúgy nézne ki és ugyanolyan zenét játszana. (nevet) Mi szerencsések vagyunk, mert a régi rajongók többsége is elfogadta a változást, és újakat is hozott nekünk a váltás. De őszinte leszek: megfordult a fejemben, hogy az énekesváltás visszalépés lesz a zenekar számára, és kevesebb ember fog eljönni a koncertjeinkre és kevesebben foglalkoznak majd az új lemezzel. De tudtam, hogy az album erős lett, ezért úgy gondoltam, hogy hosszú távon sikeresek leszünk, és a rajongók is szeretni fogják, amit csinálunk. Végül sokkal jobb lett a reakció, és ahogy te is mondtad, talán népszerűbbek vagyunk, mint valaha. A War Eternal klipje már 11 millió megtekintés fölött jár a Youtube-on. Az okát viszont nem tudom; ha tudnám, akkor írnék róla egy könyvet, és jó pénzért árulnám. (nevet)

HRM: Néhány rajongó még mindig Johan Liivát szeretné az Arch Enemy élén látni. Felmerült, hogy visszahívjátok Johant, miután Angela bejelentette, hogy kilép a zenekarból?

MA: Nem. Azért nem, mert Johan nem vállalná. Ezt nem érti meg a rajongók egy része. Johan nem akar ilyen formában az Arch Enemy részese lenni, mivel nem szeretne turnézni. Mi egy évből tíz hónapot koncertezéssel töltünk, ez pedig egy teljesen másfajta életstílust jelent, mint amire ő vágyik. Nagyon szeretem Johant, jó barátom, legutóbb például két hete láttam, amikor átjött hozzánk látogatóba, és nagyon jól szórakoztunk. Elképzelhető, hogy valamikor együtt fogunk dolgozni egy projekten, de az nem az Arch Enemy lesz. Az Arch Enemy túl sok munkát jelentene számára, Johan viszont inkább csak hobbiból szeret zenélni.

HRM: Ha kihoztok egy új lemezt, akkor tudod, hogy két évre előre lekötöd magad a turnézással. Hogyan bírod még ezt az intenzív koncertezést és a vele járó dolgokat?

MA: Még mindig szeretem. Jelenleg szabad vagyok, nem vagyok házas, nem vár otthon a családom. Élvezem az utazást, és a koncertezést is. Számomra megtiszteltetés és nagy lehetőség, hogy azt csinálhatom, amit szeretek: zenélhetek, és körbeutazhatom a világot, és mindenhol rajongók várnak. Ez annyira elképesztő dolog, hogy soha nem panaszkodnék miatta.

MA: Eleinte hozzá kellett szoknotok, hogy az Angelának írt dalokat Alissa énekli, ezért elmondásod szerint fura hangulatban teltek az első próbák. Most már természetesnek érzed, hogy Alissa az Arch Enemy énekese?

MA: Igen, teljesen természetes. Egy éve turnézunk együtt, úgyhogy már nem gondolkodom ezen. De az első próba tényleg nagyon furcsa volt. Alissa úgy jött le, hogy megtanult 18 dalt, és olyan régi számokat játszottunk vele, mint a Nemesis, a Burning Angel, vagy a We Will Rise. Jól szólt az egész, de meg kellett szokni, hogy másvalaki énekli ezeket a dalokat, nem Angela. 12 év után természetes, hogy nagy váltás volt ez számunkra.

HRM: Mivel Alissa tisztán is jól énekel, többen is várták, hogy legyen némi tiszta ének a ’War Eternal’-on.

MA: Ha figyelmesen hallgatod a lemezt, akkor találhatsz olyan részeket, amikben tisztább énekstílust használ Alissa. De az Arch Enemynek megvan már a kialakult stílusa, melyben a dallamok nagy részét a gitárok játsszák. Alissa sokféle stílusban és felfogásban tud énekelni, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket ki is kéne használnunk. A zenekarban mindenki több stílusban tud játszani, akár klasszikus gitárról, akár jazzdobolásról van szó, és sokféle zenét is szeretünk, de ezeket nem fogjuk mind beépíteni az Arch Enemybe. Csak azt használjuk fel, ami passzol a zenéhez, mert mindig az a fontos, hogy mi illik az adott számba. Ugyanakkor nem mondom azt, hogy soha nem lesz tiszta ének az Arch Enemyben. Ha lesz, azt okosan és másképp fogjuk beleszőni a zenébe. Nem akarok olyat, mint a metalcore-ban, hogy a verzéket hörgik, a refrént pedig tisztán éneklik. Nekem nem tetszik az a fajta zene.

HRM: A ’War Eternal’ szerintem a legdallamosabb Arch Enemy lemez lett.

MA: Mindig is sok dallam volt a zenénkben, de lehet, hogy most talán még több. Úgy kezdtünk neki a lemeznek, hogy tudtuk, már nem Angela fog énekelni rajta, ezért biztos akartam lenni benne, hogy ez lesz a legintenzívebb lemez, amit valaha csináltunk. Ezen szerepel a leggyorsabb dal, amit valaha írtunk, ugyanakkor a leglassabb is. Henrik Jansennel dolgoztunk a hangszerelésen, és valódi vonóskísérettel készítettünk felvételeket három-négy számhoz. Ami azt illeti, szerintem Alissa dallamosabban hörög: más a tónusa, más a stílusa, és nagyon profi. De hogy pontosan miért alakult úgy a zene, ahogy, azt utólag nehéz megmondani, mert én mindig a szívemre hallgatok, és azt írom meg, amit érzek. A célunk mindig az, hogy a lehető legkeményebb és legdallamosabb lemezünket készítsük el, és szerintem ez most sikerült.

HRM: Azt is gyakran szoktad mondani, hogy a dalaidban mindig a súlyosság és a dallamosság tökéletes egyensúlyát szeretnéd megvalósítani. Igazi heroikus kihívás mindig megpróbálni megírni a tökéletes dalt egy bizonyos stíluson belül, de ugyanakkor veszélyes is lehet, a végeredmény pedig homogén, ha ugyanazt a számot próbálod megírni újra meg újra.

MA: (nevet) Azt azért nem mondanám, hogy mindig ugyanazt a dalt akarom megírni újra és újra; igyekszem különböző megközelítésmódokat alkalmazni. Próbálom mindig másfajta módon behozni a dallamot egy súlyos zenei környezetbe.

HRM: Gitárosként miben fejlődtél a legtöbbet az utóbbi években?

MA: Valószínűleg a dalszerzésben. Ha olyan régóta gitározol, mint én, már nem fejlődsz olyan ugrásszerűen technikailag, mint a tanulóéveidben. Ha meghallgatom az első két lemezemet, akkor hallom, hogy óriásit léptem előre a két felvétel között. Most már inkább csak apró részletekben fejlődök, és ízlésben. Próbálok többféleképpen közelíteni a gitározáshoz, hogy egy hangot például három- vagy négyféleképpen is el tudjak játszani. És igyekszem minél több érzelmet sűríteni minden egyes hangba. Az a lényeg, hogy minden egyes hang számítson. Ez már egy érettebb megközelítésmód, pláne a fiatalkori éneméhez képest. Akkor csak minél őrültebb dolgokat akartam játszani. (nevet) Azóta valamivel egyszerűsödött a játékom. Sok különböző zenét szeretek, ezért több mindenhonnan tudok meríteni. De nem a hasonló stílusú bandáktól, mert be kell valljam, hogy nem hallgatok az Arch Enemyhez hasonló, kortárs bandákat – bár mélységesem tisztelem őket.

HRM: Vannak, akik valószínűleg nem tudják, hogy nem az Arch Enemyt, hanem a másik zenekarodat, a bluesos, stoneres rockzenét játszó Spiritual Beggarst alapítottad meg korábban. A két zenekar, a két eltérő játékstílus hogyan hatott egymásra?

MA: A Spiritual Beggars egy teljesen új világot nyitott meg számomra az improvizációval és a jammeléssel. Nagyon sokat fejlődtem abban a zenekarban. Ott inkább a bluesos játék irányába mentem el, hiszen a hard rock és a heavy metal gyökerei is mélyre nyúlnak a bluesban. A Spiritual Beggars segített abban, hogy ezt megértsem, és ezt az Arch Enemyben is tudtam kamatoztatni. A különbség az a kettő között, hogy a Spiritual Beggarsban talán valamivel nagyobb a mozgásterem, és lazábban tudok játszani. Az Arch Enemyben nagyon precízen kell pengetni, és nagyon kell figyelni a zenére, mert minden iszonyú gyorsan történik. De mindkét stílust szeretem, és ez a kettősség segített abban, hogy jobb gitárossá váljak.

HRM: Hamarosan újra kiadjátok négy lemezeteket, a ‘Another Way To Shine’-t, a ‘Mantra III’-t, az ‘Ad Astra’-t és az ‘On Fire’-t vinylen.

MA: Júniusban fognak megjelenni a Sonynál, vagyis a Music For Nationsnél, ami nemrég indult újra. Büszke vagyok a lemezekre, lehet érezni rajtuk a folyamatos fejlődést. Sok jó dallam, riff és groove van azokon az albumokon. Sok emléket felidézett bennem, amikor újrahallgattam őket: ahogy az első turnéinkra indultunk – Európában a Fu Manchuval játszottunk –, kezdtünk befutni Nagy-Britanniában is, és bekerültünk a fesztiválokra. Akkoriban még gyorsabban nőtt a népszerűségünk, de az is rémlik, hogy ez a fajta zene nem volt felkapott abban az időben. A stoner rock mozgalom sem volt olyan közkedvelt, és a retro zenéknek sem volt színtere. Talán megelőztük kicsit a korunkat.

HRM: Lehetségesnek tartod, hogy a Spiritual Beggars azért nem lett népszerűbb, mert téged death és heavy metal gitárosként könyveltek el, nem pedig rockgitárosként?

MA: Nem tudom, nem szoktam ilyesmiken gondolkodni. Nem is nagyon érdekel, hogyan ítélnek meg az emberek. Számomra ez is csak zene. Én csak játszom, és örülök, ha valaki meghallgatja. Soha nem azért zenéltem, hogy híres legyek, hanem mert ki akarom írni magamból a felgyülemlő zenét. Nyertem már legjobb gitáros és legjobb dalszerző díjakat, ami persze klassz dolog, de nem ezért játszom. Hanem a rajongók és magam miatt.

HRM: Amikor a hatásaidról kérdeznek, mindig nagy hard rock és heavy metal bandákat említesz, mint a Judas Priestet, az Iron Maident vagy a Scorpionst. Mi a helyzet a blueszal?

MA: Nagymértékben hatott rám. A múlt héten nagyon elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy elhunyt B.B. King. A három királyt sokat szoktam hallgatni: B.B. Kinget, Albert Kinget és Freddie Kinget. Szeretem Johnny Wintert, és persze Muddy Waterst is.

HRM: Fiatalabb bluesgitárosokat is hallgatsz?

MA: Nem igazán. De nemrég elmentem Joe Bonamassa koncertjére. Vicces, de a gitártechnikusa régen az én gitártechnikusom volt. (nevet) A koncerten megnéztem az összes gitárját – nagyon régi és drága gitárjai vannak –, és az előadás is nagyszerű volt.

Készítette: Tomka