"Megmutatjuk, mi is az a jó kis tökös hard rock muzsika": Interjú Kéri Zoltánnal, a Cherokee zenekar vezetőjével

írta Hard Rock Magazin | 2014.11.19.

Még pár hét, és a HammerWorld Magazin mellékleteként napvilágot lát a Cherokee zenekar második lemeze, az ’Üdvözöllek itthon’. Erről, illetve a közelmúlt történéseiről beszélgettünk Kéri Zoltánnal, a zenekar basszusgitárosával és vezetőjével.

 

 

Hard Rock Magazin: Két lemez 14 év alatt – gondolom, ennél azért sokkal termékenyebb a banda. Mi az oka, hogy ilyen kevés volt a „gyermekáldás”?

Kéri Zoltán: Sajnos nagyon sok tagcsere volt a zenekarban. Minden egyes új tagnál be kellett gyakorolni a régi programot, és csak utána térhettünk rá az új dalokra. Azért máshogy is nézhetjük a dolgot: az utóbbi három évben két lemezt adtunk/adunk ki. Így már sokkal jobb az arány. És azt is el kell árulnom, hogy már Vityánál [Priskin Viktor gitárosnál] és Zolinál [Altordai Zoltán gitárosnál] is sorakoznak az új dalok, majdnem kész verzióban. Ráadásul az új énekesünk, [Vállai] Krisztián is szerez dalokat, nála is van egy pár dalötlet. Sőt… Két dalt már fel is vettünk, amelyek a lemezen nem kapnak helyet, mert a felvételek megkezdődése után készültek…

HRM: Az ’Üdvözöllek itthon’ egy hamisítatlan hard rock lemez. Mindig is érdekelt, mi alapján választ stílust egy zenekar, vagy egy zenész magának.

KZ: Egészséges esetben a stílus találja meg a zenészt/zenekart. Ha ez így van, akkor minden rendben van. Természetes, hogy egy zenész olyan zenét szeretne játszani, amilyen zenét szívesen hallgat a szabadidejében is. Persze egy zenekar nem egy tagból áll, mindenki stílusa belekerül, és ebből születik valami, ami jó esetben minden tag ízlésének megfelel. Az ’Üdvözöllek itthon’ pont ilyen lemez. Egyedül Krisz az, aki később kapcsolódott be a munkálatokba, csak pár dolgot tudott módosítani. A következő lemezen ez biztos másként lesz…

HRM: Tavasszal frontember nélkül maradtatok, de rekordsebességgel rátaláltatok Krisztiánra és vele el is készült a második korong. Ezt gondolom Ti magatok sem hittétek volna?

KZ: Na, azért ez nem volt olyan egyszerű. Sok jelentkezőt kipróbáltunk, de valahogy egyik sem volt az igazi. Lehet, hogy kívülről nem volt hosszú folyamat az énekescsere, de mi nagyon soknak éreztük. Nagyon reméljük, hogy egy darabig nem kell ilyen dolgokkal bajlódnunk, hanem törődhetünk a dolgunkkal, a dalírással, koncertezéssel.

HRM: Adja magát a kérdés: ez most a Cherokee?

KZ: Érdekes kérdés. Minden egyes tagcsere után azt éreztük, hogy ez az igazi. Most megvan a banda… Aztán jön egy újabb tagcsere, amikor ismételten ezt gondoljuk. Ez most sincs másképp. Igen, úgy érezzük, hogy ez a Cherokee.

HRM: Teltházas bulit adtatok a Zorall Sörolimpián. Ez manapság, sajnos, kevesek kiváltsága. Elmondható az érzés?

KZ: Fantasztikus érzés, mikor sok embernek játszol. Nagyon sok pozitív energiát ad, teljesen feldob. Azért az sokkal szebb lenne, ha ez a rengeteg ember nem a Zorall Sörolimpián, hanem egy önálló Cherokee koncerten lenne jelen. Sajnos ez még nem így van, de persze nem adjuk fel. Csak lesz valahogy…

HRM: Mit kell tudni a lemezről? Melyik dal az, amiről azt gondoljátok, hogy a korong slágerdalává válhat?

KZ: 14 dal (13 + intro) van a lemezen. A legszebb az egészben az, hogy mind az öten mást érzünk a legerősebb és mást a leggyengébb dalnak. Ezért vagyunk mindig gondban, mikor dalt kell kiválasztani a rádiókba, vagy klipet kell készíteni. Én biztos más dalt választottam volna az előző lemezhez is klipnótának. Azért most szerencsések vagyunk, mert viszonylag könnyen megtaláltuk a közös nevezőt, elég könnyen ki tudtuk választani azt a két dalt, amelyekre klipet szeretnénk készíteni. A közös kedvenceken kívül mindenkinek más dal a favorit. Például az én nagy kedvenc dalom majdnem lemaradt a lemezről, mivel többen gyengébbnek érezték a többinél. Kampányoltam is eleget mellette… (nevet)

HRM: Január 9-én ismét a Barba Negra színpadára álltok a HARD 10 éves születésnapi koncertjén. Mennyiben készültök máshogy egy ilyen „megmérettetésre”?

KZ: Semmiben. Talán a dalok kiválasztásával. Mivel előzenekar leszünk, szűkebb programot játszhatunk, így próbálunk egy pörgős, lendületes műsort összeállítani. Megmutatjuk, mi is az a jó kis tökös hard rock muzsika. Mondjuk aznap a többi fellépő is hasonló stílust képvisel, így aki a hard rock szerelmese, az biztosan nagyon jól fogja érezni magát.

HRM: Az új lemezhez lemezbemutató is dukál. Hol, mikor, kivel?

KZ: Egyelőre ez még számunkra is talány. Mindenféleképpen szeretnénk egy lemezbemutatót, de semmi közelebbit nem tudunk. Az biztos, hogy megadjuk a módját, ugyanúgy ahogy 2012-ben is. Az sem volt kis koncert. Volt vendégzenekar, vendégzenész, több mint 3 óra Cherokee… Akit érdekel, az kövessen minket a Facebookon, hamarosan kiderül az időpont, a helyszín, és biztos kiszivárogtatunk egy pár érdekességet is…

Készítette: Boltsek Andrea

Legutóbbi hozzászólások