"Felveszek egy gázmaszkot és egész nap visí­tozok": Interjú Nagy "NG" Gáborral, a Wisdom énekesével

írta Hard Rock Magazin | 2014.11.03.

Pimaszul fiatalon tűnt fel a Wisdom élén, azóta kiadott velük két erős lemezt, és körbeturnézta Európát olyan zenekarok társaságában, mint a Sabaton, a Powerwolf vagy a Majesty. Közben a rajongók szeme láttára vált az egyik legígéretesebb heavy/power metal énekessé, de a szerénységet nem vesztette el. A nyolcadik Keep Wiseman Alive koncert előtt maszkokról és gázmaszkokról, Dickinsonról és Kiss Zoliról, benső blokkról és Tim Burton-ös önkifejezésről beszélgettünk NG-vel, aki a HRM-nek mesélt először saját projektjéről.

Hard Rock Magazin: Már kiskölyökként is a rocksztárságról álmodoztál?

Nagy Gábor: Igen. Ha óvodás koromban anyukám megkérdezte, hogy mi akarok lenni, akkor soroltam, hogy rendőr, nyomozó, énekes, rocksztár, Superman, Batman. Ebből aztán nem jött össze egyik sem. Énekesnek viszont csúfolnak.

HRM: A szüleid rockzenét hallgattak, hogy tudtad, a rocksztár egy „létező szakma”?

NG: Anyukám nevelt egyedül, de ő inkább Zorán-koncertekre járt. A metal zene akkor jött be az életembe, amikor meghallottam az Iron Maidentől a Wicker Mant. Volt egy barátom, aki eszelős Maiden-rajongó volt, és már korábban is mutogatott nekem Maident, de akkor még nem tetszett, hogy „visítozik” az énekes. Nem sokkal a megjelenése után azonban meghallgattam a ’Brave New World’ albumot, és egyből váltottam. Ekkor kezdődött a durva Maiden-korszakom, amikor nem voltam hajlandó más zenét hallgatni. Ezt eljátszottam Maidennel és Metallicával is, évekig csak ezt a két zenekart hallgattam. Majd egyszer belebotlottam a King of Foolsba, amit tök jól és maidenesen énekelt Tobias Sammet, és ezért megtetszett. Akkor még ilyen szűklátókörűen közelítettem a zenéhez. Nem sokkal később megismertem több zenekart is, és kiszélesedett az ízlésem.

HRM: Korodból adódóan gondolom még kivetted a részed az utolsó kazetta- és CD-cserélgetős korszakból.

NG: Igen, megvolt a tekergetős-másolgatós korszak. Emlékszem, hogy az egyik rádió leadta a Maiden 2003-as roskilde-i koncertjét, én pedig ültem a magnó előtt három kazettával, hogy ha valamelyik elromlik, akkor is sikerüljön a felvétel. (nevet) Az internetkorszak számomra későn kezdődött, 17-18 évesen lett internetem. Addig csak azt hallgattam, amit a haverok vagy én meg tudtam szerezni.

HRM: Zenészként mit mondanál a fiatal, zenemásolgatós NG-nek?

NG: Megsimogatnám a buksimat, hogy milyen ügyes gyerek voltam. A mai világban, aki CD-t, kazettát másol, nem követ el bűnt. Mindenki másol, szerintem még Eric Adams is másolja a saját cédéit, Bruce Dickinson pedig a Slipknotot tölti a netről. Nincs ezzel semmi baj. (nevet)

HRM: Az első Wisdom CD-ket hogy szerezted be?

NG: Legyek őszinte? Az első Wisdom CD-ket akkor szereztem be, amikor beszálltam a bandába, és mondták, hogy meg kéne tanulni a dalokat. (nevet)

HRM: De azért ismerted a dalokat korábbról, nem?

NG: A Megawatt című tévéműsorban láttam egy Wisdom-interjút, amelyben lenyomták a Strain of Madness-t. Az nagyon tetszett. Az Unholy Ghostot hallgattam még sokat, de ebben ki is merült a Wisdom ismeretségem.

HRM: Hogyan lettél a Wisdom énekese? Akkoriban a zenekar évekig kereste a frontemberét.

NG: Csodálkoztam is, hogy egyáltalán szóba kerültem. Magyarországon számomra Kiss Zoli az első számú énekes, és Nahi után, ha kisegítő szereppel is, de ő vitte a zenekart. Leesett az állam, hogy egy ilyen volumenű énekes után felkértek engem. Úgy történt, hogy Veress Marcival játszottam egy Dream Theater tribute zenekarban, és neki volt egy másik zenekara is, az Exe Busho. Elhívtak egy wigwamos koncertjükre, ahol belefutottam Szebényi Daniba. Mondta, hogy nagyon szereti a hangomat, és üljek le hozzá, mert nemsokára jön egy haverja, Kovács Gábor, akik énekest keresnek a zenekarukba. Nekem nem mondott semmit a név, de amikor hozzátette, hogy a Wisdomról van szó, mondtam, hogy oké, akkor beszélgessünk. Leültünk a backstageben, elvisítoztunk, majd Marci kérte, hogy énekeljem el a Metropolis – Part I-t. Utána Gábor megkérdezte, hogy „nem akarod megnöveszteni a hajadat? Utána pedig eljöhetnél demózni is.” Én rábólintottam, és ennyi volt a történet.

HRM: Hogy élted meg, hogy eleinte egy maszkban kellett fellépned?

NG: Egyrészt biztonságérzetet adott, másrészt nagyon kényelmetlen volt. A fejemre rátapadt a gumimaszk, belefolyt a szemembe a fekete festék, közben a csuklyától alig tudtam mozogni, és még orrhangom is lett tőle. Abból a szempontból viszont jó volt, hogy nem kellett teljesen felvállalni a produkciómat. (nevet) Pont a napokban beszélgettünk arról, hogy mennyire kezdetleges volt, amit akkoriban csináltunk. Főleg az, amit én. Az első négy koncertről van felvételem, és amikor meghallgattam, sírva kapaszkodtam a fotel karfájába, hogy „jöjjön ki ez a magas, jöjjön ki ez a magas”. De nem jött ki. Nagy volt rajtam a nyomás, mert akkoriban még csak tanulgattam az éneklést. Nem volt tudatos technika mögöttem, „amíg bírom, addig bírom” alapon énekeltem.

HRM: El is mentél egy énektanárhoz.

NG: Pár koncert után rájöttem, hogy ez nem fog menni tanár nélkül. De nem jártam sokáig, mert el akartak vinni egy operettes, musicales irányba. Az alapokat megtanultam, aztán csendben eloldalogtam. Kitapasztaltam, hogyan kell alkalmazni a technikákat és hogyan reagál rá a testem, aztán kialakult a saját technikám.

HRM: Ezek szerint azóta se vettél több énekórát.

NG: Ezt néha bánom, néha nem. A Sabaton-turnén például bántam, mert akkor egyszer csak elment a hangom. Ha többet jártam volna énektanárhoz, biztosan megtanultam volna, hogyan lehet spórolni a hangommal. A Sabaton-turné közepén viszont Children of Bodom tribute lett a Wisdomból, mert csak hörögni tudtam. Azóta nem voltak ilyen jellegű problémáim, már tudom kezelni, ha érzem, hogy valami baj van. Fontos, hogy az ember tisztában legyen a baj nagyságával, nem szabad túlagyalni a dolgokat, mert ha valamibe belebonyolódsz, akkor csak nagyon szivacs lesz a vége. Nekem nagyon sokat segít a koncertek előtt pár órával a forró, sós vízzel történő gargalizálás. De ami a legfontosabb, hogy kitapasztaltam meddig lehet és érdemes túráztatni a hangomat, és így sokkal jobban tudok vigyázni magamra. Nyilván ettől függetlenül adódhat olyan eset, amit nem lehet kivédeni, de nincs itt semmiféle nagy hókusz-pókusz, a lényeg, hogy az ember ne stresszelje túl a dolgot.

HRM: Nagy kedvenced, a Poodles énekese se járt énektanárhoz, mert a bátyja, egy klasszikusan képzett énekes azt mondta neki, hogy természetes tehetség. Ezért nem is húzták be skatulyákba, nem vitték el egy kijelölt irányba, hanem maga fedezhette fel a hangját.

NG: Ez szerintem is így működik. Nyilván teljesen egyedi hang nincsen, mert a spanyolviaszt már feltalálták, de ha szeretnél egyéniséget vinni a hangodba, akkor a saját technikádat kell megtalálnod. Ezt nem más fogja megtanítani neked, hanem a tapasztalat, a rutin, a sok gyakorlás.

HRM: Te hol tartasz a saját énekstílus kialakításában?

NG: A legutóbbi lemezen próbáltam karcosan énekelni, a power metalban ezt a karcosabb, de mégis áriázós technikát nem sokan használják. Szerintem ez viszonylag a sajátom. A ’Judas’ lemezen viszont még nem voltam az igazi. Elénekeltem, amit megkövetelt a haza, de még nem nagyon tudtam játszani a hangommal. Azóta sokat fejlődtem, de még messze nem tartok ott, ahol szeretnék.

HRM: Nem zavar, hogy ebben a műfajban nem nagyon lehet újat mutatni énekesként?

NG: Szerintem a tradicionális power metalban nem lehet és nem is kell újat mutatni. A saját zenekaromban kicsit másképp és valamivel változatosabban fogok énekelni, mint a Wisdomban, de ott se fogok újat mutatni.

HRM: Ez lesz az NG’s Candlelight.

NG: Igen. A dobos magyar, a többiek pedig külföldi zenészek, akikkel az európai Wisdom-turnék során ismerkedtem meg. Hogy pontosan kik, azt egyelőre nem árulhatom el, mert először be kell adagolni az anyazenekaroknak, hogy kölcsönvesszük őket. (nevet) A zenére többen mondták már, hogy olyan, mintha Rammstein lenne edguyos énekkel, de megkaptam azt is, hogy olyan, mintha a Nightwisht keverték volna az indusztriális metallal. Én csak azt szoktam mondani, hogy „Tim Burton metal”, mert a dallamokról mindig Tim Burton-filmek és azok zenéi jutnak eszembe, meg olyan őrültségek, mint az Addams Family vagy a Beetlejuice, szóval kicsit groteszk a zeném. Az összes dallam játékos, és eszelős hangulatuk van.

HRM: Nem indult zökkenőmentesen a projekt, hiszen az első demók egy technikai probléma miatt elvesztek.

NG: Ez egy évvel ezelőtt történt. Úgy voltam vele, hogy vagy abbahagyom, és nem érdekel, hogy saját zenekart csináljak, vagy összeszedem magam és nem rinyálok, hanem nekiállok újra. És nekiálltam.

HRM: Mennyire lettek mások az új számok?

NG: Az a helyzet, hogy nem emlékszem a régiekre. (nevet) De mások lettek, mert akkor még sokkal monumentálisabbra írtam a dalokat, több Nightwish- és Avantasia-hatás volt bennük, és ezeket kevertem a Tim Burton-dallamokkal. De rájöttem, hogy olyan sok monumentális metal zene van Nightwishtől Rhapsodyig, hogy nincs szükség még egy ilyen bandára. Ők mesterei ennek a stílusnak, én messze nem, akkor meg minek erőltessem? Utána átalakult a zene, és egy kicsit modernebb, kicsit döngölősebb lett.

HRM: A Wisdomban mit szóltak a többiek ahhoz, hogy saját projektbe fogtál?

NG: Pozitívan fogadták, ami nagyon jólesett. [Molnár] Máté mondta, hogy az a Wisdomnak is csak jó, ha egy sikeres zenekart csinálok mellette. [Kovács] Gábor [a Wisdom fő dalszerzője] pedig örült, hogy kiírom magamból ezeket a dalokat, mert így nem erőltetek majd olyasmit a Wisdomban, ami nem illik bele.

HRM: A Wisdom énektémáiba mennyire van beleszólásod?

NG: Csak akkor van beleszólásom, ha én írom a dalt. (nevet) A Wisdomban az egész dal meg van írva előre, dallamokkal, mindenestől. Lehet rajta kicsit alakítani, de nem nagyon. A számokat általában Gábor építi fel, én megkapom és megtanulom; frazírokat szoktam belerakni, ha engedi a dal, de power metalban sokat nem szerencsés hajlítgatni. Abból a szempontból megértem őt, hogy ha elkészítesz egy festményt, akkor nem szeretnéd, hogy más kriksz-krakszokat rajzoljon rá, hanem azt szeretnéd, hogy olyan legyen, amilyennek elképzelted. Én is így voltam a saját dalommal, a Have No Fearrel.

HRM: A koncerteken már nagyobb mozgástered van.

NG: Igen, és úgy vettem észre, hogy ezért a rajongók is hálásak. Sokan mondták koncert után, hogy vastagabb, erősebb volt az ének, mint lemezen. Ebben persze közrejátszik az is, hogy a ’Judas’ dalait még úgy énekeltem fel, hogy csak tanultam a technikát. Azóta a hangszínem is változott, ezért nem is tudnám úgy énekelni a régi dalokat, mint akkor. Úgy érzem kicsit teltebb, vastagabb hangom lett, nem annyira gyermeteg, mint 2010-11 környékén. Bár a Wisdom előtt is volt egy zenekarom, amivel az első stúdiófelvételemet csináltam, és ott még nagyon karcos, nagyon vastag hangom volt, de egyszerre volt képzetlen és kisfiús. Érdekes volt, most viszont kontrolláltam tudok hozzányúlni az extra lökethez, ha kell. De hát még messze nem azt nyújtom élőben és hallom vissza, amit szeretnék. Van hova még fejlődni.

HRM: A hangi adottságaidat tekintve melyik Wisdom számokban tudsz a legjobban kiteljesedni?

NG: Alapvetően a Wisdomban használt hangfekvések számomra kissé kényelmetlenek, mindig mondom is Gábornak, hogy ha magasabb, vagy mélyebb lenne egy dal, akkor jobban elő tudnám adni. (nevet) Egy idő után viszont rááll az ember torka a sokat énekelt dalokra, és könnyebbé válik lehozni őket élőben. Így történt ez a God Rest Your Soul című dalunkkal is, ami az egyik legjobban passzol hozzám, de ettől függetlenül a Have No Fear áll hozzám a legközelebb, mivel ez a dal javarészt tőlem származik. Nagyon jó még énekelni a War Of Angelst, a Judast és a Holy Vagabondot (ez utóbbit végre le is tudom hozni rendesen, időbe tellett). (nevet)

HRM: Frontemberként miben fejlődtél és érzésed szerint milyen téren lehetne még?

NG: Frontemberként elég rapszodikus a teljesítményem. A Made of Metal Fesztiválon például nagyon elememben voltam, és a közönség is vette a lapot. De az is előfordul, hogy bénázok a színpadon. Van bennem egy blokk, amitől nem tudok megszabadulni, pedig már nagyon szeretnék. Az átkötő szövegekkel vagyok bajban, hiába találom ki előre, hogy mit fogok mondani, gyakran beletörik a bicskám. Mozgás terén sokat fejlődtem, főleg a Sabaton-turné alatt, hiszen az rengeteg koncertet, intenzív tapasztalatot jelentett. Láttam, hogy külföldön hogyan reagálnak az emberek, és az nagyon felspanolt.

HRM: Külföldi koncerteken mintha a közönséggel való kommunikáció és a konferáló szövegek is jobban mentek volna. Ha nem magyar közönségnek játszotok, kevésbé vagy lámpalázas?

NG: A magyar nyelv szebb, sokrétűbben lehet és kell is beszélni. Emiatt mindig azon agyalok, mi lehet ütős átkötő szöveg, minek lesz hatása. Ezzel szemben angolul olyan, mintha egy betanult szöveget mondanék. Pedig nem készülök előre, egyszerűen csak kiszalad belőlem.

HRM: Erős frontemberekkel turnéztatok Európában. Mit sikerült ellesned Joakimtól és Attila Dorntól?

NG: Az inspirált arra, hogy én is sokkal intenzívebben mozogjak a színpadon, amit Joakim művel a Sabaton-koncerteken. Joakim jó beszélőkéjét viszont sajnos nem tudom elcsórni, pedig rám férne. A Powerwolf nagy kedvenc, de amit ők élőben csinálnak, az egy jól összerakott színházi darab, amiben minden nap ugyanaz a szöveg, ugyanaz a mozgás. Azt hittem, hogy Attilától fogok igazán sokat tanulni, de emiatt nem így lett. Mondjuk inni nagyon tudnak a srácok, úgyhogy azt megtanultam, hogy velük nem szabad versenyezni. (nevet)

HRM: Mennyit szoktál gyakorolni otthon?

NG: Nem otthon, hanem a munkahelyemen szoktam. CNC programozóként dolgozom, és miután megrajzolom a dolgokat, megírom hozzá a CNC programot és kiadom a feladatot a gépnek, bezárkózok az irodámba, és felveszek egy gázmaszkot, mert azzal jobban tudom szimulálni azt, hogy nem kapok levegőt a színpadon. És persze letompítja a hangokat, úgyhogy teli torokból lehet benne visítani. Én pedig egész nap visítozok. Ha jön valaki, akkor gyorsan lekapom a maszkot, hogy ne legyen feltűnő. Persze marad egy csík az orrom körül, le se tudnám tagadni, hogy mit csináltam. Olyan ez, mint amikor matyizáson kapnak. (nevet)

HRM: Az Iron Maidnemmel is gyakran jársz külföldön, az utóbbi időben te szoktad helyettesíteni Kiss Zolit, ha nem ér rá. Ez a sztori hogy kezdődött?

NG: Töfi [a Maidnem gitárosa és főnöke] hívott fel, hogy tudnám-e helyettesíteni Zolit pár koncerten. Igent mondtam, de jeleztem, hogy még szeretnék készülni rá. Egy nap aztán Kiss Zoli hívott, hogy két hét múlva lesz egy buli, meg tudom-e tanulni addigra a dalokat. Elvállaltam, de az a vicces, hogy Töfivel még egy koncertet sem játszottam végig. Mindössze kétszer léptünk fel együtt, először Szolnokon idén, illetve a Maidnem 18. éves szülinapi buliján is énekeltem egy dalt.

HRM: A Maidnem igyekszik nagyon precízen előadni a Maiden-számokat. Dickinson énektémái miben jelentenek számodra nehézséget?

NG: Nem akarok nagyképűnek tűnni, de nem jelentenek nehézséget. A Maidenen nőttem fel, belém ivódtak a számaik. Hogy aztán ténylegesen mennyire mennek jól, azt tőlük kéne megérdezni, de örülnek, ha velem játszhatnak, és elégedettek szoktak lenni a koncertek után. Nyilván nem lehet teljesen úgy énekelni, mint Dickinson, hiszen más a hangunk, de a frazírokat és a technikai dolgokat megpróbálom úgy csinálni, mint ő.

HRM: A magyar énekesek közül Kiss Zolit tekinted a mentorodnak.

NG: Nagyon szeretem a hangját, és ha nem is tudatosan, de sok mindent átvettem tőle. Amikor kijött egy új lemeze, azt mindig beszereztem és próbáltam utána énekelni a dalokat. Amikor bekerültem a Wisdomba, felvettem vele a kapcsolatot, és rájöttem, hogy nemcsak jó énekes, de jó ember is. Beszélgettem vele énektechnikáról is, mondott okosakat, de inkább azáltal tanultam tőle, hogy füleltem, mit csinál. Hogy próbáltam-e másolni? Igen, de jobbaktól nem szégyen tanulni.

HRM: Rajta kívül milyen énekesek voltak nagy hatással rád?

NG: Itthonról Tóth Attila, elsősorban a Mindfields Factory-s időszakból. Zseniális torok, imádtam, amit akkor művelt. Külföldiek közül pedig Eric Adams, Jorn Lande, Fabio Lione, Tobias Sammet, Ralph Saenz (Michael Starr) és persze Bruce Dickinson.

HRM: Gondoltál már rá, hogy külföldön próbálj szerencsét?

NG: Nem is olyan régen gondoltam rá, hogy megtanulok rendesen németül és kiköltözök Németországba. Kint munkalehetőségem is van, és közelebb is lennék a tűzhöz. Itthon nagyon nehéz összeegyeztetni a munkát a zenéléssel, a turnézás folyamatos szabadságolási problémákat és fizetéskimaradást jelent. Viszont ha külföldön nem kellene anyagi problémákkal küzdeni, akkor sokkal nagyobb biztonsággal kezdhetnék bármilyen projektbe. Szóval elgondolkodtam a kérdésen, de végül itthon maradtam. Van, aki ideköt.

HRM: Itthon meddig lehet eljutni heavy metal énekesként?

NG: Eddig. De én nem is igénylek többet, sőt, néha már ez is sok. (nevet)

HRM: Számodra mi jelentené a szakma csúcsát?

NG: Nem tudom, igazából ezen nem gondolkodtam el. Nem tartom magamat jó énekesnek, szóval nem kergetek illúziókat, de mivel szeretek énekelni, így adok esélyt az álmaimnak. Emiatt minden mérföldkő, amit sikerül elérnem, számomra a szakma csúcsát jelenti, és már az igazi apróságok is boldoggá tesznek. Sosem szabad túl sokat, nagyot akarni, mindig csak szépen tudatosan, kis lépésekkel szabad előre haladni, és az ezzel járó apróbb sikerélményeket is maradéktalanul ki kell élvezni. Akkor van értelme az egésznek.

Készítette: Tomka, Savafan
Képek: Savafan