RockPart, 3. nap: Kreator, Biohazard, Sex Action, Dr. Living Dead - Balatonszemes, 2014.07.28.

írta Jocke | 2014.08.01.

Másnap. A legrosszabb dolog a világon. De nem tétlenkedünk, irány a Balaton, Norbi valami ilyesmit is mondott. A hűs habokban visszatér belénk az élet, újfent meg tudunk bízni magunkban. A szenzációs Magyar Nagydíj és a Dr. Living Dead közé azért még becsempészünk egy kis sziesztát. Még kómásak vagyunk, amikor beérünk a fesztre, de Dr. Toxic hangja gyorsan feléleszt minket: "Nem tudom, hogy felkészültetek-e erre a szarra?!" Négy gumikoponyába bújt legény látványa fogad minket, Toxic doktor térdig húzott zokniban, Vans cipőben ugrál a színpadon, kosaras meze inkább egy rappert feltételez. De nem rap-metal ez, hanem thrash némi hácéval. Hát ez a "szar" nem volt annyira rossz, noha az első számok meglehetősen halkan szóltak, frontemberünk nyelve pedig beletört a tiszta énekdallamokba.

Hörögni viszont tud a srác, és a kommunikációba sem esik hiba. Megint eszembe jut a Behemoth-ot kritizálók mantrája. Meg tudsz-e kedvelni egy olyan zenekart, ahol nemhogy a zenészek nevét nem tudod, de még az arcukat sem látod? Mert a Dr. Rad, Dr. Toxic, Dr. Mania és Dr. Slam nem túl előremutató. Mondjuk svédek, így elég nagy az esélye, hogy Anderssonoknak vagy Svenssonoknak hívják őket, tehát akkor sem lennénk sokkal előrébb. Ez a négyes még név és arc nélkül is képes volt szimpatikussá válni, energikus mozgásukkal és zúzósabb dalaikkal (Reptiles Beneath, Word War 9) vásároltak maguknak egy-két újdonsült rajongót. Utóbbiak meg Dr. Living Dead merchet, a legkelendőbb portéka a deszkás-sapka volt, s tényleg eszméletlen jól nézett ki. 4500-at kóstált, így hosszú fejvakarás után úgy döntöttem, hogy jó lesz még a régi, ócska motörheades is. Nincs ráadás, nincs könnyes búcsú. A Dr. Living Dead úgy tűnt el, ahogy felbukkant, szinte észrevétlenül. Hogy a képregényes, misztikus imidzs és a fesztiválfeeling teszi azt, hogy ennyire tetszett, még nem tudom.

Azt viszont igen, hogy a punkkoncertekkel ellentétben Sex Actionön tényleg lehet csajozni. Már ha nem töketlenkedi el az ember. Szaszáék tradicionális férfiak: náluk még mindig a több csaj, egy pasi a felállás, a szakállas csajok pedig nem érdeklik őket. Rögtön az elején mocsokszag kezd terjengeni a levegőben, a nézőtérre azonban a passzív tétovázás jellemző. Szasza nem bírja sokáig idegekkel, folyamatosan hergeli a népet: a kilencvenes évekről, a csajozásról és a régi szép időkben rákattanó, telefonon levakarhatatlan leányzóról beszélt, már ha épp nem énekelt vagy harmonikázott. Szájjal persze. S az sem vitás, hogy az ilyen zenekaroknak mindig helye van a rockfesztiválokon. Talán jobban illettek volna a nulladik nap programjába, de így is jól esett a szexadag: olyan volt ez, mint egy lightos estebéd az igazi nagy zabálás előtt.

A szett felénél a kukán álló közönség is észbe kapott, úgy A szerelem démona környékén mindenkinek megjött a kedve egy kis malackodásra. A koncert szépen belecsúszott a sötétbe, Szaszáék pedig rendesen bemelegítettek mindenkit a Biohazardra és a Kreatorre. Egyedül Ganxsta tűnt egy kicsit indiszponáltnak, néha-néha kikukucskált a cájg mögül, de nem volt olyan energikus, mint Szasza vagy Attila. Na jó, hát a dobok mögül nehéz is. Viszont az, amit a Biohazard "színpadi mozgás" címén leművelt, elképesztő volt. De ne szaladjunk ennyire előre, hanem csak a színpadig és a konferansziéig. Nem újságíró az újságíró, ha nem köthet bele valamibe ugyebár. A fesztivál családias atmoszférája, a biztonsági őrök laza hozzáállása kölcsönös bizalmat teremtett a fesztiválozók és a szervezők között, ezért nem értettem, hogy mi szükség volt a nagykoncertek szüneteiben drogfogyasztásról és egymás testi épségének megőrzéséről papolni.

Lassan fél tizet ütött az óra, így ismét a nagyszínpad felé vettük az irányt, hogy arcunkba szippantsunk egy kis NYHC-t. A Biohazard pedig elnyerte a fesztivál legjófejebb bandája címet. Pedig marcona külsejüket látva nem gondolná az ember, hogy ennyire barátságosak: kezdték azzal, hogy a konferanszié úrral megüzenték, az utolsó két dalnál egy tucat ember feljöhet hozzájuk a színpadra, ami manapság nem nagy divat, tudjuk miért. Billy Graziadei azonban nem tart a rajongóktól, pár szám után önként vetette magát a közönség karmaiba. Végig tombolták, ugrálták, headbangelték a bulit. Negyven felett olyan fittek, mint én középsuliban voltam. Fanatizmussal, őserővel telve. Zenéjük hasít, te bólogatsz és magadban elégedetten csettintesz: ez a banda is elsőrangú választás volt.

Kár, hogy a szülinapos ünnepeltetés nem sült el túl jól. Legalábbis onnan, ahol álltam, alig hallottam a közönség hangját. Billynek ugyanis másnap volt a 43. szülinapja, így Bobby Hambel arra kérte az egybegyűlteket, hogy magyarul köszöntsék az énekes-gitárost. Elég lagymatagra sikeredett, de kétlem, hogy megsértődtek volna. Mi viszont kaptuk a bókokat, ha Magyarország csak fele olyan kibaszott jó hely lenne, mint a hozzánk látogató rockzenészek állítják, akkor mindenki boldog lenne kishazánkban. Nem számított, hogy mit játszanak. Sokkal fontosabb volt a hogyan: nyilván, ha előhúznak néhány bombafavoritot az 'Urban Discipline'-ről (Shades of Grey, Punishment, Urban Discipline), akkor nullához konvergál a lebőgés veszélye, de itt elősorban nem a daloknak köszönhetően, hanem a mutatott alázattal vétetett meg a fesztivál közönsége. Persze aki két éve ott volt a Hegyalján, az nem csodálkozott, Billy-ék ott is hasonló elánnal küzdöttek másfél órán keresztül. Ahogy ígérték, a ráadásra felkerültek a rajongók a színpadra, több is, mint egy tucat, mint ahogy Dr. Toxic is ott termett halálfejes maszkjában.

Mille Petrozza hörög a legjobban a világon. A Kreator pedig az év koncertjét adta július 27-én éjjel. Ezekkel a megállapításokkal lehet vitatkozni, de attól még sziklaszilárd tények. Mint ahogy az is, hogy tökéletesen illeszkedtek a fesztivál kirakatába, s talán a legkelendőbb portékává váltak a három plusz egy nap során. Amikor feltárul a hatalmas molinó, rajta a 'Phantom Antichrist' borítójával, egy srác mellettem csalódottan bólogat és odaszól a haverjának: "Ne már, ez is valami sátánista banda?" Ejj kislányom, azért el ne sírd magad... Szám elindul balra, én is csóválom a fejem és hitetlenkedem. Ez lesz a fesztivál legjobb koncertje, erre mennek a sirámok. Amikor elsötétül minden és elindul az intro, megremegek, pedig nincs olyan hideg. Petrozzáék megérkeztek, hatalmasat robban a színpad eleje, négy füstágyú okádik a levegőbe egy-egy hatméterest, milliónyi konfetti kíséri a Phantom Antichrist kezdő taktusait. Egyre többször, egyre határozottabban zúgnak a gejzírek a színpadból, minden egyes kilövellésnél összerezzenek. Mille mint egy őrült törpe, arca eltorzul, kezeit az égnek emeli és beledörög a mikrofonba: "Hungaryyyy, aaaaree youuuu reaaadyyyyy?!"

Folyamatosan kommunikált, istent játszott, sátán módjára hörgött. Circle pitre buzdította a népet minduntalan, alighanem sem ő, sem a Biohazard Billy-je nem lesz a biztonsági őrök kedvence. Ők nem elválasztani akarják a közönséget, hanem minél közelebb férkőzni hozzájuk. Sirniö hozta a maga visszafogott stílusát, szerényen pengetett (már amennyire egy Kreator-koncerten lehet szerényen pengetni), Christian Giesler viszont nem kímélte a bőgőt, a Violent Revolution alatt ököllel látta el a basszusgitár baját. Pár sorral fentebb már beszéltem rockerbókolásról, sokszor nem is tulajdonítok jelentőséget a hízelgő szavaknak, de amikor Mille Petrozza belehörgi a mikrofonba, hogy Magyarország mindig is a Kreator második otthona volt, azért megengedek magamnak egy-két kószán előtörő libabőr-buborékot. Szó van közben a világbajnokságról is, németként természetesen ők is nagyon büszkék voltak a Nationalelf sikerére. Ekkor már egy Kreator zászló pihent Mille kezében, aki felváltva üvöltette a hátul és elől álló embereket. A tekintélyes tömeg hatalmas ovációban tört ki, Petrozzáék pedig a Flag of Hate-tel tették fel a koronát az estére (az a bekonferálás... még mindig magamban idézgetem, újra és újra). El se hiszem, hogy vége, meghosszabbítanám még pár napig a dínomdánomot. Még az a szerencse, hogy egy hét szabi vár rám, így a fesztiváldepresszió csak lágyan vájja belém éles fogait.

Phantom Antichrist / From Flood into Fire / Warcurse / Coma of Souls - Endless Pain / Pleasure to Kill / Hordes of Chaos / People of the Lie / Death to the World / Riot of Violence / Enemy of God / Phobia / The Patriarch / Violent Revolution / Civilization Collapse / Flag of Hate

Az asszony közben a Paddy and the Ratsen bulizik, ő értetlenül állt a Kreator-rajongásom előtt. Megragadom és felszabadultan magyarázom, hogy az évezred koncertje történt meg az imént, ő csak legyint és tovább fotózza a Patkányokat. Végül is ezért is volt jó ez a fesztivál: mindenki megtalálta a számítását, aki vért akart inni, az vért ivott, aki táncolni akart, az táncolt, aki arcába akarta veretni a thrash-t, az arcába verette a thrash-t. Hazaindulunk, s egyre többen követnek minket. A Balaton elnyeli a rockereket, egy év nyugalom telepedig Balatonszemesre. Előbb-utóbb csak hozzászoknak...

Beszámoló & képek: Jocke
Paddy and the Rats fotó: Vivila
Köszönet a RockPartnak!