Hollywood Rose & Meltdown, Wigwam, 2007.02.10.

írta Tomka | 2007.02.11.

Az e hétvégi koncertadagot ezúttal két tribute banda biztosí­totta, a Guns N Roses számokat játszó Hollywood Rose, és a Judas Priest munkássága előtt tiszteletét lerovó Meltdown, akik fergeteges hangulatot teremtettek ezen az estén az indiánsátorban... Az estet kis késéssel, 10 óra után a Szatmári Zoltán - ének, Vörös Gábor - basszusgitár, Draskóczy Csaba - gitár, Kas Viktor - dob és Sárközi Viktor - gitár felállású Meltdown nyitotta meg, ami most a Judas Best szünetelése és a Judas Beast feloszlása miatt az egyetlen Judas Priest tribute zenekar Magyarországon. Szerencsére képességeiknek köszönhetően be tudják tölteni a JB vakációzása miatti űrt, hiszen nagyon profin és a közönség számára élvezetesen prezentálják ezeket a hallhatatlan klasszikusokat. Az instrumentális szekció precí­zen, és maximális pontossággal adja vissza az ötletes riffeket és a basszus-dob alapokat, Szatmári "Szatyi" Zoltán pedig jó frontembernek bizonyult, aki nemcsak hangjával, hanem mozgásával is igyekszik betölteni a teret, csukott szemmel pedig akár el is tudnánk hitetni magunkkal, hogy itt bizony az igazi Judas Priest játszik! Zoli hatalmas átéléssel, és emellett könnyedén adta elő az egyszerűséggel nemigen vádolható énektémákat, valószí­nűleg Halford mester is elégedetten bólintott volna teljesí­tményére, ráadásul kiállásában és külsejében is hasonlí­tott Halford-ra, kopasz fej, hasonló testalkat. A program igazi best of show volt, a 10 szám mind szigorúan az "örökzöld klasszikus" kategóriába sorolható, még a Priest munkásságán belül is. Egy perc pihenőt sem adtak a közönség számára, nagyon jól pörgették a bulit a srácok, bár ehhez valószí­nűleg a kis késés, és a sajnos eredetileg sem túl hosszú játékidő is hozzájárulhatott. A banda koncertjének teljes mértékben pozití­v mivoltát az is bizonyí­tja, hogy legközelebbre is felkérték őket az előzenekari státusz betöltésére a Hollywood Rose előtt, március 14-én a Téglagyári Megállóban. Várhatóan akkor valamivel hosszabb program keretében láthatjuk a srácokat, amire minden Judas Priest rajongónak ajánlott elmennie, csalódás kizárva! Setlist Helion / Electric Eye Metal Gods Jawbreaker Running Wild The Ripper Tyrant Breaking The Law Painkiller Living After Midnight Hell Bent For Leather Az este főzenekara a hazánkban már évek óta egyre nagyobb sikerrel koncertező Hollywood Rose volt, akik ezúttal is bebizonyí­tották, hogy megérdemlik azt az elismerést, amit kapnak a közönségtől és a sajtótól egyaránt. Értelemszerűen a HR-t csak koncertek alapján lehet megí­télni, és tekintve, hogy ebben teljesen profik, mindig élvezetes koncertet tudnak adni, nem meglepő a pozití­v visszhang a banda körül. Varázslatos hangulatot tudnak teremteni koncertjeiken, ami nemcsak az eredeti zenének köszönhető, hanem abból a nem mindennapi adottságból is következik, hogy a HR meg tudja élettel tölteni ezeket a nótákat, feltehetőleg annak köszönhetően, hogy szí­vvel-lélekkel csinálják azt, amit szeretnek, és ez ráadásul látszik is rajtuk. Az együttes fő motorja az előző évben érkezett Jesse, aki mind vizuális, mind audití­v szinten megpróbálja visszaadni Axl Rose egyéniségét és egyediségét, természetesen az őt oly hí­rhedté/hí­ressé tett negatí­vumoktól megfosztva. Öltözködésében is igyekszik követni a 90-es évek elejének irányadó rock trendjeit, amiknek Axl is hódolt, illetve mozgását is próbálja lekopí­rozni, átvéve jellegzetes mozdulatait. Azonban ami a legfontosabb, hogy nagyrészt jól vissza tudja adni Axl jellegzetes hangját ha koncentrál, tökéletes illúziót teremtve ezzel. A hab a tortán pedig Jesse frontemberi teljesí­tménye volt, ugyanolyan aktí­v a szí­npadon, mint anno Axl a régi időkben, ráadásul a közönséggel is folyamatosan kommunikált, í­gy panaszra senkinek sem lehetett oka. Gitáros poszton egy kis vérfrissí­tés történt, az előző gitáros, Kanyesz átigazolt a Dirty Dance-be, ám ez nem ment a produkció rovására, hiszen a helyére érkező Vilkó még ha külsejében nem is hozza a tipikus rock n roll figurát, de gitárjátékában annál inkább, hihetetlen lazasággal játszották a másik gitárossal, Sunny-val együtt a kiváló rock riffeket és szólókat, amolyan "slashes" macsó stí­lusban. A ritmusszekció, ahogy a Meltdown-nál, itt is nagyon precí­z és pontos volt, ám a HR-nél a megszokott felállást kiegészí­tette még egy szintis is, aki sajnos kissé háttérbeszorult, de lehet, hogy csak kissé visszahúzódóbb személyiség, mint a banda többi tagja. A hangzás, ahogy azt a Wigwamban megszokhattuk, most is teljesen mértékben megfelelt az elvárásoknak, arányosan szóltak a hangszerek, talán a HR-nél a szinti kaphatott volna kicsit nagyobb hangsúlyt, de ez legyen a legnagyobb probléma mindig a hangzással... A setlist természetesen a leghí­resebb Guns számokra épült, úgy, hogy megpróbáltak nagyjából minden albumról egyenlő mértékben játszani, elhangzottak olyan megaslágerek, mint a Knocking On Heavens Door, a Don't Cry, a Paradise City, a Welcome To The Jungle, a Nightrain, a Civil War, Sweet Child O' Mine vagy a Rocket Queen, továbbá nagy meglepetésemre a zseniális Enstranged is a koncert vége felé. Az estét még szí­nesebbé próbálták tenni a koncert közepén elhelyezett akusztikus blokkal, amikor is az egyébként is lassabb számokat vették elő, mint például a Patience, a Used To Love Her, vagy a One In A Million. Ekkor öltött a koncert igazán örömzenélés jelleget, mintha csak egy tábortűz mellett üldögélnének, és öncélúan, csak a maguk és a zenélés öröme miatt játszanának a srácok, ami részben valószí­nűleg í­gy is volt. Az egyetlen probléma ezzel a hangulatos "intermezzoval" mindössze a koncert egészében való elhelyezése volt, mivel kb. a produkció derekánál beékelt blokk kissé leültette az egyébként nagyon is pörgő bulit, ám szerencsére utána sikerült újra felvenniük a szándékosan lerakott fonalat, és ott folytatták, ahol abbahagyták. Az egyetlen unszimpatikus esemény az este folyamán a Get In The Ring eljátszása, pontosabban az előadás célja volt, mivel - végül is teljesen logikus és érthető módon, hiszen alapvetően Axl Rose az újságí­róknak egy nagy "bemutatásnak" szánta ezt a számot - a Hollywood Rose ezt a sajnos vetélytársnak tekintett, másik magyar Guns N Roses tribute band Dust N Bones "fikázására" használta. A már nagyon régóta tartó viszálykodásról lehetett sokat olvasni a bandákkal kapcsolatban, nem is akarnék belefolyni, hogy ki mikor hogyan kezdte és mit csinált, de néha jobb és etikusabb nem felvenni a kesztyűt, és "nem beszállni a ringbe", hiszen ezzel ugyanolyan szintre degradálják magukat, mint az esetlegesen szintén "fikázó" másik fél. Ennek ellenére végeredményben két fantasztikus koncertet láthatott a szombaton a Wigwamba ellátogató közönség, két profi zenekar előadásában, akik mindenképp elismerést érdemelnek, hogy ilyen nagyszerűen adják vissza a nagyágyúk zenéjét, mindenkinek ajánlom, hogy adjanak nekik egy esélyt, ha szimpatizálnak az eredeti bandákkal, valószí­nűleg a magyar tribute zenekarokkal is ilyetén pozití­v viszony fog kialakulni utána! Tomka