"Valami őszinteség, ami megfogott": Interjú a Tad Morose gitárosával, Christer "Krunt" Anderssonnal

írta Tomka | 2014.01.07.

Hiába svédek, mégsem ismerik elegen a Tad Morose nevét. A power metal amerikai válfaját roppant erős dallamérzékkel játszó zenekar Urban Breeddel készült lemezei a műfaj élbolyában követelnek maguknak helyet. Ám Svédországon kívüli relatív ismeretlenségüket részben maguknak köszönhetik: a 2013 őszén megjelent ’Revenant’-ot 10 év hallgatás után hozták ki. A zenekar motorját és legrégebbi tagját, Christer Andersson gitárost erről a 10 évről, az elhúzódó albumkészítési folyamatról, a heavy metal helyzetéről és a bollnäsi metal színtérről kérdeztük. Tippelni lehet, mikor lesz Tad Morose és Morgana LeFay közös koncert Magyarországon.

Hard Rock Magazin: Az előző lemezetek, a ’Modus Vivendi’ több mint egy évtizede jött ki. Mi történt a megjelenés után – tervbe volt véve egy ekkora szünet?

Christer „Krunt” Andersson: Nem. Ami azt illeti, 2005-ben szerettük volna felvenni a ’Modus Vivendi’ folytatását, de nem mentek túl jól a dolgok a bandán belül. Lehetetlenné vált együtt dolgozni az akkori énekesünkkel, Urban Breeddel, úgyhogy el kellett hagynia a zenekart. Utána egy darabig szünetelt a banda, amíg kerestük az utánpótlást. Egy időre beugrott Joe Comeau, akit az Annihilatorból és az Overkillből ismerhettek, de hosszú távon ő sem vált be, mivel Amerikában lakik. Utána különböző tagcserék, és úgy általában az élet ütött be... Egyikünknek gyereke született, a másikunk elköltözött, valami mindig történt ebben a 10 évben. De mindig próbáltuk összehozni a zenekart, stabilizálni a felállást, és kiadni az új lemezt. Talán valamilyen okból kifolyólag nem szabadott megjelennie egészen mostanáig. (nevet)

HRM: Gyakran emlegeted, hogy a Tad Morose-ban minden tag stílusa formálja a zenekar arculatát. Hogyan szólt a banda Joe Comeau-val?

CKA: Nagyjából ugyanígy. (nevet) Nem nagyon írtunk vele új dalokat, csak egy pár számos demót készítettünk, amihez ő írta a dalszövegeket. De Joe-val is úgy szólt a Tad Morose, mint a Tad Morose.

HRM: Joe távozása után megkerestétek az első énekeseteket, Kristian Andrént is? [Kristian énekelt a Tad Morose első két lemezén, amiken még inkább progresszív power metalt játszott a banda – Tomka]

CKA: Nem. Ronny volt az első jelöltünk azután, hogy Urban kilépett, csak akkoriban még elfoglalt volt a régi bandájával, a Steel Attackkel. Ezért vettük be inkább Joe-t, de amikor az sem működött, újból felhívtuk Ronny-t, és akkor már azt mondta, hogy a Tad Morose-t választja.

HRM: Emlékszel még az első próbátokra Ronny-val? Milyen volt vele játszani?

CKA: Nagyon állat volt. Ronny-t már régóta ismerem, a szülővárosában nagyon sok helyi bandában énekelt, és én is játszom pár helyi csapatban, így időről időre összefutottunk a klubokban, ahol mindketten felléptünk. Szóval tudtam már, hogy rendes srác és egy nagyon jó énekes. Az első próbán úgy énekelt Ronny, ahogy azt elvártuk tőle. Ami azt jelenti, hogy nagyszerűen.

HRM: Amíg a Tad Morose-ben volt, Urban Breed írta az énektémákat. Mi a helyzet Ronny-val?

CKA: A ’Revenant’-on minden énektéma Ronny szüleménye. Mindig is azt gondoltam, hogy az énekesnek kell megírnia az énektémákat. Persze ha valakinek van egy jó ötlete, dallama vagy dalszövege, akkor bedobhatja a közösbe. De általában ez az énekes privilégiuma, mivel ő fogja előadni azokat a színpadon is.

HRM: 2012-ben már elkészültetek a ’Revenant’-tal. Miért vártatok egy évet a kiadással?

CKA: Nagyjából három évbe telt az is, hogy az első hangtól az utolsóig felvegyük a lemezt. (nevet) Ez annak köszönhető, hogy van egy saját stúdiónk, ami persze jó dolog, de ott van a másik oldal is, hogy bármikor visszamehetsz a stúdióba, és ha meggondolod magad egyes részek kapcsán, újraveheted azokat, vagy megváltoztathatod folyton a hangzást. És akkor úgy tűnik, hogy soha nem fogsz elkészülni az albummal. Meg nem is volt lemezszerződésünk akkor, úgyhogy nem kellett semmilyen határidőhöz igazodunk. Ezért addig szöszöltünk vele, amíg úgy nem éreztük, hogy készen van.

HRM: Nem aggódtatok azon, hogy tíz év kihagyás után már nem nagyon fognak rátok emlékezni?

CKA: De igen, le is nyűgözött minket a lemez jó fogadtatása. Egyáltalán nem számítottunk rá, az is eszünkbe jutott, hogy senki nem fog ránk emlékezni. De elsősorban magunk miatt zenélünk: ha kiadjuk a lemezt, és senkit nem érdekel, az szar ügy, de ez van. Mindenesetre nagyon örültünk a lemez fogadtatásnak, és hogy az emberek még mindig emlékeznek ránk.

HRM: A ’Modus Vivendi’-n még Fredrik Nordström producerrel dolgoztatok, most viszont a saját uraitok voltatok a stúdióban. Milyen volt producer nélkül dolgozni?

CKA: Egy barátunk, Johan Löfgren segített a keverésben. Nehéz objektívnak lenni, amikor ilyen hosszú ideig együtt élsz az anyaggal, és jó, ha egy külsős is meghallgatja friss füllel, és kiigazít néhány  részletet. De amúgy az egész lemez a mi produkciónk: mi írtuk, mi vettük fel, mi voltunk a producerek, mi csináltunk mindent.

HRM: Mi a helyzet a háttérvokálokkal? Régebben Stefan Zell segített be.

CKA: Azt is mi csináltuk. Ez volt az első alkalom. De nagyrészt Ronny csinálta, szóval a tehetséges hang a háttérvokálokban mind Ronny-é. Az ordibáló részeg hangok pedig mi voltunk. (nevet)

HRM: A ’Revenant’ lett szerintem a legkeményebb, legagresszívabb lemezetek. Te hogy látod ezt?

CKA: Egyetértek vele. De ebben közrejátszik az is, hogy három új tag is van a bandában, és ők  talán dühösebb és borongósabb emberek, mint Peter [Morén dobos] és én. Az album keménysége tükrözi azt is, amin átmentünk és amit éreztünk ebben a 10 évben. Talán mindannyian sötétebben látjuk a világot manapság.

HRM: Miért?

CKA: Már olyan régóta ki akartuk hozni ezt a lemezt, és sokszot tűnt úgy, minél jobban próbálkozunk, annál nehezebb lesz az egész. Sokszor szinte lehetetlennek látszott, de most, hogy végre sikerült, nagyon jó érzés.

HRM: A keleties dallamok albumról albumra felbukkannak nálatok. Pl. a ’Modus Vivendi’-n az Anubisban, most pedig a Within A Dreamben. Milyen viszony fűz a közel-keleti zenéhez?

CKA: Semmilyen. (nevet) Csak így alakultak azok a számok. Szerintem ha jól játszod ezeket a dallamokat gitáron, akkor elég királyul szólnak. Van egyfajta misztikus hangulatuk. De nem csak mi csináljuk ezt, a Mercyful Fate is elsütötte párszor.

HRM: Kiadjátok a ’Revenant’-ot vinylen is?

CKA: Sokan kérdezik ezt, és beszéltünk is róla, mert még nem adtuk ki egyik lemezünket sem vinylen. Valamikor biztosan meg fogjuk csinálni, már csak magunk miatt is, hogy otthon hátradőlhessek és a kezemben tarthassam a saját vinylemet. (nevet)

HRM: A korábbi albumaitok a Century Mediánál jöttek ki, most egy kisebb svéd kiadóhoz, a Despotz Records-hoz igazoltatok. Nem gondolod, hogy egy kisebb kiadóval jóval kevesebb emberhez tudtok eljutni, pláne mostanában, amikor egyre kevesebb ember hallgat power metalt?

CKA: Nem tudom, majd meglátjuk. Eddig a Despotz nagyon jó munkát végzett. Tudják, hogyan kell vezetni egy kiadót 2013-ban. Nagyon modern módszerek vannaik, és jó a terjesztésük az egész világon.

HRM: A Tad Morose-t még a 90-es években alapítottátok, amikor a grunge volt a menő, a metalban pedig az extrém stílusok kaptak nagyobb figyelmet. Számotokra melyik évtizedben nehezebb érvényesülni, a 90-es években vagy most, a letöltés korában?

CKA: Nekünk mindig is nehéz volt, de nem nagyon foglalkozok ezzel. Csupán kitartok amellett, amit jólesik csinálni. Ez pedig nem más, mint a heavy metal. Hogy most épp a pop vagy a rock a menő, azt pont leszarom, mivel mi mindig ezt fogjuk csinálni. Számomra mindig a heavy metal lesz az első helyen. (nevet)

HRM: Svédországban mennyire vagytok híresek?

CKA: Nem igazán tudom... Mondjuk úgy, hogy nem okoz problémát lemenni a zöldségeshez anélkül, hogy megállítanának. (nevet) Aki szereti a heavy metalt Svédországban, azért az valószínűleg már hallott rólunk. De nem vagyunk rocksztárok itt. Furcsa ország a miénk: attól, hogy valaki híres lesz külföldön, itthon még megmondják neki, hogy „ne gondold azt, hogy vagy valaki”. (nevet) Ez segít, hogy két lábbal járj a földön.

HRM: Svédországban egyes városokban kialakultak stabil, jól működő zenei színterek, például Göteborgban vagy Örebróban. Mi a helyzet Bollnässzal, mi az ottani színtér különlegessége?

CKA: Csak hallgasd meg a bandákat, amik innen származnak. Morgana LeFay, Gormathon, Bloodbound... A próbahelyünk egy régi suliban van, kb. 16 zenekar jár oda, amiből 9-10 rendszeresen ad ki lemezeket világszerte. De egyik banda sem hasonlít a másikra, mindenki a saját ízlése szerint játszik. Nehéz rámutatni, hogy mi is az a Bollnäs-hangzás... Mindenki hallgassa meg a bandákat, és döntse el maga. (nevet)

HRM: Terveztek egy dokumentumfilmet vagy videóválogatást is a bollnäsi színtérről.

CKA: Beszéltünk már róla, elsősorban én és Charles [Rytkönen], a Morgana LeFay énekese. Együtt nőttünk fel, úgyhogy időről időre leülünk és sörözünk egyet, és elbeszélgetünk a régi időkről. Ha egyszer végre felállunk a seggünkről és tényleg rávesszük magunkat, akkor szerintem egy nagyon érdekes DVD kerekedhet ki belőle. (nevet)

HRM: Terveztek esetleg közös turnét is Charles bandájával, a Morgana LeFay-jel? Mostanában bevett dolog már a dupla headliner turné, hogy a két banda biztosan behozza a szükséges nézőszámot. Egy estén látni a Tad Morose-t és a Morgana LeFay-t sok embernek nagy élmény lenne.

CKA: Már többször szóba került az ötlet, és sokszor is kérdezik tőlünk, hogy mikor fog ez megvalósulni. Az biztos, hogy nagyon, nagyon szórakoztató lenne. Az évek során voltak közös koncertjeink, olyan is, ahol talán túl sokat is szórakoztatunk. (nevet) De nehéz lenne összehozni a dolgot, mert ez egy nagyon drága turné lenne a klubtulajdonosoknak és a szervezőknek. Egy-két koncertet viszont bármikor összehozhatunk.

HRM: Sok kommentet olvastam a neten, amelyek azt találgatták, honnan származik a nevetek. Lerántanád a leplet most erről a rejtélyről?

CKA: A Tad Morose egy vicces amerikai kifejezés a „frusztrált”-ra. Egy régi Guitar World magazinból vettem az ötletet még a 90-es évek elején. Egy Michael Schenker interjút olvastam, aki ugye régen elég vad fickó volt, hotelszobákat vert szét és elég őrülten viselkedett a fénykorában. A cikk végén írták, hogy „Michael Schenker talán mégsem volt olyan rosszfiú, csak egy kicsit frusztrált” [wasn’t such a bad guy after all, just a tad morose]. Nekem pedig megtetszett ez a kifejezés.

HRM: A 90-es években nem volt túl sok olyan európai banda, amelyik a power metal amerikai válfaját játszotta. A ti kedvenceitek akkoriban amerikai bandák voltak?

CKA: Többnyire igen, de nagyrészt a sztenderd zenekarokon nőtten fel én is, mint a Judas Priest, a Black Sabbath, az Accept és a többi. De nagyon sok amerikai bandát szeretek abból az időből, a Savatage-t, a Crimson Glory-t, a Metal Church-t. Nehéz ezt elmagyarázni, de van valami őszinteség a zenéjükben, ami megfogott engem.

HRM: Hallgatsz azért új bandákat is manapság?

CKA: Nem annyit, amennyit kéne. Leragadtam a régi zenekarokrnál. (nevet) A többiek folyton nyaggatnak, hogy több modern zenét kéne hallgatnunk, én meg mondom, hogy a nagy szart, majd ha mutattok valami jót. Az új zenekarok valahogy nem tudják megragadni a figyelmemet. Hiányoznak azok az idők, amikor meghallottam egy új zenekart, és rögtön lenyűgöztek, mert annyira királyak voltak. Nagy becsben tartom ezeket az emlékeket, de régen nem történt már ilyen velem.

HRM: Hallottad esetleg a Civil War új albumát, akik szintén a Despotz Recordsnál vannak?

CKA: Igen. Jók a számaik meg minden, de azért nem szálltam el tőlük. Jó album, de számomra túl sztenderd.

HRM: Mindig is érdekelt, hogy az első énekesetek, Kristian kilépése után miért váltottatok a progosabb zenéről a direktebb power metalra?

CKA: Ez egy természetes lépés volt számunkra. A legnagyobb váltás az ’A Mended Rhyme’ és az ’Undead’ között volt: a ’Mended Rhyme’-on csak én gitároztam és Fredrik [Eriksson] billentyűzött, de aztán kilépett a zenekarból, mert elköltözött egy másik városba. Azon tanakodtunk, hogy új billentyűst vagy második gitárost keressünk a bandába, majd úgy döntöttünk, hogy a fenébe a billentyűkkel, szerezzünk még egy gitárost. Innentől kezdve pedig természetes, hogy egyenesvonalúbb lett a zenénk. De az is közrejátszott benne, hogy addig nem igazán játszottunk élőben. És akkor jöttünk rá, hogy sokkal élvezetesebb ezt a fajta direkt zenét játszani élőben, mint a trükkösebb, progosabb, fura részeket, amelyeket még akkor is nehéz eljátszani, ha egy helyben állsz. És miért nehezítenénk meg magunknak a dolgokat?

HRM: Akkor a koncerteken nem is szoktatok játszani az első három albumról?

CKA: Mostanában már nem igazán. De most pár régebbi dalt is begyakoroltunk, szóval ha lesz esélyünk hosszabb, másfél órás koncerteket adni, akkor előveszünk pár igazán régi darabot is.

HRM: Szerinted élőben melyik dalokat lesz a legjobb játszani a ’Revenant’-ról?

CKA: Azt szoktam mondogatni, hogy a Babylon és az Absence of Light a két kedvencem, de nem gondolom, hogy jobbak lennének a többinél. Nehéz objektívnak lenni a saját dalaiddal. Mindenesetre ezeket nagyon szórakoztató eljátszani.

HRM: Egyelőre nincsenek lekötött koncertjeitek, de mik a tervek a közeljövőre, aktívabbak lesztek ezen a téren?

CKA: Igen, ez a cél. Nincs lekötve még semmi, de a managementünk több koncertszervező ügynökséggel is tárgyal. Már nagyon szeretnénk visszamenni a színpadra, mivel ez a fő indoka annak, hogy egyáltalán zenélünk. Azért, hogy elmehetünk különböző országokba és játszhatunk egy csomó embernek, már megéri ez az egész. Ha minden jól megy, eléggé elfoglaltak leszünk 2014-ben!

HRM: Remélhetőleg eljuttok majd Magyarországra is.

CKA: Én is remélem, mert még soha nem játszottunk ott, nagyon klassz lenne. Ha megkérnek minket, mi megyünk azonnal. (nevet)

Készítette: Tomka