"A minőségi zene az elsődleges cél!": Interjú a Miseriummal

írta Hard Rock Magazin | 2013.07.21.

Szűk egy évvel ezelőtt a ’Mi vagyunk a …’ rovatban mutatkozott be a Miserium, akik akkortájt rögzítették első nagylemezüket. Az elmúlt időszak biztos, hogy emlékezetes marad mind a négy tag számára, hiszen idén júniusban hivatalosan megjelent a ’Return To Grace’. Nekem nagyon tetszett, amit hallottam, de ezt kritikámban már olvashattátok. A zenekarról, annak életéről, bemutatkozó lemezük születéséről és jelenéről személyesen beszélgettem a csapat tagjaival.

 

 

Hard Rock Magazin: Többen is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre jártatok. Hogyan született meg a Miserium?

Iványi Álmos: A Zeneakadémiának kevés köze volt ahhoz, hogy a Miserium megalakult, ténylegesen csak annyira, hogy dobosunkat, Tóth Pétert ott találtuk meg. Szabi is oda járt ugyan, de mi már korábban is cimborák voltunk, együtt jártunk pl. Anathema koncertekre. Már nagyon régóta fűztem őt, hogy csináljunk egy zenekart. Zsolti még az előző, működésképtelen felállásból maradt meg. Akkoriban még nem találtuk a megfelelő utat, amin járni tudnánk, ezt később Szabi hozta meg. Az ő már akkor meglévő ötletei alkotják most a lemezünk körülbelül hetven százalékát. Valójában inkább úgy köt minket a zeneművészeti egyetem, hogy más minőségben tanultunk meg foglalkozni a zenével.

HRM: Az átlag rock/metal zenésznél komolyabb szakmai képzettségetek mennyiben nyomja rá a bélyegét a zenétekre?

Tari Szabolcs: Erre van egy nagyon jó válasz, amihez először egy kérdést kell feltenni. Hogyan akar valaki zenét írni? Bennem először a koncepció született meg, bár ettől függetlenül is írtam témákat. Ezek azonban soha nem álltak össze addig, amíg rá nem jöttem, hogy mi is a koncepció. Utána már ehhez igazítottuk az apróbb dolgokat. Aztán már csak azt kellett kitalálnunk, hogy a szöveggel hogyan kapcsolódnak egymáshoz a dalok. A zenei képzettség valójában nem túlagyalás, hanem hogyha tényleg sokat tud az ember magáról a zenéről, akkor bizonyos dolgok automatizmussá válnak.

Álmos: Alapvetően nem hatásokkal akarunk dolgozni, nálunk a dallamok, a harmóniamenetek és egyéb zenei dolgok dominálnak. Ilyen szempontból nézünk másképpen a zenére. Az elején nekem az volt az elképzelésem, hogy elsősorban zenét akarunk csinálni és csak másodsorban metalt. Ezt a dolgokat olyan szintre akarjuk fejleszteni, hogy akár a következő lemezünk egyike majd elmenjen akár kortárs zenei alkotásként is.

HRM: Amikor megalakultatok, milyen elképzeléseitek voltak a zenéről, amit játszani akartok?

Álmos: Punk-rockon, skán, black metalon keresztül – és még folytathatnám, hogy milyen furcsa ugrások után – jutottam el odáig, hogy stílustól függetlenül a zenére fogok összpontosítani. Sokan sokfélét akartunk csinálni, és a progresszív metal műfajában találtuk meg a közös nevezőt.

HRM: Ha valaki csak annyit hall, hogy a Miserium progresszív metalt játszik, érdekes élményben lesz része, amikor meghallgatja a ’Return to Grace’-t. Milyen forrásokból táplálkozik a zenétek, mik a fő hatásaitok?

Álmos: Ahogy Bartók Béla mondaná, csak tiszta forrásból!

Szabolcs: Tudni kell rólam, hogy a 90-es évek közepe óta gyűjtök mindenféle zenét. Kezdetben, amikor havonta két-három új korong érkezett a lemezboltokba, nagyon örültem nekik – sokat meg is vettem belőlük. Később, amikor már az interneten is tudtam bővíteni a listámat, szinte korlát nélkülivé vált a forrásszerzés. Jelenleg az igen egyszerű popos dolgoktól a funkyn át, az ambienten keresztül a black metalig minden van otthon.

Álmos: Nekem sosem volt ilyen hatalmas gyűjteményem, mint Szabinak, de én is sok mindent meghallgattam és kipróbáltam. Igazából a funkytól az elektrón át a jazzig mindennel próbálkoztam. Ezekből a stílusokból azért néhány a lemezen is hallható.

Tóth Péter: Dobolás szintjén mindenképpen meg kell említenem a Dream Theatert és Mike Portnoy-t. A fülemben vannak azok a dolgok, amiket egy ilyen kaliberű zenész csinál és később ezekkel próbálkoztam. Ma ez már úgy működik, hogy követem a zenét és a legjobb odaillő témát próbálom megtalálni.

HRM: Az énekhang sem szokványos, nem nagyon hallani ilyen klasszikusan képzett hangot a progresszív metalban. Ez koncepció volt?

Álmos: Nem mondanám, hogy koncepció volt, valójában azzal főztünk, amink van. Az első EP idejében még másképp voltak felénekelve a dalok, és ahogy haladtunk előre, úgy fejlődtünk. A tanulmányaink alatt mindenkinek kellett kórusban énekelni, amit én például nagyon szerettem [többiek is bólogatnak – szerk.]. Ha valaki ott találkozik egy jó karvezetővel, akkor jól megtanulhatja a hangképzést, a levegőt irányítását stb.

Szabolcs: Évtizedeken át kellett hallgatnunk ilyen műveket, így biztos ragadt ránk valami. A közös próbák nem múltak el nyomtalanul, és az operák hatását se feledjük.

HRM: Nem féltek attól, hogy ez a sokszínű zenei koncepció végül egyik tábornak sem fog bejönni: a prog. metalosoknak túl extrém, az extrém metalosoknak túl progos/dallamos lesz a Miserium?

Álmos: Elsősorban a saját örömünkre készítettük a zenét. Mi soha nem akartunk olyan üzleties útra tévedni, hogy a széles tömeg igényeinek megfeleljünk. Szerintem ezt Szabi fogalmazta meg a legjobban, miszerint mi a „mindenségnek” írunk zenét. Valójában az a célunk, hogy nyitott fülekre találjunk. Találkoztunk már több olyan emberrel, akik nem szerették a metalt, de a zenénk mégis tetszett nekik. Ez szerintem azért lehetett, mert mi elsősorban zenélni akartunk és nem metalt játszani. De a koncepciónk az, hogy a zene felől közelítsük meg a dolgot, így bízom benne, hogy nyitott fülekre találunk majd. Ezért nem félek, hogy nem lesz közönsége a zenénknek, mert valójában egyik táborba sem illeszkedik az, amit mi csinálunk. De manapság már az sem baj, ha valaki megpróbál egy új tábort teremteni azzal, hogy olyan lemezt ad ki, ami pont nem illik sehová. Aztán hogy ez üzletileg mennyire lesz sikeres, azt az idő majd eldönti.

HRM: Manapság a legtöbb zenekar a HammerWorld CD-mellékletes terjesztést választja a lemezkiadáshoz, a ’Return To Grace’ viszont rögtön a boltok polcaira ment a Nail Records gondozásában. Hogyan sikerült ezt elérnetek?

Szabolcs: Pár évet menjünk vissza. Már akkor próbálkoztunk a Hammernél, amikor az öt számos EP-nket elkészítettük. Ők már akkor is azt mondták, hogy nagyon jó minőségűek a dalok, de ha elkészültünk a teljes lemezzel, akkor térjünk rá vissza. A CD-mellékletes dolog pedig régebben jobban működött, főleg amikor még nagyobb súlya volt a nyomtatott sajtónak. A mai világban már mindenfelé zenei portálok nyílnak. Annak szerintem nem nagyon van már létjogosultsága, hogy az újságban egy rég aktualitását vesztett dologról írjanak, hisz az interneten minden futótűzként terjed…

Álmos: Valójában ennek a dolognak volt egy szárazabb oka is: nem volt annyi anyagi forrásunk, hogy ezt a mellékletes utat válasszuk. Később azonban egy másik lehetőséget ajánlottak fel, hogy a Nail Records-szal megvalósíthatjuk terveinket, ott megjelenhet a lemezünk.

HRM: A koncepciótok a világ Platón szerinti teremtésén alapul. Mesélnétek erről? Hogy jött ez az ötlet?

Szabolcs: Valójában onnan jött, hogy filozófia órákon Platón munkásságával több órán keresztül is foglalkoztunk, s nagyon megtetszett. Később utána is olvastam azzal az ötlettel, hogy ebből valamit fel lehetne használni, ami illik erre a modern korra. Ezzel a tervemmel hívtam fel egy régi cimborámat, Bertók Attilát, akiről tudtam, hogy írogatott novellákat és William Blake műveit is lefordította. Ő valójában ezeket csak kedvtelésből csinálta. Később kiderült, hogy jó döntés volt rábízni a dolgokat, mert mindennek alaposan utánajárt.

Álmos: Nem csak Platónról és az ő filozófiájáról van szó a lemezen, hanem Attila gondolatai is bekerültek a képbe. A párhuzamokat mind ő találta meg és illesztette bele a koncepcióba. A Dreamtide és Wayfaring Stranger című dalok kivételével minden szöveget ő írt. Ezúton is köszönjük neki a csodálatos fogalmazásokat.

HRM: Hogyan illeszkedik ehhez a borító, és a rajta látható szimbólum?

Álmos: Ha megnézed a lemez első és utolsó mondatát, hogy a kezdet és a vég azonos, bizony nagyon adta magát, hogy az alpha és omega mint szimbólum megjelenjen valahogy. Igazából még az uroborosz került szóba, de azt elvetettük. Így visszatértünk eredeti ötletünkhöz, a sokkal pozitívabb tartalma miatt. A legelső perctől kezdve jelen volt a jel, később fel is kerültek a hangszereinkre és a tokokra is és értelemszerűen a lemezborítóra is.

HRM: Érdekes a lemez felépítése is: sok könnyebb, direktebb darab került a végére, míg a második szám a beszédes „indusztriális intermezzo” névre hallgat. Miért raktátok ezt az elszállós dalt a lemez elejére?

Szabolcs: Ennek az oka a következő: ha a lemez koncepcióját megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy van három sarkalatos dal, az elején, a végén és az aranymetszési pontban, ami ugye a nyolcadik dal. A The Veiled Tale, a The Wanderer és a Music Box témáiból áll össze ez a mű, ezeknek a témai vannak elektróba áthelyezve. Természetesen szövegi koncepció is fellelhető. Valójában kettő intro van a lemezen, az első a Veiled Tale elején, amikor is megszületik az idea, és a második, ahol már a lelkek útjáról szól a történet, ezért ez a dal a zenei koncepció bevezetője.

HRM: A Nebula Helix című számot Daniel Gildenlöw-nek ajánlottátok. Mesélnétek róla, hogyan született meg ez a dal? Érkezett a megjelenés óta valamilyen visszajelzés Danieltől?

Szabolcs: 2009 decemberében írtam meg a dalt, és a szöveg is megvolt már. Egyébként ekkortájt készült el az első EP-nk felvétele, amit körülbelül 2010 márciusában mutattunk be. A márciusi koncertünk előtt pár héttel a Pain of Salvation közzétette a Road Salt című dalt, mert ezzel indultak el a Melodi fesztiválon. Amikor meghallottuk, azonnal szúrtunk egy hátast az akkordok és a dallam hasonlósága miatt. Rögtön összedugtuk a fejünket, hogy mitévők legyünk: átírjuk-e a dalt vagy maradjon így. Álmos akkor azt javasolta, hogy dolgozzuk át, de én ragaszkodtam hozzá, hogy így maradjon, mert jó a dal. Tudod, évek óta tanulmányoztam a Pain of Salvationt, az egyik kedvenc zenekarom. Lehet, hogy számmisztika van a dologban, hiszen egy napon (június 5-én) születtem Daniel Gildenlöw-vel. (nevet) Ami inkább elképzelhető, hogy mivel sokat hallgattam őket, így egy idő után már egy felé járt az agyam Danielével, ezért születhetett ilyen hasonlóság. Bár azért azt hozzá kell tennem, hogy nekünk inkább az Evergey-es irányba mozdult el a harmóniamenet, neki pedig a 70-es évekbeli rock irányába. Mivel a lemezünk ekkor még nem jelent meg – sőt sajnos akkoriban voltunk az énekesváltás időszakában, ami igazán megviselte a csapatot –, úgy gondoltuk, hogy neki ajánljuk a dalt. Ha józan ésszel belegondolunk, akkor három akkordot kisajátítani nem is lehet. Egyébként elküldtük Danielnek, és azt mondta, hogy nagyon tetszik neki a dal, főleg a vokálok és az akkordok felrakása az akusztikus részekben.

HRM: Mesélnétek arról, hogy a lemezen hallható vendégek hogyan kerültek képbe? Hogyan döntöttétek el, hogy ki melyik dalban szerepeljen?

Szabolcs: Még az előző énekessel alakítottuk úgy a terveinket, hogy hárman fogunk énekelni. Mindannyiunknak nagy teher került volna le a válláról, de ez a dolog az időbeosztás miatt nem tudott létrejönni, emiatt majdnem egy évet csúszott a megjelenés. Végső elkeseredésünkben már azt sem tudtuk, hogy kihez forduljunk. Jóban vagyunk Molnár Bálinttal (ex-Insane), és a Leander Risingból Köteles Leanderrel is, aki sokat segített a lemez hangzásának kialakításában, de csak közöttünk merült fel, hogy szétoszthatnánk a témákat. Először úgy volt, hogy a Miserium négyessel megcsinálunk mindent, aztán később mégis úgy döntöttünk, hogy bizonyos betéteket leosztunk majd. Mivel Leander már amúgy is segített, megkérdeztük, volna-e kedve énekelni. Amikor Bálint és Leander felénekelték a nekik szánt dalokat, arra gondoltunk, hogy akit érünk, az jöjjön. Így szóltunk Vörös Attilának és Takács 'Jozzy' József-nak, majd Maczák Márk és Peter John Kiss is besegített. Olt Ákost pedig a korábbi Miserium felállásból ismertük, jelenleg a Kill With Hate-tel dolgozik, de szerencsére ráért, így ő is szívesen jött.

HRM: Ezeket a szólókat előre megírtátok, vagy a vendégek improvizáltak?

Szabolcs: Volt, akinek segítettünk, de általában ők írták. Igazából a körvonalakat mondtuk el, hogy mi illene szerintünk az egyes részekhez. Vörös Attila pl. fél nap múlva küldte is a lemezen hallható változatot, azért ez nem rossz, ugye? A vendégek munkamoráljáról pedig annyit, hogy pl. Jozzy három szólóváltozatot is készített a Nebula Helix-hez!

Álmos: Ákos is pillanatok alatt írt egy olyan gitárszólót, amin mi magunk is meglepődtünk. Megmutattuk neki a helyet, ahova képzeltük a szólót, és csak annyit mondtunk, hogy ide valami tekerős dolog kellene. Cserfalvi 'Töfi' Zoltán úgy került a képbe, hogy a véglegesítést a szolnoki Denevér stúdióban csináltuk. Sokat beszélgettünk vele az elképzeléseinkről. Az első dalt nagyon sokszor átírtuk és ő a beszélgetéseinkből leszűrve írt oda egy szólót, ami a dal eredeti hangulatát tükrözte. Rohiro volt az, aki a legtöbbet dolgozott velünk, míg a szövegírónk, Bertók Attila kvázi hatodik tagként működött közre a lemezen.

HRM: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve? Koncertek? Vagy már a következő lemezen dolgoztok?

Álmos: Szeptemberben szeretnénk kiadni egy kislemezre redukált akusztikus változatot a debütáló lemezünkből. Gyakorlatilag az egész lemezt átírtuk és koncertezünk is vele. Van egy olyan elképzelésünk, hogyha turnézhatnánk, akkor az egyik nap az „unplugged” anyaggal lépnénk fel, majd másnap a metal felállással. Így mindkét változatot tudnánk népszerűsíteni.

Szabolcs: A csendes változat elkészítésénél gyakorlatilag visszamentünk a gyökerekhez, hiszen azok a dalok, amiket én írtam meg, kivétel nélkül mind akusztikus gitáron születtek. A legutolsó pillanatban lettek metal változatban kipróbálva. Álmos szerzeményei pedig zongora segítségével láttak napvilágot. Igazából van egy különleges tervünk is, egy teljes elektró változat elkészítése. Még nem tudjuk, hogy milyen formában kerüljön majd a nagyközönség elé. Így lehetséges, hogy nemsokára két lemezt tartalmazó változatban is meg fog jelenni a ’Return To Grace’, de sok terv van még. Egyébként két új koncepción is dolgozunk egyszerre, aztán majd meglátjuk, hogy melyiket választjuk elsőnek a következő albumunk témájaként.

HRM: A 90-es évekhez képest jóval kisebb az aktivitás a hazai prog-színtéren, és a nagyobb nevek is még kisebb közönség előtt játszanak, mint korábban – még akkor is, ha ez most az általános trend. Ti hogyan látjátok a progresszív metal magyarországi helyzetét manapság, és milyen szerepet képzeltek el a Miseriumnak ezen a palettán?

Álmos: Úgy gondolom, hogy azt a tényt, hogy nagyon kevesen vannak a koncerteken, senki sem viseli jól. Ha a magunk nevében kell beszélnem, akkor viszont elmondhatom, hogy soha nem volt olyan, hogy azt mondjuk, hagyjuk az egészet, mert nincs közönség.

Szabolcs: A fellépéseinken átlag ötven ember szokott ott lenni. Van egy kisebb bázis, akit érdekel a zenénk, de ennek a növeléséhez kellene egy olyan hazai vagy külföldi csapat, akikkel el tudnánk menni turnézni.

Álmos: A koncertre járó emberek száma sajnos nagyon megcsappant az elmúlt tíz évben. Ennek az egyik oka véleményem szerint az, hogy a kisebb klubok egyszerűen nem tudnak lépést tartani azzal a technikai fejlődéssel, melyet a hangtechnika elért. A másik ok, hogy a magyar rajongók vagy a jól bevált itthoni bandákhoz, vagy még inkább a külföldi zenekarok felé fordultak. Érdekes dolog, hogy ha alakulnak is új zenekarok, akkor azok legnagyobbrészt feldolgozáscsapatok. Maga a zenekar, akiktől játszanak is, általában még léteznek, de egyéb „tribute” zenekarok is feldolgoznak dettó ugyanattól a zenekartól, szóval én ennek így nem nagyon látom értelmét. Ez sajnos a mindennapokra is rányomja a bélyegét. Azért bízunk benne, hogy a közönség visszatalál még a klubokba és hogy új, izgalmas zenéket akarnak majd hallgatni. Mi ezen leszünk!

Készítette: karpatisz, Tomka

Legutóbbi hozzászólások