Rock and Roll Cinema - Global Metal

írta MMarton88 | 2013.07.07.

Rovatindítóként esett szó egy kanadai amatőr filmes, Sam Dunn első munkájáról, a 2005-ös ’Metal: A Headbanger’s Jorney’-ről, amelyben Sam a fémzene kétes megítélését, mellőzöttségét, és a rockzenéhez kötődő botrányos megnyilvánulások mibenlétét boncolgatta. Érezhető gyermekbetegségei és esetleges pontatlanságai ellenére is siker lett a filmből, melyet nem csak a filmfesztiválok szakmai zsűrije, de a rockerközösség is hangos üdvözlettel fogadott. Ezen felbuzdulva Sam úgy döntött, folytatja a filmes mókát, és egy igen különleges aspektusból fogja megvizsgálni a rockzenét következő mozijában. A világ minden tájáról érkező köszönőlevelek hatására érdeklődése azon kérdés felé terelődött, hogy a rockszíntér milyen a Föld különböző pontjain. A folytatás 2007-ben érkezett ’Global Metal’ címmel, és azt mutatja be, hogy a globalizáció és a heavy metal milyen viszonyban vannak egymással.

 

 

Első hallásra persze nem tűnik annyira izgalmasnak ez a dolog, hisz mindannyian ismerünk amerikai, angol, német, francia bandákat, sokan még pár lengyel, orosz, skót, brazil, tunéziai, vagy japán csapatról is hallottak már. Sam azonban filmjében a nem annyira egyértelműen rocker nemzetek fémkultúráját próbálja megmutatni. Így kísérhetjük el őt a már említett Brazílián és Japánon túl Indiába, Kínába, Indonéziába, Izraelbe, illetve az Arab Emírségekbe. Nagyjából minden országban hasonlóan épülnek fel a készített riportok. Sam mesél picit arról, hogy mi alapján választotta az adott országot, majd vagy valamilyen híresebb zenésszel, vagy pár odaadó rajongóval végiglátogat olyan helyeket, amelyek fontosak az ottani rockereknek (lemezbolt, metal-plaza, koncertterem stb.). Végül beszélgetésekkel, urambocsá sztorizgatásokkal zárulnak az egyes blokkok, melyekben megismerkedhetünk a helyi színtér zenészeivel, elkötelezett rajongókkal, esetleg belepillantunk kisebb-nagyobb csapatok koncertjeibe.

Ami miatt roppant érdekes az egész, az egyfelől a rajongók és a kultúrák sokszínűsége, illetve az, hogy ezeket a teljesen eltérő világokat miként képes a rockzene összekötni. Egészen elképesztő sztorikat hallhatunk arról, hogy mennyire nélkülözött vagy egyenesen tiltott a fémkultúra ápolása néhány hatalmas népességű országban, vagy hogy egyes helyeken nap mint nap milyen nehézségekkel és fenyegetéssel kell szembenéznie a rockereknek pusztán azért, hogy felvehessék kedvenc bandájuk pólóját. Persze néhány „sztárinterjú” is bekerült a filmbe, ahol olyan nagyságokat faggat ki a témáról Sam, mint Max Cavalera, Adrian Smith, Dave Murray, Tom Araya, Marty Friedman, Lars Ulrich, és még sokan mások. Logikusan felépített, rajongóközeli film ez, rengeteg érdekes történettel a különböző országok metal színterének kialakulásáról, múltjáról, jövőjéről. Nem veszik el a részletekben, ugyanakkor teret enged a „metal összeköt minket” romantikus ideájának, ami helyenként kicsit már-már giccsesen, sziruposan köszön vissza a képekről.

Arról persze lehet vitatkozni, hogy mennyire képes a film hiteles képet festeni a fent nevezett országok fémzenei életéről (erre talán csak a helyiek tudnának válaszolni). Személyes tapasztalataim és utazásaim alapján alá tudok támasztani néhány, a filmben látott dolgot, az indiai, illetve a japán részek ezért is tetszettek különösen. Azon persze el lehet filózni, hogy nem lehetett-e volna más régiókat is bemutatni a filmben, ugye a 70-es, 80-as években idehaza sem volt rózsás a helyzet (bár egy iráni, indonéziai, vagy kínai rockszíntérrel azért nem lehet összehasonlítani a két dolgot). Azt sem szabad elfelejteni, hogy jelen alkotás nem csak a rockról mint zenéről szól, hanem sokkal inkább különböző kultúrákról, eltérő szokású, habitusú, vallású és értékítéletű világok egymásra találásáról. Így azok, akik alapvetően nem nyitottak más civilizációk megismerésére, jó eséllyel halálra unják ezt a mozit.

Szerencsére a metalosok jó része azért szeret a vaskos riffek mögé is nézni, és kíváncsi arra, hogy máshol miként rajonganak a fémszívűek kedvenceikért. Mivel nemcsak a „közönséges” rockereknek, hanem néhány zenésznek is megtetszettek Dunn munkái, innentől fogva hősünk előtt megnyílt egy új lehetőség a filmes világban. Olyan nagyságok dokumentum-, illetve koncertfilmjein dolgozhatott az elkövetkezendő években, mint az Iron Maiden ’Flight 666’-ja vagy a Rush ’Beyond The Lighted Stage’-e. Szerencsére azonban Samnak volt még egy álma, és pár évvel a ’Global Metal’ után el tudta készíteni eddigi legfontosabb munkáját, a VH1 által megtámogatott ’Metal Evolution’ sorozatot, melyről hamarosan mi is értekezni fogunk.

Szerző: MMarton88

Legutóbbi hozzászólások